Öt napnyi habos élvezet Békéscsabán

Ismét közeleg az az öt nap, amikor ha nem is a világ, de az ország szeme mindenképpen a Viharsarokra szegeződik: a sör és a csülök legnagyobb hazai ünnepe, a Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé idén 2016. június 14 és 18. között várja a látogatókat Békéscsabán a Sportcsarnok zöldövezetében.

Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé - Óriásplakát

A fesztivál rögtön 0. nappal indít, amikor is díjtalan belépés mellett tekinthetik meg az érdeklődők a magyar labdarúgó válogatott debütálását az Európa Bajnokságon. Ezt követően Pribojszki Mátyás és csapata ad fergeteges koncertet a látogatóknak.

 A rendezvény első napján a szokásoknak megfelelően az ejtőernyősöknek köszönhetően az égből érkezik az első söröshordó. Nem mindennapi mutatványnak ígérkezik az attrakció, hiszen egy 30 literes hordót lehozni a magasból egyedülálló teljesítmény. Olyannyira, hogy jelenleg hazánkban csak 3 ember rendelkezik ilyen jellegű bemutató engedéllyel. Már az is érdekes lesz, ahogyan égbe emelkednek a bátor ejtőernyősök, hiszen egy 1950-es, matuzsálemi korú PLZ 101-es géppel indulnak neki a magasnak, amelyet Tímár Vince vezet, aki maga is több mint 6000-szer ugrott ki a magasból. A repülőgép 1000 méteres magasságba emelkedik, ahol elsőként két próba ugrást hajtanak végre, amelyek során tesztelik az időjárást, gondolva itt a szélviszonyokra, hiszen egy hordóval leugrani igen veszélyes dolog, minden apró momentumot gondosan meg kell tervezni. A 3. ugrás során hozza le a hőssé titulált ejtőernyős a sörrel teli hordót, amelyet a leérkezés után természetesen csapra vernek a fesztivál főszervezői és annak tartalmát ingyen mérik ki a legszomjasabb látogatók között.

Nem csak az országban, de talán még a világon sem volt olyan sörfesztivál, ahol mintegy 100 fajta csapolt sörrel ismerkedhetnek meg a látogatók, és a bátrabbak végig is kóstolhatják.

17

A fesztiválon Pécsi Sörfőzde termékei mellett figyelmet érdemelnek a kisüzemi házi sörfőzdék, akik igazi különlegességeket hoznak el a fesztiválra. Mellettük lesznek spanyol, cseh, német, angol és szlovák sörök is. Csak párat említsünk a különlegesebb fajtákból: ribizli sör, német fekete sör, spanyol világos sör, grapefruitos búzasör, szűretlen csokoládés sör, amelynek egy apátsági sörfőzdéből 1600-as évek óta és belga étcsoki adja a finoman keserű ízét, és itt lesz a 2013-as évben a világ legjobb sörének választott Primátor sörgyár szűretlen búzasöre is.
Magyarország leglátogatottabb sörfesztiválján és egyetlen csülökparádéján a hagyományokhoz híven a sört 1 l-es korsókból fogyaszthatják a folyékony kenyér szerelmesei.

A sörhöz kiválóan illő csülökből sem lesz hiány: lesz itt füstölt, főtt, grillezett és a hagyományos szaftos-ragadós csülökpörkölt is.
Ha már csülök, nem aprózza el a szervezőség: pénteken óriásbográcsban rotyog majd a csülökpörkölt, amelyet már a Békés megyei értéktár is felvett értékei közé. Ezen a napon érdemes lesz sietni a látogatóknak, mert az első 500 látogató megkóstolhatja, hogy milyen is az igazi magyar csülökpörkölt Prohászka Béla és Kovács Lázár sztárszakács szerint!

Szombaton ismét a baráti társaságoké a főszerep, azaz Csülökpörkölt főző verseny, ahol Magyarország legjobb pörköltjét 100.000 Ft-al díjazzák! A versengés során minden esztendőben több mint 140 csapat bográcsában rotyog a pörkölt. Nem csoda, hiszen a feladat egyszerű: a szervezőktől kapott 4,5 kg hátsó csülökből kell elkészíteni a pörköltet. Az idei évben is a Vitaricum Kft. jóvoltából a csapatok a zöldségeket is megkapják a főzéshez, így már minden adott a nagyszerű étek elkészítéséhez. Az elkészült ételeket igazi szakértő zsűri pontozza Prohászka Béla olimpiai bajnok mesterszakács vezetésével.

A gasztronómia mellett a kulturális műsorok is szerepet kapnak: a magyar könnyűzenei élet nagyágyúi lépnek színpadra a négy nap alatt: Wellhello, Halott Pénz, Road, Kowalsky maga Vega, Tankcsapda, Irie Maffia, Hooligans, Nagy Feró és a Beatrice, Kis Grofó, Bódi Csabi, Szikora Róbert és az R-Go. Ismét fellép a fesztiválon Ákos, aki az idén csak néhány helyszínen örvendezteti meg a hallgatóságot dalaival.

Az idei évben először csatlakozott a rendezvényhez a Sunrise Beach Tour 2016, amely a magyar strandröplabda és strandsport élet legmeghatározóbb nyári versenysorozata. Idén a hazai profi sportolói kör elérésén túl céljuk a közönség tömeges szórakoztatása, így az amatőröknek és a hobbistáknak is lehetőséget biztosítanak nem csak az egyes sportágak kipróbálására, hanem a versenyeken való szereplésre is. A nyári időkben a strandsportok homokja igazi „cirkuszi” porond, erre gyűlik a nép közelről és távolról is, nemcsak látványossága, de sokszínűsége miatt is. A strand sportok szerelmeseit a sörfesztiválon 3 pályán várja az idei évben.

Akos - FB Event - MKT2016 - 0618 BCS

És ha már sport: Közép-európában először a sörfesztiválok történetében: sörfutás! Egy igazi buli futás, ahol akár jelmezben is futhatnak a versenyzők.  A versenyzőknek a 4 kilométeres táv alatt 4 alkoholmentes dobozos sört kell elfogyasztaniuk, egyet a rajtnál, hármat pedig az ellenőrző pontokon.  A rajt ellövése után egyszerre bontja ki mindenki a kezében lévő dobozos sört, majd miután elfogyasztotta a feje fölé kell tartania az üres dobozt és úgy kell elfutni az „ellenőrök” előtt. Ez az ellenőrző folyamat minden ponton ismétlődik, ahol inni kell. Kategóriák: női, illetve férfi. Nevezési díj: 1.000 Ft, amely magába foglalja a Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé pénteki napjára a belépőjegyet és a részvételért kapott érmet.
Nyeremények: Kategóriánként arany, ezüst és bronzérem, illetve 15-, 10-, 5 ezer forintos sörutalvány, amelyet a Bora Italkereskedésekben válthatnak be a verseny helyezettjei.

A fesztivál kísérőrendezvénye a Kárpát-medence Nemzeti Értékei és Hungarikumai Kiállítás és Vásár. A 2016. június 17-19. között megrendezésre kerülő kiállítás az idei évben Békéscsaba megújult főterén, a Szent István téren várja az érdeklődőket. A rendezvényre kilátogatók megismerkedhetnek a Kárpát-medence jellegzetességeivel, mezőgazdasági termékeivel, sajátosságaival, kézműves értékeivel a környező településektől kezdve a nagy múltú gyártókig. A kiállítás három napja során a cél, hogy a Kárpát-medencében működő, magyar kötődéssel rendelkező, illetve hazai kis- és középvállalkozások, családi gazdaságok, kézművesek és egyéb értékeket képviselő szervezetek megjelenjenek, kiállítsák és bemutassák termékeiket és értékesítsék azokat.

Bővebb információkat a www.csabaisorfesztival.hu , illetve a www.facebook.com/csabaisorfesztival oldalon találhat.

Képek: Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé hivatalos oldala

Reklámok

Nagykövetek népszerűsítik a SZIN-t!

Új nevekkel bővült a Szegedi Ifjúsági Napok fellépőinek sora. A korábban bejelentett nemzetközi sorhoz ezúttal magyar nevek csatlakoztak. Itt lesz a SZIN himnuszt jegyző Magna Cum Laude, jön a Quimby, a Halott Pénz, a Brains, az Anna and the Barbies, Majka és Curtis, a Wellhello, a Csík Zenekar valamint a Budapest Bár és a lassan már magyarnak számító Boban Marković zenekar is.

szin 2016

A bejelentett nevek mellett kiderült, hogy szegedi származású hírességek álltak a fesztivál mellé, egy-egy nagyobb ügy „nagyköveteként”. „A SZIN sosem volt egy átlagos fesztivál, a szórakoztatás mellett mindig is fontos volt számunkra az ökotudatos szemléletmód népszerűsítése, a fiatal tehetségek felkarolása és a sport” – mesélte Kolonics Erika főszervező. „Úgy éreztük, ezen értékeket olyan, népszerű és hiteles fiatalokon keresztül tudjuk a leginkább átadni, akik egytől egyig szegediek, országosan ismertek és méltóak arra, hogy a fesztiválozók példaképeivé váljanak” – tette hozzá. Eszerint Szabados Ágnes, az RTL Kub népszerű híradósa a nemzetközi Greener Festival díjas SZIN ökotudatos „nagykövete” lesz, a zenei vonalat Czutor Zoltán, a Nyers és a Belmondo frontembere képviseli; míg a sportos programok arca Vajda Attila olimpikonunk lesz.

Természetesen hazai fesztiválpaletta legnagyobb hagyományokkal bíró rendezvényén továbbra is a zenéé a főszerep. A Tisza parti bulin már több nemzetközi fellépő biztosan részt vesz, így a tavalyi év legnagyobb slágerét jegyző Jasmine Thompson valamint a Dubioza Kolektiv, a Foreign Beggars és 2 Unlimited. Most számos közönségkedvenccel bővült a lista: augusztusban már biztos, hogy a Partfürdőn ad koncertet a „Színezd újra!” SZIN-himnuszt jegyző Magna Cum Laude, a Quimby, a Halott Pénz, a Brains, az Anna and the Barbies, Majka és Curtis, továbbá a „Te vagy a Főnök!” szavazáson diadalmaskodó Wellhello is.

Igazi zenei csemegének ígérkezik az összművészeti helyszín, ahol – többek között – a Csík Zenekar és a Budapest Bár mellett a Kusturica-filmek zenéivel világhírűvé vált Boban Marković Orchestar is fellép.

Ahogy feljebb kúszik a hőmérő higanyszála, feltehetően úgy derül majd fény egyre több részletre az idei SZIN-nel kapcsolatban! Kíváncsian várjuk az új infókat!

Kép forrása: Szegedi Ifjúsági Napok hivatalos Facebook oldala

SZIN 2015: Hat napon át tart a buli a partfürdőn

Nem ért véget a meglepetések sora a Szegedi Ifjúsági Napokat illetően. A Szervezők bejelentették, hogy létezése óta először idén 6 napos lesz a SZIN. Ráadásul nem is akármilyen hétfővel veszi kezdetét a fesztivál, hiszen a nyitó nap világsztárja a Szegeden is közkedvelt Scooter lesz. Bővebben…