Huszonegyedik alkalommal is megtöltik tartalommal a kolbászfesztivált!

Lehullt a lepel végre az idei kolbászfesztivál programját illetően! Az október 19. és 22. között tartandó gasztrokulturális forgatag idén is meglepetéseket tartogat- mondta Hégely Sándor fesztiváligazgató hétfőn a Csabai Kolbászházban. 

Képtalálat a következőre: „kolbászfesztivál”

Tavasszal a Magyar Értéktár részévé vált a Csabai Kolbászfesztivál. Az ország meghatározó gasztronómiai rendezvényeként értékké beemelt fesztivál programjában ezért idén is a hagyományok ápolása és csabai kolbász hírnevének öregbítése kap központi szerepet. Mindemelett természetesen a koncertek sem maradhatnak el: a hazai zenei élet népszerű fellépői váltják egymást a Csabai Kolbászfesztivál színpadjain.

Hégely Sándor fesztiváligazgató a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy évek óta emelkedik a
kolbásztöltő-versenyre jelentkező csapatok száma, szombaton már több mint 750 csapat méri össze a tudását. A szárazkolbászok versenye is töretlen népszerűségnek örvend, az előzetes jelzések alapján közel kétszáz nevezést várnak. A vasárnapi töltött káposzta főző verseny egyre nagyobb érdeklődésre tart számot.
Idén visszatér a csütörtöki kezdőnapra a fesztivál, és vasárnapig tart majd a program. A rendezvény fővédnöke idén DrSeszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.

Képtalálat a következőre: „kolbászfesztivál”
A tájékoztatón dr. Ambrus Zoltán a fesztivál szülőatyja elmondta, hogy örömteli az a tény, hogy a kezdetekor, és most is az a legfontosabb a csabaiságnak, a Békéscsabához kötődésnek az erősítése. Hangsúlyozta, hogy ugyanilyen fontos a kolbász készítésnek a hagyománya, amely egy olyan értéke Békéscsabának, amit érdemes hosszútávon a város marketing részévé tenni.

A Csabai Kolbászfesztiválnak minden évben van vendég városa, korábbi években egy külföldi, és egy belföldi település kapott bemutatkozási lehetőséget. Idén Magyarországról Érd a vendégváros, hozzá kapcsolódóan az Etyek-Budai borvidék lesz a díszvendég. A fesztiválnak idén azonban nem egy határon túli vendég városa lesz, hanem egy határon túli nemzet, Ausztrália lesz, aki bemutatkozik a gasztronómiaifesztiválon.

Csabai Kolbászfesztivál fényképe.

Hégely Sándor fesztiváligazgató hozzátette: a huszonegyedik rendezvény színvonalát a hazai zenei élet kiválóságai is emelik, Békéscsabára érkezik majd ugyanis a Quimby, a Halott Pénz, Tankcsapda, a Wellhello, a Punnany Massiff, a Magna Cum Laude, a Budapest Bár, de itt lesz Kasza Tibi, a Margaret Island, és a Honey Beast is.
A vasárnapi családi napon amellett, hogy 50%-os kedvezménnyel vásárolható meg a hurka, kolbász, cigánka rengeteg gyermek programmal, várják a kilátogatókat. A rendezvényre több meglepetéssel is készülnek.

A fesztivált a korábbi évekhez hasonlóan a Békéscsabai sportcsarnoknál rendezik meg, azonban idén nagyobb területen lesz, 2 nagy sátorral, és 2 nagy színpaddal.

A fesztivál részletes programja www.csabaikolbaszfesztival.hu oldalon érhető el.

Képek forrása: csabaikolbaszfesztival.hu

Reklámok

Látogatói rekordot döntött a Csabai Kolbászfesztivál

Újabb rekordok dőltek meg a versenyzők és a látogatók számában is a 19. Csabai Kolbászfesztiválon. Hégely Sándor fesztiváligazgatót kértük egy gyorsértékelésre még a Csík Zenekar vasárnap esti koncertje előtt.

FullSizeRender (1)

Fantasztikus hangulatú négy nap volt – hangsúlyozta. – Pénteken, szombaton valóban fesztiválcsúcsok dőltek meg, de a vasárnapi családi napra is sikerült olyan színvonalas programot összeállítani, ami vonzotta az embereket, nagyon sokan jöttek a gyermekeikkel. Lényegében telt ház volt vasárnap is a fesztiválon, és a töltöttkáposzta-főző vagy a Krajcsó Pál Kolbászkészítő Emlékverseny is színt vitt a programba.

20151012_KrajcsoPal

Hégely Sándor megköszönte a békéscsabaiak türelmét, kedvességét, vendégszeretetét.
A lezárások okozhattak kellemetlenséget, esetleg hangosak voltak koncertek, de egy évet dolgoztunk azért, hogy ez Békéscsabának olyan nagy ünnepe legyen, ami jó hírét viszi a városnak, a csabai kolbásznak szerte az országban, szerte a világban – magyarázta Hégely Sándor.

– Úgy gondolom, idén sikerült a fesztivált még egy kicsit szervezettebbé, logisztikában is nyugalmasabbá tenni. Igaz, hogy csak napi két-három órát aludtunk, de a fáradságot nem éreztük, kárpótoltak az átélt élmények.
Most kialusszuk magunkat, és elkezdjük a jubileumi, 20. Csabai Kolbászfesztivál szervezését.
 

Hasznos tudnivalók a Csabai Kolbászfesztiválról

Tudtad? Ugyanott leszünk, mint a korábbi években, jól jegyezd meg: 46o 40’56,82/ 21o 6’ 47,88, vagyis a helyszín ismét Békéscsaba, Gyulai út, Városi Sportcsarnok és környéke. A Csabai Kolbászfesztivállal kapcsolatos minden információ elérhető a csabaikolbaszfesztival.hu oldalon, illetve a Funzine gondozásában megjelent Csabaikum kiadványban.

kolbászfeztivál

A Csarnok, Mokry és Csabagyöngye sátrak október 22-23-án 09:00-02:00 óráig, 24-én 08:00-02:00 óráig, október 25-én 09:00-20:00 óráig lesznek nyitva, vasárnapra virradólag az óraátállításnak köszönhetően ebben az esztendőben is egy órával tovább tölthetjük. A belépőjegyek csak a helyszínen válthatók, tehát nem lehet előre jegyeket venni (csak nyerni, ezért érdemes figyelemmel kísérni a honlapunkat, és hallgatni a rádiót). A napi belépőjegy ára kapunyitástól kezdve 1.500 Ft/fő, a 4 napos bérlet 4.000.-Ft/fő. A belépés 6 éven aluliaknak ingyenes.

csabaikolbaszfesztival_1-nap_valogatott

A családosok rendelkezésére áll a gyermekmegőrzőnk október csütörtökön, pénteken és vasárnap a Sportcsarnok küzdőterén a Bábika játszóháznál, szombaton (a nagy kolbászgyúrás napján) pedig a Sportcsarnok B bejáratánál 10.00 – 18.00 között. A hagyományoknak megfelelően október 25-én ismét Családi Nap, tehát vasárnap ismét 50%-os kedvezménnyel kaphatók a finom disznótoros sültek, nevezetesen a hurka, kolbász és a cigánka a fesztivál vendéglőiben.

A fesztivál nyitva tartásához illeszkedő autóbusz járatok repítenek a buliba, majd onnan haza, de érkezhetsz taxival is, vagy akár gyalog (Békéscsabán nincsenek távolságok…) Érdemes rétegesen öltözködni (ha forró a hangulat, bármikor ledobhatod a göncöt), és nem árt, ha esőkabát vagy esernyő is lapul a táskában (csak a biztonság kedvéért). A Sportcsarnok „A” bejáratánál található bankautomatából lehet készpénzt felvenni, és az információs pult is itt található. Látogass el a Csabai Kolbászfesztivál honlapjára további hasznos tudnivalókért. Töltsük együtt a hosszú hétvégét október 22-25. között Békéscsabán a Csabai Kolbászfesztiválon, hiszen a csabai Csabán az igazi!

Egy hét múlva rajtol el a kolbászfesztivál

Már a start sem lesz mindennapi az október 22-25. közötti, 19. Csabai Kolbászfesztiválon a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban és környezetében. Hégely Sándor fesztiváligazgató a csütörtöki, a Csabai Kolbászházban tartott sajtóreggelin bejelentette, több mint 200 csapat gyúr az október 22-ei ifjúsági kolbászkészítő versenyen.
A négy nap során mintegy 100 ezer vendégre számítanak a szervezők.

csabaikolbaszfesztival_1-nap_valogatott

Állnak a sátrak, várjuk a vendégeket, ahogy láttam, hallottam, készülnek a diákok a megmérettetésre – hangsúlyozta Hégely Sándor. – Ez az egyik legfontosabb versenyünk, hiszen a fesztivál célja a disznótoros hagyományoknak, a kolbászkészítés ismeretének a továbbadása is.
Ha már frisskolbászkészítő versenyek, október 23-án, pénteken a nyugdíjasok és és hátrányos helyzetűeket tömörítő civil szervezetek csapatai gyúrnak, a fő attrakció pedig szombaton a nagy kolbászgyúrás lesz 620-630 csapattal, minden eddigi rekordot túlszárnyalva. Vasárnap töltöttkáposzta-főzésben mérhetik össze tudásukat a csapatok, 50-60 gárdára számítanak. És ha már a számoknál tartunk, 100 ezer vendéget várnak a négy nap során.

Ez a vendégszám – melynek jó része Békéscsabán és a megyén kívülről, sőt a határokon túlról is érkezik, a kolbászfogyasztás, a szórakozás mellett megismerheti városunkat is, ahol nagyon sok fejlesztés történt, és büszkén vihetjük el a vendégeinket például egy belvárosi sétára – sorolta Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere, aki családjában gyakorolja a kolbászkészítést évente többször is.

kolbi

Hanó Miklós, a város alpolgármestere kiemelte, nagyon jó, hogy disznóvágási és sertésfeldolgozási bemutatókat is tartanak, ezeken profi szakemberektől leshetnek el kulisszatitkokat a látogatók. Hanó Miklós hozzátette, még az első fesztiválon ő tartott disznóvágási bemutatót.
Szinte aranyrudakként óvják, becsülik a vásárlók az itt beszerzett igazi, kistermelői csabai kolbászokat, melyek prémiumtermékek, csak a négy alapfűszert, a pirospaprikát, fokhagymát, sót, köményt tartalmazzák, nincs bennük semmilyen mesterséges tartósítószer vagy színfokozó. A jó házipaprika megadja a színét az igazi csabainak.

Dr. Ambrus Zoltán, a fesztivál szülőatyja, a Csabai Kolbászklub Egyesület elnöke örömtelinek nevezte, hogy a fesztiválra újra kiadják Dedinszky Gyula egykori békéscsabai evangélikus lelkész és néprajztudós A csabai kolbász című könyvét, melyben minden benne van, amit a disznótorok és a kolbász történetéről, a különböző disznótoros ételek elkészítéséről tudni kell.

Dr. Ambrus Zoltán és Hégely Sándor kiemelték: szakmailag a legnagyobb elismerést a szárazkolbászverseny díjai jelentik. Akik az október 22-ei versenyen jó helyezést érnek el, megnő az ázsiójuk az eladási piacon is, keresik őket a vevők kolbászokért.
Hégely Sándor a teljesség igénye nélkül szólt a koncertekről, a vasárnapi családi napról, például a Csodák Palotájával

MCL

Csütörtökön a Sausage Party keretein belül a fiatalok legmenőbb trendizenekarai, az Ivan and The Parazol és a Brains lépnek fel, de koncertezik a Balkán Fanatik és a Tankcsapda is.
Pénteken Boban Markovicék is játszanak, a vendég Palya Bea, de a Sausage Party is folytatódik mégpedig az Over 3, a WellHello, a Maxisun zenekar fellépésével és Dj. Naksi programjával.
Hasonlóan a szombati naphoz Varga Viktorral és a Varga Bandával, az Ocho Machóval, valamint retrodiszkóként Dj.Hlásznyikkal és Dj. Dandee-vel. Ezenkívül néhány fellépő még a szombati napon: Magna Cum Laude, Majka & Curtis, Korda György és Balázs Klári.
Vasárnap sem mindennapi zenei élményben lehet részük a látogatóknak, színpadra lép többek között a Csík Zenekar, vendégükkel, Presser Gáborral.

A korábbi évekhez hasonlóan a kolbászfesztivál ismét Békéscsaba legrangosabb eseményének ígérkezik, ahol baráti társaságok, családok és érdeklődők egyaránt kikapcsolódhatnak a vidéki levegőn, finom ételeket és italokat kóstolhatnak, és kellemesen feltöltődve vihetik haza a kolbász fővárosának hírét szűkebb pátriáikba!

Képek forrása: A Csabai Kolbászfesztivál hivatalos Facebook oldala