A szerelem mindennek az origója – beszélgetés Vészabó Noémivel

Vészabó Noéminek, akit festőművészként ismernek a legtöbben, pár hónapja jelent meg novelláskötete Szeretni egyszer bolondulásig címmel. Noémire ismert emberek, barátok bízták rá legféltettebb szerelmi titkaikat. A szerelem természetéről és korunk férfi-női kapcsolatairól beszélgettem a szerzővel.

Vészabó Noémi könyv

Viharsarki Kanapé: Mennyi munka előzte meg a novellás köteted megjelenését? Mióta tervezgetted a történetek megírását?
Vészabó Noémi:
A költő, az író vagy a festőművész mindig dolgozik. Folyton figyelem a körülöttem lévő arcokat, történéseket én is. Konkrét választ így nem tudok adni.
Elmentem Egyiptomba, hogy kiszakadjak kicsit ebből a világból, egyedüllétre volt szükségem. Ez nem szokatlan úgy gondolom, mert nagyon sok író tett/tesz így. A belső utazásokhoz szükséges, hogy elcsendesedjen körülöttünk a külvilág: ne hívjanak telefonon, ne kelljen randevúkra, kiállításokra járni. Mikor kiutaztam, voltak már a vázlataim, mindegyik igaz történetnek megírtam a gerincét. Az előszó pedig konkrétan Kairóban született egy jó kávé mellett. Miután hazajöttem, folytattam.
Elmondhatom, hogy szerencsém van a kiadómmal, mert nem sürgettek. Azután gyorsultak be az események, hogy Fári István igazgató úr jelezte, hogy elérkezett a kiadás ideje. Ekkor lépett be a képbe hatalmas segítséget nyújtva a főszerkesztő asszony, dr. Szarvasházi Judit. Ő volt a racionális szem, akivel közösen összerendezgettük a történeteket.

VK: Összesen hány novella került a kötetbe?
VN:
Huszonegy történet került bele végül, de gyakorlatilag végeláthatatlanul lehetne írni. Amióta megjelent a kötet, legalább öten felhívtak, hogy ők is elmondanák a különleges történetüket. Azért örülnének, hogyha megírnám – persze név és titulus nélkül – ,mert őrzik a titkot, amelytől szabadulni szeretnének, viszont senkiben nem bíznak meg. Ám velem kivételt tennének, és szívesen látnák vissza nyomtatott formában is mindezt, mert így megszabadulnának a lelki tehertől. Tulajdonképpen pont emiatt született a könyv.

VK: Ha jól értem, minden történet egy-egy titkos szerelmet dolgoz fel?
VN:
Így igaz! Ezekben a történetekben mindig hunyó valaki. A szerelem gyönyörű és szerteágazó, ha igazi szerelemről beszélünk. Van az alapséma, ami a legszebb, mikor két félből egész lesz. Mikor egy férfi és egy nő egymásra talál, kiteljesednek, és mindent bearanyoz a szerelmük. Ez lenne a legjobb, hogyha mindig így történne.
Viszont általában valamelyik fél félrelép. Vagy bekerül a képbe egy harmadik, felesleges szereplő. Így tulajdonképpen nem is olyan sok sémába illeszthetők a szerelmek.
Ezek mind-mind mai történetek hús-vér, ismert szereplőkkel, akiknek kínos lenne, hogyha a titkuk kiderülne. Viszont nálam ezek jó helyen vannak, bár hatalmas terheket ró rám mindez

VK: Hogy botlottál bele ezekbe a szereplőkbe?
VN:
Évekig a Patika Magazinnak dolgoztam, címlap interjúkat készítettem. Ott nagyon sok híres emberrel összehozott az élet, és valahogy mindig barátságok születtek az interjúkból. Én eredetileg festőművész vagyok, így eleve a baráti köröm ismert emberekből áll, akik mindig is bátran rám merték bízni a titkaikat kortól és nemtől függetlenül.

VK: Milyenek az eddigi visszajelzések?
VN:
Számos visszajelzést kaptam már. Szeretik a történeteket, volt, aki azt mondta, hogy már másodjára olvassa végig a történeteket, annyira magával ragadták, nem tud tőlük elszakadni. De van egy titok: a sztorik valamelyikében mindenki picit magára ismer, és itt már megfogtad az olvasót. Utána magáénak érzi az egész kötetet is.

Vészabó Noémi

VK: Rengeteg történetet ismerünk a régi idők szerelmeiről. Szerinted azok miért voltak másabbak, mint a mostani kapcsolatok?
VN:
Azt érdemes leszögezni, hogy mi már csak az illúzióját látjuk ezeknek a letűnt szerelmeknek. Ez azért kicsit színezi a képet. De ahogy Karinthy mondta: „Azért nem jön össze a férfi meg a nő, mert a férfi a nőt akarja, a nő meg a férfit. De úgy gondolom, hogy azért voltak azok másabbak, mint a mostaniak, mert korunk emberei nagyon félnek a felelősségtől. Nem divat manapság már a házasság. Én művészember létemre a házasság témájában konzervatív vagyok.
Szerencsés, hogyha találkozunk a másik felünkkel, nálam ez így történt. De az általam megírt történetek szereplőinél azt láttam, hogy kerestek. De valójában nem találták meg a másik felüket.  Ezért is kacsingatnak ki. Az elköteleződéshez bátorság kell. Ha megvan az igazi szerelem, ha nem kell gondolkodnod, ha tudod, hogy megtaláltad, akkor nem félsz, ennyire egyszerű lehet, ami egyébként borzasztóan bonyolult.

VK: A szereplők a történetek végén visszataláltak a társuk mellé?
VN:
Ezek a novellák nem hollywood-i rózsaszín mesék. Egyik történetet sem írtam úgy meg, hogy végül egy édes, vattacukor íz marad az olvasó szájában. A legtöbb történet csattanóval, de nem happy end-del végződik. Ez maga az élet. Ezek nem szomorú történetek, csak elgondolkodtatók. Egy orvos barátom mesélte, hogy napokig emésztgetett néha egy-egy novellát.
Van olyan szereplő is, aki nem tud dönteni több ember között: mindegyikkel másért jó, de így nem lehet, mert senki sem boldog. Ki kell mernünk mondani, hogy az a jó, hogyha két fél találkozik, és legyünk legalább annyira szabadelvűek, hogy azt mondjuk, mindegy, hogy férfi-e vagy nő.
Úgy gondolom e kényes téma kapcsán, hogy bizony az írók dolga is lenne ezzel foglalkozni, felszínre hozni ezeket az elfojtott gondolatokat, érzelmeket.
Meg kellene tanulni elengedni is a másikat. Az utóbbi időben ez egyre kevesebbeknek megy. De meg kell tanulni elfogadni is egymást, és meg kell tanulnunk bevállalósnak is lenni!
Kérdés, hogy be merem-e dobni magam egy-egy kapcsolatban, és majd eldönti a sors mi lesz a folytatás? Ezt csak akkor tudom meg, hogyha megpróbálom.

VK: Szerinted mi nők mit rontottunk el, hogy felbomlottak a klasszikus női-férfi szerepek?
VN:
Mi modern kori nők ugyanúgy élünk, dolgozunk, mint a férfiak. Már rég a múlt homályába veszett az a női szerepkör, amikor a feleség  gyermeket nevelt és a háztartást irányította. De a legfőbb baj az, hogy a nők át akarják venni az irányítást a férfiaktól, ők akarják viselni a nadrágot, és ez természetesen nem jó.
Én például szeretek felnézni a férjemre, szeretem, hogy férfi, és egy percig sem akarom viselni a nadrágot. Én akkor tudok nő lenni mellette, hogyha engedem, hogy ő férfi legyen.
Az édesanyám azt tanította, hogy legyek olyan, hogyha a férjem az utcán megy, akkor legyen egy ember, de ha bejön hozzám a szobába, akkor férfi legyen.
Kemények lettünk, uralkodni vágyunk, harcolunk. Ezzel szemben én szeretem, hogyha a nő lágy: attól szép és titokzatos. Szeretem, hogyha a nő nő mer lenni.
Semmi nem jó, ami erőszak, semmi nem jó, ami szélsőség. Sem a magánéletben, sem a szerelemben, sem a politikában. Nem olyan bonyolult a recept: a nő maradjon nő, és hagyja, hogy a férfi férfi legyen, és fordítva.

Vészabó Noémi: A tánc

VK: Ugyanakkor a szerelem, a szerelem iránti vágy jelen van.
VN:
Mi nők a nyomulással is feldöntöttük a régi egyensúlyt, azzal, hogy nem tudjuk méltósággal fogadni az udvarlást. De ezért is született ez a könyv, hiszen a szerelem mindennek az origója, mindent ez mozgat. Még a nagy történelmi megmozdulások mögött is egy-egy szerelem húzódott általában. Ennek ellenére még mindig tudunk a szerelemről beszélgetni, még mindig nem tudtuk megfejteni. Azért ülünk mi is itt, mert a szüleink szerették egymást. Ölelésből születtünk.
Ugyanakkor minden generáció átéli ugyanazt, mindig újratermeli magát ez a szerelem.

VK: Nem lehet, hogy a túlzott pszichológiai analizálgatással is rontunk napjainkban a helyzetünkön?
VN:
Az ókori jósdák bejárata fölött az állt: „Ismerd meg önmagad!”. Ez a világ egyik legbölcsebb mondása. Az emberek próbálják megfejteni a magasságokat, az óceánok mélyét, a folyók zuhanását, de önmagukat nem ismerik. Azt kérdezik van-e Isten, van-e élet a halál után? Pedig azt kellene megkérdezniük, hogy vagyok-e én, hol helyezkedem el ebben a történetben? Ami elgondolkodtató kérdés lehet sokaknak: van-e életem a halál előtt!
Mindez tehát leegyszerűsíthető, csak le kell róla hántani a felesleges túlagyalást.

VK: Várható a kötetnek még folytatása?
VN:
A téma az utcán a hever, és ez a témakör jóformán kimeríthetetlen. Megérne akár egy külön kötetet társkeresők világa, de lehetne egy külön novellagyűjteményben foglalkozni a negyvenes-ötvenes korosztállyal, ahol sok elvált férfi és nő a félelmei miatt már nem mer új kapcsolatba belevágni. A kiadóm is nyitott a folytatásra, akárcsak én.
Egy jó író, újságíró vagy filmrendező folyton figyel. A férjem, Dézsy Zoltán rendező sokszor a mindennapokban is snittekben gondolkozik, nem tud kilépni a filmezés légköréből.
Jómagam pedig vagy árnyékokat és fényeket látok vagy sztorikat az emberek mögött. A lényeg, hogy nyitott szemmel és szívvel járjunk a világban.

Képek forrása: Vészabó Noémi Facebook-oldala

Mia

Reklámok

A napfény íze

Június végén több ízben is megemlékeztek a környezetemben a vészkorszak borzalmairól, amikor is pár nap leforgása alatt Békéscsaba szinte teljes zsidó lakosságát deportálták. E szomorú évforduló kapcsán került terítékre Szabó István nagy sikerű filmje, A napfény íze, amely teljesen belopta magát a szívembe!

Képtalálat a következőre: „a napfény íze poszter”

A közel húszéves alkotás egy magyar zsidó család, Sonnenscheinék három generációjának történetét meséli el a 20. század zivataros évtizedeiben. A politika cseppet sem emberkímélő mozzanatai és a forrongó, önmagából is kiforduló világ a tiszteletreméltó családon is hatalmas sebeket ejt.
A történet egy kis hegyvidéki faluban veszi kezdetét, ahol a jóravaló kocsmáros életét veszti, miközben a cefre után jár. A legnagyobb gyermek, Manó kénytelen hát nyakába venni az országot, és felcsapni a fővárosban egy italkészítő mellett munkásnak. A talpraesett fiú szorgalommal és alázattal sajátítja el a mesterség fortélyait, és miután elleste az alapokat, belevág saját vállalkozásába, és a családi likőrreceptet alapul véve megalapozza családja későbbi vagyonát. Az italt a nevük után „napfény ízének” keresztelik el.

Manó alig 25 évesen családot alapít, két fia születik, és testvére halála után annak kislányát, Valit is sajátjaként neveli fel. Ignác fiából elismert jogász válik, Gusztáv orvosként praktizál, míg a művészi lelkű Valikából fotós válik. Ignác és Vali között, ahogy felcseperednek szerelem lobban, amelyet a család természetesen nem néz jó szemmel, mivel első unokatestvérek. Végül a szerelem győz, a fiatalok egymáséi lesznek, és immáron Sors családnévvel élik tovább életüket. A névváltoztatás nem véletlen, Ignácnak a jogi körökben megsúgják, hogy zsidó családnevével nem boldogulhat. S ekkor még csak a 19. és a 20. század fordulóján járunk.

Képtalálat a következőre: „a napfény íze”

A Monarchiához hű Ignácot, aki magas rangra emelkedik, alaposan megviselik az első világháború történései, és bele is rokkan a 20. század első évtizedének változásaiba. Nem sokkal szeretett császárjának és édesapjának halálát követően távozik a földi világból. Őt nem sokkal később édesanyja követi, így a családfő szerepe Valira száll, aki mint egy szálfa áll a viharok közepette, legyen szó világháborúról, családi csörtéről vagy véglegesen megromlott házasságról.

Ignác fiai a családi tragédiák után is szép karriert futnak be. A kisebbik fiú, Ádám előtt nagy sportkarrier áll, de a tiszti klubba csak úgy nyer felvételt, hogy elhagyja zsidó vallását, és kikeresztelkedik. A hittan órákon azonban nemcsak a kereszténységben merül el, hanem rajta felejti a szemét egy gyönyörű lányon, akit végül addig üldöz szerelmével, hogy az beadja a derekát, és a felesége lesz. Azonban az olimpia bajnok vívó nemcsak felesége, hanem sógornője szívét is elrabolja. Viszont még mielőtt ebből kipattanna a családi botrány, eljönnek a kegyetlen évek. A zsidótörvények és a deportálások a Sors családot is elérik, és olyan sebeket ejtenek rajtuk, amelyeket évtizedekig nem tudnak kiheverni.

A második világháborút csak Valika és a munkaszolgálatot megjárt, az apja halálát is végignéző Iván éli túl, aki megtört lelkű fiatalként először a nyilasokon és a nácikon áll bosszút a kommunisták kötelekében, majd átlátva a szitán beáll az ’56-os forradalmárok közzé. Azonban a szabadságharc leverése után ismét börtönbe kerül, majd szabadulása után, szomorú tapasztalatokkal telve a ’60-as évek Budapestjén gondol egy merészet, és visszatér a gyökereihez, visszaveszi a régi családnevet, ezzel is törlesztve egy régi tartozást, és talán eldobva egy rossz „Sorsot”!

Számomra a több díjat is bezsebelt alkotás központi szereplője a nagymama, Valika volt, aki végig derűs lélekkel, ismerve a napfény finom és keserű ízét egyaránt élte túl a 20. század első felének sorscsapásait.
Valika volt az, aki bár elmondta, hogy sodródott az árral, és nevet változtatott fivéreivel, és utoljára gyermekként imádkozott héberül, mégis büszke maradt a maga módján arra, hogy magyar zsidó. Bár tett néha megbocsáthatatlannak és önzőnek tűnő lépéseket, mint mikor elhagyta szeretője kedvéért egy rövid időre a családját vagy mikor csak a saját életét mentette meg, miközben rokonait a Dunába lőtték a nyilasok, mégis sok nézőt megérintett a sorsa, és nem tudtak rá haragudni, mert bár megbotlott, mégis egyben tartotta a családját így vagy úgy.

Kapcsolódó kép

Valika kicsit olyan, mint a zsidó nép maga. Felemás érzéseket tudott kiváltani a környezetéből, de leleményességének és ösztönösségének hála túlélte a legzivatarosabb évszázad első felét, és békében tudott távozni abban a korban, mikor az értékeket beborította egy időre a szocialista egyhangúság, és langyos lábvízzé vált az ország.

Számomra Szabó István filmjében a legelszomorítóbb azt volt látni, hogy már a 19. század végétől fokozatosan szabdalták a zsidóság öntudatát, és arra ösztönözték őket a jobb sors és a könnyebb boldogulás reményében, hogy tagadják meg hitüket, és ne ápolják tovább gyökereiket.
Azonban a történet végén Iván már-már a huszonnegyedik órában, mielőtt még feledésbe merülhetett volna családja egykori híre, egy tollvonással visszaszerezte mind a saját maga, mind felmenőinek a becsületét, és a gulyáskommunizmus világában is büszkén viselte a Sonnenschein családnevet!

Utóbbi gondolat napjainkban is aktuális, hiszen a színfalak mögött ismét leigázni készülnek az ezredéves bástyákat itt Európában. A forgatókönyvben most is fontos szerepet kapnak a vallások, egy beilleszkedni képtelen kisebbség igyekszik sakkban tartani minket, de ne adjuk meg nekik azt az örömet, hogy reszketve lépünk nap, mint nap az utcákra! Legyünk mi is olyanok, mint Iván, aki felismerte honnan jött, és a családjától kapott értékeket a szocializmus szürkeségében is felmerte vállalni, és igyekezett azokat átmenekíteni a túlpartra!

Képek forrása: port.hu

Mia

Az üvegcipő

A részben önéletrajzi ihletésű darabban Molnár Ferenc azt üzente meg olvasóinak és a színházba járóknak, hogy az álmok valóra válhatnak, és a koszos kis szolgálólány lábára is kerülhet finom cipellő, és a hercege is az övé lehet, még ha nem is szokványos módon!

Képtalálat a következőre: „üvegcipő békéscsaba”

Molnár Ferencet a legtöbben A Pál utcai fiúk című ifjúsági regény írójaként ismerjük, de az Amerikában is szép karriert befutó alkotó saját életét is színre vitte. Mert Az üvegcipőben bizony a második, Fedák Sári ünnepelt színésznővel kötött házassága elevenedett meg. Egy már-már olyan kérész életű frigyé, amelynek létrejöttekor Molnár gyengéd érzelmeket táplált a nála 24 évvel fiatalabb, feltörekvő csalogány, Darvas Lili iránt.
Fedák Sárinak Adél, a köztiszteletben álló, csekély vagyonú panzió tulajdonos alakja feleltethető meg. Irma, az árva, kissé dilis szolgálólány alakjában pedig Darvas Lilit ismerhetik fel a nézők. A 20. század első felének művészvilágában is szokatlan kapcsolat története a mai napig színes momentuma irodalomtörténtünknek, és reményt ad a kilátástalan románcokban vergődőknek és a hezitálóknak egyaránt.

A látszólag boldog békeidők Budapestjén járunk, Józsefvárosban, ahol Adél, a kerület jó hírű, elismert panzió tulajdonosa becsületét féltve kéreti meg kezét Sipos Lajossal, a középosztálybeli bútorkészítővel hogy ne tudódjon ki kalandja a nála majd húsz évvel fiatalabb selyemfiúval. Lajos némi hezitálást követően kötélnek áll, és kezdetét veszi a lázas készülődés a nagy napra, amelyből a ház apraja-nagyja is kiveszi a részét.

Irma, a bolondos szolgálólány, aki Adél távoli rokona azonban reménytelenül szerelmes Siposba, és több évnyi epekedés után pont akkor bukik ki belőle a vallomása, mikor Sipos Lajos kezére gyűrű kerül. A cserfes fiatal szépség a lagzi alatt bánatát alkoholba folytja, és őszinte kirohanásaival alaposan felbolygatja maga körül a szálakat. Kikiabálja az ara szerelmi háromszögének főbb mozzanatait, összeugrasztja a szereplőket, és minden kontrollját elvesztve eléri, hogy imádatának tárgya megcsókolja őt. Ez a félig-meddig ártatlan csókcsata azonban egy érzelmi lavinát indít el a morcos, az élet által alaposan megtiport Siposban. S bár a férfi szót fogad friss hitvesének, és eljárja vele a csárdást, a szíve mélyén talán már akkor is tudja, hogy hiába a hatalmas korkülönbség, a kis cselédet rendelte neki az ég!

Irma azonban felfokozott lelki állapotában nem bírja elviselni az események sodrását, és kihasználva a menyasszonytánc körüli felhajtást, megszökik a házból, és szerencsét próbál egy kétes hírű házban…
A harmadik felvonásban megjelenik a darab összes szereplője tanúként. A hivatali kihallgatás ürügye, hogy Irmát tetten érték egy másik fiatal kokot társaságában, miközben a tiltott kéjelgés útjára kívánt lépni. Leküzdve a bürokrácia akadályait, szerencsére hamar tisztázza magát a kétségbeesett szépség, és mindenki szabadon távozhat, és végül minden apró részlet a helyére kerül, és valamennyi zsák megtalálja a foltját!

Molnár Ferenc három felvonásos műve bár kissé vontatottan indult, de a második felvonásban alaposan felpörögtek az események, és már a lakodalom alatti történések és párbeszédek is előrevetítették, hogy mely szereplő fog elbukni, és ki emelkedik majd felül kilátástalan helyzetéből. Egyedül csak a főhős, bohó cselédlány, Irma sorsa volt kérdőjeles, de a tetőpontban, némi félvilági kitérőt követően helyre állt a rend.
Az 1924-ben színpadra vitt vígjáték vérbeli fricska a társadalomnak, amely a szerelmet és az érzéseket olyan korlátok közzé igyekszik szorítani, mint a rang, a kor vagy a küllem.
A Junkies zenekar évtizedekkel később énekelt meg egy hasonló, sok támadást és rosszallást megért szerelmet, ahol kába volt a herceg, és a királylány sem volt egy szépség, de bizony ott is felragyogott a szemétdomb fölött a szivárvány, akárcsak Molnár darabjában!

Képek forrása: jokaiszinhaz.hu

Mia

„Ha van még valami tiszta ezen az elveszett világon” – Ármány és szerelem

Schiller klasszikusa több évszázaddal keletkezése után is képes megszólítani a nézőket. Bár már a társadalmi osztályok közötti harcok lecsengtek, és szabad a szerelem, az intrikák továbbra is a mindennapjaink részei maradtak.

Képtalálat a következőre: „ármány és szerelem”

Az irodalomórákról bizonyára a legtöbben emlékszünk arra, hogy az 1794-ben papírra vetett tragédia alapját valós események adták. A szerző is megjárta a poklok poklát szerelme miatt, és a lelki válságát mondhatni úgy dolgozta fel, hogy megírta az öt felvonásos Ármány és szerelmet.

A darab alaptörténete, hogy a becsületes polgárlányba, Miller Lujzába beleszeret a kancellár fia, az őrnagyi rangot viselő Ferdinand von Walter. Azonban szerelmük már a kezdetektől halálra van ítélve, mivel nem megengedett korukban a társadalmi csoportok közötti átjárás házasság útján sem.
A kancellár, akinek kezéhez nem kevés vér tapad, hatalmát szeretné úgy megszilárdítani az udvarban, hogy egy szem fiát, a hősszerelmes Ferdinandot hozzá akarja kényszeríteni a herceg kegyencnőjéhez, a szabados életformájáról híres angol származású Lady Milfordhoz. Persze az ifjú ebbe a frigybe nem kíván belemenni, kitart az ő Lujzája mellett.

S ekkor lép be a történetbe a sötét titkok tudója, a főármánykodó, Wurm, a kancellár titkára, aki nagy játékos, és nem mellesleg szintén szemet vetett a muzsikus Miller ártatlan lányára. Így a pozíciója megtartása mellett a lánytól kapott kosarak miatti sérelme is vezényli gonosz cselszövéseinek végrehajtása során.
Wurm ördögi terve többek között annak a levélnek is a megíratása Lujzával, amelyben elárulja az ő szerető Ferdinándját, de ugyanakkor kiszabadítja a felségárulás vádjával tömlöcbe és dologházba vetett szüleit. A levél természetesen Ferdinánd kezébe kerül, aki végül fájdalmában drasztikus cselekedetre szánja el magát.

Lujza karaktere becsülendő, tisztaságával és őszinteségével alaposan felkavarja a nemesi udvar pocsolyáit. Éles elméjével átlát a nagyságok szitáján, és már-már önvizsgálatra, korábbi életük, hozzáállásuk átgondolására sarkallja őket.
Az angol Lady azután hagyja el az országot, és hagy fel kisded játékaival, miután Lujzával személyesen is találkozik. Bár eredetileg szerette volna az egyszerű lányt a földbe döngölni, és megalázni, végül Lujza lesz az, aki erkölcsi győzelmet arat sajgó lelkével is a nemes hölgyön.

Azonban hiába a tisztaság és az egyenesség, a tragikus végkifejlet elől senki sem tud menekülni. Ferdinándnál szó szerint betelik a méregpohár, amelyet végső elkeseredésében fel is hajt, azonban nem távozik egyedül az árnyékvilágból. A hamis levélről mindent bevalló Lujzát is magával rántja.
A szerelmesek azonban a túlvilágon sem nyugodhatnak békében, mivel testük nem a földé lesz, hanem a lángoké. Azonban az a tűz, amely felemészti a muzsikus valaha békés otthonát nem ér fel a tisztítótűzzel, csak épp egy újabb hazugságot gerjeszt egy szerelmi tragédiáról, amely bár egy időre megrázza az álmos kisvárost, de hamar feledésbe is merül.

Ahogy néztem a darabot engem nem is a szerelmesek harca gondolkoztatott el leginkább a társadalmi elvárásokkal szemben, hanem inkább az udvar tagjainak intrikái és egymás sakkban tartása fogott meg.
Félelmetes volt kicsit a színfalak mögül elősejlő hatalmi harcok forgatókönyvébe betekinteni. Egy olyan világ tárta fel a nézők előtt cseppet sem barátságos arcát, ahol minden szereplő függött a másiktól, ahol mindenkinek megvoltak a maga piszkos dolgai, amelyek ha napvilágra kerülnének, bizony széthullott volna a kártyavár.
Az érzelmek, az emberség, de talán az élvezetek is ismeretlen fogalmaknak számítottak köreikben. A pillanatnyi öröm sem volt valóság, ahhoz is valakinek az érdeke fűződött.
A titkár alakja némiképp hasonlóságot mutatott számomra a most futó Kártyavár című sorozatbelei kollégájával, aki ugyancsak tisztában van főnöke, Frank Underwood tetteivel, mégis kitart mellette, és ha kell eltakarítja a hatalmi harcok után maradt romokat.
S bár ma már egy szabad világban élünk, a fenti sorokat elolvasva, és átgondolva rádöbbenhetünk, hogy bizony nincs új a nap alatt, és a szerencsekerék most is csak pörög, és mindenki úgy kapaszkodik ahogy csak tud!

Képek forrása: jokaiszinhaz.hu

Mia

Könnyed szórakozást hozott Csabára a Víg özvegy

A Víg özvegy előtt még nem volt szerencsém az operettekhez. A műfajt gyermekkori benyomásaim alapján inkább az idősebb korosztály szórakozásának tartottam, de mind a történet, mind a párizsi helyszín, valamint az irodám ablakából kitekintve folyton elkapott reklám felkeltette az érdeklődésem.

a-vig-ozvegy

A Csabai Kolbászfesztivál nyitónapja előtti előadásra sikerült eljutnom, így a gasztrokulúra előtt másfajta élvezetekből csipegettem, és jelentem ízlett! A díszletek, a karakterek és az egész milliö megfogott. A parádés, operettre jellemző akrobatikus elemek pedig egyenesen elbűvöltek.

A történet szerint Párizsban járunk egy aprócska balkáni állam nagykövetségén, ahol diplomaták és nagykövetek verődnek össze egy partira, és izgatottan várják az országból elszármazott dúsgazdag özvegyet, aki ki tudná húzni vagyonával a mini államot a pácból.
Az urak és a hölgyek mesterkedni kezdenek már jóval Glavari Hanna érkezése előtt, hogy összeboronálják őt egy hazafival, így két legyet ütnek egy csapásra, sőt hármat: két magányos embert tesznek boldoggá, akiknek frigye jó hatást tud majd gyakorolni az állam kasszájára is.

Azonban nem ilyen egyszerű ám férjet keríteni a nyolc nap házasság után váratlanul megözvegyült, egyszerű sorból származó asszonynak. Hanna bizony már az első perctől kezdve tisztában van azzal, ahogy belép az ajtón, hogy a körülötte legyeskedő férfiak nem bájai miatt veszik körül, és nem a szoknyája suhogását hallgatják, hanem a képzeletbeli kövér malacperselyben csörgő aranyakat.
De nemcsak ez irányú tapasztalata tette őt oly keménnyé. Évekkel ezelőtt egy gróf, bizonyos Daniló Danilovics olyan sebeket ejtett a szívén, amelyek talán sohasem gyógyulnak be.

Azonban a sors milyen furfangos tud lenni! A pontevedroi nagykövet, Zéta Mirkó pont Danilót szemeli ki a vőlegény szerepre, de a lump titkár szívéből is állnak ki tüskék, így esze ágában sincs nősülni, legfőképp Glavari Hannát elvenni!
Akad másik jelölt is, a francia attasé, Rossilon, aki azonban a pontevedroi nagykövet feleségével cicázik hol nyíltan, hol elbújva. Miközben mindenki számára a napnál is világosabb, hogy mi zajlik a fiatalok között, addig a nagykövet semmit sem vesz észre a felszarvazásból, vakon hisz hitvese hűségében.

Azonban nemcsak ez az egy szerelmi szál szövi át a történetet. Az élvezeteket hajszoló, magányos asszony, Olga Kromov, aki fiatalon táncosnőként kereste a kenyerét, szívesen időz más férfiak társaságában, miközben politikai tanácsos férje az ország külügyeivel foglalatoskodik.
De igazán derűs pillanatokat okoz Nyegus, a mindenes karaktere, aki mindenkiről mindent tud, és úgy csűri-csavarja a szálakat a legtöbb esetben, hogy mindig pozitív hősként karakterként kerül ki minden helyzetből.

teremi

Azonban a reflektorfényben Hanna és Daniló állnak, akik bár jó ideig küzdenek saját magukkal is, végül megtörik közöttük a jég. A nő hamar beadja a derekát, rendezni próbálja a közöttük feszülő gyermeki viszályt, azonban a férfi sokáig önfejű és hajthatatlan. Jó pár összeborulás után hirtelen faképnél hagyja a még mindig szerelmes asszonyt. Általuk jelenik meg a vásznon a szerelmesek között időnként dúló harc motívuma, amely végigkíséri már időtlen idők óta a művészetet és az irodalmat egyaránt.
A fordulópont akkor következik be e csatában, és akkor hull le végérvényesen az álarc az ugyancsak szerelmes férfiról, amikor egy kavalkád végén, amelyet Nyegus simít el nem kevés leleményességgel, majdnem gyűrű kerül Hanna ujjára.

A romantikát, a régi világ nosztalgiáját és a humort sem nélkülöző darabot tovább színesítik az operett táncos betétei, amelyeket Békéscsabán a Jókai Színházba Teremi Trixi és Bozsó József színészek hoztak el többek között. Valamint a párizsi bohém élet jelenetei szenvedélyt és némi hedonizmust, gondtalanságot csempésznek Lehár Ferenc máig népszerű három felvonásos darabjába.
Ezentúl más szemmel tekintek az operettre. és ha könnyed kikapcsolódásra vágyok, szívesen választom majd!

Fotók: Jókai Színház hivatalos oldala, behir.hu

Krupincza Mia

Li Yaxian – Kínai szerelmes történet a Jókai színpadán

Igazi megtiszteltetésben volt része a békéscsabai közönségnek április 22-én, pénteken. Egy olyan darabot láthattak a színházbarátok, amelyet hazánkban a főváros mellett csak itt játszottak el a messze földről érkezett művészek, akik egy több ezer éves történetet mutattak be varázslatos módon közel két órában. A Li Yaxiant még jó darabig emlegetni fogják Békéscsabán, akik részesei volt e nem mindennapi élménynek.

kina_0003

A komoly, évszázados történettel bíró sanghai színház hagyományaira építkezve állította a színpadra a kínai Chuan Ju Operaszínház Li Yaxian gésa és szerelmének keserédes történetét. A két felvonásos darab különlegességét a más kulturális gyökerek mellett a jelmezek színessége, a szemet gyönyörködtető díszlet és a színészek finom, kifejező mozdulatai is adták. Bár a magyar és európai fül számára kezdetben szokatlan volt az ének, de rövid idő alatt magával ragadott mindenkit a történet folyása, és az élő zene hipnotikus ereje. Az sem vette el az opera bűbáját, hogy a szöveget olvasni kellett a kivetítőről.

A történetet átszőtte a szellemesség, a szenvedély, de az intrika is. Li Yaxian messze földön híres szépségéről, de ugyanakkor mindenki tisztában van vele, hogy a szelleme mellett a testével is keresi a betevőjét. Azonban egy nap egy fiatal hivatalnokjelölttel fut össze egy hosszúra nyúlt éjszaka után, akivel első látásra egymásba szeretnek. A fiatalembert a lány a házába invitálja, és a heves ismerkedés közepette a fiú lecsúszik élete nagy lehetőségéről, nem veszik fel a császár udvarába. Édesapját ezzel magára haragítja, mérgében kitagadja az ifjút, akit azonban vigasztal Li Yaxian szerelme, még akkor is mikor az utolsó petákja is odalesz.
Ez a romantikázás azonban cseppet sincs ínyére a gésa Mamájának, akit rosszul érint a turbékolás miatti „forgalomkiesés”. Gonosz tervet eszel ki, elszakítja egymástól a fiatalokat. De Li Yaxian hajthatatlan, visszaszökik idővel a városba, hogy felkutassa kedvesét.
Szerencsétlen, összetört szívű fiút, aki időközben bár nincstelenné vált, a koldusok – akik amolyan narrátori szerepet is betöltenek a műben – , felkarolják, és nem engedik, hogy a többre hivatott úrfi éhen haljon. Miután a pár újból egymásra talál, és kölcsönösen megbocsátanak egymásnak, a lány éjt-nappallá téve arra törekszik, hogy elismert tudóst faragjon a férfiból, aki be tudja teljesíteni küldetését, és megbékülhet majd sikeres vizsgája után az édesapjával. A gésa elhivatottsága abból is látszik, hogy az érzelmei mellett a szeme világát is hajlandó feláldozni azért a férfiért, aki végre megdobogtatta a szívét, és testén kívül másra is vágyott.
Azonban sajnos kiderül, hogy a hősszerelmes valójában nem olyan erős, mint amilyennek mutatta magát. Mind az időközben megbékült apja, mind az udvar nehéz elvárásokat támaszt felé, és gúny tárgyává is válik választása miatt. Végül úgy dönt, hogy elhagyja Li Yaxiant. Kárpótlásul aranyat, ezüstöt küld a szakításba belebetegedett nőnek, akit azonban a gazdag kincs egy percig sem kárpótol. Li Yaxian rövid hezitálás után elhagyja a villáját, és citeráját a hátára kötve indul tovább új utakra vérző sebekkel a szívében.

kina_0011

Mind a történet, mind a díszletek elbűvöltek. A ruhák élénksége, a művészek kifejező játéka és sminkjei, nem beszélve kecses mozdulataikról, egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy több mint félórával a darab vége után is még a látottak hatása alatt álltam. A jellegzetes távol-keleti hangszerek, legfőképp a citera hangja olyan élménnyel ajándékozott meg, mint amilyenhez foghatót ezelőtt még nem tapasztaltam.
A darab szinte minden érzékszervemre hatással volt, nem győztem betelni azokkal a pazar színekkel, amelyek feltűntek a jelenetek során, és ugyanakkor egy cseppet sem vonták el a figyelmem a cselekményről.

Egy életre szóló emléket kaptam úgy gondolom azon az estén sokakkal együtt. Bár kissé félve foglaltam helyet a nézőtéren, mert tartottam attól, hogy a más zenei kultúra miatt nem fogom élvezni az előadást, pozitívan csalódtam. Nagy köszönet jár a Jókai Színház valamennyi dolgozójának azért, hogy ezt a kulturális csemegét elhozták a csabaiaknak. Ha csak két óra erejéig is, de lehetőségünk nyílt arra, hogy megmártózzunk egy tőlünk távol lévő ország színházának titkaiban, amely emberileg is mély nyomokat hagyott azokban, akiknek a szíve nyitott az efféle kincsekre.

Képek forrása: nemzetiszinhaz.hu

Mia