Küldetésük az értékek megőrzése – bemutatkozik a Szeretem Vásárhelyt Egyesület

A Szeretem Vásárhelyt Egyesület 2018 augusztusában jött létre. Tagjai között olyan lokálpatrióták találhatók 19-től 60 éves korig, akiknek az a célja, hogy változatos programjaikkal minél többekkel megismertessék Hódmezővásárhely értékeit, és minél tartalmasabbá tegyék a közösségi életet az egykor „Paraszt Párizsként” emlegetett megyei jogú városban.

Szeretem Vásárhelyt logó

Az egyesület életre hívóival, Rapcsák Katalinnal, Juhász Tündével és Walterné Böngyik Teréziával a Fekete Sasban találkoztam. A jelenlévők elmondták, hogy korábban még nem volt hasonló kezdeményezés Hódmezővásárhelyen, olyan egyesületet szerettek volna életre hívni, amely valóban tud tenni városukért. Elhangzott, több tagjuk eddig is Hódmezővásárhelyért dolgozott – ki az oktatás, ki a művészet, ki a közigazgatás területén -, de programjaikkal még inkább közvetíteni tudják, hogy miért szeretik Vásárhelyet, miért szeretnek ott élni.

„Paraszt Párizs” fényei nem hunyhatnak ki

Vásárhely a múlt század során előkelő szerepet vívott ki magának a képzőművészek körében. Olyan neves alkotók fordultak meg, alkottak és állították ki műveiket a városban, mint Tornyai János (akinek a nevét a múzeum is viseli – szerk.), Rudnay Gyula vagy Pásztor János – hangsúlyozták.

Az egyesület képviselői leszögezték, hogy Hódmezővásárhely egy sajátos légkörrel rendelkező város. A 20. század elején Bródy Sándor nevezte először „Paraszt Párizsnak” a századfordulón országos visszhangot kiváltó méregkeverő asszonyok pere kapcsán. Ez a kifejezés azóta egybeforrt a megyei jogú várossal, és a mai napig hűen tükrözi lakóinak mentalitását, amely egyszerre egyszerű, gyakorlatias, de hordoz egyfajta pikantériát is. A vásárhelyi ember büszke, és jártában-keltében hirdeti városának értékeit.
Erre jó példa a jelenleg kávéházként működő Fekete Sas is, amely a vásárhelyiek igényei alapján készült el. A lakosok téglajegyekkel járultak hozzá a megépüléséhez. Mind a bálterme, mind a födémrendszere egyedülálló nemcsak Magyarországon, hanem egész Közép-Európában – jegyezték meg. Ez is azt mutatja, hogy az itt élők még épületeikkel is igyekeztek egyediségüket kifejezni.

„Küzdelem” az értékekért

Az elmúlt egy évben a megromlott közhangulat és közbeszéd átcsapott értékvesztésbe. A gyűlölködés és az egymásnak feszülés pedig még a gyermekközösségekbe is beette magát. Az egyesület tagjai azonban éppen ezzel igyekeznek felvenni a harcot, és programjaikon megmutatni: Vásárhely értékei nem vesztek el. Programjaik színességét az is adja, hogy az egyesület mind a tizenkét tagja tizenkét különböző egyéniség, aki szívét és lelkét egyaránt beleteszi a közös munkába mind az előkészítés, mind a lebonyolítás során.

Hmvhely

(Fotó: Facebook)

A Szeretem Vásárhelyt Egyesület alig fél éves működése során szinte valamennyi korosztályt megszólított. Iskolakezdéskor például gondoskodtak a gyermekek biztonságáról az oktatási intézmények környékén, végig sétálták az épülő traim train útvonalát, és ismertették a beruházás szint minden mozzanatát, karácsonykor pedig felállították a szeretet fáját, amelyre bárki felaggathatta szívből jövő jókívánságát, üzenetét. De a szeretet ünnepe nem telhetett el jótékonykodás nélkül: az egyesület jóvoltából tíz rászoruló család otthonában illatozott fenyőfa.

Ötvözik a hagyományokat a modernitással

Ebben a pár hónapban is számos pozitív visszajelzést kaptak már, hiszen amellett, hogy értékes és tartalmas programokkal gazdagítják a város lakóinak életét, fontos társadalmi kérdésekre is felhívják a figyelmet. Ilyen többek között az elesettek és a rászorulók megsegítése. Jótékonysági akciói során széles réteget értek/érnek el.

Téli madárvendégeink

Gyermekrajzversenyükre mintegy négyszáz pályamunka érkezett (Fotó: Facebook)

A legutóbbi gyermekrajzversenyük – amely a Téli madárvendégeink Hódmezővásárhelyen címet kapta – nagyon összetett volt, és mintegy négyszáz gyermeket mozgatott meg. Egy környezetvédelmi témát sikerült szó szerint művészi szintre emelni. A természet és a kultúra találkozott ezeken a rajzokon – hangsúlyozták. A beérkezett pályamunkákat szakmai, elismert művészekből álló zsűri értékelte, az eredményhirdetésről pedig senki nem távozott üres kézzel. Sőt, azokat az iskolákat, amelyek diákjai részt vette a rajzversenyen, az egyesület egy-egy madáretetővel is megajándékozta, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy a gyerekek minél közelebbről és minél alaposabban megismerhessék az őket körülvevő világot – tették hozzá.

Császár Angéla

Császár Angéla színművésznő előadására sokan voltak kíváncsiak (Fotó: Facebook)

A Hagyomány és modernitás – Női szerepek a 21. században című előadássorozatukban olyan hölgyek mutatkoznak be, akik amellett, hogy példás családanyák és feleségek, a munka világában vagy egy közösség élén is méltó módon megállják a helyüket. Legutóbbi vendégük Császár Angéla, hódmezővásárhelyi kötődésű színművész volt, akinek előadásán csordultig megtelt az Emlékpont konferenciaterme. Történeteivel és hangjával kellemes perceket szerzett az előadáson résztvevőknek.

További meglepetéseket ígérnek

A szervezők elmondták, hogy már felkészültek a tavaszi időszakra is: akad a tarsolyukban pár programterv, de ezekről egyelőre nem kívántak beszélni, mivel szeretnének a városlakóknak ezekkel meglepetést szerezni.

Ha valaki nem szeretne lemaradni a fontos eseményekről, akkor érdemes naponta felkeresnie a Szeretem Vásárhelyt Facebook-oldalát – amely immár több mint háromezer követővel bír -, ahol a szervezők mindamellett, hogy beszámolnak a már megvalósult programokról, tájékoztatást nyújtanak a közelgő rendezvényekről is, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Reklámok

A kolbászfesztivál vendégei: Gyula, Érsekújvár, Balaton-felvidéki borvidék

A hagyományokhoz hűen belföldi és határon túli vendégvárosok mellett borvidék is bemutatkozik, díszvendég lesz a 20. Csabai Kolbászfesztiválon október 28-31. között. A Balaton-felvidéki borvidék előzetes ízelítőt is küldött – igaz, még csak írásban – a szlovákiai Érsekújvár pedig Gyula városához hasonlóan már állítja össze kolbászfesztiváli, ahhoz kapcsolódó programját.

kolbaszfesztival

– Nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy Békés megye az igazi kolbász őshazája, és napjaink kolbász-gasztronómiai sikereinek természetes otthona. A Csabai Kolbászfesztivál 20 éves története pedig ékesen bizonyítja, egy igazán jó, tradicionális termék népszerűsítése érdekében érdemes összefognunk – hangsúlyozta dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere. – A Csabai Kolbászfesztivál Gyula számára minden évben rengeteg vendéget jelent, a szálláshelyeink mellett a Várfürdő, a város cukrászdái és kiállítóhelyeink – többek között a vár illetve az idei évtől az Almásy-kastély is – megtelnek ezen a hétvégén. Valójában azonban egy mindenki számára előnyös kölcsönhatásról van szó, hiszen egyrészt a környéken Gyula rendelkezik a kolbászfesztivál közönsége számára elegendő szálláshely-kapacitással, másrészt a történelmi fürdőváros komplex kínálata remekül egészíti ki a hétvége színes programjait, támogatva ezzel a fesztivál sikerét is. Az idei évben igazán megtisztelő felkérést kaptunk, melynek örömmel teszünk eleget, Gyula büszkén viseli a jubileumi kolbászfesztivál belföldi vendégvárosa címet.

almasy-kastely

Egly Márk, a Balaton-felvidéki borvidék alelnöke elmondta, legjelentősebb fehér boruk az olaszrizling, ezt követi a furmint, kékszőlőből pedig a kékfrankost hozza el számos borászat, és rozékat is kínálnak majd. Minden bizonnyal nagyon kiéheznek a borászok, mire Csabára érnek, tehát nagyon jólesik majd nekik a sült és a füstölt kolbász, amiből nem lehet eleget enni.

Az érsekújváriak a minap Danczi Józsefnek, a Csemadok érsekújvári alapszervezete elnökének vezetésével érkeztek a Csabai Kolbászházba, ahol egyeztettek Hégely Sándor fesztivál- és Hégelyné Győrfi Ilona programigazgatóval. Danczi József elmondta, a kultúrán és a gasztronómián túl a két várost más, történelmi szálak is összekötik, például a korábbi lakosságcserék miatt.
A kolbászra visszatérve, a Csabai Kolbászklub minden évben vendég a kolbászos rendezvényükön, ők pedig mindig itt vannak a kolbászfesztiválon. Danczi József örömtelinek nevezte, hogy a határon túli városok közül éppen a 20. fesztiválon lehetnek a díszvendégek.

balatonfelvidek

– Szeretnénk, ha a csabaiak még jobban megismernék Érsekújvár értékeit, gasztronómiáját – hangsúlyozta a Csemadok érsekújvári elnöke. Hozzátette, a turizmusban, egymás kultúrájának megismerésében további lehetőségek rejlenek, és ebben sokat segíthet a kolbászfesztiváli részvételük is.

Képek forrása: Csabai Kolbászfesztivál hivatalos Facebook oldala, nemzetibormaraton.hu, Vidó Miklós

Kié lesz a legszebb karácsonyfa?

A Zenebarát – Felebarátok Közhasznú Alapítvány ismét karácsonyfa díszítő versenyt hirdet az Ökumenikus Advent programsorozat részeként, Békéscsaba, óvodás, általános iskolás és középiskolás tanulói számára.

Beautiful_christmas_tree

Nevezni legfeljebb 10 fős csapatokkal lehet.

A díszítendő fák mérete 2 – 6 méter.

Verseny ideje:

2015. november 29. – vasárnap 15:00

Rossz idő esetén a versenyt december 20-án 15:30-tól bonyolítják le, majd ezt követően 16:50-től lesz az eredményhirdetés!

Feladat:

A templom körül található fenyőfák feldíszítése. A díszítésre használható anyagot a versenyzők biztosítják.

A díszítésre 1 óra áll rendelkezésre a helyszínen, melyhez a rendezők létrát biztosítanak. Egy csapat csak 1 fát díszíthet.

Jelentkezési határidő:

2014. november 25. szerda

Az info@zenebaratfelebaratok.hu címen vagy a +36 30 382 5925 telefonszámon lehet.

Jelentkezés feltétele:

A díszítéskor legalább egy felnőtt segítő jelenléte a 10 fős csapattal.

Felhasználható anyagok:

Szabadon választott, elsősorban természetes anyagok.

Processed by: Helicon Filter;

Eredményhirdetés:

2015. november 29. vasárnap – 16:40

Jézus Szíve Római Katolikus Templom

Az első három helyezett csapat a hagyományokhoz hűen, értékes díjakat kap, de egyetlen csapat sem távozik üres kézzel!

Képek forrása: indafoto.hu

 

Csapjunk bele a lecsóba a CsabaParkban!

Látványfőzéssel harangozták be a szervezők augusztus 7-én, pénteken délelőtt 11 órakor a főtéren a pár év kihagyást követően megújult erővel visszatérő Békéscsabai Kolbászos Lecsófesztivált. Augusztus 21-én, pénteken és 22-én, szombaton finom falatokkal, tartalmas és szórakoztató programokkal várja minden látogatóját a CsabaPark.
plakát

Opauszki Zoltán, fejlesztési referens elmondta, hogy a több év kihagyás után újrainduló fesztivállal hagyományt kívánnak teremteni. A klasszikus lecsót pedig mi mással is ötvöznénk városunkban, mint a prémium minőségi csabai kolbásszal. A kétnapos rendezvény célja a szórakoztatás mellett, hogy minél többeket kicsalogasson Békéscsaba legújabb turisztikai desztinációjába, a CsabaParkba és a helyi termékek is piacra kerüljenek, minél nagyobb népszerűségre tegyenek szert, hiszen térségünk húzóágazata a növénytermesztés és a mezőgazdaság.

A fejlesztési referens szavait követően Frankó Attila a szervezők nevében ismertette az augusztus 20-i hosszú hétvége programjait. Elmondta, hogy az első nap a sport és a gasztronómia ötvözésében telik majd. A délelőtt folyamán a kilátogatók beszerezhetik a lecsókészítéshez szükséges eszközöket és sportbemutatókat tekinthetnek meg. A lecsófőző verseny résztvevőinek főzés közben sportolniuk kell és játékos feladatokat is meg kell majd oldaniuk. Egész nap megkóstolhatják a kolbászos lecsót a kilátogatók.

látványfőzés

Az est során fellép a békéscsabai képzett zenészekből álló Over3 zenekar, a sztárvendég Janicsák Veca lesz.

A rendezvény második napjának délelőttjén a Csaba Napokon nagy sikert aratott Csaba Baba Klub várja az érdeklődőket a rendezvénycsarnokban bababörzével, szűrővizsgálatokkal és játékos foglalkozásokkal. A délelőtt folyamán várják a véradókat is, minden önkéntest egy tál lecsóval vendégelnek meg.

Délután négy órától veszi kezdetét a lecsófőző verseny, amelyre várják minimum három fős csapatok jelentkezését. A jelentkezési díj 3 000 Ft, a versenyzőknek zöldpaprikát, vöröshagymát, paradicsomot, kolbászt és sörpad garnitúrát a helyszínen biztosítanak. Zsoldi László, a CsabaPark igazgatója hozzátette, hogy a csapatok a lecsóhoz szükséges szalonnát vagy kolbászt a CsabaPark húsboltjaiban is megvásárolhatják. Jelentkezni Csanálosi László rendezvényszervezőnél lehet – aki hajdanán útjára indította a fesztivált.

Lecsófesztivál

A gasztronómiai programot követően Bukor, Csabi, Athyna és a Déja-Vu szórakoztatja majd a közönséget. Majd hajnalig retro discora rophatják a vendégek. A korongokat DJ Oszi, DJ Frenky és DJ TimMelody keverik majd.

A kétnapos rendezvény fővédnöke Hanó Miklós, Békéscsaba Megyei Jogú Város alpolgármestere, védnökei Dr. Ferenczi Attila, önkormányzati képviselő, tanácsnok, valamint a rendezvény szervezőjének, a CsabaParkot is üzemeltető Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt.-nek a vezérigazgatója, Kozma János. A rendezvény önerőből és a Magyar Nemzeti vidéki Hálózat támogatásával valósul meg.

Látogassanak el CsabaParkba augusztus 21-én, pénteken és augusztus 22-én, szombaton! Csapjunk bele együtt a lecsóba!

Forrás: csabapark.com
Képek forrása: csabaimerleg.hu

Mia

Békéscsaba szépét keresik a hétvégén!

A Szépet a Színpadra Egyesület most szombaton Békéscsaba szépét keresi. Június 6-án, szombaton a Csaba Centerben minden a szépségről fog szólni, és ismét egy fokkal közelebb kerülünk ahhoz, hogy szeptemberben a szervezők megtalálják a megye szépét, aki pátriánkat képviseli majd a Miss Alpok Adria versenyen! Oszlács Norberttel vagy ahogy a legtöbben ismerik Oszival, az egyesület elnökével beszélgettem. Bővebben…

Mutasd és terjeszd – fókuszban a hazai termékek

Már negyedik alkalommal szervezték meg a „Füzesgyarmati Gazda- és Vállalkozónapok, Vidékfejlesztési Konferencia” című rendezvényt. Az eseményen két fő témakört érintettek: a megújult pályázati rendszert és a forrásszerzési lehetőségeket, valamint ismertették a helyi erőforrásokat, jó gyakorlatokat. A programon Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke „Békés Megye Önkormányzatának területfejlesztési céljai” címmel tartott előadást – tudtuk meg Sztahovics Zsuzsanna sajtóreferenstől. Bővebben…