Ősvigasztalás

Az Ősvigasztalás Tamási Áron már-már feledésbe merült műve, amelyet Amerikából küldött még a ’20-as évek elején haza egy versenyre, de akkor az alkotás nem aratott hangos sikert. Aztán egészen a ’70-es évek végéig kellett arra várni, hogy a Pécsi Nemzeti Színházban fantáziát lássanak benne, és színre vigyék. A négy színben egy olyan történet bontakozik ki a szemünk előtt, ahol az ősi vallás és a modernkor időnként nyakatekert eszméi csapnak össze. A darabot pedig ízig-vérig átjárja a székely nép keserédes sorsa.

A darabot elejétől a végéig kettősség járja át. A régi vallás, eleink hagyományainak tisztelete és az újkori törvények betartása között hintáznak ide-oda a szereplők. A sámándobok, az álarcok és a felcsendülő dallamok egyaránt a keresztény vallás felvétele előtti időket amikor az ember arra törekedett, hogy harmóniában éljen a környezetével, és ne zsigerelje ki azt.
A székely nép szelleme és humora is kiemelt szerepet kap a történet folyásában. A góbéságok és a furfangos beszéd mellett olyan szokások elevenednek meg, amelyek lassacskán kikopnak a mi rohanó mindennapjainkból. A jókedv és a csípős nyelvezet mellett azonban megjelenik a hunok leszármazottjaiként is számon tartott nép mély igazságérzete is, amelyet ha valaki nem tart tiszteletben, az jobb, hogyha minél nagyobb távolságot tart a sértettől.

Csorja Ádám azzal, hogy teljesíti fivére, Ambrus utolsó kívánságát, és elégeti a holtestét, szemben találja magát a törvény helyi képviselőjével, a jegyzővel, aki egyenesen a bíróságig viszi az ügyet. A gyászoló testvért pedig nem röstelli még gyilkosággal is megvádolni, mivel egy véres kést is találnak a kaji A tárgyaláson a vádlott a testvére hamvait tartalmazó edénnyel a hóna alatt jelenik meg, és kitart az igaza mellet. A vád sorra szólítja a tanúkat, akiket az ügyész és a bíró sorra kiparodizál vagy a földig aláz. Kispál Jula, a szomszéd nevelt lánya megszólalni sem tud a törvény színe előtt, mivel a férfiak látva rémületét és egyszerűségét nevetség tárgyává teszik, akárcsak nevelőapját, akit nem röstellnek kigúnyolni azért, mert mint derék székely emberként emlegeti az elhunytat.
A jog képviselői, akik semmibe veszik az érintettek önérzetét és hagyománytiszteletét végül tíz hónapos fegyházi elzárásra ítélik Ádámot, aki mint egy kőszikla állja, hogy ártatlanul, csupán azért vonuljon börtönbe, mert testvérének elhamvasztása – amely a régi világban a mindennapok része volt – törvénybe ütköző cselekedet.

Mikor a néző azt hinné, hogy a börtönben a főhős az ugyancsak székely származású csendőrrel csendesen beletörődik a rámért sorscsapásba, akkor jön csak el az igazi katarzis: a két férfiből előbújik a virtus az elfogyasztott bor hatására, és a részben féltékenység szülte szóváltás tragédiába torkollik. Nem véletlen, hogy mind a négy szín egy hatalmas malomkőben játszódik. Metaforikus kép ez, mivel arra utal, hogy az élet felőröl apránként minket, a közöny és a megszokás és a ránk erőltetett jelmezek megfosztanak bennünket mind azoktól az értékektől, amelyek kiemelnek bennünket az európai népek tengeréből.

Kispál Jula meggyalázása a holttesten ugyancsak kettős üzenetet hordoz: az új kor vívmányai ugyan erővel legyűrhetnek minket, de kellő kitartással és megfelelő hozzáállással a leglehetetlenebb helyzetben is utat tud törni magának amolyan kis hajtásként a hagyomány, amely apáról fiúra, anyáról leányra öröklődik. A hit ereje pedig valóban hegyeket képes megmozgatni, és segít behegeszteni a múlt fájó sebeit is.

Béres László a Bernarda Alba háza után ismét nehéz fába vágta a fejszéjét. Egy igencsak nehéz darabot vitt színre, amelynek mély és velős üzenete van. De a zene és a tánc megfelelő alkalmazásával és tapasztalt szereplőgárdával még közel száz év távlatából is meg tudta ragadni azt a fő irányvonalat, amelyre a szerző, az erdélyi gyökereire büszke Tamási Áron is felfűzte annak idején balladisztikus homályba burkolózó, tragikus kimenetelű történetét!

Fotók: jokaiszinhaz.hu

Mia

Reklámok