Így kerek a világ – interjú Kozma Rita plus size stylisttal

Egyre többször tekintenek ránk vissza a címlapokról vagy a kifutókról teltebb lányok, ők az úgy nevezett plus size modellek, akik nők százainak adják vissza az önmagukba vetett hitüket. Olyan szakértők is megjelentek, mint Kozma Rita, aki plus size stylist és önbizalomtréner. Vele beszélgettem többek között a plus size világról és a hamarosan elrajtoló plus size klubról is.

image1.JPG

Viharsarki Kanapé: Miként váltál plus size stylisttá? Hogyan sodródtál erre a speciálisabb divat területre?
Kozma Rita: Először 7-8 éve öltöztettem plus size nőt, Tóth Vera énekesnőt egy divatanyaghoz, majd egyre több molett ügyfelem lett. Akkor még nem döntöttem el, hogy szeretnék kifejezetten plus size nőkkel foglalkozni, ez a döntés kb. három éve születtet meg.
Azt nem mondanám, hogy ide sodródtam, ez tudatos döntés volt, hogy szeretnék segíteni azoknak a hölgyeknek, akiknek nagyon kevés divattanács, öltözködési fortély szól, akik valamiképp a perifériára kerültek. Az volt a célom, és ma is az, hogy ők is ugyanolyan csinos, vonzó nőnek tartsák magukat, és szerencsére ez egyre jobban megvalósul.

VK: Mint stylist hogy látod, a divat világában hol helyezkedik el a plus size kategória?
KR:
A divat világa összességében egy zárt világ. Ahogy tapasztalom, látom egy-egy magazinszámban feltűnik a plus size, vagy épp egy-egy dizájner már tervez nagyobb méretben is, de még mindig van hova fejlődni.
A Glamour magazin interjút készített velem a munkásságomról és azt a címet adták az anyagnak, hogy: A kerekded formák felkerültek a divattérképre. Szerintem ez jó jövőképnek bizonyul, ha így lesz, ha így van.

image4.JPG

VK: A nagyközönség mennyire nyitott e vonulat felé? Hogy fogadják a teltebb lányokat a kifutókon, a címlapokon?
KR:
A teltebb hölgyek kifejezetten örülnek neki, a Plus Size magazin olvasói mindig örömmel konstatálják, ha erről cikkezünk. Illetve sokszor kapok vékonyabb nőktől is elismerést, hogy milyen szuper ez a törekvés.

VK: Erdős Juci plus size fotóssal mióta dolgoztok együtt?
KR: Olyan, mintha száz éve, de csak három. 🙂

image3

VK: Mi egy plus size modellügynökség révén kerültünk kapcsolatba. Milyen felkérések futottak be az elmúlt hónapokba hozzátok?
KR: Lassan egy éves lesz a Plus Models Agency, de már több magazinos és TV-s felkérést is kaptunk.

VK: Mit érdemes tudni a novemberben rajtoló Plus Size Klubról? Kiknek szól és mi módon lehet csatlakozni?
KR: A PLUS SIZE KLUB lényege, hogy legyen egy olyan zárt, intim plus size közösség, ahol minden kérdésre választ kap a klubtag, legyen szó öltözködésről, önbizalomról, párkapcsolatról, munkáról, mozgásról.
Szakembergárda (pszichológus, stylist, edző, sminkes…) segíti majd a klubtagokat, akiknek nincs más dolguk, csak előkapni a telefonjukat vagy a számítógépük elé ülni és kérdezni, beszélgetni.
Ez egy online klub lesz, hogy a vidékiek és a határon túliak is megkapják a törődést, szó szerint napi szinten. Egyedülálló, segítő program, amelytől napról-napra érezhtejük, van egy biztos hely, egy szuper hely, ahol segítenek. Megfér benne öröm és kacagás és sírás is. És bár a Facebookon lesz a klub, az ismerősök, kollégák, rokonok nem láthatják, így bátran, bármit lehet kérdezni.
Mivel egy nagyon különleges, zárt klubról van szó, ezért idén csak november 10-17 között lehet jelentkezni rá. A rita.kozma@plus-size.hu e-mail címen lehet jelentkezni a megadott időszakban, de addig is várom a kérdéseket, ha még több részletre kíváncsiak a hölgyek.

image2

VK: Milyen tartalmakkal készülsz majd a klubtagoknak?
KR: Kérdezz-felelek videókkal, amelyre várom, várjuk majd a kérdéseket a kollégákkal öltözködés, önbizalom, szexualitás, mozgás és minden élethez köthető témával kapcsolatban.
Ezen kívül havonta egyszer engem is felhívhatnak, kettesben beszélgethetünk. Akár egy pszichológusnál, csak kötetlenebbül. 🙂
Minden hónapban lesznek kedvezmények plus size üzletekhez, értékes kozmetikai nyereményjátékok, kedvezmények a PlusSize Stúdiómhoz, stílusprogramjaimhoz. Mindenhez.
Egy igazi kánaán lesz ez a klub a telt nőknek. 😀

VK: Zárásként: mit üzensz azoknak a lányoknak, akik a filigrán szépségideálok világában gátlásokkal küzdenek? Miként tudnak ebből a már-már börtönből kitörni?
KR: Egyik napról a másikra nem lehet megváltozni, nem lehet elfogadni magunkat. Ilyen nincs. Ez egy hosszas folyamat, amin érdemes elindulni segítő emberek mellett, segítő közösségben.
Mindenképpen javaslom, hogy csatlakozzanak olyan csoportokhoz, klubbokhoz, ami nekik szól, ami nekik segít. Így sokkal, de sokkal jobban megy az önbizalom-építés, az önszeretet növelése. Csak így megy. Tapasztalat.
Tegyetek magatokért, itt vagyunk, segítünk!

Képek forrása: Kozma Rita plus size stylist és önbizalomtréner Facebook oldala

Mia

Reklámok

Mindig kell egy kis plus! – interjú Erdős Jucival

Erdős Juci Facebook oldala pár éve keltette fel az érdeklődésem. Megkapó volt számomra, hogy a fotóin látható teltebb hölgyek szinte ragyognak, remek formájukat hozzák. Juci műterméből szinte kicserélve lépnek ki újból az utcára.
Kíváncsi voltam, hogy mi ennek az életvidám fotósnak a titka és számára mit is jelent a plus size életérzés. Többek között erről is kérdeztem.
Erdős Juci

Viharsarki Kanapé: Hogy vette kezdetét a Plus Size photography?Erdős Juci: Megkaptam életem sokadik megjegyzését, ami úgy szólt, hogy “milyen helyes, kedves és humoros csaj vagyok, de ha kicsit leadnék…” és ez volt az utolsó csepp a pohárban. Úgy éreztem, itt az ideje, hogy bebizonyítsam, egy husi nő is jó nő! Nem kellett több, hogy rájöjjek, miként. Szakmámból adódott, hogy mindezt kamerámon keresztül tehetem meg a leghatékonyabban. Így indult 2 éve a Plus Size photography.

VK: Hogy néz ki nálad egy fotózás?
EJ: Előre egyeztetett időpontban eljön a stúdiómba a hölgy, aki jelentkezett valamelyik csomagra.
Érkezése után kicsit beszélgetünk, megnézzük a ruhákat, amiket hozott magával, összeállítom a szettjeit, aztán elkészítem a sminkjét és a frizuráját. Mikor megvan minden, elkezdjük a fotózást. Amint készítettünk minden kiválasztott ruha szettben képet, és a csomagjának megfelelő képmennyiség elkészült, leülünk a számítógép elé és kiválasztja a hölgy azokat a képeket, amelyek neki a legjobban tetszenek.
A helyszínen még egyet retus nélkül megkap nyomtatott formában, hogy míg én át nem küldöm neki az utómunkált válogatást, addig is lássa, mennyire szép.

05

VK: Mi az a plusz, amit adsz egy-egy portfolió készítésekor?
EJ: A sminken, frizurán és a fotókon kívül még lelki feltöltődést, egy nagy adag önbizalom fröccsöt, pozitív gondolatokat, kis öltözködési tanácsot, de főleg egy másik szemszöget, ahonnan láthatja magát ezután a fotózás után. És természetesen jókedvet, mert az nálam alap.

VK: Melyik korosztály az, aki a leginkább a kamerád elé áll? Mennyire bevállalósak?
EJ: Akik a leginkább nyitottak arra, hogy kipróbálják önmagukat, és tenni szeretnének önbizalmuk építéséért, az a 30-45 év közötti korosztály. De volt már 69 éves hölgy is nálam. Szóval egy ilyen fotózás kortalan!

Plus Size photography 01

VK: Hol lehet még veled találkozni? A fotózás mellett még mivel foglalkozol?
EJ: Írni szoktam és festeni. Igyekszem az írásaimmal, amolyan “szösszeneteimmel” is a molett test elfogadásán, és a pluszos hölgyek önbizalmának növelésén dolgozni. Saját fotós oldalamon, a Plus Size photography és a Plus Size magazin oldalán is lehet ezekkel találkozni.
Festeni pedig szintén a molett hölgyeket szoktam, de ők az idősebb kategória, mert ezzel az eszközzel is az elfogadáson dolgozom. Csak, mert valaki molett nő és idősebb, még érezheti magát jól a bőrében.

VK: A mai világban sok nő küzd gátlásokkal, főleg, hogyha teltebb idomokkal áldotta meg a természet. Neked és a fotóalanyaidnak mi segített abban, hogy elfogadjátok magatokat?
EJ: Én mindig azt mondom, legyél hálás azért, amid van! Örülj annak, hogy vannak lábaid, amik elvisznek ából bébe, kezeid, amikkel fogsz vagy akár ölelsz, hogy önálló vagy, és nem függsz senkitől!
Ha valami meg nem tetszik, változtass rajta, de ne szapuld magadat, mert túl rövid ahhoz az élet, hogy saját magad elégedetlenségére pazarold el.

VK: A plus size kategória pontosan hol kezdődik?
EJ: A divat világa szerint már 38-as ruhamérettől, hiszen azt a méretet már kifutóra nem tudják kivinni, de a hétköznapi életben 42-es ruhamérettől plus size kategória egy nő.

01VK: Mennyire kapnak helyet a divat világában a testesebb nők? Kezd megtörni a 0-ás méret térhódítása?

EJ: Vannak divatcégek, akik kifejezetten a teltebb nőknek készítenek ruhákat, és mind a new yorki, mind a londoni Fashion weeken szerepeltek plus size modellek, nem is először. Így állíthatom, hogy egyre jobban jelen van a telt női testkép a divatiparban, még akkor is, ha mindez kezdetleges.


VK: Kiből válhat plus size modell? Mi kell hozzá, hogy ilyen körbe bekerüljön valaki?
EJ:
 Én nem foglalkozom modellkedéssel, nincsen ügynökségem, mert én a hétköznapi hölgyeket fotózom, akik nem hogy kifutóra, olykor még fotózásra is reszkető lábakkal jönnek el hozzám, de az biztos, hogy nagyon nagy alázat és akarás kell hozzá, mint minden munkához, s a testi adottságok is fontosak.
A 174cm-es magasság itt is követelmény, és ha jól emlékszem a 42-44-es méret az, amit előnyben részesítenek, de mint említettem, én nem ezzel foglalkozom, hanem minden ruhaméretű, magasságú, súlyú, korú nővel.

VK: Mi a véleményed? A férfiak milyen nőkhöz vonzódnak jobban?EJ: Erre nincsen recept. Ízlések és pofonok. De nagy átlagban szerintem olyanhoz, akinek pozitív és szexi a kisugárzása, akinek van humora és nem “fikázza” egész nap önmagát. Vagyis, aki mellett a nap is kisüt, és ez testsúlytól független.

08

VK: Év eleje van, a fogadalmak ideje. Mit üzensz az önbizalom hiányos nőknek, mit tegyenek az idén magukévá, hogy boldogak legyenek a napjaik?
EJ: Legyenek hálásak mindazért, amijük van!! Ne az legyen a legnagyobb problémájuk, hogy milyen vastag a lábuk, mert örüljenek annak, hogy legalább van lábuk!! És ugyanígy a testük összes porcikájának legyenek hálásak és meglátják, máris másképp értékelik azt a testet, amit addig kritizáltak.

 

Képek forrása: Plus Size photography

Mia