Sikeres évet zártak az aikidosok

Idén ismét Makó városa adott otthont a Magyar Aikido Sportért Alapítvány, a Nemzeti Aikido Szövetség – Magyarország és a Makó Budo Klub hagyományos Aikido Évzárójának. A rendezvényre több mint százan érkeztek az ország minden szegletéből.

boritokep

A szokásokhoz híven, a nap folyamán először az edzéseké volt a főszerep, a technikákat Sensei Molnár János 5. danos mestertől, a magyarországi Yamada szervezet technikai vezetőjétől, valamint Sensei Márton Imre 5. danos mestertől, a Nemzeti Aikido Szövetség – Magyarország általános elnökétől, vezető instruktorától sajátíthatták el az aikidokák.

A tatamira több mint százan léptek fel, akik többek között Veresegyházról, Budapestről, Kalocsáról, Bajáról, Kaposvárról, Karcagról, Veszprémből és Szegedről érkeztek. Az edzéseket követően minősítő kyu övvizsgákra került sor, ahol több tucat aikido és battodo növendék mérette meg magát a vizsgabizottságok előtt. A program a sikeres vizsgák eredményhirdetésével folytatódott, majd elismeréseket osztottak ki. „Az „Év Aikidosa” címet több mint tizenöt esztendeje adjuk át, s ennek az országos eseménynek a helyszíne többnyire Csongrád megye” – tudtuk meg Márton Imrétől.

DSC_0035

A Nemzeti Aikido Szövetség – Magyarország általános elnöke kiemelte: azok kaphatják meg ezt az elismerést, akik az adott esztendőben a legtöbbet tették a sportág fejlődéséért, népszerűsítéséért. 2017-ben a 3. dan fokozattal rendelkező dr. Bezerédi Ákos (Budapest, Kelenvölgyi és Gazdagréti Aikido Klub), valamint a 2. danos Prof. Dr. Borhy László (Budapest, Misogi Aiki Dojo) vehette át a kitüntetést. A kuratórium értékelése szerint, dr. Bezerédi Ákos a magyarországi aikido szervezetek közötti együttműködést segítette elő tevékenységével, Prof. Dr. Borhy László, az Eötvös Lorand Tudományegyetem rektora pedig dékáni és rektori címével is segíti, hogy az aikido a magyar társadalmi életben megfelelő elismertséget érjen el.

DSC_0352

A nap zárásaként az „Az Aikidoban és az Aikidoért” végzett több évtizedes magas színvonalú munkásságáért szakmai elismerést vehetett át Kozma Róbert 4. danos mester (Veszprém, Bushido Aikido Sportegyesület).

Reklámok

Konferencia az aikido szellemiségének jegyében

A Nemzeti Aikido Szövetség – Magyarország, a Magyar Aikido Sportért Alapítvány és a Makó Budo Klub Aikido Szakosztálya immáron második alkalommal hívta szakmai fórumra az ország valamennyi pontjáról e harcművészeti ág űzőit, valamint a sport iránt érdeklődőket. De, hogy mi is az az aikido, miért jó és hogyan terjedt el Magyarországon? Többek között ezt is megtudhatja, ha tovább olvassa cikkünket! Bővebben…

Országos Aikido Évzárót tartottak Makón

A Nemzeti Aikido Szövetség – Magyarország, a Magyar Aikido Sportért Alapítvány, a Magyar Battodo Szövetség és a 25 éves Makó Budo Klub december 5-e és 6-a között megtartotta hagyományos Országos Aikido Évzáróját. A rendezvénynek a Makói Návay Lajos Szakképző Iskola és Kollégium tornaterme adott otthont. Bővebben…