Grezsa Ferenc: A segítő hivatások értékrendje minta lehet az egész társadalomnak

Napjainkban egyre nagyobb méreteket ölt az agresszivitás a hétköznapokban és az online terekben is. Ez a fajta viselkedés pedig mind az egyének, mind a társadalom életében komoly károkat tud okozni. Dr. Grezsa Ferenccel, a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének tanszékvezetőjével erről a jelenségről, a segítő foglalkozások fontosságáról, valamint a nemrégiben Hódmezővásárhelyen útjára indított Léleképítő Műhelyről beszélgettem.

grezsaf

Viharsarki Kanapé: Mit takar pontosan a mentálhigiéné fogalma?
Grezsa Ferenc: Nincs egészen pontos magyar fordítás, kifejezés erre a szóra. Legáltalánosabban lelki egészségnek lehetne fordítani. Illetve minden olyan tevékenységet mentálhigiénés tevékenységnek lehet tekinteni, amely a lelki egészséget szolgálja. De hangsúlyoznám, hogy itt nem az orvosi értelemben vett lelki egészségről van szó. Talán jobban kifejezi a lényegét, hogyha azt mondjuk, lelki kultúra, kapcsolati kultúra, pszichológiai kultúra. Tehát egy bizonyos magatartásmód, amelyben a személyek vagy a közösségek magukat lelkileg egészségesnek, teljesítőképesnek tudják átélni.

VK: A Károli-egyetemen kétfajta képzés is várja a hallgatókat: mentálhigiénés segítő és online mentálhigiénés segítő. Az itt végzett szakemberek mivel foglalkoznak a hétköznapokban?
GF: A lelki egészség ügyét nagyon sokféle módon, eszközzel, módszerrel és sokféle léptékben lehet szolgálni. Többek között lehet konkrét személyek segítése által vagy lehet olyan módon is, hogy közösségeknek tervezünk és szervezünk olyan programokat, ami által ők előre lépnek. A közösség önazonossága, kapcsolatrendszere, kapcsolati kultúrája vagy problémamegoldó képessége fejlődik. A „mentálhigiénés segítő” szakon   közvetlen segítési módszert tanulnak a hallgatók, tehát, hogy az élő, személyes kapcsolatban, egy beszélgetésben, egy csoporthelyzetben miként lehet segíteni annak, aki ezt igényli. Az „online mentálhigiénés segítő” szakon pedig ennek az interneten megvalósuló módjait sajátíthatják el.

Képtalálatok a következőre: lelki egészség

VK: Kiknek ajánlják ezeket a képzéseket?
GF: Mind a két képzés szakirányú továbbképzés, tehát csak az jelentkezhet, akinek már van egy alapvégzettsége, BA vagy MA szintű diplomája, ez a bemeneti feltétel. Elsősorban azoknak ajánlható a mentálhigiéné szak, akik valamilyen segítő hivatást gyakorolnak. Segítő hivatásoknak nevezzük azokat a hivatásokat, ahol a munka során emberekkel foglalkozunk, például ilyen a tanár, az orvos, a nővér, a lelkész, a hitoktató vagy a szociális munkás. A képzés során olyan ismereteket és olyan készségeket tudnak elsajátítani, ami nagymértékben segítheti, hogy a hivatásukat, az eredeti foglalkozásukat még színvonalasabban, még hatékonyabban végezzék.

VK: Napjainkra nagyon eldurvult a közbeszéd. Mi ennek az oka, miben gyökeredzik ez a fajta agresszió?
GF: Ennek a folyamatnak a gyökerei nagyon mélyek, több évtizedre nyúlnak vissza. A szorongás és az agresszió szintje az, ami úgy tűnik, hogy jóval nagyobb, mint ötven vagy száz évvel ezelőtt. Nem nagyon lehet megmondani, hogy pontosan mivel függ össze. Mindenesetre a három évtizeddel ezelőtt elkezdődött rendszerváltozási folyamat elég gyorsan előre is haladt, ami nagyon sok alkalmazkodási terhet és nehézséget teremtett az emberek számára. Egyszerre nyújtotta a felszabadulás érzését, de ugyanakkor új kihívások tömegét is teremtette, melyek hatékony kezeléséhez a polgárok és közösségeik csak kevés segítséget, támogatást kaptak. Így csak részlegesen tudtak megbirkózni az új kihívásokkal.
A ’90-es évekre visszatekintve ebben az értelemben is utalhatunk például a munkanélküliségre, amelynek aránya abban az időben nagyon megugrott. Vagy utalhatunk a magyarországi drogkultúrára, (az alkoholfogyasztást is beleértve) amelynek gyökerei mintegy 100-150 évre nyúlnak vissza. Sokan a problémáikat alkoholfogyasztással, nyugtató és altatószedéssel kendőzik el.
A tömegkommunikáció robbanásszerű terjedésének is lehet kedvezőtlen hatása. Például az  interneten teljesen csorbítatlanul, bárki bármilyen közlendőjét beírhatja, melyek sok esetben nagyon  agresszív tartalmúak , melyekhez bárki hozzáférhet. Az agresszió rengeteg mintája alapvetően hozzájárulhat ahhoz, hogy ez a beállítódás, magatartás erősen terjed.
Másfelől fellazultak az élet hagyományos keretei. Ma már nem nagyon vannak együtt élő generációk, sokan élnek szülőhelyüktől távoli városokban, vagy külföldön. Ezek az új tendenciák pedig a hagyományos önazonosság fellazulásával, megrendülésével párosulhatnak. Úgy tűnik, mintha sok ember, közösség számára hiányoznának a kapaszkodók, és ez is összefügghet azzal, hogy  oly nyilvánvalók az agresszió jelei a mai magyar társadalomban.

Képtalálatok a következőre: lelki egészség

VK: A segítő szakmákban és a média világában dolgozók hogy tudják tompítani ennek a közbeszédnek a hatásait? Tudunk-e „villámhárítók” lenni?
GF: Örülök, hogy szóba kerültek ezek a hivatások, mivel mind a kettő nagyon fontos. Például a szociális gondozói munka is segítő hivatás, az országban több százezer segítő hivatású ember van. A szociális szférában, a hitéletben, az egészségügyben vagy a köznevelésben dolgozók olyan őriznek, értékrendszert, melyben fontos szerepe van a rászoruló emberek segítésének, a másik ember megértésének, annak, hogy a másik embert próbáljuk megérteni, elfogadni. Próbáljuk segíteni őt abban, amiben tudjuk, – mindez hallatlanul fontos. Tehát az az értékrendszer és magatartáskultúra, amelyet ezek a foglalkozások képviselnek, az egész társadalom számára minta lehet, ezért is nagyon fontos ezeknek a szakembereknek a továbbképzése.
Az újságírói hivatás pedig más szempontból sajátos, hiszen a média világában megjelenik egy sor olyan tartalom, amelynek direkt összefüggése van a közösség szorongási szintjével, hangulati állapotával. Tehát e szakterületen is óriási lehetőségek rejlenek, hogyha a tartalmat előállító újságírók, szerkesztők a szakmai eszköztárukba bevonnák a lelki egészséggel kapcsolatos ismereteket is. Így ráébrednének arra, hogy milyen nagy a felelősségük van, mert egy közlés vagy beszámoló stílusa nagyon sokaknak befolyásolhatja például az aktuális szorongásszintjét. De a médiatartalmakban el lehet helyezni olyan üzeneteket is, amelyek kapaszkodóul szolgálhatnak a befogadóknak, mégpedig mindezt úgy, hogy a tényszerűség sem csorbul. Egy ideje foglalkozom újságírókkal, akikkel közösen elemezzük a különböző közléseket. Minap konkrét példaként vizsgáltunk egy bűnügyi tudósítást, amelyben az is benne volt, hogy a bántalmazó hányszor rúgott bele áldozatába. Az ilyen (részletező, jelenetszerű) információ kihathat az olvasó szorongási szintjére. Bőven  elég lett volna csak annyit leírni, hogy súlyosan bántalmazta. Egyfelől ez a hír többet közölt, mint kellett volna, másfelől pedig kevesebbet, mert nem kapott helyet az anyag végén, hogy a családon belüli erőszak elszenvedői ezen és ezen a zöldszámon jelentkezhetnek, és kérhetnek segítséget. Ezek egyszerű dolgok, de ha csak erre odafigyelnének a médiamunkatársak, rengeteget tudnának tenni a társadalomért. Sok esetben tesznek is, de még lenne hova fejlődni.

VK: Ez az agresszivitás a közéletet, a politikát is átszővi. Ön Hódmezővásárhelyen elindított nemrég egy Léleképítő Műhelyt. Mit érdemes erről tudni, mi történik ezeken a foglalkozásokon?
GF: Ez a program abból nőtt ki, hogy az elmúlt egy-két évben tudatosabban is figyeltem a vásárhelyi eseményeket. Odavalósi vagyok, ott élek most is, és sok szempontból el vagyok köteleződve a város, illetve a város lakói, közössége iránt. Nagyon szomorúan tapasztaltam azt, hogy teljesen megoszlott a közösség. Nem is azt látom problémának, hogy eltérők a vélemények, hanem azt, ahogy ezt kommunikálják: nagyon sok durvaságot, agressziót tapasztalok, érzületi, indulati alapon szinte teljesen meghasadt szülővárosom közössége. Ez nemcsak a nagy közösségre érvényes. Baráti kapcsolatok, párkapcsolatok bomlottak fel, mert egy adott kérdésben eltérő szemléletűek voltak a felek. De mindez a családokon belül is komoly feszültségeket szít.
Amikor az indulatok eluralkodnak egy városban, akkor önmagunkról, a másikról, a közösségről, a városról szóló döntésekben nem tudunk józanul mérlegelni. Nem tudjuk felmérni, hogy tulajdonképpen mi szolgálná valóban a közösség érdekeit. Szerintem az őszi választásokon sem a megfontolt mérlegelés, hanem egy indulati reakció alapján zajlottak az események. Mindezeken  gondolkozva jutottam arra a következtetésre, hogyha egy közösség, vagy konkrét személyek önazonossága, értékrendszeres biztos talajon áll, akkor sokkal inkább képesek felelős, autonóm döntéseket hozni mind önmagukról, mind a közösségről. Azért indítottam el a Léleképítő Műhely, hogy akik oda eljárnak, azoknak az önazonossága, a jövőképe biztosabbá váljon, és így képesek legyenek tudatosítani önmagukban azokat az alapértékeket, legfontosabb szerepeket, amik személyiségüket, életvitelüket meghatározzák.
Minden egyes ilyen, a felelősséget vállalni tudó közösség elősegíti, hogy egy városban az egész közélet fejlődjön, kibontakozzon. Ez a foglalkozássorozat januárban kezdődött. Eredetileg úgy gondoltam, hogy kéthavonta tartjuk, de már látom, hogy havonta szükség lesz a találkozásokra. Az első alkalmon több mit nyolcvan fő jelent meg. A programot szándékosan az Ótemplomba hirdettem meg, mert az sok szempontból fontos hely városunk életében. Nagyon kedvezők voltak a visszajelzések és a tapasztalatok az első alkalommal kapcsolatban. Bízom abban, hogy öntudatos, autonóm, felelősségteljes közösség tud formálódni az évek alatt. Az első év témája az önazonosság lesz, hogy kik is vagyunk mi, és mit jelent nekünk az, hogy férfiak, vagy nők, keresztyének, magyarok, vásárhelyiek stb. vagyunk. Többek között ezekről beszélgetnek a résztvevők.

Kép forrása: radio7.hu