Simon Rózsa Tavasz című tárlata március 28-án nyílt volna meg a mezőmegyeri Arany János Művelődési Házban, azonban a járványügyi helyzet átírta ezt az eseményt is. A művész a kiállítás Napraforgók című képét jótékonysági licitre ajánlotta fel. Simon Rózsával a festészetről, a tárlatról és a felajánlásáról is beszélgettem.
Viharsarki Kanapé: Mióta foglalkozol festészettel?
Simon Rózsa: 1996- ban kezdtem el festeni. Ez egy elhatározás volt, szerettem, szeretem a képzőművészetet. Folyamatos képtár, múzeum- és templomlátogató voltam, vagyok. A templomokat a szépségükért látogatom. Mit hordoznak?
Vettem pár alap ecsetet, olajfestéket. Szabattam farost. Így indult. Emlékszem, hogy leült velem szembe a pár éves lányom mikor a legelső táblát készítettem. ( mi mást? mint pusztában egy tanyát, mellete állt egy hosszú fa) Valahogy el kellett mennem egy pillanatra. Mire vissza érkeztem kész volt a kép. Nem volt mit hozzá tenni.
Könyvtáros voltam, így folyamatosan bújtam azokat a szakkönyveket, amiben a festészetet tanítják. A gyakorlati részeket. Vászon feszítés, alapozás. Hogyan készítsünk pigmentből olajfestékeket. Mindent könyvből tanultam. Akkor még nem lehetett így elérni az internetet.
Aztán jöttek az alkotó táborok. Több olyan volt, amikor a művésztanár közölte: neked nem tudok mit tanítani. Elkeserített egyrészt. Másrészt büszke voltam. Kaptam műhelyekbe is meghívást. Szerettem.
SR: Zalai Erika, az Arany János Művelődési Ház vezetője felhívott, hogy március utolsó szombatján kiállítané-e? Elmondta, hogy akkor lesz a Tavaszi Fesztivál, náluk pedig egy rendezvény. Ez körülbelül január elején, közepén volt. Ekkor már készültem egy bemutatkozó anyaggal, referenciával, hogy újból megmutassam magam, de helyem még nem volt.
Amikor fixáltunk, ki fogja megnyitni a kiállítást, hogy lesz kiállítható az anyag, hány darabból állna, akkor kérdezte a címét. A napraforgók akkor már kész volt. Így lett első gondolatból Tavasz, a tárlat pedig 14 képet foglal magába.

SR:Figurális absztraktot festek általában. De olyan rég megszerettem volna festeni azt az érzést…látványt, amikor elhaladunk egy napraforgó tábla mellett. Ahogy szakaszai vannak a napraforgónak. Egy nap alatt más és más. Biztosan tapasztalták már sokan. Nem tudom miért, de olyan misztikus. Az illata…a pára…hajnalban ahogy leül a pára, ahogy kel fel a nap. A fények ahogy beszippantanak. Kevés így leírni, hogy csodálatos.
SR: A napraforgók című képet jótékonysági licitre ajánlottam fel a békéscsabai kórház számára, a befolyt összeg felét fogom átnyújtani. A licit egy hétig tart, április 15-én ér véget. Még egyelőre nem licitált senki, de bizakodó vagyok. Három napja érhető el az az online interjú a Csabagyöngye Facebook-oldalán, 901 megtekintésnél tart. Nekem ez nagyszerű.
SR: Nem tudom. Nem találtam még lehetőséget, ami ember közeli. A Facebook-on a Simonrozsaart oldalon folyamatosan teszek fel ízelítőt a készülő munkáimból. A régebbieket is megosztom. Árat nem szoktam írni, de bármikor fel tudják venni velem a kapcsolatot az érdeklődők.

SR: Folyamatosan dolgozom ebben a mindannyiunkat megviselő helyzetben.
SR: Ha tudunk ne bosszankodjunk, ne dühöngjünk, ez a helyzet van. Akkor miért ne éljünk boldogabban!? Figyeljünk oda magunkra, és a közvetlen környezetünkre. Most ez a bezártság lehetőséget ad arra, hogy együtt lehess azokkal akik ott vannak neked, veled. Használjuk ki! Sokat adhatunk egymásnak.