2016 – a Mars és a Majom éve

Az év utolsó napján a legtöbben már a jövőbe tekintenek. Tervezgetnek, fogadalmakat tesznek, összegzik a hátuk mögött hagyott évet.
Vannak, akik kicsit továbbmennek, játékos praktikákhoz folyamodnak, hogy betekintést nyerjenek az előttük álló év történéseibe. Nekik kívánok kis tájékoztatót adni a következő összeállítással.

happy 2016

Minden évnek megvan a maga uralkodó bolygója. A 2015-ös esztendőt a Jupiter, a nagy szerencse planétája uralta, most pedig a Mars veszi át a helyét.
A Mars bolygó a tetterő, a haladás, a cselekvés, de ugyanakkor a háború égiteste is. Így az előttünk álló évben nem kevés kihívás és feladat vár ránk, de akik elő tudják hívni magukból az eddig rejtett erőtartalékokat és ösztönösen cselekszenek, azok a legtöbb csatából győztesen kerülnek majd ki!
A 2016-os év előreláthatólag sokakat megtanít majd arra, hogy ki tudjanak állni érdekeik, céljaik mellett, eredményesen tudják képviselni mind a saját vagy egy csoport érdekeit.
A Mars erejét azok tudják a legjobban a hasznukra fordítani majd, akik mernek lépni, akik el merik hagyni a komfortzónáikat. Mivel 2016-ban egyben a társasági és kommunikatív Majom éve is, számos vitát és veszekedést fel lehet majd oldani elmés megnyilvánulásokkal, odaillő viccekkel, szófordulatokkal.

mars

Mars

2016 a lezárások éve is, mivel 9-es év. Érdemes mindenkinek mérlegelnie, hogy jelenleg hol áll most az útján. Aki eddig tétovázott vagy bizonytalan volt a lépéseit illetően most kaphat annyi bátorságot, támogatást hogy kiszakadjon a régi környezetéből, és rátalálhasson valódi önmagára. A céltudatosabb “hegymászók” pedig szert tesznek annyi lendületre, hogy akár a csúcsra is felérjenek.

A kínai asztrológia szerint 2016. február 8-án beköszönt a Majom éve. A Majom természetéből fakadóan társasági lény, a kommunikációja szellemes, ugyanakkor ravasz, szeleburdi és képes nagy felfordulást is véghez vinni. Ezért ebben az esztendőben nem kell azon meglepődni, hogyha bizonyos dolgok a feje tetejére állnak. Semmit sem szabad készpénznek venni a mindennapokban.
Viszont érdemes a kreativitásunkra hagyatkozni. Számos eredeti ötleten alapuló vállalkozás, projekt fel fog pörögni. Hagyatkozhatunk az ötleteinkre, de azokat senkinek nem szabad elárulnunk!
Ebben az évben mindenki a saját szakállára dolgozhat, és aki mások segítségével vagy mások hátán akar felkapaszkodni, az komolyan csalódhat!

majom

A fenti sorok után Shakespeare szavaival kívánok mindenkinek sikerekben gazdag, boldog újévet! Merjetek nagyot álmodni, a Mars és a Majom évében megvan rá az esély, hogy beteljesüljön!

“Megcélozni a legszebb álmot,
Komolyan venni a világot,
Mindig hinni és remélni,
Így érdemes a Földön élni.”

Képek forrása: Pinterest

Mia

 

 

 

Táltosodj meg te is! – 2014 a Ló éve

Februárral nemcsak az év második hónapja és a farsang időszaka köszöntött be. A kínai asztrológia szerint kezdetét vette a Ló éve. Nézzük meg most közelebbről, hogy ez pontosan milyen hatást gyakorol a mindennapjainkra az évezredes hagyomány szerint.

Kínában a holdnaptár szerinti újév beköszöntét mindig nagy csinnadrattával ünneplik. Most sem volt ez másképp pénteken, mikor kezdetét vette a Ló éve. Mi nyugati emberek, akik hozzászoktunk a 12 állatövi jegyhez csak pislogunk, ha egy kínai horoszkóp a kezünk ügyébe kerül. Ahhoz, hogy megértsük ezt az asztrológiai rendszert először meg kell ismernünk Buddha és az elé járuló állatok legendáját.

Image

A keleti csillagjóslás úgy tartja, hogy a megvilágosult indiai herceg teremtette meg a 12 állatos ciklust, amely a holdfázisokra építkezik. Egy holdév 12, megközelítőleg 28 napos hónapból áll, és 11 nappal rövidebb a napévnél. A történet szerint Buddha magához rendelte egy alkalommal az állatokat, de csak 12 faj egy-egy példánya jelent meg kérésére. Ezért a herceg érkezésük sorrendjében mindegyiküknek adott egy évet. A pontos sorrend: Patkány, Bivaly, Tigris, Nyúl, Sárkány, Kígyó, Ló, Kecske, Majom, Kakas, Kutya, Disznó. Egyes jegyeket másképp neveznek bizonyos a kínai naptár szerinti kultúrák, de ez a jegyek tartalmán nem változtat. Mivel ez a horoszkóp években, és nem hónapokban gondolkozik, ezért egy-egy állat 12 évenként ural egy adott évet. Így legutóbb a Ló 2002-ben éreztette hatását.

Az ezoterikusok úgy tartják, hogy mindenki hordozza magában annak az állatövi jegynek a tulajdonságait, amely abban az évben uralkodott, mikor meglátta a napvilágot. Ez mind pozitív, mind negatív értelemben kihathat a személyiségünkre, kedvezőtlenebb esetben a sorsunkra.
Ha hinni lehet az előrejelzéseknek, akkor egy sikerekben, de harcokban és küzdelmekben is gazdag év elé nézünk, amely egészen 2015. február 18-ig tart. Azonban a siker nem pottyan majd senki ölébe versengés és kemény munka nélkül. Fel kell készülnünk arra, hogy vágtánk során akadályokba ütközünk, és határozottan ki kell állnunk néha majd a véleményünk és a meggyőződésünk mellett. Mivel tüzes jegyről van szó, valószínűleg számos, előrejutásunkat segítő megoldás nem a tárgyalóasztalok mellett születik majd kompromisszumkereső módon. Az alakoskodás ideje lejárt, most kell a tettek mezejére lépni és vállalni a bukást, és a vereséget is akár. Mert lehet, hogy pont azzal lépünk rá a megfelelő útra, hogyha egy “összecsapás” után, megsebesülve, de újabb tapasztalatokra szert téve új irányba folytatjuk utunk.

Image

A számmisztika szerint 7-es számú évet írunk, ami magában hordozza a megújulást és a sokszor még előttünk is rejtve maradó belső értékek felszínre kerülését. Érdemes ezeket az idén szó szerint meglovagolni. Nagyon úgy tűnik, hogy ez az év kedvez mindazoknak, akik régóta halogatják a változtatást életük bármely területén, de eddig nem rendelkeztek a megfelelő lépések megtételéhez szükséges energiával vagy háttérrel. Február elejétől bármikor megkaphatjuk tehát azt a löketet, amely elindíthat bennünket az emelkedés útján. Sőt a csillagjósok arra is felhívják a figyelmünk, hogy nem szabad meglepődnünk magunkon, hogyha a korábbiakkal ellentétben kevésbé tűrjük majd a kötöttségeket, a stagnálást vagy az igazságtalanságot.

2014 jelszavai ezek szerint az erő, az akarat, a szenvedély és a változtatás lesznek. Nemrégiben hangzott el egy beszédben a következő gondolat: “Változások idején a világot mindig azok viszik előre, akik új utakat keresnek!” A fent leírt előrejelzések jegyében kívánunk minden kedves olvasónknak, immáron a Ló évében sikereket és jó útkeresését!

Mia