Dr. Csókay András: Merjünk időt szánni arra, hogy elinduljunk a lelkünk mélyére

Dr. Csókay András, az ország egyik legismertebb idegsebésze volt a Hír TV Paletta című műsorának a vendége. A szakorvos többek között a mélyima és a hit megtartó erejéről beszélt, amely áthatja az életét a műtőn innen és túl is.

„Cselekedj úgy, mintha tőled függne, de imádkozz úgy, hogy tudd, minden az Istentől függ.”

– vallja Dr. Csókay András idegsebész. Így vezette fel a beszélgetést a műsorvezető, Turda Adrienn.

Majd hozzátette, hogy Csókay András életművét 2020-ban Az orvosmissziók Jézus-imával, valamint az Istennel a műtőben című könyvek gyarapították. Ezekkel kapcsolatban az idegsebész megjegyezte, hogy az egyik kötet egy riportregény, a másik pedig egy lelkinapló, amely lényegében folytatása annak a lelkinaplónak, amelyet még 2015-bn írt. A korábbi naplóról Csókay András elárulta, hogy azt a kisfiának a tragikus halála váltotta ki. Megjegyezte, hogy ezáltal tanulta meg az úgynevezett mélyima módot, hiszen nemcsak a Jézus-ima vezethet mélységbe, hanem akár egy egyéni is – mutatott rá. Az idegsebész ezt követően hangsúlyozta, hogy a legfontosabb, hogy merjünk időt szánni arra, hogy elindulunk a lelkünk mélyére.

Dr. Csókay András kitért arra is, hogy a kereszténységnek egy különleges adománya az, hogy mi mindig valakihez, az Úr Jézushoz imádkozunk, ennyivel könnyebb dolgunk van, mint azoknak, akik másban hisznek, de át kell mennünk a nehezebb rétegeken is (…) Hiszen ima közben olyan régi sérelmek kerülhetnek a felszínre, amelyek visszaránthatnak minket a felszínre, és így nem lesz mély az ima. De ha van bennünk kellő kitartás, akkor elérhetjük azt a mélységet, ahol találkozhatunk az Úr Jézussal – hangsúlyozta.

A félelem és a stressz gyengíti az immunrendszert

Az idegsebész a beszélgetés során megerősítette azt a korábbi állítását, hogy a stressz és a félelem gyengíti az immunrendszert, ezt pedig érdemes fejben tartunk ezekben a nehéz, a világjárvány uralta időkben. Dr. Csókay András szerint nem azt kell mondani magunknak, hogy nem félünk, hanem le kell kezelnünk a félelmeinket. S ha nem a félelmemre figyelek, hanem mondjuk az imádságban az Úr Jézusra, akkor egy idő után azt veszem észre, hogy az érzés ugyan ott van továbbra is, de nem hat rám (…) Ott van a baj ugyanis, mikor a félelem megöli a kreativitást. Ezért törekednünk kell arra, hogy a fenti váltás bekövetkezzen – tette hozzá. Majd arról is beszélt, hogy

meg kell értenünk, az Úristen nemcsak egy ima vagy egy vasárnapi mise erejéig akar velünk kapcsolatban lenni, hanem mindig. Azonban ahhoz, hogy megtapasztaljuk, hogy Isten bennünk van, szimpátiával kell lenni a hit iránt, mert ellenkező esetben lepusztítanak bennünket a démonok

– mutatott rá a szakorvos.

Csendben várni az ünnepet

Dr. Csókay András szerint az emberek többsége most bekényszerült abba, hogy csendben várja az ünnepeket. Ebben a kegyelmi állapotban nagyobb az esély arra, hogy eljussunk a betlehemi misztériumhoz.

A beszélgetés legvégén az idegsebész leszögezte, hogy az Isten által teremtett tudomány meg fogja oldani ezt a „kutyahelyzetet”. Az emberiség annyi mindent elrontott, hogy a Jó Istennek is egyéves munkájába kerül, hogy rajtunk keresztül mindezeket rendbe hozza – mutatott rá Dr. Csókay András.

Teljes adás:

Forrás: Hír TV