“Son of the sun” – SZIN 2015 – harmadik nap

A fesztivál harmadik napján felcsendült a 2015. évi Szegedi Ifjúsági Napok himnusza is a New Level Empire jóvoltából, amelyben egy apró szövegmódosításra is szükség volt. Az együttes elmondása alapján ők is fél éve várták a pillanatot, hogy végre elénekelhessék: „augusztusban itt tali veletek”. Szerdán is a zenei paletta széles skáláján válogathatott az, aki kilátogatott a fesztiválra. A nap kiemelt programja volt még az Új Nemzedék Plusz záróbulija, amely méltó búcsúja volt az Európai Unió és a Széchenyi 2020 támogatásával megvalósult projektnek.

SZIN_3.nap_2

Borongósan indult a harmadik nap, egy kisebb eső is átvonult Szeged felett, melyből sok fesztiválozó semmit sem vett észre, mert mire ébredezni kezdett az Újszegedi Partfürdő, már ismét a napsütés vette át a főszerepet. A délutáni szendergésből a Set The Clocks To Infinity ébresztette a sátorlakókat, akik 17 órától már a Mary Popkids koncerten mozgathatták meg testüket, ugyanis az együttessel együtt guggolt a teljes rajongótábor, majd ebből kitörő ugrálás és jó hangulat jellemezte a future pop stílusú koncertet.

A SZIN ezen a napon egy protokolláris, ám mégis a fesztivál hangulatához illő rendezvénynek is helyet adott. Az Új Nemzedék Plusz programja a fiatalok beilleszkedését hivatott segíteni a nagybetűs életbe. A projekt három éve kezdődött, és most, a nyár utolsó fesztiválján érkezett el a záróbuli ideje. A hivatalos sajtótájékoztatót követően zenei kavalkád vette kezdetét a Wake Up Szeged Party Arénában, ahol olyan neves fellépők képviseltették magukat, mint a Hősök, a The Biebers, a Mary Popkids, vagy az Animal Cannibals.
Este 6 órától két szegedi származású zenekar lépett fel a SZIN-en. A Live Arénában a Honeybeast-tel és Zsófival énekelhették együtt a rajongók „A legnagyobb hős”-t, miközben a Mizo színpadra a Gypo Circus varázsolt pörgős, balkáni hangulatot. Ezalatt a Nagyszínpadot a New Level Empire vette birtokba, akiktől többek között hallhattuk a „Son of the Sun” című számot, az idei Szegedi Ifjúsági Napok hivatalos himnuszát, melyet a közönség ennek megfelelően az együttessel együtt énekelt.

Szerdán sem volt könnyű dolga a fesztiválozóknak, ugyanis ismét nagyszerű koncertek közül kellett választaniuk. A Nagyszínpadra az Irie Maffia varázsolt fergeteges hangulatot, a Live Arénában a Supernem punk rock dalaira tombolhattak, míg a Mizo színpadon a Let The Cigar Die koncertezett.
9 órakor megnyitotta kapuit a PizzaFutár Silent Disco, fél 10-től pedig a Wake Up Szeged Party Arénában szórakozhattak az elektronikus zene kedvelői. Ekkor már sokan az este külföldi sztárfellépőjére, Dj Fresh-re vártak a Nagyszínpad előtti területen. A dél-angliai származású lemezlovas hatalmas bulit hozott nekünk a szigetországból, őrült ugrálásra késztetve több ezer fiatalt.
Eközben a Mizo színpad előtti teret az Ocho Macho, míg a Live Arénát az Anna & the Barbies töltötte meg. Annáék ismét a tőlük megszokott extrém és látványos produkcióval készültek. Akik Dj Fresh után is elektronikus dallamokra vágytak, azoknak a Twins mixei tökéletes választásnak bizonyultak. Az ikrek óriási hangulatot teremtettek a sátorban, amit pillanatok alatt megtöltött a fiatalabb korosztály, akik nem sokkal ezután Julia Carpenter fellépése alatt rengették meg ugrálásukkal a koncertsátrat. A Wake Up Szeged színpadán az este folyamán fellépett még a Suck My Disco és Gabriel B is.

SZIN_3.nap_3

Mindeközben a Live Arénában Péterfy Bori számait táncolhattuk végig, majd a Puskás Peti vezette The Biebers töltötte meg az Arénát. Olyannyira jó hangulat volt, hogy az énekes még a cipőit is a tömegbe dobta, majd a szerencsés megtalálók jutalmul felmehettek a színpadra. A The Biebers után Ludmilla pörgette a lemezeket egészen hajnal 4 óráig, míg a Mizo színpadon Dj Pet szolgáltatta a zenét. Ezen a napon Csordás Tibi a Fiestából, majd Kefir a V-Techből hozott retro hangulatot a SZIN-re.

Reklámok

SZIN himnuszok

Egy olyan komoly múltra visszatekintő zenei fesztivál életében számos olyan szerzemény lelhető fel, amelyet egynyári himnuszként vagy örökzöldként tartanak számon. Most ezeket igyekszem sorba venni időrendben.

Magna Cum Laude – Színezd újra! (2007)

A Békés megyei tagokból álló zenekar nyolc évvel ezelőtt a SZIN-nek ajánlotta fel Színezd újra! című szerzeményét, amelyhez a klipet is Szeged városában forgatták. A videóban a zenekar tagjait a szentesi kötődésű Badár Sándor, a fesztivál akkori arca interjúvolta meg, amely a humoristát ismerve nem meglepő módon kisebb botrányba fulladt a sztori szerint.
A dal megjelenése óta hiába telt el nyolc év, nincs nagyszínpados Magna-koncert Színezd újra! nélkül, de talán Magna-koncert sem! Azt a hangulatot pedig nem lehet leírni, ami már az első ütem után elkapja a közönséget… azt látni kell! Sőt inkább a részesévé kell válni!

Nyuszi! – Most legyen a SZIN-ed! (2008)

A szervezők meglovagolva a Színezd újra! sikerét, 2008-ban külön versenyt írtak ki a zenekaroknak, hogy alkossák meg a fesztivál himnuszát. A legjobbnak a Nyuszi! zenekar bizonyult, akik mindössze 4000 forintból (!) klipet is forgattak a dalhoz, amelynek főszereplője egy nyúljelmezbe bújt fesztiválozó, aki egy sor élménnyel gazdagodik már addig is, amíg átér az újszegedi Partfürdőre a szegedi Nagyállomástól. De természetesen az igazi kalandok csak ott várnak rá!
Személy szerint a dalt nem hallottam még élőben, sőt azóta a zenekar háza tájáról sem érkeztek nagyon infók, de az egyszerűségéből adódóan ez a pár verse is egy SZINes emlék maradt!

Kispál és a Borz – Többiektől (2009)

Bár a Kispál e dala nem himnuszként vált ismertté, mégis jócskán rákattintottak a szegediek és a fesztiválozók, mivel Lovasi a csalfa mézeskalács lánnyal a város különböző helyszínein és természetesen a Tisza partján tűnt fel.
A Többiektőlhöz forgatott videóklipbe a koncertről készült felvételek is bekerültek. E képkockákon is jó páran magukra ismertek, és azóta is szívesen előkeresik a klip linkjét, hogyha egy kis nosztalgiázásra vágynak.

New Level Empire feat Szerecsenkirály – Son of the Sun (2015)

A sort pedig természetesen az idei himnusszal zárjuk, amely több mint két hónapja már megunhatatalan darabja a rádiós játszási listáknak és a legtöbb nyári buliban is felcsendül.
A Viva TV-ből ismert Zola, aki a csapatával már több zenei műsorban is bemutatkozott, így a Dal-ban is, a Son of the Sun-ban is angolul énekel. A bulis nyári sláger így is könnyen fogyasztható és szerethető lenne, de a Kelemen Kabátban formáció oszlopos tagja, Horváth Boldizsár magyar nyelvű rapje még inkább kellemesebbé teszi a hangzást.
A dalt hallgatva szinte már érezzük is arcunkon a tiszai szél cirógatását és érezzük a talpunk alatt a partfürdő homokját.

Szerencsére már nem kell sokáig várnunk arra, hogy mindez valósággá váljon, hiszen már csak alig egy hónap és ismét élettel telik meg Újszegeden a part!
Augusztus 24-étől pedig bárki számára bebizonyosodhat, hogy a “napfény városába érkezni mindig jó kis móka”!

Mia

SZIN-es történelem

Szeged városa méltán büszke lehet arra, hogy az ország legrégebbi szabadtéri zenei fesztiváljának ad otthont évről-évre. A Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) indulásakor is a szabadságot, a zene szeretét és változatosságát, valamint a fiatalos lendületet közvetítette. Plusz akkoriban még mást is. Jöjjenek a részletek! Bővebben…