Szakmai konferencia az aikido fellegvárában

Immáron harmadik alkalommal hívta szakmai fórumra szeptember 9-én a Nemzeti Aikido Szövetség – Magyarország, a Magyar Aikido Sportért Alapítvány, a Makó Budo Klub Aikido Szakosztálya és Makó Város Önkormányzata a harcművészeti ág űzőit, valamint a küzdősport iránt érdeklődőket. A makói konferencia résztvevőit Czirbus Gábor alpolgármester és Luc Vermeulen, az Európai Aikido Szövetség alelnöke köszöntötték, a szimpózium levezető elnöke pedig Márton Imre, a NASZ-M vezető instruktora, általános elnöke volt.

 dav

2013-ban Hódmezővásárhely adott otthont az első internacionális találkozónak. Ide az európai államok mellett Japánból is érkeztek résztvevők. Tavaly Makón, akkor még országos, idén pedig már ismét nemzetközi konferenciát szerveztek, mely utóbbi fővédnöke Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter volt. A Glorius Vigadó dísztermében a jelenlévőket Czirbus Gábor alpolgármester köszöntötte, aki örömét fejezte ki abban, hogy Makó 105 éves szervezett sportjának évében újra a Maros-parti városban láthatják vendégül az aikidokákat. A rendezvényt Luc Vermeulen, az Európai Aikido Szövetség alelnöke nyitotta meg, aki beszédében a szervezetek közötti tiszteletre és a kölcsönös együttműködésre hívta fel a figyelmet, csakúgy, ahogyan azt az aikido is tanítja.

A konferencián ezt követően számos előadást hallgathattak meg az érdeklődők. Többek között Sever Cengiz-től, az Isztambuli Egyetem Sporttudományi Tagozat Aikido Szakának Mester Tanárától; dr. Müller Csaba alezredes, főügyészségi katonai ügyésztől; dr. Keczer Tamástól, az egykori Országos és Testnevelési Sporthivatal nyugalmazott elnökhelyettesétől; Székely Klárától, az ELTE Társadalomtudományi Kar Savaria Gazdálkodástudományi Tanszékének adjunktusától; vagy éppen Dr. Szalay István egyetemi főorvostól. A felszólalók között volt Prof. Dr. Borhy László akadémikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora is, aki az ókorban való sportolásról és sportfelfogásról hozott egy kis ízelítőt. Mint kiderült, a 2. danos mester jövőbeli tervei között szerepel az aikido felsőoktatásban való tanítása is. Pintérné Gazdag Anett, a Testnevelési Egyetem Küzdősport Tanszékének PhD hallgatója már visszatérő vendége a konferenciának. Az ötödik danos mester, az aikido és a versenyszerű harcművészetek személyiségfejlődésre tett hatásáról tartott előadást. A résztvevők mindemellett olyan további témákban merülhettek el jobban, mint az agresszió szerepe a küzdősport választásban, vagy a harcművészet oktatása, mint az értékképző pedagógia színtere.

cof

A jeles eseményen Luc Vermeulen, az Európai Aikido Szövetség alelnöke és Bodnár Gyula, a Nemzeti Aikido Szövetség – Magyarország elnöke kitüntetést adtak át Gyebnár Ferencnek, aki több mint negyven évvel ezelőtt jelentős munkát végzett abban, hogy az aikido gyökeret verjen hazánkban.

A konferencia végén megtudtuk, a megkezdett hagyomány tovább folytatódik, hiszen jövőre egy tematikus, kifejezetten az aikido utánpótlás ügyével foglalkozó rendezvényt fognak szervezni. A szakmai eszmecserét követően gyakorlati foglalkozásra is sor került, mely során Molnár János 5. danos aikido mester, a magyarországi Yamada szervezet technikai vezetője tartott edzést.

Dani

Reklámok