Kecskemét is zúzni fog! – Már lehet jelentkezni a KecskemétRocksra

Az élőzene fővárosává válik Kecskemét idén ősszel. Szeptember 7-én a Bács megyei nagyvárosban rendezik meg Magyarország legnagyobb könnyűzenei flashmobját, ahol a 2018-as szegedi SzegedRocks-hoz hasonlóan több száz zenész fogja egyszerre eljátszani a szervezők által kiválasztott zeneszámokat. Hazánk legnagyobb rockzenekarába már elindult a jelentkezés.

cityrocks

Az élőzenét is népszerűsítik

2018. április 21-én, Szegeden 400 zenész – énekesek, gitárosok és dobosok vettek részt és játszottak együtt a SzegedRocks-on.  A legfiatalabb zenész 8, a legidősebb 72 éves volt. Az amatőr és profik flashmobjáról készült kisfilmek azonnal népszerűek lettek a közösségi oldalakon, ennek köszönhetően országos és nemzetközi visszhangot váltott ki a Cityrocks Produkció által szervezett esemény.

2019-ben Kecskeméten a KecskemétRocks néven rendezik meg az óriászenekar koncertjét. Tizenkét magyar illetve külföldi slágert adnak majd elő a Magyarország minden tájáról, de külföldről is érkező zenészek. A szervezők célja a különleges zenei rendezvénnyel, hogy a rockzenét, valamint az élő zenei produkciókat népszerűsítsék, emellett egy összetartó, zenét szerető, művelő közösséget alakítsanak ki.

Bárki megmutathatja magát

KecskemétRocks-on elhangzó dalokat a szervezők úgy választották ki, hogy azok bárki számára könnyen eljátszhatók, elénekelhetők legyenek. A rendezvényre komplett zenekarok, kórusok is jelentkezhetnek, de olyan zenészek is tagjai lehetnek Magyarország legnagyobb rockzenekarának, akik eddig csak otthon zenéltek.

Az egész napos rendezvényt koncertek zárják majd.

Jelentkezni a www.cityrocks.hu oldalon lehet, ahol a hangszer megjelölése mellett egy, a jelentkezőknek magukról készült kisvideót kell csak elküldeni a szervezőknek.

Kép forrása: Cityrocks Hungary Facebook-oldala

 

Reklámok

SzegedRocks: Keményen a húrok közé csaptak a rockzene szerelmesei

Első alkalommal szervezték meg április végén a SzegedRocks zenei fesztivált a napfény városában. Az egésznapos rendezvény csúcspontja a megjelent zenészek örömzenélése volt a Dóm téren, amelyet több videófelvételen is megörökítettek. A szervezőkkel, Gajda Ferenccel és Révész Zsolttal a fesztivál életrehívásáról, fogadtatásáról és jövőbeli terveikről beszélgettem.

SzegedRocks

Viharsarki Kanapé: Mióta dédelgettétek a SzegedRocks megvalósításának ötletét?
SzegedRocks: Az alapötlet az olasz Rockin 1000 után jött, még tavaly ősszel, hogy kellene egy magyar verziót csinálni.

VK: Mit érdemes tudni a szervezői csapatról?
SZR: 
Sokat próbált szegedi zenésztársaság, akik többször, több helyen is bizonyítottak már, összefogtak. Tulajdonképpen ez egy tíz-tizenöt fős baráti társaság, a lap aljáig sorolhatnám a zenekarneveket, hogy ki, hol játszott, de itt nem is ez volt a lényeg!

VK: Mik voltak a főbb céljaitok a zenei fesztivál megszervezésével?
SZR: Az olaszok Cesena-ban egy amerikai dalt játszottak el egy amerikai zenekartól, a Foo Fighters-től.
Mi úgy gondoltuk, hogy kishazánkban is vannak olyan magyar dalok, amelyek méltóak arra, hogy egy ilyen flashmobon eljátszuk őket. Be is váltották a hozzájuk fűzött reményeinket: jól működött a Tankcsapda és a Sun City dal is a téren.
A két világslágerrel (Billy Idol, Blur) kiegészülve – azok farvizén – reméljük, hogy minél több nemzetközi kattintást érnek el a felvételeink.

VK: Miként épült fel a program? Honnan érkeztek a fellépők?
SZR: Reggel héttől folyamatosan érkeztek a zenészeink az ország minden pontjából. De volt résztvevőnk a Kárpátaljáról, Ausztriából és a Vajdaságból is.
A délelőtt a hangbeállásokból, próbákból állt, kora délután pedig megközelítőleg négyezer érdeklődő előtt mutattuk meg Magyarország legnagyobb zenekarát.
A flashmobot követően koncertek következtek. Fellépett többek között Varga János ex EAST és barátai, a Gőzerő, The Garde, a Sabbath Szombat, a Gypo Circus és a Nyers zenekar is.

VK: Kik voltak a húzónevek?
SZR: 
A résztvevőink között akadtak jócskán profik, például a Beatrice, vagy a Mobilmánia tagjai, rengeteg amatőr zenész. De az igazi „húzónév” az a 400 fős zenekar volt: a flashmob igazán erről szólt!

VK: Milyen volt a fogadtatása a rendezvénynek?
SZR: Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy frenetikus, mi sem számítottunk ekkora sikerre. Jó volt a színpadon állni szervezőként, zenészként úgy, hogy szemben négyszázan húzzák a tust, a köszönetük jeléül.

VK: Pár hete jelentek meg azok a videók, amelyekben jól látszik, hogy a szegedi Dóm teret belaktátok. Mekkora munka előzte meg ezt az “örömzenélést”?
SZR: 
Számokban a fesztivál a következőképp néz ki:
5 hónap szervezőmunka
15 civil szervező
18 videosáv
40 hangsáv
50 önkéntes
200 újságcikk
400 ZENÉSZ egy helyen
4000 néző
210.000 video megtekintés (eddig)
245 000 találat a Google-keresőben
és EGY felejthetetlen nap!

VK: Jövőre is dübörög majd a feszitvál? Addig hogy és miként hallhatnak rólatok a keményebb dallamok kedvelői?
SZR: Igen, mindenképpen, Szegeden már majdnem biztos, de tárgyalunk más lehetséges helyszínekkel is. Jövőre pedig több napos táborunk is lesz.

Kép forrása: SzegedRock hivatalos Facebook-oldala