2016 – a Mars és a Majom éve

Az év utolsó napján a legtöbben már a jövőbe tekintenek. Tervezgetnek, fogadalmakat tesznek, összegzik a hátuk mögött hagyott évet.
Vannak, akik kicsit továbbmennek, játékos praktikákhoz folyamodnak, hogy betekintést nyerjenek az előttük álló év történéseibe. Nekik kívánok kis tájékoztatót adni a következő összeállítással.

happy 2016

Minden évnek megvan a maga uralkodó bolygója. A 2015-ös esztendőt a Jupiter, a nagy szerencse planétája uralta, most pedig a Mars veszi át a helyét.
A Mars bolygó a tetterő, a haladás, a cselekvés, de ugyanakkor a háború égiteste is. Így az előttünk álló évben nem kevés kihívás és feladat vár ránk, de akik elő tudják hívni magukból az eddig rejtett erőtartalékokat és ösztönösen cselekszenek, azok a legtöbb csatából győztesen kerülnek majd ki!
A 2016-os év előreláthatólag sokakat megtanít majd arra, hogy ki tudjanak állni érdekeik, céljaik mellett, eredményesen tudják képviselni mind a saját vagy egy csoport érdekeit.
A Mars erejét azok tudják a legjobban a hasznukra fordítani majd, akik mernek lépni, akik el merik hagyni a komfortzónáikat. Mivel 2016-ban egyben a társasági és kommunikatív Majom éve is, számos vitát és veszekedést fel lehet majd oldani elmés megnyilvánulásokkal, odaillő viccekkel, szófordulatokkal.

mars

Mars

2016 a lezárások éve is, mivel 9-es év. Érdemes mindenkinek mérlegelnie, hogy jelenleg hol áll most az útján. Aki eddig tétovázott vagy bizonytalan volt a lépéseit illetően most kaphat annyi bátorságot, támogatást hogy kiszakadjon a régi környezetéből, és rátalálhasson valódi önmagára. A céltudatosabb “hegymászók” pedig szert tesznek annyi lendületre, hogy akár a csúcsra is felérjenek.

A kínai asztrológia szerint 2016. február 8-án beköszönt a Majom éve. A Majom természetéből fakadóan társasági lény, a kommunikációja szellemes, ugyanakkor ravasz, szeleburdi és képes nagy felfordulást is véghez vinni. Ezért ebben az esztendőben nem kell azon meglepődni, hogyha bizonyos dolgok a feje tetejére állnak. Semmit sem szabad készpénznek venni a mindennapokban.
Viszont érdemes a kreativitásunkra hagyatkozni. Számos eredeti ötleten alapuló vállalkozás, projekt fel fog pörögni. Hagyatkozhatunk az ötleteinkre, de azokat senkinek nem szabad elárulnunk!
Ebben az évben mindenki a saját szakállára dolgozhat, és aki mások segítségével vagy mások hátán akar felkapaszkodni, az komolyan csalódhat!

majom

A fenti sorok után Shakespeare szavaival kívánok mindenkinek sikerekben gazdag, boldog újévet! Merjetek nagyot álmodni, a Mars és a Majom évében megvan rá az esély, hogy beteljesüljön!

“Megcélozni a legszebb álmot,
Komolyan venni a világot,
Mindig hinni és remélni,
Így érdemes a Földön élni.”

Képek forrása: Pinterest

Mia

 

 

 

Felébredt az erő!

Komoly várakozás előzte meg a Csillagok háborúja hetedik részét, az Ébredő erőt. Már közel három éve ment a találgatás, hogy a történet hogy folytatódik harminc évvel a Jedi visszatér után. Erre a legtöbben december 18-án kaptak választ.

SW7

Eddig nem tartottam magam nagy Star Wars-fannak. Végignéztem mind a hat eddigi részt, tetszett a történet szövése, a szereplők között kifejezetten akadtak szimpatikus karakterek, de ezzel a kör be is zárult. De ebben az évben valami megváltozott!
Köszönhetően pár élelmes, a várakozás lázát ügyesen meglovagoló kereskedelmi csatornának, ahol mind a hat részt műsorra tűzték, alaposabban megértettem a koncepciót, és a jedik világát is. Így magam is nagy izgalommal vártam, hogy a Disney mit kezd az évtizedek alatt kultikussá vált történettel, miként szövi tovább Lucas űrvilágát.

Bevallom sok rajongóhoz és filmes világban jártas pennaforgatóhoz hasonlóan szkeptikusan fogadtam évekkel ezelőtt a hírt, hogy a Disney folytatja a galaktikus kalandozást. Már lelki szemiem előtt kezdett megjelenni, ahogy egy Donald kacsára hajazó főgonosz jár-kel egy futurisztikus űrbeli Disneylandben, de szerencsére az első komolyabb trailerek lerombolták ezt az feltételezést bennem.
A látványvilág is csábítónak ígérkezett, de a legnagyobb hatással mégis azok a képsorok voltam rám, amikor Han Solo és Chewbacca az Ezeréves Sólyom fedélzetén megjelent. De az a jelenet meg már hónapokkal ezelőtt könnyeket csalt egyenesen a szemembe, ahogy Han magához öleli Leia-t!

Han

Aztán elérkezett a várva-várt decemberi nap, amelyet egyesek talán a karácsonyi ajándékbontogatásnál is jobban vártak: végre a mozikba került az új rész, amely nagyon szépen hoz a kasszára. Az eddigi bevételek lassan megközelítik, és talán év végére meg is haladják az eddigi csúcstartó Avatar hasznát.
Bár a történetet sokan a negyedik részhez hasonlítják, mégiscsak hozott be J. J. Abrams új fordulatokat a legfrissebb trilógiába, nem beszélve egy sor olyan kérdésről, amelyekre remélhetőleg a következő részekben kapunk majd egyértelmű választ.

A történet szerint 30 év telt el a sorsdöntő endori csata után. De a galaxisban továbbra sincs béke. Bár szemlátomást az új Galaktikus Köztársaság stabil lábakon áll, amelyért Leia Organa tábornok is kezeskedik az ellenállók élén, ezzel párhuzamosan létezik egy erős ellenfél, az Első Rend, amely egy szerencsétlenség folytán átcsábította magához Han és Leila fiát, akit Kylo Ren néven ismernek. Luke Skywalker, az utolsó élő jedi eltűnt. Az ellenállók a harcok mellett igyekeznek az ő nyomára is akadni.
A Jakku bolygó egyik falujában Poe Dameron, az ellenállók pilótája épp forró nyomra bukkan, mikor lecsapnak Kylo Ren csapatai és kiirtják a falu teljes lakosságát, a pilóta pedig fogságba esik. De szerencsére a BB-8 névre hallgató kis droidnak sikerül kereket oldania, memóriájában azzal a térképpel, amely Luke tartózkodási helyét mutatja.

Kylo Ren

A kis robot Rey-hez kerül, aki azzal tengeti mindennapjait a Jakkun, hogy roncsokat fosztogat, és várja vissza a családját.
A történetbe egy újabb csavart hoz be Finn, a dezertáló rohamosztagos, aki megszökteti Poe-t is, és ezzel elárulja a sötét oldalt. A cselekmény ezt követően felpörög, és összesodorja azokat a szereplőket, akiknek a sorsa ezentúl összekovácsolódik, és az ellenállás oldalán kénytelenek lesznek majd szembenézni a Renddel, és a Halálcsillagnál is nagyobb fenyegetéssel.

Abrams és csapata ügyesen csemegézett az eddigi hat epizód történeteiből, és remek párosokat hozott össze az új trilógia nyitányában. Rey (Daisy Ridley) és a belevaló Finn (John Boyega) tökéletesen kiegészítik egymást Leia (Carrie Fisher) és Han (Harrison Ford) duójával. Finn karaktere eleve viszi magával előre a történetet. A fiatal fekete színész lazaságával, belevalóságával és tisztaszívűségével könnyedén szimpatikussá válik a nézők számára.
Rey körül pedig még számos titok kavarog. Nem tudni ki is pontosan ez a lány, aki fogékonyságot mutat az erőre, remekül bütyköli a gépeket és nem utolsó sorban feltűnően jól megérteti magát Han Solo-val. De a zárójelenetben Luke-kal is érdekesen méregetik egymást. Így elképzelhető, hogy újabb családi, rokoni szálakra derülhet fény a következő két részben…
Az pedig mondani sem kell, hogy Han és Leia most is végig csipkedik egymást, de összekacsintásaikból látszik, hogy szerelmük évtizedek múltán összetartó szeretetté nemesült, amelyre szükségük is volt az őket ért sorscsapások okán.

A Disney-féle trilógia első része bár egy-két apróbb hibát ugyan vétett a rajongók szerint, mégis tudta hozni a Lucas-féle régi látványvilágot, és a cselekményt is ügyesen fel tudta dobni ütős poénokkal, így az nem laposodott el.
A nyolcadik részről egyelőre annyi infót tettek közzé, hogy már folyik a forgatás, és 2017. május 26-án kerül majd a mozikba. Nemrégiben pedig kezdetét vette az új szereplők toborzása is, és a felhívásból kiderült, hogy egy új, központi alakot is a történetbe kívánnak helyezni.

Úgy tűnik hát a következő évek is tartogatnak csemegéket a Csillagok háborúja filmek kedvelőinek! Az erő újból felébredt, de kérdés merre hömpölyög tovább!? 2017 tavaszán legkésőbb megtudjuk!

Képek forrása: Disney Production

Mia

 

 

Táltosodj meg te is! – 2014 a Ló éve

Februárral nemcsak az év második hónapja és a farsang időszaka köszöntött be. A kínai asztrológia szerint kezdetét vette a Ló éve. Nézzük meg most közelebbről, hogy ez pontosan milyen hatást gyakorol a mindennapjainkra az évezredes hagyomány szerint.

Kínában a holdnaptár szerinti újév beköszöntét mindig nagy csinnadrattával ünneplik. Most sem volt ez másképp pénteken, mikor kezdetét vette a Ló éve. Mi nyugati emberek, akik hozzászoktunk a 12 állatövi jegyhez csak pislogunk, ha egy kínai horoszkóp a kezünk ügyébe kerül. Ahhoz, hogy megértsük ezt az asztrológiai rendszert először meg kell ismernünk Buddha és az elé járuló állatok legendáját.

Image

A keleti csillagjóslás úgy tartja, hogy a megvilágosult indiai herceg teremtette meg a 12 állatos ciklust, amely a holdfázisokra építkezik. Egy holdév 12, megközelítőleg 28 napos hónapból áll, és 11 nappal rövidebb a napévnél. A történet szerint Buddha magához rendelte egy alkalommal az állatokat, de csak 12 faj egy-egy példánya jelent meg kérésére. Ezért a herceg érkezésük sorrendjében mindegyiküknek adott egy évet. A pontos sorrend: Patkány, Bivaly, Tigris, Nyúl, Sárkány, Kígyó, Ló, Kecske, Majom, Kakas, Kutya, Disznó. Egyes jegyeket másképp neveznek bizonyos a kínai naptár szerinti kultúrák, de ez a jegyek tartalmán nem változtat. Mivel ez a horoszkóp években, és nem hónapokban gondolkozik, ezért egy-egy állat 12 évenként ural egy adott évet. Így legutóbb a Ló 2002-ben éreztette hatását.

Az ezoterikusok úgy tartják, hogy mindenki hordozza magában annak az állatövi jegynek a tulajdonságait, amely abban az évben uralkodott, mikor meglátta a napvilágot. Ez mind pozitív, mind negatív értelemben kihathat a személyiségünkre, kedvezőtlenebb esetben a sorsunkra.
Ha hinni lehet az előrejelzéseknek, akkor egy sikerekben, de harcokban és küzdelmekben is gazdag év elé nézünk, amely egészen 2015. február 18-ig tart. Azonban a siker nem pottyan majd senki ölébe versengés és kemény munka nélkül. Fel kell készülnünk arra, hogy vágtánk során akadályokba ütközünk, és határozottan ki kell állnunk néha majd a véleményünk és a meggyőződésünk mellett. Mivel tüzes jegyről van szó, valószínűleg számos, előrejutásunkat segítő megoldás nem a tárgyalóasztalok mellett születik majd kompromisszumkereső módon. Az alakoskodás ideje lejárt, most kell a tettek mezejére lépni és vállalni a bukást, és a vereséget is akár. Mert lehet, hogy pont azzal lépünk rá a megfelelő útra, hogyha egy “összecsapás” után, megsebesülve, de újabb tapasztalatokra szert téve új irányba folytatjuk utunk.

Image

A számmisztika szerint 7-es számú évet írunk, ami magában hordozza a megújulást és a sokszor még előttünk is rejtve maradó belső értékek felszínre kerülését. Érdemes ezeket az idén szó szerint meglovagolni. Nagyon úgy tűnik, hogy ez az év kedvez mindazoknak, akik régóta halogatják a változtatást életük bármely területén, de eddig nem rendelkeztek a megfelelő lépések megtételéhez szükséges energiával vagy háttérrel. Február elejétől bármikor megkaphatjuk tehát azt a löketet, amely elindíthat bennünket az emelkedés útján. Sőt a csillagjósok arra is felhívják a figyelmünk, hogy nem szabad meglepődnünk magunkon, hogyha a korábbiakkal ellentétben kevésbé tűrjük majd a kötöttségeket, a stagnálást vagy az igazságtalanságot.

2014 jelszavai ezek szerint az erő, az akarat, a szenvedély és a változtatás lesznek. Nemrégiben hangzott el egy beszédben a következő gondolat: “Változások idején a világot mindig azok viszik előre, akik új utakat keresnek!” A fent leírt előrejelzések jegyében kívánunk minden kedves olvasónknak, immáron a Ló évében sikereket és jó útkeresését!

Mia