Összefogás a sportnevelés töretlenségéért

Jótékonysági sportkonferenciát szervezett Orosházán a helyszínt is biztosító Kodolányi János Főiskola, a Békés Megyei Önkormányzat és a Segítségnyújtás a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány Simonka György országgyűlési képviselő ötlete nyomán. A cél az, hogy segítséget nyújtsanak az októberben leégett budapesti Testnevelési Egyetem atlétikai csarnokának újjáépítéséhez.

20151111004

A konferencia kezdete előtt olyan relikviákat tekinthettek meg az érdeklődők, amelyeket sportolóink, európai és olimpiai bajnokaink viseltek, használtak vagy nyertek egy-egy versenyen. Láthatóak voltak azok a sportemberek, sportklubok által felajánlott relikviák is, amelyeket majd azok között sorsolnak ki, akik adományukkal, támogatásukkal hozzájárulnak a csarnok újjáépítését.

A konferencia fő témája a sport, a sport szerepe életünkben, az egészségtudatosság, a spottestnevelés fontossága. Több ismert személyiség tartott előadást, elsőként dr. Dancsó József, a Magyar Államkincstár elnöke osztotta meg gondolatait azzal kapcsolatosan, miért fontos a sport, és miért fontos az, hogy a gyerekek minél többet mozogjanak. Azt is elárulta, hogy ha ideje engedi, szívesen lemegy ő is az edzőterembe.

Mindeközben pódiumbeszélgetések is zajlottak dr. Janikovszky Sándor először dr. Hegedűs Csaba birkózóval, Böczögő Dorina tornásszal, Szalma László atlétával és Szabó Attila kenussal beszélgetett, majd Homonnai Luca kajakozóval és dr. Béres Sándor atlétával, végül Balogh Zsolt és Ancsin Gábor válogatott kézilabdázókkal.

20151111081

A fiatalabb korosztály is megszólíttatott, ifj. Zsiga Zsolt (karate), Dancsó Dalma (kézilabda), Domokos Kinga (kézilabda), Antal Jenifer (kézilabda), Buday Dániel (kézilabda), Herjeczki Balázs (kézilabda), Berta Gábor (kézilabda) és Homonnai Luca (kajak-kenu) válaszolt a pályájukkal, sporthoz kapcsolódó élményeikkel, jövőben terveikkel kapcsolatban feltett kérdésekre.

Dr. Hegedűs Csaba birkózó, olimpiai bajnok előadásának köszönhetően ízelítőt nyerhetett a hallgatóság abból a technikai ellenőri szerepből, amit a pekingi olimpia birkózóversenyein betölt a sportoló.

Érdekes színfoltja volt a rendezvénynek Kubatov Gábor, a Ferencvárosi TC elnöke, és Kovács Kokó István, a Ferencváros ökölvívó szakosztálya vezetőjének előadása. Mindketten arról beszéltek, milyen fontos életükben a sport. Kokó, bár ma már nem aktív ökölvívó, sosem fog tudni elszakadni az ökölvívástól. Kubatov Gábor kiemelte: az FTC szakosztályaiban sok-sok gyerek sportol, és igaz, hogy nem lesznek valamennyien élsportolók, de jobbá, teljesebbé válhatnak a sport által.

20151111003

A konferenciát Mocsai Lajos, a TF rektorának előadása zárta, aki arról beszélt, hogy a testnevelés, a testkultúra mekkora szerepet játszik a gyermekek fejlődésében, mindannyiunk életében és a társadalmi életben.

“Nekem ezzel kell foglalkoznom!” – interjú Zsiga József szaunamesterrel

Zsiga József gyopárosfürdői szaunamesterrel és színes mindennapjaival már korábban megismerkedhettünk. Józsi május végén Debrecenbe egy rangos nemzetközi versenyen rögtön a dobogó harmadik fokára “harcolta” fel magát vikingként! A versenyről, egyéni produkciójáról és jövőbeli terveiről kérdeztem. Bővebben…

Az egészség fellegvára – Szauna Szeánszok a gyulai Várfürdőben

Gyula igazi gyöngyszem a dél-alföldi régióban. A történelmi fürdőváros hosszú évtizedek óta kedvelt a turisták körében. Ahogy beköszönt a jó idő, szinte nem múlik el úgy hétvége, hogy valami program ne színesítené az itt élők és az idelátogatók életét.
A Gyulai Várfürdő a határon túliak körében is nagy népszerűségnek örvend. A főszezonban és azon túl is számos külföldi vendég érkezik ide feltöltődni mind testileg, mind lelkileg. Ehhez nyújt többek között kiváló lehetőséget a már több alkalommal ismertetett Szauna Szeánsz. A helyi sajátosságokról és szolgáltatásokról Nagy Sándor szaunamesterrel beszélgettem. Bővebben…