„Ha van még valami tiszta ezen az elveszett világon” – Ármány és szerelem

Schiller klasszikusa több évszázaddal keletkezése után is képes megszólítani a nézőket. Bár már a társadalmi osztályok közötti harcok lecsengtek, és szabad a szerelem, az intrikák továbbra is a mindennapjaink részei maradtak.

Képtalálat a következőre: „ármány és szerelem”

Az irodalomórákról bizonyára a legtöbben emlékszünk arra, hogy az 1794-ben papírra vetett tragédia alapját valós események adták. A szerző is megjárta a poklok poklát szerelme miatt, és a lelki válságát mondhatni úgy dolgozta fel, hogy megírta az öt felvonásos Ármány és szerelmet.

A darab alaptörténete, hogy a becsületes polgárlányba, Miller Lujzába beleszeret a kancellár fia, az őrnagyi rangot viselő Ferdinand von Walter. Azonban szerelmük már a kezdetektől halálra van ítélve, mivel nem megengedett korukban a társadalmi csoportok közötti átjárás házasság útján sem.
A kancellár, akinek kezéhez nem kevés vér tapad, hatalmát szeretné úgy megszilárdítani az udvarban, hogy egy szem fiát, a hősszerelmes Ferdinandot hozzá akarja kényszeríteni a herceg kegyencnőjéhez, a szabados életformájáról híres angol származású Lady Milfordhoz. Persze az ifjú ebbe a frigybe nem kíván belemenni, kitart az ő Lujzája mellett.

S ekkor lép be a történetbe a sötét titkok tudója, a főármánykodó, Wurm, a kancellár titkára, aki nagy játékos, és nem mellesleg szintén szemet vetett a muzsikus Miller ártatlan lányára. Így a pozíciója megtartása mellett a lánytól kapott kosarak miatti sérelme is vezényli gonosz cselszövéseinek végrehajtása során.
Wurm ördögi terve többek között annak a levélnek is a megíratása Lujzával, amelyben elárulja az ő szerető Ferdinándját, de ugyanakkor kiszabadítja a felségárulás vádjával tömlöcbe és dologházba vetett szüleit. A levél természetesen Ferdinánd kezébe kerül, aki végül fájdalmában drasztikus cselekedetre szánja el magát.

Lujza karaktere becsülendő, tisztaságával és őszinteségével alaposan felkavarja a nemesi udvar pocsolyáit. Éles elméjével átlát a nagyságok szitáján, és már-már önvizsgálatra, korábbi életük, hozzáállásuk átgondolására sarkallja őket.
Az angol Lady azután hagyja el az országot, és hagy fel kisded játékaival, miután Lujzával személyesen is találkozik. Bár eredetileg szerette volna az egyszerű lányt a földbe döngölni, és megalázni, végül Lujza lesz az, aki erkölcsi győzelmet arat sajgó lelkével is a nemes hölgyön.

Azonban hiába a tisztaság és az egyenesség, a tragikus végkifejlet elől senki sem tud menekülni. Ferdinándnál szó szerint betelik a méregpohár, amelyet végső elkeseredésében fel is hajt, azonban nem távozik egyedül az árnyékvilágból. A hamis levélről mindent bevalló Lujzát is magával rántja.
A szerelmesek azonban a túlvilágon sem nyugodhatnak békében, mivel testük nem a földé lesz, hanem a lángoké. Azonban az a tűz, amely felemészti a muzsikus valaha békés otthonát nem ér fel a tisztítótűzzel, csak épp egy újabb hazugságot gerjeszt egy szerelmi tragédiáról, amely bár egy időre megrázza az álmos kisvárost, de hamar feledésbe is merül.

Ahogy néztem a darabot engem nem is a szerelmesek harca gondolkoztatott el leginkább a társadalmi elvárásokkal szemben, hanem inkább az udvar tagjainak intrikái és egymás sakkban tartása fogott meg.
Félelmetes volt kicsit a színfalak mögül elősejlő hatalmi harcok forgatókönyvébe betekinteni. Egy olyan világ tárta fel a nézők előtt cseppet sem barátságos arcát, ahol minden szereplő függött a másiktól, ahol mindenkinek megvoltak a maga piszkos dolgai, amelyek ha napvilágra kerülnének, bizony széthullott volna a kártyavár.
Az érzelmek, az emberség, de talán az élvezetek is ismeretlen fogalmaknak számítottak köreikben. A pillanatnyi öröm sem volt valóság, ahhoz is valakinek az érdeke fűződött.
A titkár alakja némiképp hasonlóságot mutatott számomra a most futó Kártyavár című sorozatbelei kollégájával, aki ugyancsak tisztában van főnöke, Frank Underwood tetteivel, mégis kitart mellette, és ha kell eltakarítja a hatalmi harcok után maradt romokat.
S bár ma már egy szabad világban élünk, a fenti sorokat elolvasva, és átgondolva rádöbbenhetünk, hogy bizony nincs új a nap alatt, és a szerencsekerék most is csak pörög, és mindenki úgy kapaszkodik ahogy csak tud!

Képek forrása: jokaiszinhaz.hu

Mia

“Én csak kérdezek!” – interjú Dézsy Zoltán rendezővel

Dézsy Zoltán oknyomozó újságíró, rendező nevét napjainkban a legtöbben a Seuso-kincsek vagy a 2013-as “Gyurcsány-filmként” is emlegetett abszurd dráma kapcsán ismerik. Eddigi munkáinak témája és feldolgozása sokakat megszólított, elgondolkodtatott. A lentebb olvasható villáminterjúban arra voltam többek között kíváncsi, hogy a majdnem négy évtizedes újságírói pályafutását maga mögött tudó alkotót mi terelte ebbe az irányba, miként találkozott az emberéletet is követelő ókori ezüstlelet rejtélyével és a magyar film jelenére és jövője is érdekelt az ő szemszögéből.

Dészy

Viharsarki Kanapé: Miként esett a választásod az újságírói hivatásra?
Dézsy Zoltán: Író szerettem volna lenni, s úgy éreztem, az újságírói pálya közel áll ehhez, s segít az íróvá válásban.

VK: Miket tartasz a munkád mérföldköveinek?
DZ: Az MTV Új Reflektor Magazinjának forgattam első tényfeltáró riportjaimat, ez mérföldkő volt  munkámban.

VK: Mi fordított az oknyomozás irányába? Idehaza mennyire veszélyes egy-egy küldetés?
DZ: A nyolcvanas évek nagyon unalmasak voltak az újságírók számára,  untam a termelési és egyéb hétköznapi riportokat. Az oknyomozó riporterség elsősorban egzisztenciálisan volt veszélyes – s az ma is.

VK:  A Seuso-kincsek rejtélyéről mikor és kitől hallottál először? Hogy fogtál neki a munkának?
DZ: Édesanyám hívta fel először a Seuso-témára a figyelmemet, majd 1994-ben kezdtem el gyűjteni az anyagokat a hozzá.

Dézsy2

VK: Az első és a második filmed elkészítése között eltelt húsz év. Ebben a két évtizedben is folyamatosan gyűjtögetted az anyagot?
DZ: Húsz éven keresztül folyamatosan  figyeltem az ezzel kapcsolatos eseményeket.

VK: Mennyiben járult hozzá a folytatáshoz az, hogy 2014-ben a magyar állam visszavásárolt hét darabot a felbecsülhetetlen értékű ezüstleletből?
DZ: A kincs hazahozatala érdekében én is lobbiztam, dramaturgiai fordulatot és lökést jelentett.

VK: Megneveztél bő hónappal ezelőtt egy gazdag üzletembert, akinek tudomása lehet arról, hogy több tucat kincs hol rejtőzhet. Hogy áll most az ügy? Történt-e azóta mind belföldi, mind külföldi viszonylatban előrelépés?
DZ: Történtek lépések, de ezek egyelőre nem publikusak.

VK: A Seuso mellett sokan úgy ismerkedtek meg a neveddel, mint az a rendező, aki filmjében dutyiba küldte Gyurcsány Ferencet, Magyarország volt miniszterelnökét. Az Elment az öszödben lassan tízéves történéseket dolgoztál fel, és szőttél tovább. Most a jubileumhoz közeledve hogy látod, milyen hatást gyakoroltak 2006 őszének véres momentumai a társadalomra, a magyar politikára?
DZ: A 2006-os év és az őszödi beszéd sorsdöntő volt Magyarországra nézve.Szerencsére a polgárok felismerték, hogy el kell távolítani a hatalomból  a gátlástalan szélsőségesen liberális és baloldali politikusokat.

VK: Zárásként: miként látod a magyar filmezés jövőjét, és ebben te milyen szerepet tudsz vállalni társaiddal?
DZ: A magyar film egyre jobb irányba tart, én is tervezek még több filmet, játékfilmet is.

Képek forrása: Dézsy Zoltán és a Seuso II. Facebook oldala

Mia

 

 

Bánk bán, az ember

Minden nagy mű évszázadokkal a keletkezése után is megszólítja a nagyérdeműt, akármilyen formában is kerüljön feldolgozásra. Nincs ez másképp Katona József Bánk bánjával sem, amelyet március idusa előtt már színpadra állított alapos előkészületek után a békéscsabai Jókai Színház.

Bánk fő

A magyar történelem tele van hányatott sorsokkal, tragédiákkal és talán máig nem gyógyuló sebekkel. Európa szívében, a kereszténység őrzőjeként hazánkon végiggyalogolt már annyi náció nehéz bakancsában, hogy dolog lenne összeszámolni. De mégis, minden világégést vagy „sáskajárást” követően „él nemzet e hazán”, ahogy a költő írta.
Katona József drámája, a Bánk bán egy ugyancsak viszontagságos időszakba röpíti a nézőt. Endre király távollétében hitvese, a merániai származású Gertrudis magyar földön hazájának fiaival és leányaival lezülleszti a királyi udvart. Azonban ezt egyre rosszabb szemmel nézi pár nagyúr, többek között Petúr bán, hogy miként bomlasztják az idegenek szeretett szülőföldjét. Minden bizalmuk Melindában, Bánk bán feleségében van, akinek spanyol felmenőihez hasonlóan van tartása. Hiába is ostromolja őt a királyné testvére, Ottó szerelmével, a jóravaló asszonytól kosarat kap.
Titokban Petúr hazahívja az ugyancsak távollévő Bánk bánt, akiben kételyek ébrednek felesége hűségével kapcsolatban, mikor a titkos szövetkezés megbeszélésére a „Melinda” jelszóval léphet csak be. Mindezt a gyanút csak továbbárnyalja Biberach cselszövése, amellyel Ottót kívánja a csábításban segíteni, úgy, hogy annak nénjének altatóport, míg Melindának ajzószert ad.

Bánk1

Innen már valamennyien ismerjük a történetet. Bánk bán, aki titokban tér haza, hamarjában két sebet is kap: megsértik férfiúi hiúságát, felébred benne a féltékenység zöld szemű szörnyetege, és bosszúra szomjazik, de ott robog ereiben a hazafiság vére is, amely nem engedi járomba hajtani országa népét. Ennek a kettőnek az ötvözete, és mellé a királyné vele szemben tanúsított pökhendisége egyenes utat mutatott ahhoz a tragédiához, amely a 13. században is nemzetközi üggyé tudta kinőni magát.
De a Szabó K. István rendező által most színpadra állított drámában a történelmi tények már-már másodlagos szerepet kapnak. Nyilván ahhoz, hogy a cselekményt megértsük, képben kell lennünk a történettel, de az igazi hangsúly a szereplők jellemére helyeződik. Arra, hogy ki kinek a táborába tartozik, ki hogy kíván a másiknak alávágni, és ha kell, nem riad vissza erkölcstelen eszközöktől sem.

Bánk2

Miközben Melindából az udvar gúnyt űz, férje úgy megmarja, hogy a szívós nő összeroppan a terhek alatt. Anyai szíve nem tudja elviselni, hogy gyermeküket Bánk megátkozza, de nőként nem tud szembenézni azzal a szégyennel sem, amelyet ártatlanul a nyakába varrnak.
Biberarch alakja az örök haszonleső karaktere. Számára semmi sem szent, ha kell a gyáva és piperkőc Otto talpát nyalja, de ugyanakkor próbálja jó arcát mutatni a magyar oldal felé is. Kétes tanácsai okozzák az ő vesztét, saját eszközét fordítják ellene fizikálisan is.
Petúr bán és csatlósai a dölyfös, mély nemzeti tudattal bírók megtestesítői, akiket saját keservük hajt előre, és se nem látnak, se nem hallanak. Erőből cselekednek, forró fejjel, hiába kéri őket Bánk és sógora, Mikhál az átgondoltságra. Az ő ellenpontozásuk valahol Tiborc, aki a nép egyszerű gyermeke, tudja, hogy panaszra hiába nyitja is ajkát, nem hallgatja meg jóformán senki. Ezért beletörődik a saját sanyarú sorsába, de a nyomorúságai ellenére is megmarad tisztaszívű, derék embernek, aki a szívére hallgatva igyekszik a jó ügyet szolgálni.
Gertrudis a háttérben részben meghúzódó, de azért lesből támadó negatív karakter, aki hatalmát kihasználva képes egy-egy húzással mások életét sárba tiporni. Bár kineveti Ottó öccse szerelmi álmodozását, mégis mikor látja, hogy Melindával máshogy nem bír el, addig tapossa annak becsületét mások éles nyelvével, hogy abba a feleség, anya, nő beleőrül.

Bánk3

A darab végén Endre király helyében sem sokan lennének. Uralkodóként ránehezedik az a feladat, hogy igazságot tegyen, miközben a könnyeit el kell rejtenie, pedig majd szétszakítja a bánat elhunyt hitvese ravatala mellett. Fájdalmában majdnem halálos ítéletet mér Bánk bánra és a kicsi fiára, Somára, mikor befut Tiborc, és közli, hogy Melinda meghalt, mikor Bánk házát felgyújtották. Ekkor a király úgy dönt, hogy hagyja menni a bánt, hisz’ a sors már rendezte nála a számlát.

Katona remekművét a rendező bár újraértelmezte, a díszletek és a jelmezek tekintetében is, és bár megtartotta az eredeti eseményszálat, a hangsúly Bánkra, mint emberre helyeződik. Nyomon követhetjük az ő lelki vívódásait, és némiképp azonosulni is tudunk vele. Korának szereplői, a szélkakasok, a ficsúrok, a hajthatatlanok vagy a hatalmukkal visszaélők ma is köztünk élnek, és bár nehéz néha beismerni, de nem mindig diadalmaskodik a jó, viszont, mint jól tudjuk a sors nem felejt, és akkor sújt le, mikor a legkevésbé várnánk!

Képek forrása: Jókai Színház hivatalos Facebook oldala

Mia