„Mi arra koncentrálunk, ami összeköt bennünket”

Portréinterjú Herczeg Zsolt újságíróval, íróval, a 30 éves DUE egyik mozgatórugójával

hzs2

Herczeg Zsolt sokoldalúságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy egyszerre főmunkatárs az InfoRádiónál, terelgeti a Diákújságírók Egyesületének (DUE) tagjait mind a táborokban, mind év közben a rendezvényeken, és boldog édesapa, aki a szülői lét minden szépségét és nyűgjét megosztja olvasóival a WMN oldalán, a Büfik és bukások Facebook-oldalon, illetve az azonos című könyvben, amelynek hamarosan érkezik a folytatása. Újságírói karrierjének indulásáról, a hódmezővásárhelyi és a budapesti évekről, valamint a férfi-nő kapcsolatokról és a szülővé válásról beszélgettünk.

Viharsarki Kanapé: Hogyan lett belőled újságíró? Egy korábbi interjúban olvastam, hogy első generációs értelmiségi vagy.
Herczeg Zsolt: Így igaz, a felmenőim földművelők voltak, a szüleim pedig gyári munkások. A Hódmezővásárhelyi Divat Kötöttárugyárban dolgoztak egész életükben. Ők tereltek engem és a bátyám abba az irányba, hogy értelmiségiek legyünk. Ez az ő generációjukban úgy fogalmazódott meg: „vidd többre, mint mi”. Ezt fontos szülői erényükként tartom számon. Ők szakmunkásképzőt végeztek, és rögtön az iskola után elhelyezkedtek, dacára annak, hogy mindketten az átlagosnál jobb szellemi képességgel rendelkeztek. Ez a ’60-as években a létező leglogikusabb döntés volt, viszont akkor, amikor mi álltunk pályaválasztás előtt, már zajlott a rendszerváltás. Mivel a gyerekkorunk javarészt olvasással telt, nyilvánvaló volt, hogy humán hivatást fogunk választani. Én először a színészi pálya iránt érdeklődtem. Általános iskolás koromtól egészen 21 éves koromig aktívan játszottam mindenféle színjátszó csoportokban, és fesztiválokon is részt vettem. Komolyan készültem a színészi szakmára, ilyen irányú tanulmányokat is folytattam. Ebből fakadóan logikus lett volna, hogy a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumba jelentkezzek, én azonban a hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Szakközépiskolát végeztem el 1993-ban. Ez az intézmény vette fel később Gregus Máté nevét. A mezőgazdasághoz semmi közöm nem volt azon kívül, hogy a családom 150 évre visszamenőleg a földből és az állatokból élt. A nagymamám házában szarvasmarhát és lovat is lehetett tartani, és én szerettem a kétkezi munkát, bár egy panelház hatodik emeletén nőttem fel. Mégsem bántam meg a döntésemet, mert bár az első év nagyon keménynek bizonyult, és időbe tartott elfogadtatni magam, de a „Mezgé” kiemelkedő színvonalú iskola volt. Jó tanároktól, gimnáziumi tankönyvekből tanultam, részt vettem a színjátszó kör munkájában, mindenféle művészeti és tanulmányi versenyekre jártam, de közben dolgoztam is a földön és a tangazdaságban, ahol parasztemberektől, állatorvosoktól és agronómusoktól értékes gyakorlati ismereteket kaptam, és fontos kommunikációs készségeket sajátítottam el.
Az első újságírói munkám a színjátszásnak köszönhető. A Vásárhely és Vidéke című lap gyakornokaként írtam egy tudósítást az irodalmi színpadunkról. Néhányszor szerepeltem a Vásárhelyi Városi Televízióban és a Régió Rádióban is; az utóbbiban például egy Micimackó-hangjáték színészeként a hajdani Főnix Klub műsorában, Arany-Tóth Attila mellett.

VK: Hogyan kerültél kapcsolatba a DUE-val?
HZS.: Magyartanárom, Görbe Márta ösztökélésére az érettségi után a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolára jelentkeztem, ahol általános iskolai magyar irodalom és nyelvtan szakos tanárként és művelődésszervezőként diplomáztam 1997-ben. Elvégeztem a média szakirányt is. Ez a négy szegedi év hihetetlenül nagy élmény volt, hiszen végre olyasmit tanulhattam, ami igazán érdekelt. Mellette pedig ott is játszottam egy színjátszó csoportban, szerveztem a ma is létező Országos Közművelődési Konferenciát, és sokat írtam a főiskola lapjába. A DUE-ba ennek köszönhetően kerültem be. Ez a Tű című újság az év felsőoktatási diáklapja lett az egyesület pályázatán, és mivel a szerkesztőségből leginkább én készültem tudatosan az újságírói pályára, én vettem részt a nyereményként felajánlott nyári médiatáborban. Ez 1996-ban történt. Akkor már túl voltam egy tudományos diákköri dolgozaton is, amit ötödmagammal írtam az intravénás kábítószer-fogyasztás és az AIDS kapcsolatáról. Ezt annyira komolyan vettem, hogy elszegődtem tűcsere-aktivistának a szegedi Farkasinszky Teréz Drogcentrumba. Éjszakánként a drogtanyákat jártam, és tiszta tűket osztogattam a heroinfüggőknek. Ebből született meg „A fehér halál foglyai” című kötet, amivel elsők lettünk az OTDK-n. Ennek számottevő előnyei voltak, például már nem kellett szakdolgozatot írnunk, publikáltunk a Pedagógiai Szemlében, a szövegünk bekerült egy egyetemi tankönyvbe, én pedig tanszéki demonstrátor lettem és megkaptam a köztársasági ösztöndíjat, amivel ráadásul tandíjmentesség járt.

VK: Szerteágazó tevékenységet folytattál a főiskolán. Végül mégis az újságírás mellett döntöttél. Mik voltak a főbb állomások a pályád során?
HZS.: A kutatás révén kerültem kapcsolatba egy Kicsi becenevű heroinfogyasztó szegedi lánnyal, akinek történetét egy szociológiai esettanulmányban, utána pedig egy újságriportban is feldolgoztam. Ezt a cikket elküldtem Budapestre a Bálint György Újságíró Iskola akkori igazgatójának, a legendás Földes Annának, és megkérdeztem tőle, hogy szerinte lehetek-e újságíró. Anna néni egy írógépen írt levélben válaszolt, amelyben az állt: „Zsolt, ön már az.” Azt is megírta, hogy ezt a riportot elfogadná vizsgamunkának az iskolájában. Így aztán a 21. születésnapomon átvettem a diplomámat, kaptam mellé egy Kiváló tanárjelölt kitüntetést, de mindenki tudta, hogy belőlem sosem lesz főállású pedagógus. Ráadásul éppen akkor végeztem, amikor idehaza kezdetét vette a kereskedelmi televíziózás és egyre több helyi rádió sugárzott műsort. Hódmezővásárhelyen is akkor indult el a rádió, amelynek a szerkesztőségébe szinte egyszerre jelentkeztünk a bátyámmal. Fel is vettek bennünket, így a 7nap hetilapnál és a Rádió 7-nél lettem újságíró. Olvasószerkesztőként kezdtem, de dolgoztam tudósítóként és riporterként is, később kaptam egy műsort, majd szerkesztő, felelős szerkesztő, két év múlva pedig főszerkesztő lettem. Ez egy hihetetlenül tempós időszak volt, heti hét napot dolgoztunk, gyakorlatilag csak a munka létezett a számomra hat évig. Az volt a mottónk, hogy ahol két hódmezővásárhelyi valami fontos dolgot csinál, ott a harmadik a mi tudósítónk legyen. Nem sokkal később megalapítottuk a promenad.hu-t, később pedig lett egy kisteleki frekvenciánk is, és ennek az egésznek, az újságnak, a rádiónak és a hírportálnak, több tucat embernek igen fiatalon én voltam második számú szakmai vezetője a tulajdonos, Égető Gyula mögött. Nagy feladat volt, sok hibát követtem el, de azért igyekeztem helytállni. A bátyám, Herczeg Sándor volt az egyik legjobb újságíróm, ráadásul ő volt az értékesítési vezetőnk is. Ő egyébként azt a munkát még évtizedekig sikeresen folytatta, ma pedig már régi álmát megvalósítva politológus, kommunikációs tanácsadó és író. Nyaranta azért mindig elmentem a DUE-táborba, ahol 2007-ig csoportokat vezettem, azóta pedig szakmai vezető vagyok. Az elmúlt huszonnégy évben szerveztem vagy száz rendezvényt a DUE-ban, azokat most inkább nem sorolom fel, de írtam például egy szakmai tanácsadó könyvet is Presszárium címmel. A DUE kiadásában jelent meg 2005-ben, amikor már Budapesten éltem.

hzs1

VK: Hogyan jött a budapesti lehetőség?
HZS.: 2003-ban úgy éreztem, hogy a vásárhelyi médiában már mindent elértem, amit lehetett. Nem akadtak már szakmai kihívások, fenntarthatatlan volt az a mértékű testi-lelki túlterheltség, és vártak rám Budapesten a DUE-s barátaim, köztük az akkori párom. Szóval ez a lehetőség inkább szükség volt. A főszerkesztői állást a semmiért hagytam ott. Úgy jöttem a fővárosba a barátnőm 30 négyzetméteres albérletébe, hogy nem volt egyetlen állásajánlatom sem. Emlékszem, egy nap alatt 16 szerkesztőségbe küldtem el az önéletrajzomat. A Magyar Rádióban sajnos éppen létszámstop volt, de behívott egy akkor még létező budapesti napilap, illetve az InfoRádió is. Erről a rádióról a korábbi főnököm, Égető Gyula egyszer úgy nyilatkozott, hogy ez az ország egyik legjobb rádiója. Ez nagy szó volt tőle, mert a Rádió 7 konkrétan az ország leghallgatottabb vidéki rádiója volt. DUE-s jó barátom, mentorom, a Petőfi rádiót vezető Szayly József tanácsára az akkor még csak hároméves InfoRádió ajánlatát fogadtam el. József is azt mondta – és nem tévedett –, hogy „az egy nagyon jó rádió lesz”, és az ottani feladatkör testhezálló lenne nekem. Bár a vezetőség nem mondta ki, de éreztem: nem hiszik el, hogy igaz, ami az önéletrajzomban áll, ezért nekem másokkal ellentétben nem két hónap, hanem két hét alatt kellett bizonyítanom az alkalmasságomat. Ez sikerült, és idén már tizenhetedik éve vagyok InfoRádiós. Főmunkatársi „rangban”, belpolitikai riporterként és parlamenti tudósítóként dolgozom kiváló kollégákkal, és tudatosan kerülöm, hogy bárhol is újra vezetői pozícióba emeljenek. A munkám mellett pedig továbbra is aktív alakítója vagyok a DUE életének.

VK: Mi motivál arra, hogy egyengesd a következő újságíró generáció útját?
HZS.:
Ez vélhetően a tanári végzettségemből ered. Kötetlen, szabad keretek között szívesen tanítok kamaszokat, fiatal felnőtteket, de napi nyolc órában ez biztos nem menne. Ahhoz túlságosan szeretek terepen dolgozó újságíró lenni. Egy időben óraadó voltam a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán, a mai Metropolitan Egyetemen, illetve megfordultam egyszer-kétszer az ELTE-n, a Komlósi Oktatási Stúdióban, és más tanfolyamokon. Ezeket szerettem. A DUE már harminc éve létezik, a médiatábort már negyven éve megszervezzük, és az elmúlt 24 évben nagyon sok értékes, tehetséges emberrel találkoztam ott. A DUE egy kreatív közösség, ami teret ad az önmegvalósításra. Hozzánk elhivatott fiatalok jönnek, akik a figyelmük száz százalékával tisztelnek meg bennünket. Nagyon jó együtt dolgozni velük. Büszkeséggel tölt el, hogy sok egykori DUE-s tanítványunk helyezkedett el, sőt jutott magas pozícióba a kommunikációs iparágban. Vannak közöttük újságírók, fotográfusok, hangmérnökök, műsorvezetők, főszerkesztők, sajtóreferensek és más kommunikációs szakemberek is. Ennek ellenére mi nem utánpótlás-nevelő üzemként tekintünk a DUE-ra. Ez sokkal inkább egy értelmiségi-képző. A lényegünket visszaadja a szlogenünk is: „Közösség, tehetség, barátság”. Fontos eredményünk, hogy ebben a társaságban a 15 éves együtt dolgozik a 60 évessel. Sok nemzedéket hozunk egy helyre, de közben arra koncentrálunk, ami összeköti bennünket, és nem arra, ami szétválaszt. Volt olyan táborunk, ahova 100 településről érkeztek a gyerekek nagyon különböző élethelyzetekből és iskolákból, de a DUE-ban mi egy szabad, elfogadó „mini köztársaságot” teremtettünk nekik saját nyelvezettel és szabályrendszerrel. A DUE immáron mintegy ezer tagot számlál, 400 iskolarádióval működik együtt, és 30 ezer fiatalt ér el lapjával, a DUE Tallózóval, illetve a rendezvényeivel, például a sajtófesztivállal vagy a diáktesztekkel. 40 éves tapasztalatunk van abban, hogyan lehet együttműködésre bírni az egymást követő generációkat, ezért nálunk nem tapasztalható az „OK bommer” jelenség, mert tisztelettel közelítünk a másik felé, a közös munka pedig még inkább összehoz bennünket. A folyamatos párbeszéd során mi is rengeteget tanulunk a fiatalabb korosztályok tagjaitól.

büfik

VK.: Pár éve egy még kisebb korosztállyal is foglalkozol. Két gyermek édesapja vagy, Tomi hároméves, Anna pedig egy. Családi mindennapjaitok főbb mozzanatait három éve az olvasók elé tárod. Hogyan jött a Büfik és bukások című cikksorozat és könyv ötlete?
HZS.: Ez is a DUE-ra, illetve a természetjárásra vezethető vissza. Gyerekkoromban ugyanis volt egy kis légzésszervi problémám, ami miatt az orvosok hegyi levegőt ajánlottak. Így kerültem nyaranta a Mátrába, ahol nagyon megszerettem a természet közelségét. Több mint egy évtizede magasabb hegyeket is mászok. Tomika születése után, 2016-ban egy fél napra el tudtam szabadulni, és a részben általam alapított, Bakancs Pista elnevezésű túracsoport tagjaival kirándultam, amikor sztorizgatni kezdtem a babáról, ők pedig nevettek. Turányi-Vadnay Szabolcs DUE-s barátom, Tomika keresztapja mondta, hogy ezt megírhatnám és elküldhetnénk D. Tóth Krisztának, a WMN alapító főszerkesztőjének, akit ő ismer, hiszen akkoriban Kriszta férjének cégében dolgozott. Megfogadtam a tanácsát, megírtam a cikket, és elküldtük Krisztának, akinek nagyon tetszett. Felajánlotta, hogy legyek az állandó külső szerzőjük, és megjósolta, hogy ebből a vicces apablogból könyv lesz egyszer, mert imádják az emberek, egy-egy részt több tízezren elolvasnak és sok ezren megosztják a Facebookon. Így is lett, nem sokkal később megkeresett a Tericum Kiadó, és 2018 karácsonyára könyvben is megjelent a Büfik és bukások. Engem egyébként alaposan meglepett, hogy hirtelen felkapottá váltam. A mai napig mosolygok azon, hogy tévékbe, rádiókba és kerekasztal-beszélgetésekre hívnak. Aztán 2018-ban Anna is megszületett, a poénnak indult sorozat nagy olvasottsággal folytatódott, ezért a kiadó most azon gondolkodik, hogy igazán megírhatnám a folytatást. Mindazonáltal a celebkedés nagyon nem az én világom, ezért csak azt a felkérést fogadom el, amit testhez állónak érzek, és gyakran jelzem, hogy bár viccesen írok, stand upolni azért nem tudok. Ha már itt tartunk, azt szeretném megjegyezni, hogy bár az írásaim humorosak, önironikusak és szarkasztikusak, érdemes a sorok mögé nézni, mert komoly társadalmi kérdéseket feszegetek bennük. Állandó témám például a férfiak és a nők közötti kommunikációs különbség. Ha valaki lehántja a humor burkát a szövegeimről, akkor talán nemcsak nevetni fog, hanem elgondolkodik. Nekem legalábbis ez a célom. Éppen ezért az egymása hátára mászó nyelvi leleményekkel nem takargatom el az olyan tragédiáimat sem, mint a szüleim válása, az én korábbi válásom, a jellemhibáim, vagy édesanyám öngyilkossága. Úgy összességében ezeket az írásaimat tartom a legszabadabb és legőszintébb munkáimnak.

VK.: Mit üzensz azoknak a fiataloknak, akik még gyermekvállalás előtt állnak, és nem kevés félelem kavarog bennük?
HZS.:
Nem szépítem, a gyermekvállalás idehaza egy elképesztően nagy döntés. A rendszer ugyanis egyensúlytalan: a nőket évekre a lakásba kényszeríti, a férfiak pedig egyedüli családfenntartóként kénytelenek éjjel-nappal dolgozni. Én azt a szemléletet képviselem, és a karrierem is úgy alakítom, hogy minőségi időt tudjak a családommal tölteni. Azt a hozzáállást népszerűsítem, hogy én nem „segítek” a páromnak a háztartási munkákban, hanem kiveszem a részem a közös kötelezettségekből. Ha egy pár úgy dönt, hogy gyereket szeretne, akkor meg kell beszélniük, hogy a baba érkezése után hogyan alakítják a mindennapjaikat. Hogyan lesz az altatás, a játék, a fürdetés, az etetés, a mosogatás, a különböző programok. Kinek mikor lesz szabadideje? Meg kell szervezni, amit csak lehet. Én már akkor szereztem egy pótnagymamát, amikor a párom még terhes volt. Ő az egyik DUE-s barátunk anyukája, akinek van öt gyermeke, hét unokája, és 40 évig óvónőként dolgozott. Rajta kívül két rokonunk segít a takarításban, a főzésben, illetve szükség esetén gyermekfelügyeletet is vállalnak. Ezekről azért gondoskodtam idejekorán, hogy a gyermekeim édesanyja ne purcanjon ki. Az anyák ugyanis a történelem során soha nem voltak annyira magukra hagyva, mint most. Régen volt egy olyan mondás, hogy egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell. Most viszont mindenki szanaszét van, és bizony sokszor maguk a nők sem tudnak jól segítséget kérni vagy elfogadni. Sok az önjelölt mártír anyában is, apában is. Szóval a szülővé válásra szerintem készülni kell, mert óriási teher, és ráadásul a szabályok is rosszak. A férfiak például nem mennek gyedre, mert a nők ugyanabban a munkakörben kevesebbet keresnek, mint ők, ami mélyen igazságtalan. Az apák csak öt nap szülés utáni szabadságot kapnak, ami semmire sem elég abban a nehéz időszakban, A társadalom szemléletén is sok mindent meg kellene változtatni annak érdekében, hogy felszabadítsuk az anyákat és az apákat. Sokat írok erről, a nők és a férfiak harmonikus, tudatos együttműködéséről, a modern apaságról, a rossz mintákkal való szakítás szükségességéről, önmagunk árnyékának megugrásáról, de minden szövegemnek, a legabszurdabbaknak is azt az üzenete, hogy sokkal több minden köt össze minket, mint ami szétválaszt.

Fotó: Kecskeméti Dávid
Büfik és bukások Facebook-oldala

 

Idén Dunaújvárosban dübörög a Cityrocks

Idén Dunaújvárosban rendezik meg Magyarország legnagyobb rockzenei flashmobját, a CityRocks Produkciót, amelyen csakúgy, mint a 2018-as szegedi és a 2019-es kecskeméti nagykoncerten, ezúttal is több százan fognak élőben együtt zenélni.

cityrocks

A szervezők hétfői tájékoztatása szerint “Magyarország legnagyobb rockzenekara” július 25-én lép fel a Szalki-szigeten: a koncertre az ország minden tájáról, a határon túlról és külföldről is érkeznek majd zenészek, akik egyszerre fogják eljátszani és elénekelni az előre kiválasztott dalokat. A nagyszabású eseményt a Music Television magyar szerkesztősége is támogatja, így a programot MTV CityRocks 2020 – Dunaújváros néven rendezik meg.

Gajda Ferenc főszervező az eddigi két rendezvényről elmondta: mind országosan, mind pedig nemzetközi szinten óriási sikert arattak, hiszen a helyszíneken 5-10 ezer néző előtt játszott a több száz zenészből álló zenekar, a koncertekről készül kisfilmeket pedig 50 milliónál is többen látták világszerte.

A szervezők szerint az óriászenekar létszáma folyamatosan emelkedik: amíg Szegeden négyszázan, addig Kecskeméten már ötszázan zenéltek együtt. Az eddigi koncerteken a legfiatalabb résztvevő hat, a legidősebb 71 éves volt, és jelen voltak a profi zenészek mellett kisiskolások, tinédzserek, többgyerekes anyukák, apukák, illetve otthon saját örömükre zenélő amatőrök is.

A közlemény idézi Pintér Tamás polgármestert, aki emlékeztet arra, hogy Dunaújváros a könnyűzene, a rockzene egyik fellegvára, számtalan országosan ismert zenekar és zenész otthona. Bejelentette, hogy a kecskeméti polgármesterhez hasonlóan ő is jelentkezni fog a nagyzenekarba.

A rendezvényen hangszeresként vagy énekesként bárki részt vehet, az ezzel kapcsolatos információk a www.cityrocks.hu weboldalon találhatók meg.

MTI

Kép forrása: Cityrocks Hungary Facebook-oldala

Átadták az új, digitális látványelemeket a gyulai várban

Mintegy 13 millió forintos forrásból fejlesztették a gyulai várban azt a három új digitális látványelemet, amelyet hivatalosan hétfőn adtak át a publikumnak.

gyulai vár

A gyulai vár kiállítása az 1566-os ostromot fényvetítéssel megidéző narrált diorámával; egy kiterjesztettvalóság-alapú installációval, valamint az 1566-os és az 1690-es évekbeli várat és környezetét megidéző videóval bővült a Kubinyi-program révén.
A pécsi Pazirik Kft. készítette el a történelmi rekonstrukciójú 3 dimenziós grafikákat. Szakonyi Balázs, a cég kreatív vezetője elmondta: két videóban azt mutatják be azonos kameraállással, hogyan nézett ki a vár és környéke az 1566-os ostrom előtt, valamint 1690, azaz a török hódoltság után.

A Modellab Stúdió készített egy háromszor másfél méteres, 200 figurás makett a 16. századi várról. Hajnal Péter ügyvezető elmondta, 15 éve gyártanak maketteket, de olyanon még nem dolgoztak, amelyhez fényfestés és narráció is társul. Az ügyvezető elárulta, számára is “elképesztő élmény volt”, hogy mivé állt össze a makett. A narráción és a projektoros fényfestésen a múzeum szakemberei, mások mellett Temesváry János és Incze László dolgoztak, így mutatják be a vár 16. századi kiterjedését, az egykori palánkerődítmény-rendszert és a két hónapon át tartó ostromot.

A beruházás része volt egy 17. századi hajdúpuska elkészítése is, amelyen egy helyi szakember, Czene Béla dolgozott és amelyet egy számítógéppel kötöttek össze. Ahogyan a puskát mozgatják a látogatók, egy úgynevezett kiterjesztettvalóság-alapú installációval azt látják, hogyan nézhetett ki a 16. században a huszárvár és környéke.
Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár az ünnepségen elmondta: a fejlesztés hírét az ország minden pontjára elviszi jó példaként, mert véleménye szerint így lehet a fiatalabb generációk számára egy kiállítást érdekessé tenni.

Görgényi Ernő polgármester arról beszélt, hogy napjainkban modern eszközökkel és felületekkel, digitális technikával kell a történelmi múltat és a kulturális értékeket bemutatni, mert “a birtokolt kincsek csak úgy érnek valamit, ha azokat minél többen látják és megértik”.

Fekete-Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatója elmondta: a technikai innováció több mint egy év alatt készült el, a várat fenntartó önkormányzat az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Kubinyi-program pályázatán 10 millió forintot nyert el, ehhez további három milliót tettek hozzá önerőként. A fejlesztésen számos megyei mesterember, asztalos, vasgyártással foglalkozó mester, dizájner dolgozott.

Forrás: MTI

Képek: hirado.hu

21. századi vérfrissítés – Drakula élt, és élni fog!

Január első napjai óta elérhető a Netflix kínálatában Bram Stroker klasszikusának újragondolt változata. Vlad Tepes (ismertebb nevén Drakula gróf) most olyan oldaláról mutatkozik be, mint eddig még soha.

Drakula

Az alaptörténet követi a regényben leírtakat. A fiatal ügyvéd, Jonathan Harker Erdélybe utazik nagy pénzt remélve egy adás-vételi ügytől. Azonban hamar kiderül, hogy az ódon kastély nemcsak egy labirintus, hanem valóságos börtön is, ahol félvilági lények róják a kietlen folyosókat. A gróf pedig csak napnyugta után bújik elő rejtekéből, és fura mód napról napra egyre fiatalabbá válik. A végzet pedig rövid idő alatt lecsap Johnra, azonban az emberi mivoltát elvesztő ügyvédnek mégis marad annyi ereje, hogy Budapestre meneküljön egy apácazárdába, ahol a rendfőnök nem más, mint Abraham Van Helsing rettegett démonvadász egyik leszármazottja, Agatha nővér.

Agatha nővér és Drakula gróf kettőse köré egy egyedi történetszálat építettek a forgatókönyvírók. A vámpír és esküdt ellensége egyszer fizikai és szellemi harcot vív egymással, máskor pedig szinte izzik köztük a levegő, a néző alig várja, hogy egymásnak essenek, amolyan túlvilági Rómeó és Júliaként.

 Bár az alkotók több szokatlan elemet is beépítettek a történetbe, többek között a Demeter fedélzetén az újvilágba tartó friss házas úriember és fekete bőrű, azonos nemű „emberének” románcát vagy a 2020-ban partra vetődő, és a 21. század vívmányaival és kényelmével hamar megbarátkozó vámpírgróf alakját, aki habzsolja – akarom mondani, szívja magába – az élvezeteket, a mini sorozat élvezhető. Felüdülést jelent az Alkonyat kamaszvérszívói után, és közel sem olyan véres és naturális, mint a True Bloodban elénk tárt alternatív társadalom. Ugyanakkor Coppola 1992-es alkotását nem képes felülmúlni.

Képtalálat a következőre: „drakula netflix plakát”

Számomra ez volt az első olyan, a Drakula-sztorit feldolgozó alkotás, ahol csupán egy múló percig éreztem vonzalmat a gróf iránt, és az első két részben inkább szörnyetegként tekintettem rám, mintsem csábító, emberi vérre szomjazó lényként. Azonban a harmadik, a jelenben játszódó epizódban mondhatni jellemfejlődést véltem nála felfedezni, amely egy meglepő végkifejletben teljesedett ki.

A miniszéria a fentebbi újításai mellett azért is tért el több korábbi vámpírfilmtől, mert fokozatosan leszámolt azokkal a több évszázados babonákkal, amelyek a vámpírgróf alakja köré szövődtek. Ilyen többek között a kereszttől és a napfénytől való rettegés. Azonban a fakaró és a halottak illetve a haldoklók vére továbbra is hatásosnak bizonyul az éj sötét árnyai ellen.

Bár ebben a feldolgozásban sem találta meg Drakula a tökéletes aráját, az újításokkal együtt a viktoriánus korból a napjainkig ívelő történetet egyszer nézhetőnek ítélem meg. A kissé összecsapott zárójelenet bár arra utal, hogy a vérgróf most egy darabig most nem kel ki a koporsójából, nem lepődnék meg rajta, hogyha valami csavar révén rövid időn belül ismét visszatérne mellékszereplőként egy újabb sorozatban a Netflix univerzumában.

Tüzes születésnapi koncertre készül a Feuer Frei

Méltómód ünnepli meg fennállásának ötödik esztendejét a Feuer Frei – Rammstein Tribute Band. A fiúk január 24-én, pénteken a Trip hajón ülik meg ezt a jeles alkalmat, és hozzák el a német tanzmetall banda legfrissebb és legütősebb dalait. Az ígéretek szerint a mostani fellépés, a Live aus Budapest – a Feuer Frei eddigi történetének legnagyobb és leglátványosabb koncertje lesz. Erdős Viktorral, a zenekar énekesével beszélgettem.

trip

Viharsarki Kanapé: Ötéves születésnapi koncertre készültök. Milyen érzés visszatekinteni az elmúlt évekre? Mely pillanatokat tudnád kiemelni a magatok mögött hagyott időszakból?
Erdős Viktor:
A legfontosabb és egyben a legkellemesebb érzésem az, hogy a kemény munka kezdi végre meghozni a gyümölcsét. Sokan gondolják, hogy egy jól működő tribute zenekar egy tök egyszerű dolog, csak el kell reszelni az adott banda számait, és már lehet is számolgatni a nagy lóvét. Nos, ez nagyon nem így van, pláne nem egy Rammstein esetében! Persze bizonyos szempontból előnyösebb helyzetben vagyunk, hiszen jól ismert és népszerű számokat játszunk, így dalok írásával és rögzítésével nem kell foglalkoznunk. Ám ezek pontos és hiteles előadása, mind a zenét, mind a látványvilágot tekintve igencsak kemény munkát és sok befektetést igényel. Ez alatt az öt év alatt fokozatosan lépdeltünk előre, egyre jobb és látványosabb lett az egész előadás, egyre többen jegyzik meg a nevünket és erre nagyon büszke vagyok!

Akad jó néhány pillanat a zenekar történetéből, amikre szívesen emlékszem vissza, mint fontos mérföldkövek. Már a legelső koncertünk is igazán különleges volt, köszönhetően a 101 Klub egyik DJ-jének, aki teljesen véletlenül talált ránk, és felkért, hogy lépjünk fel az egyik tematikus estjén, majd részben neki volt köszönhető több koncert a Dürer Kert nagyszínpadán is több száz fős közönség előtt, melyek szintén feledhetetlenek.
Nagy élmény volt az első Ukk&Roll Fesztiválos fellépés – mint az első fesztiválos bulink – ide azóta is visszatérő vendégek vagyunk, idén is ott leszünk, tavaly pedig a fél zenekar ott ragadt egy reggelig tartó, elég súlyos partyra… 🙂
De a legkedvesebb emlékem talán a tavalyi erdélyi miniturné volt: csak mi, plusz a roadunk a buszban, hosszú út, összezárva három napig – azt hiszem, ez a néhány nap kovácsolta igazán egybe a csapatot, főként, hogy nem sokkal előtte csatlakozott hozzánk Talabér Gábor, a jelenlegi dobosunk. Arról a fantasztikus élményről meg már nem is beszélve, ami az aradi bulin ért bennünket! Sok helyen játszunk igazán remek közönség előtt, amiért ez úton is nagy köszönetet mondunk. De az a szeretet, ami Aradon ért minket, egészen szédítő volt, kicsit mintha mi magunk lettünk volna a Rammstein! 🙂 Így hát nagyon várjuk, hogy visszatérjünk, és úgy néz ki, erre idén kétszer is sor kerül!

VK: Nem először léptek fel a Trip hajón. Mire számíthat tőletek ezen az estén a közönség?
EV:
Többször szóba került már a zenekaron belül, hogy állítsunk színpadra egy tematikus bulit, amin eljátszanánk egy teljes Rammstein albumot, vagy inkább koncertlemezt, de valahogy sosem valósult meg. Tagcserék akadályoztak minket, nem volt apropója vagy csak simán egyetértés ezzel kapcsolatban.
Aztán tavaly kiderült, hogy tíz év után érkezik az új Rammstein stúdióalbum, ami a megjelenés után természetesen egyből nagy kedvenc lett, és neki is ugrottunk az új számoknak, sőt, büszkén mondhatom, hogy az elsőként kijött Deutschland nótát a bemutatása után másfél héttel mi már előadtuk!
Miközben pedig egyre több új nótát tanultunk be, néhányunknak volt szerencséje élőben is látni a Mestereket Bécsben, ami fantasztikus élmény volt! Igazából ezután jött az ötlet, hogy jó lenne, ha a hazai közönség is részesülhetne ebből a show-ból és ha már ők nem járnak erre, hát próbáljuk meg mi elhozni!
Természetesen össze sem próbálom hasonlítani velük azt, amit mi tudunk bemutatni, de a lehetőségeinkhez mérten – sőt, kicsit talán azon túl is – igyekszünk megidézni a rájuk jellemző látványvilágot: lesz piró, vetítés, látványos fények, és a show-t is felturbóztuk amennyire csak tudtuk!
Ez most talán hülyén fog hangzani pont tőlem, de olyan buli lesz, amit én is tök szívesen megnéznék! 🙂 Persze valamelyest lesz azért rá alkalom, mert a koncertet hat kamerával rögzíteni fogjuk egy későbbi koncertanyaghoz.

VK: Több zenei magazin is beharangozta a koncertet, és elhangzott, hogy mivel a Rammstein stadionturnéja nem érinti Magyarországot, ezért ezt ti “pótoljátok”. Csak az új album dalai hangzanak el majd az estén?
EV:
 Természetesen nem. Persze próbáltunk annyira közelíteni a Rammstein által tavaly játszott setlisthez, amennyire csak lehet, de a közönség egy tribute koncerten joggal kíváncsi a legnagyobb slágerekre, ezek tehát mind el fognak hangzani.
A Rammstein például nem játszotta legutóbb Feuer Frei-t, ez érthető okokból nálunk sosem maradhat ki! 🙂
De lesznek ritkán játszott nóták is korábbi albumokról, illetve olyan, szintén régebbi dal, amit mi aznap este fogunk először előadni!

feuerfrei

VK: A Tripes koncert után hol és mikor találkozhatunk veletek legközelebb?
EV:
Az eddigi legmozgalmasabb évünkre készülünk és nagyon különleges koncertek is várnak ránk!
A Trip után legközelebb február 1-én lépünk fel egyik kedvenc helyünkön, a székesfehérvári Nyolcas Műhelyben, Budapesten pedig egy héttel később, a törzshelyünknek számító Big Bike Pubban lehet minket újra látni. De megyünk a határon túlra is: fellépünk Ógyallán és Aradon, illetve meghívást kaptunk a Rammstein vs Onkelz elnevezésű rendezvényre Németországba, ami egy évente megrendezésre kerülő esemény Paderbornban. Rammsteint előadni a németeknél, lehet ennél nagyobb kuriózum? 🙂
Áprilisban aztán újra ott leszünk a Trip hajón egy kicsit más jellegű bulival (részletek hamarosan!), nyáron pedig fellépünk négy hazai és egy felvidéki fesztiválon, de szervezés alatt áll egy nagyszabású romániai esemény is, szóval nem fogunk unatkozni a közeljövőben! 🙂
A pontos dátumokért és részletekért érdemes felkeresni a Facebook-oldalunkat.

VK: Készültek-e még az idén valami születésnapi meglepetéssel?
EV: 
Ilyen volumenű eseménnyel valószínűleg már nem, de továbbvisszük a Tripes koncert koncepcióját az új nótákkal. Ugyanakkor sok dolog, amit erre az estre álmodtunk meg, a visual, a fénytechnika, az új showelemek, mostantól már velünk lesznek, ezek pedig tovább fogják emelni a későbbi Feuer Frei koncertek látványosságát is!

Képek: Feuer Frei Facebook-oldala

 

 

 

“Jussát várja a Vaják!”

A Netflix előkarácsonyi ajándékként rukkolt elő a Vajákkal (eredeti címe The Witcher) december 21-én. A sorozat készítői a jelek szerint a Trónok harca-széria nyomdokába szeretnének lépni, azonban bár az első évad a magamfajta fantasy barátoknak belopta magát a szívébe, mégsem ütött akkorát, mint amit megálmodói reméltek.

the_witcher

A történet Andrzej Sapkowski lengyel író által készített azonos című könyvsorozaton alapul, amely több mint tíz évvel ezelőtt videójáték formájában is meghódította a világot. Az alapsztori a következő: adott egy nem tipikusan lovagias hős, egy mutáns, aki csak akkor kaszabolja le a képzeletbeli Kontinens rémségeit, hogyha megfizetik. Ő rettegett Fehér Farkas, Ríviai Geralt, akiről annyit tudni, hogy gyermekkorában megpecsételődött azzal a sorsa, hogy vaják vált belőle.

Bár a vajákokról úgy tartják, hogy nincsenek érzéseik, Geralt útját azonban nemcsak széttrancsírozott szörnyek övezik, hanem kesze-kusza nőügyek is. Megmagyarázhatatlan vonzalom fűzi Yenneferhez, a nehézsorsú varázslónőhöz, akit a mágia bár örökké fiatal és elbűvölő külsőhöz segített hozzá, ennek az átváltozásnak nagy ára volt, amibe a boszorka nem képes beletörődni.
De ugyanakkor az első évad mind a nyolc részében elhangzik, hogy a meglepetés törvényének értelmében Geraltot összeköti a végzet egy kamasz hercegnővel, Cirivel, aki menekülni kényszerül birodalmából a barbár hordák betörése miatt. Hogy utóbbi szál miként alakul, azt csak vélhetően a következő évad/évadokból derül majd ki.

Az első évad csapong az időben. A három főhős sorsa szinte párhuzamosan, itt-ott keresztezve egymás útját, bontakozik ki lassan a néző szeme előtt. Geralt utazásai során akarva-akaratlanul egyre inkább belebonyolódik és részesévé válik egy, a színfalak mögött meghúzódó, mágusok közötti konfliktusnak, amely akkor tör leginkább a felszínre, mikor a kegyetlen haderővel bíró Nilfgaardi Birodalom egyeduralkodói szerepre igyekszik szert tenni a Kontinensen. A nilfgaardiak leginkább az Északi Királyságokat igyekszik bekebelezni. A forgatókönyv írók egyébként az ő vezéreiknek és mágusoknak a történetét vélhetően szándékosan nem bontották ki, ezért a jövőben az ő ármánykodásaik és hatalomvágyuk jócskán okoz még meglepetéseket és nem csekély vérontást.

Azonban Geralt, Vengerbergi Yennefer és Ciri mellett még jócskán akadnak olyan karakterek, akik megfogják a nézőt. Az első pár rész alapján eleinte megvetettem azt a varázslónőt, aki mindössze négy márkáért vásárolta meg az akkor még testileg és lelkileg is nyomorék Yennefert, de az első évad fináléjára már más véleménnyel voltam már róla. Mondhatni mindkét nő személyiségfejlődésen ment keresztül a megpróbáltatások és csatározások során, de ez mindkettőjüknek csak a javára vált.
A bölcs mágus, Erszényes alakja is megkapó. Ő az, aki arra tett fel mindent, hogy a különleges erővel bíró Ciri hercegnő életét megóvja. De a néha kicsit idegesítő, nőcsábász Kökörcsin is sokak szívébe belopja magát. A bárd, aki amellett, hogy szerte zengi lantján Geralt hőstetteit, tűzön-vízen át kitart kétes hírű barátja mellett, és elmés megjegyzéseivel gördíti előre a történet fonalát.

Geralt

Meglehet, hogy a kritikusok kissé lehúzták az első évadot, nem szabad még emiatt leírnunk az egész sorozatot, mert van még jócskán benne kurázsi. Hozzánk kelet-európai népekhez pedig kifejezetten illeszkedik ez a történelmi eseményekből és szláv mitológiából is építkező történet, amelyet átjár a balladai félhomály. Azok pedig kifejezetten a szívükbe zárják – hozzám hasonlóan – akik nemcsak lendületes történetre, politikai játszmákra és szerelmi évődésekre, hanem egy kis mesére is vágynak. A Vajákban a Trónok harcával szemben ugyanis nagyobb szerepet kap a mágia, és a Kontinens birodalmait olyan varázslények népesítik be, mint tündék, elfek vagy törpök, amelyek kénytelenek sokszor kisebbségi létben, másodrangú polgárként élni.

Nyilván az ünnepi időszak is bejátszik, de az tény, hogy az utóbbi időben ennyire nem ragadott magával sorozat. Mindössze négy nap alatt végeztem az első évaddal, és már most kíváncsian várom, hogy miként alakul Ciri sorsa, és mit is takar pontosan az, hogy ő Geralt végzete.

Kép forrása: puliwood.hu