Ízelítőt kaptak a vásárhelyi bűnügyekből az olvasók

Mondhatni hatalmas érdeklődés övezte Herczeg Sándor magánkiadásban megjelent, Az öt halott a vásárhelyi paplakban című kötetének a bemutatóját a Németh László Városi Könyvtárban Hódmezővásárhelyen. Ezen az estén engem ért a megtiszteltetés, hogy beszélgethettem a szerzővel.Sada2

Többek között arra voltam kíváncsi, hogy mi motiválta Herczeg Sándort a kötet megírására.
“Gyerekkoromban is rengeteg bűnügyi könyv volt otthon, már akkor érdekelt ez a téma. Nem azzal akartam kezdeni, hogy hódmezővásárhelyi bűncselekményekről írok, hanem először olyan magyarországi bűnözőkkel foglalkoztam, akiket tényleges életfogytiglanra ítéltek. Utána elkezdtem felkutatni ezeket a haláleseteket, ami nem minden esetben volt egyszerű, hiszen általában monogramokat kaptam csak, illetve a sírhelyeket is nehéz volt megtalálni” – mondta el Herczeg Sándor.

A beszélgetés során elhangzott, hogy a könyvben olvasható 15 történetet mintegy másfél éves kutatás előzte meg. A címadó, máig kicsit ködös históriát, Nagy Bélának és családjának a halálát eddig ilyen részletességgel még senki sem írta le. De a legkegyetlenebb hódmezővásárhelyiként számontartott, Recsken egykor rettegett táborvezető története sem került elő az utóbbi harminc évben.

Azonban a könyvbemutató során arra is fény derült, hogy a méregkeverő bába, Jáger Mari esete volt az, ami az országos sajtó érdeklődésére a leginkább számontartott a 20. században.

Sándorral arra is igyekeztünk választ találni kisebb-nagyobb sikerrel, hogy ezeknek a gyilkosságoknak milyen lelki vagy társadalmi folyamatok álltak a hátterében. Abban mindketten egyetértettünk, hogy hazánk legismertebb kriminálpszichológusának, Végh Józsefnek a szavai megkérdőjelezhetetlenek a témában. A szakértő korábban ugyanis azt nyilatkozta az emberi ésszel sokszor felfoghatatlan gyilkosságok mögött mérgező szülők, gyermekkorban elszenvedett szexuális zaklatás, testi és lelki terror, kiközösítés és a fiatalkorban szerzett mély lelki sebek húzódnak meg. A vásárhelyi esetek mindegyikénél fennállt a fenti tényezők közül egy vagy több, de hangsúlyos volt az anyagi haszonszerzés is – hangzott el.

Sada1

Az esemény végén arra is kíváncsi voltam, hogy a szerző tervez-e második kötetet a témában. A válasz egyértelmű igen volt. Sándor a hallgatóságot arra is biztatta, hogyha szívesen veszi, hogyha megosztanak vele hasonlóan véres és megrázó eseteket, amelyeknek ő a nyomába ered.

Az eseményt az érdeklődők Facebookon is nyomon követhették. A felvétel a kötet Facebook-oldalán is visszanézhető.

Aki szeretné alaposabban megismerni Vásárhely múltjának sötét fejezeteit, megvásárolhatja a könyvet a Líra könyvesboltban (Andrássy út), illetve a H-Forma Kereskedőházban.

A nagy érdeklődésre való tekintettel december 14-én, szombaton 10 és 12 óra között Herczeg Sándor várja mindazokat a könyvtárban, akik szeretnék megvásárolni és dedikáltatni a könyvet.

Fotó: Vásár24.hu

 

 

 

 

 

Hamarosan feltárul Vásárhely sötét múltja

December elején jelenik meg magánkiadásban Herczeg Sándor könyve, az Öt halott a vásárhelyi paplakban címmel. A szerzőt arról kérdeztem, mi motiválta kutatómunkája során, és arra is kíváncsi voltam, hogy a 19. és 20. századi bűncselekmények mennyiben térnek el napjaink gaztetteitől.

Herczeg Sándor színes fotó

Herczeg Sándor

Viharsarki Kanapé: Honnan jött az ötlet, hogy feldolgozz múlt századi “döglött aktákat”?
Herczeg Sándor:
2016-ban írtam egy hosszabb, két részből álló anyagot azokról az elítéltekről, akik tényleges életfogytiglani börtönbüntetést kaptak annak 2000-es bevezetése óta. Egy évvel később ezt aktualizáltam és újra közöltem saját, PoliPraktika elnevezésű blogomon. Tudomásom szerint előtte és utána sem foglalkozott senki ilyen részletességgel ezzel a témával, hiszen nem egyes eseteket ragadtam ki, hanem valamennyi ügyről írtam.
A három évvel ezelőtti anyaggyűjtés során bukkantam rá egy 1960-as hódmezővásárhelyi gyilkosságra, melynek tettese felderítetlen maradt. Egy Vígh Mária nevű kocsmárocsnőt ütöttek le az esti órákban az egyik utcában, aki sérüléseibe belehalt. A korabeli pletykák egy katonatisztet sejtettek az emberölés mögött, de a rendőrség nem tudott gyilkost felmutatni. Ez felkeltette az érdeklődésemet és megpróbáltam utánajárni az esetnek. Szerencsém is volt, hiszen rátaláltam egy 90 éves idős nénire, aki egy házban lakott az áldozattal. Olyan érdekes adatokat mondott nekem, amiből sok következtetést lehetett levonni, s ezt összegeztem is egy cikkben. Akkoriban még a helyi rádióban dolgoztam, és annak hírportáljára tettem fel az anyagot, melynek hatására jelentkezett Vígh Mária unokaöccse, így egy másik írás is született. Tulajdonképpen ez inspirált arra, hogy más érdekes, helyenként rejtélyes, illetve a közvéleményt megrázó ügyeket is elővegyek.

VK: Mióta folytatsz ebben a témában kutatómunkát? Hogy tudtad ezeket a históriákat felgöngyölíteni?
HS:
A hamarosan megjelenő könyv előmunkálatai nagyjából másfél-két évre nyúlnak vissza. A leghasznosabb a Németh László Városi Könyvtár adatbázisa, konkrétan azok az újságok, melyeket a közgyűjtemény nagyjából az 1800-as évek második felétől őriz. Ezeket a lapokat kellett átböngészni leginkább, ugyanakkor néhány információ a levéltárban, illetve az egyházak anyakönyvi kimutatásaiból származik.
Hozzáteszem, hogy minden hódmezővásárhelyi temetőben jártam, helyenként ötven, vagy száz évvel ezelőtt elhunytakat keresve, akadt olyan korábbi áldozat is, akinek a fejfájának a kutatásával egy egész vasárnap délutánt eltöltöttem. Megtaláltam és bele is került a könyvbe.

Nagy Béla családi fotója

Nagy Béla családi fotója – A család tragédiája a könyv címadó története. Nagy Béla református lelkész volt Hódmezővásárhelyen. Feleségével és három gyermekükkel egyetlen éjszaka alatt haltak meg 1944-ben.

VK: Mennyire éltek/élnek ezek a történetek a vásárhelyi köztudatban?
HS:
Akad olyan, közel 130 évvel ezelőtt történt gyilkosság, melynek története ma is elég ismert, hiszen egyetlen éjszaka alatt nyolc ember vesztette életét. Ez a Diószegi-család esete, amely nagyon feldúlta a helyiek nyugalmát. A szálak egészen az Amerikai Egyesült Államokig vezetnek, s hogy miért? Az majd ki fog derülni a könyvből!

VK: A 20. századi esetek mennyiben térnek el napjaink bűncselekményeitől?
HS:
A motivációk sok esetben nem változnak: nyereségvágy, szerelemféltés, netán bármilyen vélt vagy valós anyagi előny megszerzése. Nekem inkább az volt a meglepő, hogy a száz évvel ezelőtti sajtó milyen megdöbbentő gyorsasággal és részletességgel számolt be az ügyekről, melyeket hosszasan figyelemmel kísért. Ez leginkább az akkori nyomdatechnika mainál jóval kezdetlegesebb mivolta miatt figyelemre méltó teljesítmény.

Forján István fejfája a Dillinka temetőben

Forján István fejfája a Dillinka temetőben – A kép mögött egy olyan ember életútja rejtőzik, akinek a nevét az ’50-es évek elején rettegés övezte. Nem Hódmezővásárhelyen, mert ott csak a jelenét ismerték, a múltját nem…

VK: Kinek ajánlod leginkább a könyved?
HS:
A hódmezővásárhelyieknek mindenképpen, de mivel azt látom, hogy elég messziről is érkeznek előjegyzések a könyvre, gyakorlatilag mindenkinek, akiket érdekelnek a rejtélyes és izgalmas bűnügyek.

Az áldozat holttestének helyszíne 98 évvel később, 2019-ben

Az áldozat holttestének helyszíne 98 évvel később, 2019-ben – A fotó egy olyan vásárhelyi utcarészletet ábrázol, ahol az 1920-as évek elején horrorisztikus látvány fogadta azt az embert, aki kinyitotta reggel az ajtaját. Ebben az ügyben nem csak az áldozat halt meg, hanem talán a gyilkos lelkiismerete is feltámadt, és az a halálához vezetett.

VK: Tervezel-e könyvbemutatót?
HS:
Az „Öt halott a vásárhelyi paplakban” várhatóan december első tíz napjának valamelyikén fog megjelenni az én magánkiadásomban. A könyvbemutatót éppen ezért akkorra szeretném időzíteni. A helyszín terveim szerint legfőbb kutatásaim színtere, a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtár lesz.
A pontos időpontról a könyv ugyanezen címet viselő Facebook-oldalán – és reményeim szerint ezen az oldalon is – híradással leszek leendő olvasóim felé.

 

A szerelem mindennek az origója – beszélgetés Vészabó Noémivel

Vészabó Noéminek, akit festőművészként ismernek a legtöbben, pár hónapja jelent meg novelláskötete Szeretni egyszer bolondulásig címmel. Noémire ismert emberek, barátok bízták rá legféltettebb szerelmi titkaikat. A szerelem természetéről és korunk férfi-női kapcsolatairól beszélgettem a szerzővel.

Vészabó Noémi könyv

Viharsarki Kanapé: Mennyi munka előzte meg a novellás köteted megjelenését? Mióta tervezgetted a történetek megírását?
Vészabó Noémi:
A költő, az író vagy a festőművész mindig dolgozik. Folyton figyelem a körülöttem lévő arcokat, történéseket én is. Konkrét választ így nem tudok adni.
Elmentem Egyiptomba, hogy kiszakadjak kicsit ebből a világból, egyedüllétre volt szükségem. Ez nem szokatlan úgy gondolom, mert nagyon sok író tett/tesz így. A belső utazásokhoz szükséges, hogy elcsendesedjen körülöttünk a külvilág: ne hívjanak telefonon, ne kelljen randevúkra, kiállításokra járni. Mikor kiutaztam, voltak már a vázlataim, mindegyik igaz történetnek megírtam a gerincét. Az előszó pedig konkrétan Kairóban született egy jó kávé mellett. Miután hazajöttem, folytattam.
Elmondhatom, hogy szerencsém van a kiadómmal, mert nem sürgettek. Azután gyorsultak be az események, hogy Fári István igazgató úr jelezte, hogy elérkezett a kiadás ideje. Ekkor lépett be a képbe hatalmas segítséget nyújtva a főszerkesztő asszony, dr. Szarvasházi Judit. Ő volt a racionális szem, akivel közösen összerendezgettük a történeteket.

VK: Összesen hány novella került a kötetbe?
VN:
Huszonegy történet került bele végül, de gyakorlatilag végeláthatatlanul lehetne írni. Amióta megjelent a kötet, legalább öten felhívtak, hogy ők is elmondanák a különleges történetüket. Azért örülnének, hogyha megírnám – persze név és titulus nélkül – ,mert őrzik a titkot, amelytől szabadulni szeretnének, viszont senkiben nem bíznak meg. Ám velem kivételt tennének, és szívesen látnák vissza nyomtatott formában is mindezt, mert így megszabadulnának a lelki tehertől. Tulajdonképpen pont emiatt született a könyv.

VK: Ha jól értem, minden történet egy-egy titkos szerelmet dolgoz fel?
VN:
Így igaz! Ezekben a történetekben mindig hunyó valaki. A szerelem gyönyörű és szerteágazó, ha igazi szerelemről beszélünk. Van az alapséma, ami a legszebb, mikor két félből egész lesz. Mikor egy férfi és egy nő egymásra talál, kiteljesednek, és mindent bearanyoz a szerelmük. Ez lenne a legjobb, hogyha mindig így történne.
Viszont általában valamelyik fél félrelép. Vagy bekerül a képbe egy harmadik, felesleges szereplő. Így tulajdonképpen nem is olyan sok sémába illeszthetők a szerelmek.
Ezek mind-mind mai történetek hús-vér, ismert szereplőkkel, akiknek kínos lenne, hogyha a titkuk kiderülne. Viszont nálam ezek jó helyen vannak, bár hatalmas terheket ró rám mindez

VK: Hogy botlottál bele ezekbe a szereplőkbe?
VN:
Évekig a Patika Magazinnak dolgoztam, címlap interjúkat készítettem. Ott nagyon sok híres emberrel összehozott az élet, és valahogy mindig barátságok születtek az interjúkból. Én eredetileg festőművész vagyok, így eleve a baráti köröm ismert emberekből áll, akik mindig is bátran rám merték bízni a titkaikat kortól és nemtől függetlenül.

VK: Milyenek az eddigi visszajelzések?
VN:
Számos visszajelzést kaptam már. Szeretik a történeteket, volt, aki azt mondta, hogy már másodjára olvassa végig a történeteket, annyira magával ragadták, nem tud tőlük elszakadni. De van egy titok: a sztorik valamelyikében mindenki picit magára ismer, és itt már megfogtad az olvasót. Utána magáénak érzi az egész kötetet is.

Vészabó Noémi

VK: Rengeteg történetet ismerünk a régi idők szerelmeiről. Szerinted azok miért voltak másabbak, mint a mostani kapcsolatok?
VN:
Azt érdemes leszögezni, hogy mi már csak az illúzióját látjuk ezeknek a letűnt szerelmeknek. Ez azért kicsit színezi a képet. De ahogy Karinthy mondta: „Azért nem jön össze a férfi meg a nő, mert a férfi a nőt akarja, a nő meg a férfit. De úgy gondolom, hogy azért voltak azok másabbak, mint a mostaniak, mert korunk emberei nagyon félnek a felelősségtől. Nem divat manapság már a házasság. Én művészember létemre a házasság témájában konzervatív vagyok.
Szerencsés, hogyha találkozunk a másik felünkkel, nálam ez így történt. De az általam megírt történetek szereplőinél azt láttam, hogy kerestek. De valójában nem találták meg a másik felüket.  Ezért is kacsingatnak ki. Az elköteleződéshez bátorság kell. Ha megvan az igazi szerelem, ha nem kell gondolkodnod, ha tudod, hogy megtaláltad, akkor nem félsz, ennyire egyszerű lehet, ami egyébként borzasztóan bonyolult.

VK: A szereplők a történetek végén visszataláltak a társuk mellé?
VN:
Ezek a novellák nem hollywood-i rózsaszín mesék. Egyik történetet sem írtam úgy meg, hogy végül egy édes, vattacukor íz marad az olvasó szájában. A legtöbb történet csattanóval, de nem happy end-del végződik. Ez maga az élet. Ezek nem szomorú történetek, csak elgondolkodtatók. Egy orvos barátom mesélte, hogy napokig emésztgetett néha egy-egy novellát.
Van olyan szereplő is, aki nem tud dönteni több ember között: mindegyikkel másért jó, de így nem lehet, mert senki sem boldog. Ki kell mernünk mondani, hogy az a jó, hogyha két fél találkozik, és legyünk legalább annyira szabadelvűek, hogy azt mondjuk, mindegy, hogy férfi-e vagy nő.
Úgy gondolom e kényes téma kapcsán, hogy bizony az írók dolga is lenne ezzel foglalkozni, felszínre hozni ezeket az elfojtott gondolatokat, érzelmeket.
Meg kellene tanulni elengedni is a másikat. Az utóbbi időben ez egyre kevesebbeknek megy. De meg kell tanulni elfogadni is egymást, és meg kell tanulnunk bevállalósnak is lenni!
Kérdés, hogy be merem-e dobni magam egy-egy kapcsolatban, és majd eldönti a sors mi lesz a folytatás? Ezt csak akkor tudom meg, hogyha megpróbálom.

VK: Szerinted mi nők mit rontottunk el, hogy felbomlottak a klasszikus női-férfi szerepek?
VN:
Mi modern kori nők ugyanúgy élünk, dolgozunk, mint a férfiak. Már rég a múlt homályába veszett az a női szerepkör, amikor a feleség  gyermeket nevelt és a háztartást irányította. De a legfőbb baj az, hogy a nők át akarják venni az irányítást a férfiaktól, ők akarják viselni a nadrágot, és ez természetesen nem jó.
Én például szeretek felnézni a férjemre, szeretem, hogy férfi, és egy percig sem akarom viselni a nadrágot. Én akkor tudok nő lenni mellette, hogyha engedem, hogy ő férfi legyen.
Az édesanyám azt tanította, hogy legyek olyan, hogyha a férjem az utcán megy, akkor legyen egy ember, de ha bejön hozzám a szobába, akkor férfi legyen.
Kemények lettünk, uralkodni vágyunk, harcolunk. Ezzel szemben én szeretem, hogyha a nő lágy: attól szép és titokzatos. Szeretem, hogyha a nő nő mer lenni.
Semmi nem jó, ami erőszak, semmi nem jó, ami szélsőség. Sem a magánéletben, sem a szerelemben, sem a politikában. Nem olyan bonyolult a recept: a nő maradjon nő, és hagyja, hogy a férfi férfi legyen, és fordítva.

Vészabó Noémi: A tánc

VK: Ugyanakkor a szerelem, a szerelem iránti vágy jelen van.
VN:
Mi nők a nyomulással is feldöntöttük a régi egyensúlyt, azzal, hogy nem tudjuk méltósággal fogadni az udvarlást. De ezért is született ez a könyv, hiszen a szerelem mindennek az origója, mindent ez mozgat. Még a nagy történelmi megmozdulások mögött is egy-egy szerelem húzódott általában. Ennek ellenére még mindig tudunk a szerelemről beszélgetni, még mindig nem tudtuk megfejteni. Azért ülünk mi is itt, mert a szüleink szerették egymást. Ölelésből születtünk.
Ugyanakkor minden generáció átéli ugyanazt, mindig újratermeli magát ez a szerelem.

VK: Nem lehet, hogy a túlzott pszichológiai analizálgatással is rontunk napjainkban a helyzetünkön?
VN:
Az ókori jósdák bejárata fölött az állt: „Ismerd meg önmagad!”. Ez a világ egyik legbölcsebb mondása. Az emberek próbálják megfejteni a magasságokat, az óceánok mélyét, a folyók zuhanását, de önmagukat nem ismerik. Azt kérdezik van-e Isten, van-e élet a halál után? Pedig azt kellene megkérdezniük, hogy vagyok-e én, hol helyezkedem el ebben a történetben? Ami elgondolkodtató kérdés lehet sokaknak: van-e életem a halál előtt!
Mindez tehát leegyszerűsíthető, csak le kell róla hántani a felesleges túlagyalást.

VK: Várható a kötetnek még folytatása?
VN:
A téma az utcán a hever, és ez a témakör jóformán kimeríthetetlen. Megérne akár egy külön kötetet társkeresők világa, de lehetne egy külön novellagyűjteményben foglalkozni a negyvenes-ötvenes korosztállyal, ahol sok elvált férfi és nő a félelmei miatt már nem mer új kapcsolatba belevágni. A kiadóm is nyitott a folytatásra, akárcsak én.
Egy jó író, újságíró vagy filmrendező folyton figyel. A férjem, Dézsy Zoltán rendező sokszor a mindennapokban is snittekben gondolkozik, nem tud kilépni a filmezés légköréből.
Jómagam pedig vagy árnyékokat és fényeket látok vagy sztorikat az emberek mögött. A lényeg, hogy nyitott szemmel és szívvel járjunk a világban.

Képek forrása: Vészabó Noémi Facebook-oldala

Mia

Ősvigasztalás

Az Ősvigasztalás Tamási Áron már-már feledésbe merült műve, amelyet Amerikából küldött még a ’20-as évek elején haza egy versenyre, de akkor az alkotás nem aratott hangos sikert. Aztán egészen a ’70-es évek végéig kellett arra várni, hogy a Pécsi Nemzeti Színházban fantáziát lássanak benne, és színre vigyék. A négy színben egy olyan történet bontakozik ki a szemünk előtt, ahol az ősi vallás és a modernkor időnként nyakatekert eszméi csapnak össze. A darabot pedig ízig-vérig átjárja a székely nép keserédes sorsa.

A darabot elejétől a végéig kettősség járja át. A régi vallás, eleink hagyományainak tisztelete és az újkori törvények betartása között hintáznak ide-oda a szereplők. A sámándobok, az álarcok és a felcsendülő dallamok egyaránt a keresztény vallás felvétele előtti időket amikor az ember arra törekedett, hogy harmóniában éljen a környezetével, és ne zsigerelje ki azt.
A székely nép szelleme és humora is kiemelt szerepet kap a történet folyásában. A góbéságok és a furfangos beszéd mellett olyan szokások elevenednek meg, amelyek lassacskán kikopnak a mi rohanó mindennapjainkból. A jókedv és a csípős nyelvezet mellett azonban megjelenik a hunok leszármazottjaiként is számon tartott nép mély igazságérzete is, amelyet ha valaki nem tart tiszteletben, az jobb, hogyha minél nagyobb távolságot tart a sértettől.

Csorja Ádám azzal, hogy teljesíti fivére, Ambrus utolsó kívánságát, és elégeti a holtestét, szemben találja magát a törvény helyi képviselőjével, a jegyzővel, aki egyenesen a bíróságig viszi az ügyet. A gyászoló testvért pedig nem röstelli még gyilkosággal is megvádolni, mivel egy véres kést is találnak a kaji A tárgyaláson a vádlott a testvére hamvait tartalmazó edénnyel a hóna alatt jelenik meg, és kitart az igaza mellet. A vád sorra szólítja a tanúkat, akiket az ügyész és a bíró sorra kiparodizál vagy a földig aláz. Kispál Jula, a szomszéd nevelt lánya megszólalni sem tud a törvény színe előtt, mivel a férfiak látva rémületét és egyszerűségét nevetség tárgyává teszik, akárcsak nevelőapját, akit nem röstellnek kigúnyolni azért, mert mint derék székely emberként emlegeti az elhunytat.
A jog képviselői, akik semmibe veszik az érintettek önérzetét és hagyománytiszteletét végül tíz hónapos fegyházi elzárásra ítélik Ádámot, aki mint egy kőszikla állja, hogy ártatlanul, csupán azért vonuljon börtönbe, mert testvérének elhamvasztása – amely a régi világban a mindennapok része volt – törvénybe ütköző cselekedet.

Mikor a néző azt hinné, hogy a börtönben a főhős az ugyancsak székely származású csendőrrel csendesen beletörődik a rámért sorscsapásba, akkor jön csak el az igazi katarzis: a két férfiből előbújik a virtus az elfogyasztott bor hatására, és a részben féltékenység szülte szóváltás tragédiába torkollik. Nem véletlen, hogy mind a négy szín egy hatalmas malomkőben játszódik. Metaforikus kép ez, mivel arra utal, hogy az élet felőröl apránként minket, a közöny és a megszokás és a ránk erőltetett jelmezek megfosztanak bennünket mind azoktól az értékektől, amelyek kiemelnek bennünket az európai népek tengeréből.

Kispál Jula meggyalázása a holttesten ugyancsak kettős üzenetet hordoz: az új kor vívmányai ugyan erővel legyűrhetnek minket, de kellő kitartással és megfelelő hozzáállással a leglehetetlenebb helyzetben is utat tud törni magának amolyan kis hajtásként a hagyomány, amely apáról fiúra, anyáról leányra öröklődik. A hit ereje pedig valóban hegyeket képes megmozgatni, és segít behegeszteni a múlt fájó sebeit is.

Béres László a Bernarda Alba háza után ismét nehéz fába vágta a fejszéjét. Egy igencsak nehéz darabot vitt színre, amelynek mély és velős üzenete van. De a zene és a tánc megfelelő alkalmazásával és tapasztalt szereplőgárdával még közel száz év távlatából is meg tudta ragadni azt a fő irányvonalat, amelyre a szerző, az erdélyi gyökereire büszke Tamási Áron is felfűzte annak idején balladisztikus homályba burkolózó, tragikus kimenetelű történetét!

Fotók: jokaiszinhaz.hu

Mia

Kitörni az ördögi körből

A negyvenkettedik széken ülő nő című monodráma Tarsoly Krisztina főszereplésével görbe tükröt tart napjaink társadalma elé. A Jókai Színház a november 11-i premiert követően február 14-én és 15-én tűzte ismét műsorra a Tallér Edina írásából készült művet, amely a budapesti közönséget is magával ragadta már az év végén.

face_cover_a_42_szeken_ulo_no

A Stúdiószínházban elevenedett meg egy olyan történet, amely napjaink népbetegségeiből jócskán merít. A főhős, egy fiatal nő, aki sok kortársához hasonlóan keresi mind önmagát, mind a boldogságát. Egy évtizede napról-napra ugyanazt a monoton munkát végzi egy istállószerű irodában, jóformán alig van magánélete, és folyamatosan aggódik beteg édesapja állapota miatt.

A történet helyszíne a főhős munkahelye vasárnap délután, ahová lelkesen bejár takarítani. Bár nem vallja be magának, talán csak a lelke mélyén, de ez a túlbuzgóság is csak egy menekülési útvonal. Addig sem kell otthon a négy fal között ücsörögnie a kórosan elhízott édesapjával, aki már ki sem tud mozdulni a lakásból.
A másik ilyen egérút ingerszegény életében a futás, amely viszont bár egy időre kikapcsolja akárcsak a zenehallgatás vagy a fotózás, de ez is csak tüneti kezelésnek bizonyul. Mert hiába a rendszeres mozgás, hogyha a vágyait meg nemcsak képletesen, hanem a szó szoros értelmében lenyeli.
Amikor idegesen a gyomrához kap, és ostorozza önmagát, hogy megint mindent összeevett, és megkönnyebbülésként beszél arról, hogy a hányás/hánytatás ilyen esetben felér nála a „megtisztulással”, akkor már sejthető, hogy kezdődő bulimia elevenedik meg előttünk egy enyhébb formájában (falásroham helyett a beteg „csak” összeeszik mindenfélét).

img_9602_0

A bulimia és az anorexia az egyéb lelki eredetű evészavarokkal együtt napjainkban gyakori diagnózisok fiatal nők nagy százalékánál. Ez nem is csoda, mikor egy sor elvárás tornyosul a gyengébbik nem tagjai fölé.
A divatlapok és általuk a társadalom is elvárja, hogy egy nő legyen csinos, ápolt, szexi. Egyszerre legyen a topon mind a magánéletében, mind a munkahelyén, de mellette legyen összeszedett, és ha épp leszakadni készül rá az ég, akkor is fessen úgy, mintha a skatulyából húzták volna elő. Mindez azonban csak elérhetetlen álom marad, a tökéletességre lehet törekedni, de sosem mondhatjuk azt ki, hogy az életünk minden területe maga a megtestesült tündérmese. Aki ezt álltja, az hazudik!

Ugyan csak jól ismert jelenség, a csontig lerágott pozitív megerősítsek mantrázása úgy, hogy közben egy percig sem hisszük el azt a nemes gondolatot, amelyet mormogunk az orrunk alá. Így mit sem ér azonban a programozás, és az elmaradó változás csak továbberősítheti a gyengébb jellemekben a „lúzerség”, az örök vesztesség érzését.
A társas magány jelensége ugyancsak felkavaró a történet folyásában. A mondhatni antihősnőről végig süt, hogy nem mer kapcsolatokat építeni, pontosabban bagatell kritériumokhoz köti egy-egy barátság vagy ne adj isten ismerkedés kezdetét. A pszichológusok és a pszichiáterek órákat tudnának ezekről a mazohista, általában „majd akkor” kezdetű téveszmékről mesélni.

img_9824_0

A Gerner Csaba által színpadra állított mű hemzseg a túlzásoktól és a túlkapásoktól, de épp ezekkel igyekszik felhívni a nézők figyelmét arra, hogy milyen torz, skatulyázós világban élünk, ahol az számít kívül állónak, aki felvállalja az igazi arcát!
Szegény lánytól úgy veszünk búcsút, hogy tudjuk, másnap találkozni fog a főnökeivel, akik az utóbbi hetekben már megváltak a negyvenötödik, a negyvennegyedik és a negyvenharmadik széken egykor helyet foglaló kollegáktól. A főszereplőnk pedig a negyvenkettediken ücsörög, szinte tehetetlenül, miközben a címkéi és téves hiedelmei miatt elszalad mellette az élet és megannyi lehetőség!

Pedig csak egyszer kell felnyitni a szemünk, és megemberelve önmagunkat, kezünkbe venni a sorsunk irányítását!

Képek forrása: jokaiszinhaz.hu

Mia

Hiánypótló kiadvány jelenik meg a kolbászfesztiválra

A CSABAI táj, ember, munka, szokás, kolbász, fesztivál – írásban és képben. Hiánypótló kiadvány jelenik meg a jubileumi, 20. Csabai Kolbászfesztiválra. Ambrus Zoltán szerkesztő és Hégely Sándor gondolatait közöljük.

coverfrontback

– Úgy gondoltuk, akkor tudunk méltó módon ünnepelni, ha azt a várost, ahol családi, közösségi termékként megjelent a kolbász, alapot biztosítva a fesztiválhoz, egy könyvben is megmutatjuk azoknak, akik ellátogatnak hozzánk – hangsúlyozták.

– Ez egy összefoglaló körkép, sok nézőpontból, sokféle stílusban vall a városról. A könyv szerzői egyben biztosan megegyeznek, ugyanolyan tisztelettel gondolnak elődeinkre, akik megalapították, újraalapították és megőrizték nekünk évszázadokon keresztül Csabát, csabainak. Ahhoz, hogy eligazodjunk a város múltjában, szokásaiban, szükség van a táj, az ember munkája, ételei, épületei, kapcsolatai bemutatására is. Erre tettünk kísérletet abban a reményben, hogy aki visszajár hozzánk, annak kiteljesedik a kötődése. Aki még nem járt nálunk, annak pedig kedve lesz megismerni mindazt, ami CSABAI.

Igazi csabaikum, hogy a paraszti túlsúly és mentalitás megmaradt a városban, de ez nem fékezője, hanem megalapozója volt mindannak, ami Békéscsabán végbe ment. Olyan szerves fejlődés figyelhető meg, amiben a parasztok utódai iparosok, kereskedők lettek, majd később értelmiségi pályára kerültek, hogy papok, tanítók, orvosok vagy ügyvédek legyenek. Akik ismerik a várost, beszélnek szlovákul, képviselni tudják az érdekeket és védeni tudják az értékeket.

andrassy_eleje

– A város mai arculata, hangulata az elmúlt 150 évnek, a kereskedelem, az ipar, a közlekedés fejlődésének és a legutolsó időkig a mezőgazdaság meghatározó szerepének a lenyomata. Csaba ekkor már méltán híres malomiparral, egyre dominánsabb feldolgozóiparral hívta fel magára a térség, az ország és Európa figyelmét, és ebben a folyamatban vált a csabai kolbász a város emblematikus termékévé, egyedi helyi termékké és generációk büszkeségévé.

– Megváltozott körülmények között, de még él, sőt, újjáéled mindaz, amit kolbászos hagyománynak gondolunk és tudunk: családok vágnak disznót és készítenek kolbászt. Kistermelők látják el a fővárost, csomagban küldik termékeiket mindenfelé, idegenből érkeznek sokan azért, hogy megízleljék a Csabai kolbászt – mondta Ambrus Zoltán és Hégely Sándor. – Aki a Csabai Kolbászfesztiválra látogat, belekóstolhat mindabba, ami egy város történelmét írta, hangulatát, ízét, szeretetét adta, ami családokat, közösséget kovácsolt, és tett ragaszkodóvá, büszkévé.

kolbi

A könyvben számos légi felvétel látható, nem hiányoznak a város emblematikus épületei, meghatározó személyiségei sem.
A kiadványt Barabás Ferenc tervezte, a szerzők között többek között megtalálható Ando György múzeumigazgató, Banner Zoltán művészettörténész, Köteles Lajos történész, Grecsó Krisztián író, Erdész Ádám levéltár-igazgató, Boldog Gusztáv természetvédelmi szakember, Sicz György kertészmérnök. Lipták Pálnak, a város nagy ismerőjének írásait, rajzait is tartalmazza a könyv, melyet az október 28­–31. közötti Csabai Kolbászfesztiválon vásárolhatnak meg.

Képek forrása: Csabai Kolbászfesztivál hivatalos oldala, csabaikepek.hu