Titok, nem titok – Útbaigazít Vészabó Noémi legújabb könyve

Titok, nem titok – A könyv, amely önmagadhoz vezet címmel jelent meg nemrégiben Vészabó Noémi író, festőművész legújabb kötete. A szerzővel a spirituális útkeresésről, a társadalom jelenlegi problémáiról és az emberiség jövőbeli kilátásairól is beszélgettünk.

titok

Szívzubogásként hömpölygő gondolatok
A szerző elmondta, hogy hatodik kötete nagyon különleges módon készült el. Mintha egy belső erő vezérelte volna: magához vette egy nap a laptopját, és öt-hat órán keresztül fel sem kelt mellőle, így kezdődött. Egyszerűen nem emlékezett semmire, és mikor órákkal később felállt, úgy érezte, mintha terhet tenne le. Vészabó Noémi úgy fogalmazott, szívzubogáson ment keresztül, annyira meg akarta osztani valakivel ezeket a lelki folyamatokat, amelyek keresztüláramlottak rajta.

Noémi elmondta, hogy ő állandóan figyel: azt vallja a festő és az író mindig dolgozik, mindig be van kapcsolva. Egy-egy elejtett mondat, egy-egy finom kis megjegyzés is képes megmaradni, és alkotófolyamatokat beindítani.
A kötetben véleménye szerint valahol mindenki magára ismer, mert nincs olyan ember, aki ne tudná milyen az elengedés, milyen a nagy egymásra találás, a lángoló szerelem vagy annak a hamvadása. Mindenki átélte ezeket a nagy érzelmeket. Ezek a történetek, bölcseletek bár összefüggenek egymással, egyben önálló fejezetek is – jegyezte meg.

Elfelejtjük, hogy mi valójában fizikai testbe bújt lelkek vagyunk
Noémivel a spirituális ébredésről is beszélgettünk. Elmondta, hogy egy ideig úgy érezte, hogy egyre többen találnak rá belső önmagunkra, azonban az utóbbi időszakban mintha ez a folyamatot az egó hátráltatná sokaknál. Úgy véli, hogy nagyon sokan elfelejtik, hogy nemcsak fizikai, de szellemi lények is vagyunk, nagyobb figyelmet kellene fordítanunk a lelkünk gyógyítására, ápolására. Az ő könyveinek is ez lenne a célja, azonban nem szentimentális és édeskés módon – emelte ki.
Megtudtam, hogy Szarvasházi Judit szerkesztő mikor elolvasta A titok, nem titok kéziratát, akkor megjegyezte, a fejezetekben elég erőteljesen megszólítja az olvasót, gondolkodásra készteti. Noémi szerint az a jó, hogyha az, aki a könyvet a kezében tartja, meg-megáll, és megkérdezi saját magától, hogy ő miként áll a különböző témakörökhöz. Ha csak simogatná az olvasó lelkét, semmit nem adna neki – hangsúlyozta.
Szó esett arról, hogy minden helyzet vagy minden személy, akivel szorosabb kapcsolatba kerülünk, okkal érkezik az életünkbe: vagy egy ajándék vagy egy lecke. Minden ősi tanítás kitér erre, és arra ösztönzi a fejlődni akarókat, hogy azokba az élethelyzetekbe is beleálljanak, amelyek kevésbé vannak az ínyükre, mert igazán csak azokból lehet tanulni.

Noémi

Átmeneti időket élünk
Krúdy Szinbádja vallotta azt, hogy átmeneti időket élünk. Ez az átmenet Noémi szerint akkor jó, hogyha előre vagy felfelé mutat. Ugyanakkor ahogy most körbenéz a világban, nem optimista. Az egyiptomi Halottas könyvben is az áll, hogy az Alvilág kapujában őrök állnak, hogyha könnyűnek találtatsz, akkor még nem léphetsz tovább, csak akkor, ha megértetted, megtanultad a “leckét”, amit a sorstól kaptál. Azonban a mai világunkban csak az egó diadalmaskodik, amely viszont inkább lehúz, mintsem könnyeddé tesz, mindez pedig korántsem jó.
Manapság sokan lenézik azt, aki lelki problémáival szakemberhez fordul, miközben az ókorban a szerelmi bánatra is betegségként tekintettek. Vészabó Noémi szerint a léleknek igenis is szüksége van az ápolásra, főleg ebben a felbolydult világban. De sokan csak a testükkel törődnek és/vagy a pénztárcájukat tömik.
Tele a világ képmutatókkal, és az emberek többször feszülnek egymásnak, mintsem hogy egymásért tennének. Az emberi kapcsolatok felszínessé váltak, a férfi-női szerepek is megborultak – hangzott el. Ha csak egy kicsit odafigyelünk egymásra, egy kis energiát fordítunk egy kapcsolatra, azt már megérzi a másik. A fénynek, a változásnak belül kell megszületnie. Olyan egyszerű lehetne ez a világ, hogyha nyitott szívvel tudnánk egymás felé fordulni, és ha mi így tennénk, akkor a világ is nyitna felénk –magyarázta.

A nőiesség nem megy ki a divatból
A nemi szerepek is terítékre kerültek a beszélgetésünk során. Noémi kiemelte, hogy szerinte nem attól férfi egy férfi, hogy mennyire van kigyúrva vagy hogy mennyi nőt kapott meg élete során. A férfiasság lényegét az adja, hogy miként bánik valaki egy nővel, egy nő fel tud-e nézni rá. De a felelősségvállalás kérdése is kiemelkedő szerepet tölt be e téren. Csak a lelkileg érett férfi tud felelősséget vállalni mind magáért, mind másért. S nem a másikkal szemben kellene elégedettnek enni, hanem saját magunkkal. Noémi véleménye szerint érdemes lenne az alapfogalmakat is tisztába tenni az emberi szívekben és fejekben egyaránt.
A homoszexualitással sincs semmi probléma, csak ne tegyék kötelezővé. Nem szabadna hagyni azt sem, hogy a társadalom egyik fő alapköve az legyen, hogy ki kivel osztja meg az ágyát. Nem szabadna Isten munkájába így beleavatkoznunk– tette hozzá.

A szerelem a világ kötőanyaga
Noémi végezetül megsúgta, hogy a Szeretni egyszer bolondulásig című novelláskötetének már készül a második része, mivel mind a kiadóhoz, mind hozzá személyesen futottak be olyan visszajelzések, amelyek egyértelművé tették, hogy folytatni kell ennek a lélekmelengető témának a boncolgatását. A szerző azt vallja, hogy a szerelem a világ kötőanyaga. Mindent átjár ez az érzés: szerelem az, ahogy dolgozunk, de az is, ahogy kitavaszodik vagy ahogy téli álomra hajtja fejét a természet. Volt olyan olvasó, aki elmondta, hogy egy történetben magára ismert, és utólag megértette, hogy egy adott szerelem mit adott hozzá az ő életéhez. Ezért érdemes írni, alkotni – zárta Vészabó Noémi.

Kép: Vészabó Noémi

“Jussát várja a Vaják!”

A Netflix előkarácsonyi ajándékként rukkolt elő a Vajákkal (eredeti címe The Witcher) december 21-én. A sorozat készítői a jelek szerint a Trónok harca-széria nyomdokába szeretnének lépni, azonban bár az első évad a magamfajta fantasy barátoknak belopta magát a szívébe, mégsem ütött akkorát, mint amit megálmodói reméltek.

the_witcher

A történet Andrzej Sapkowski lengyel író által készített azonos című könyvsorozaton alapul, amely több mint tíz évvel ezelőtt videójáték formájában is meghódította a világot. Az alapsztori a következő: adott egy nem tipikusan lovagias hős, egy mutáns, aki csak akkor kaszabolja le a képzeletbeli Kontinens rémségeit, hogyha megfizetik. Ő rettegett Fehér Farkas, Ríviai Geralt, akiről annyit tudni, hogy gyermekkorában megpecsételődött azzal a sorsa, hogy vaják vált belőle.

Bár a vajákokról úgy tartják, hogy nincsenek érzéseik, Geralt útját azonban nemcsak széttrancsírozott szörnyek övezik, hanem kesze-kusza nőügyek is. Megmagyarázhatatlan vonzalom fűzi Yenneferhez, a nehézsorsú varázslónőhöz, akit a mágia bár örökké fiatal és elbűvölő külsőhöz segített hozzá, ennek az átváltozásnak nagy ára volt, amibe a boszorka nem képes beletörődni.
De ugyanakkor az első évad mind a nyolc részében elhangzik, hogy a meglepetés törvényének értelmében Geraltot összeköti a végzet egy kamasz hercegnővel, Cirivel, aki menekülni kényszerül birodalmából a barbár hordák betörése miatt. Hogy utóbbi szál miként alakul, azt csak vélhetően a következő évad/évadokból derül majd ki.

Az első évad csapong az időben. A három főhős sorsa szinte párhuzamosan, itt-ott keresztezve egymás útját, bontakozik ki lassan a néző szeme előtt. Geralt utazásai során akarva-akaratlanul egyre inkább belebonyolódik és részesévé válik egy, a színfalak mögött meghúzódó, mágusok közötti konfliktusnak, amely akkor tör leginkább a felszínre, mikor a kegyetlen haderővel bíró Nilfgaardi Birodalom egyeduralkodói szerepre igyekszik szert tenni a Kontinensen. A nilfgaardiak leginkább az Északi Királyságokat igyekszik bekebelezni. A forgatókönyv írók egyébként az ő vezéreiknek és mágusoknak a történetét vélhetően szándékosan nem bontották ki, ezért a jövőben az ő ármánykodásaik és hatalomvágyuk jócskán okoz még meglepetéseket és nem csekély vérontást.

Azonban Geralt, Vengerbergi Yennefer és Ciri mellett még jócskán akadnak olyan karakterek, akik megfogják a nézőt. Az első pár rész alapján eleinte megvetettem azt a varázslónőt, aki mindössze négy márkáért vásárolta meg az akkor még testileg és lelkileg is nyomorék Yennefert, de az első évad fináléjára már más véleménnyel voltam már róla. Mondhatni mindkét nő személyiségfejlődésen ment keresztül a megpróbáltatások és csatározások során, de ez mindkettőjüknek csak a javára vált.
A bölcs mágus, Erszényes alakja is megkapó. Ő az, aki arra tett fel mindent, hogy a különleges erővel bíró Ciri hercegnő életét megóvja. De a néha kicsit idegesítő, nőcsábász Kökörcsin is sokak szívébe belopja magát. A bárd, aki amellett, hogy szerte zengi lantján Geralt hőstetteit, tűzön-vízen át kitart kétes hírű barátja mellett, és elmés megjegyzéseivel gördíti előre a történet fonalát.

Geralt

Meglehet, hogy a kritikusok kissé lehúzták az első évadot, nem szabad még emiatt leírnunk az egész sorozatot, mert van még jócskán benne kurázsi. Hozzánk kelet-európai népekhez pedig kifejezetten illeszkedik ez a történelmi eseményekből és szláv mitológiából is építkező történet, amelyet átjár a balladai félhomály. Azok pedig kifejezetten a szívükbe zárják – hozzám hasonlóan – akik nemcsak lendületes történetre, politikai játszmákra és szerelmi évődésekre, hanem egy kis mesére is vágynak. A Vajákban a Trónok harcával szemben ugyanis nagyobb szerepet kap a mágia, és a Kontinens birodalmait olyan varázslények népesítik be, mint tündék, elfek vagy törpök, amelyek kénytelenek sokszor kisebbségi létben, másodrangú polgárként élni.

Nyilván az ünnepi időszak is bejátszik, de az tény, hogy az utóbbi időben ennyire nem ragadott magával sorozat. Mindössze négy nap alatt végeztem az első évaddal, és már most kíváncsian várom, hogy miként alakul Ciri sorsa, és mit is takar pontosan az, hogy ő Geralt végzete.

Kép forrása: puliwood.hu

Ízelítőt kaptak a vásárhelyi bűnügyekből az olvasók

Mondhatni hatalmas érdeklődés övezte Herczeg Sándor magánkiadásban megjelent, Az öt halott a vásárhelyi paplakban című kötetének a bemutatóját a Németh László Városi Könyvtárban Hódmezővásárhelyen. Ezen az estén engem ért a megtiszteltetés, hogy beszélgethettem a szerzővel.Sada2

Többek között arra voltam kíváncsi, hogy mi motiválta Herczeg Sándort a kötet megírására.
“Gyerekkoromban is rengeteg bűnügyi könyv volt otthon, már akkor érdekelt ez a téma. Nem azzal akartam kezdeni, hogy hódmezővásárhelyi bűncselekményekről írok, hanem először olyan magyarországi bűnözőkkel foglalkoztam, akiket tényleges életfogytiglanra ítéltek. Utána elkezdtem felkutatni ezeket a haláleseteket, ami nem minden esetben volt egyszerű, hiszen általában monogramokat kaptam csak, illetve a sírhelyeket is nehéz volt megtalálni” – mondta el Herczeg Sándor.

A beszélgetés során elhangzott, hogy a könyvben olvasható 15 történetet mintegy másfél éves kutatás előzte meg. A címadó, máig kicsit ködös históriát, Nagy Bélának és családjának a halálát eddig ilyen részletességgel még senki sem írta le. De a legkegyetlenebb hódmezővásárhelyiként számontartott, Recsken egykor rettegett táborvezető története sem került elő az utóbbi harminc évben.

Azonban a könyvbemutató során arra is fény derült, hogy a méregkeverő bába, Jáger Mari esete volt az, ami az országos sajtó érdeklődésére a leginkább számontartott a 20. században.

Sándorral arra is igyekeztünk választ találni kisebb-nagyobb sikerrel, hogy ezeknek a gyilkosságoknak milyen lelki vagy társadalmi folyamatok álltak a hátterében. Abban mindketten egyetértettünk, hogy hazánk legismertebb kriminálpszichológusának, Végh Józsefnek a szavai megkérdőjelezhetetlenek a témában. A szakértő korábban ugyanis azt nyilatkozta az emberi ésszel sokszor felfoghatatlan gyilkosságok mögött mérgező szülők, gyermekkorban elszenvedett szexuális zaklatás, testi és lelki terror, kiközösítés és a fiatalkorban szerzett mély lelki sebek húzódnak meg. A vásárhelyi esetek mindegyikénél fennállt a fenti tényezők közül egy vagy több, de hangsúlyos volt az anyagi haszonszerzés is – hangzott el.

Sada1

Az esemény végén arra is kíváncsi voltam, hogy a szerző tervez-e második kötetet a témában. A válasz egyértelmű igen volt. Sándor a hallgatóságot arra is biztatta, hogyha szívesen veszi, hogyha megosztanak vele hasonlóan véres és megrázó eseteket, amelyeknek ő a nyomába ered.

Az eseményt az érdeklődők Facebookon is nyomon követhették. A felvétel a kötet Facebook-oldalán is visszanézhető.

Aki szeretné alaposabban megismerni Vásárhely múltjának sötét fejezeteit, megvásárolhatja a könyvet a Líra könyvesboltban (Andrássy út), illetve a H-Forma Kereskedőházban.

A nagy érdeklődésre való tekintettel december 14-én, szombaton 10 és 12 óra között Herczeg Sándor várja mindazokat a könyvtárban, akik szeretnék megvásárolni és dedikáltatni a könyvet.

Fotó: Vásár24.hu

 

 

 

 

 

Hamarosan feltárul Vásárhely sötét múltja

December elején jelenik meg magánkiadásban Herczeg Sándor könyve, az Öt halott a vásárhelyi paplakban címmel. A szerzőt arról kérdeztem, mi motiválta kutatómunkája során, és arra is kíváncsi voltam, hogy a 19. és 20. századi bűncselekmények mennyiben térnek el napjaink gaztetteitől.

Herczeg Sándor színes fotó

Herczeg Sándor

Viharsarki Kanapé: Honnan jött az ötlet, hogy feldolgozz múlt századi “döglött aktákat”?
Herczeg Sándor:
2016-ban írtam egy hosszabb, két részből álló anyagot azokról az elítéltekről, akik tényleges életfogytiglani börtönbüntetést kaptak annak 2000-es bevezetése óta. Egy évvel később ezt aktualizáltam és újra közöltem saját, PoliPraktika elnevezésű blogomon. Tudomásom szerint előtte és utána sem foglalkozott senki ilyen részletességgel ezzel a témával, hiszen nem egyes eseteket ragadtam ki, hanem valamennyi ügyről írtam.
A három évvel ezelőtti anyaggyűjtés során bukkantam rá egy 1960-as hódmezővásárhelyi gyilkosságra, melynek tettese felderítetlen maradt. Egy Vígh Mária nevű kocsmárocsnőt ütöttek le az esti órákban az egyik utcában, aki sérüléseibe belehalt. A korabeli pletykák egy katonatisztet sejtettek az emberölés mögött, de a rendőrség nem tudott gyilkost felmutatni. Ez felkeltette az érdeklődésemet és megpróbáltam utánajárni az esetnek. Szerencsém is volt, hiszen rátaláltam egy 90 éves idős nénire, aki egy házban lakott az áldozattal. Olyan érdekes adatokat mondott nekem, amiből sok következtetést lehetett levonni, s ezt összegeztem is egy cikkben. Akkoriban még a helyi rádióban dolgoztam, és annak hírportáljára tettem fel az anyagot, melynek hatására jelentkezett Vígh Mária unokaöccse, így egy másik írás is született. Tulajdonképpen ez inspirált arra, hogy más érdekes, helyenként rejtélyes, illetve a közvéleményt megrázó ügyeket is elővegyek.

VK: Mióta folytatsz ebben a témában kutatómunkát? Hogy tudtad ezeket a históriákat felgöngyölíteni?
HS:
A hamarosan megjelenő könyv előmunkálatai nagyjából másfél-két évre nyúlnak vissza. A leghasznosabb a Németh László Városi Könyvtár adatbázisa, konkrétan azok az újságok, melyeket a közgyűjtemény nagyjából az 1800-as évek második felétől őriz. Ezeket a lapokat kellett átböngészni leginkább, ugyanakkor néhány információ a levéltárban, illetve az egyházak anyakönyvi kimutatásaiból származik.
Hozzáteszem, hogy minden hódmezővásárhelyi temetőben jártam, helyenként ötven, vagy száz évvel ezelőtt elhunytakat keresve, akadt olyan korábbi áldozat is, akinek a fejfájának a kutatásával egy egész vasárnap délutánt eltöltöttem. Megtaláltam és bele is került a könyvbe.

Nagy Béla családi fotója

Nagy Béla családi fotója – A család tragédiája a könyv címadó története. Nagy Béla református lelkész volt Hódmezővásárhelyen. Feleségével és három gyermekükkel egyetlen éjszaka alatt haltak meg 1944-ben.

VK: Mennyire éltek/élnek ezek a történetek a vásárhelyi köztudatban?
HS:
Akad olyan, közel 130 évvel ezelőtt történt gyilkosság, melynek története ma is elég ismert, hiszen egyetlen éjszaka alatt nyolc ember vesztette életét. Ez a Diószegi-család esete, amely nagyon feldúlta a helyiek nyugalmát. A szálak egészen az Amerikai Egyesült Államokig vezetnek, s hogy miért? Az majd ki fog derülni a könyvből!

VK: A 20. századi esetek mennyiben térnek el napjaink bűncselekményeitől?
HS:
A motivációk sok esetben nem változnak: nyereségvágy, szerelemféltés, netán bármilyen vélt vagy valós anyagi előny megszerzése. Nekem inkább az volt a meglepő, hogy a száz évvel ezelőtti sajtó milyen megdöbbentő gyorsasággal és részletességgel számolt be az ügyekről, melyeket hosszasan figyelemmel kísért. Ez leginkább az akkori nyomdatechnika mainál jóval kezdetlegesebb mivolta miatt figyelemre méltó teljesítmény.

Forján István fejfája a Dillinka temetőben

Forján István fejfája a Dillinka temetőben – A kép mögött egy olyan ember életútja rejtőzik, akinek a nevét az ’50-es évek elején rettegés övezte. Nem Hódmezővásárhelyen, mert ott csak a jelenét ismerték, a múltját nem…

VK: Kinek ajánlod leginkább a könyved?
HS:
A hódmezővásárhelyieknek mindenképpen, de mivel azt látom, hogy elég messziről is érkeznek előjegyzések a könyvre, gyakorlatilag mindenkinek, akiket érdekelnek a rejtélyes és izgalmas bűnügyek.

Az áldozat holttestének helyszíne 98 évvel később, 2019-ben

Az áldozat holttestének helyszíne 98 évvel később, 2019-ben – A fotó egy olyan vásárhelyi utcarészletet ábrázol, ahol az 1920-as évek elején horrorisztikus látvány fogadta azt az embert, aki kinyitotta reggel az ajtaját. Ebben az ügyben nem csak az áldozat halt meg, hanem talán a gyilkos lelkiismerete is feltámadt, és az a halálához vezetett.

VK: Tervezel-e könyvbemutatót?
HS:
Az „Öt halott a vásárhelyi paplakban” várhatóan december első tíz napjának valamelyikén fog megjelenni az én magánkiadásomban. A könyvbemutatót éppen ezért akkorra szeretném időzíteni. A helyszín terveim szerint legfőbb kutatásaim színtere, a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtár lesz.
A pontos időpontról a könyv ugyanezen címet viselő Facebook-oldalán – és reményeim szerint ezen az oldalon is – híradással leszek leendő olvasóim felé.

 

A szerelem mindennek az origója – beszélgetés Vészabó Noémivel

Vészabó Noéminek, akit festőművészként ismernek a legtöbben, pár hónapja jelent meg novelláskötete Szeretni egyszer bolondulásig címmel. Noémire ismert emberek, barátok bízták rá legféltettebb szerelmi titkaikat. A szerelem természetéről és korunk férfi-női kapcsolatairól beszélgettem a szerzővel.

Vészabó Noémi könyv

Viharsarki Kanapé: Mennyi munka előzte meg a novellás köteted megjelenését? Mióta tervezgetted a történetek megírását?
Vészabó Noémi:
A költő, az író vagy a festőművész mindig dolgozik. Folyton figyelem a körülöttem lévő arcokat, történéseket én is. Konkrét választ így nem tudok adni.
Elmentem Egyiptomba, hogy kiszakadjak kicsit ebből a világból, egyedüllétre volt szükségem. Ez nem szokatlan úgy gondolom, mert nagyon sok író tett/tesz így. A belső utazásokhoz szükséges, hogy elcsendesedjen körülöttünk a külvilág: ne hívjanak telefonon, ne kelljen randevúkra, kiállításokra járni. Mikor kiutaztam, voltak már a vázlataim, mindegyik igaz történetnek megírtam a gerincét. Az előszó pedig konkrétan Kairóban született egy jó kávé mellett. Miután hazajöttem, folytattam.
Elmondhatom, hogy szerencsém van a kiadómmal, mert nem sürgettek. Azután gyorsultak be az események, hogy Fári István igazgató úr jelezte, hogy elérkezett a kiadás ideje. Ekkor lépett be a képbe hatalmas segítséget nyújtva a főszerkesztő asszony, dr. Szarvasházi Judit. Ő volt a racionális szem, akivel közösen összerendezgettük a történeteket.

VK: Összesen hány novella került a kötetbe?
VN:
Huszonegy történet került bele végül, de gyakorlatilag végeláthatatlanul lehetne írni. Amióta megjelent a kötet, legalább öten felhívtak, hogy ők is elmondanák a különleges történetüket. Azért örülnének, hogyha megírnám – persze név és titulus nélkül – ,mert őrzik a titkot, amelytől szabadulni szeretnének, viszont senkiben nem bíznak meg. Ám velem kivételt tennének, és szívesen látnák vissza nyomtatott formában is mindezt, mert így megszabadulnának a lelki tehertől. Tulajdonképpen pont emiatt született a könyv.

VK: Ha jól értem, minden történet egy-egy titkos szerelmet dolgoz fel?
VN:
Így igaz! Ezekben a történetekben mindig hunyó valaki. A szerelem gyönyörű és szerteágazó, ha igazi szerelemről beszélünk. Van az alapséma, ami a legszebb, mikor két félből egész lesz. Mikor egy férfi és egy nő egymásra talál, kiteljesednek, és mindent bearanyoz a szerelmük. Ez lenne a legjobb, hogyha mindig így történne.
Viszont általában valamelyik fél félrelép. Vagy bekerül a képbe egy harmadik, felesleges szereplő. Így tulajdonképpen nem is olyan sok sémába illeszthetők a szerelmek.
Ezek mind-mind mai történetek hús-vér, ismert szereplőkkel, akiknek kínos lenne, hogyha a titkuk kiderülne. Viszont nálam ezek jó helyen vannak, bár hatalmas terheket ró rám mindez

VK: Hogy botlottál bele ezekbe a szereplőkbe?
VN:
Évekig a Patika Magazinnak dolgoztam, címlap interjúkat készítettem. Ott nagyon sok híres emberrel összehozott az élet, és valahogy mindig barátságok születtek az interjúkból. Én eredetileg festőművész vagyok, így eleve a baráti köröm ismert emberekből áll, akik mindig is bátran rám merték bízni a titkaikat kortól és nemtől függetlenül.

VK: Milyenek az eddigi visszajelzések?
VN:
Számos visszajelzést kaptam már. Szeretik a történeteket, volt, aki azt mondta, hogy már másodjára olvassa végig a történeteket, annyira magával ragadták, nem tud tőlük elszakadni. De van egy titok: a sztorik valamelyikében mindenki picit magára ismer, és itt már megfogtad az olvasót. Utána magáénak érzi az egész kötetet is.

Vészabó Noémi

VK: Rengeteg történetet ismerünk a régi idők szerelmeiről. Szerinted azok miért voltak másabbak, mint a mostani kapcsolatok?
VN:
Azt érdemes leszögezni, hogy mi már csak az illúzióját látjuk ezeknek a letűnt szerelmeknek. Ez azért kicsit színezi a képet. De ahogy Karinthy mondta: „Azért nem jön össze a férfi meg a nő, mert a férfi a nőt akarja, a nő meg a férfit. De úgy gondolom, hogy azért voltak azok másabbak, mint a mostaniak, mert korunk emberei nagyon félnek a felelősségtől. Nem divat manapság már a házasság. Én művészember létemre a házasság témájában konzervatív vagyok.
Szerencsés, hogyha találkozunk a másik felünkkel, nálam ez így történt. De az általam megírt történetek szereplőinél azt láttam, hogy kerestek. De valójában nem találták meg a másik felüket.  Ezért is kacsingatnak ki. Az elköteleződéshez bátorság kell. Ha megvan az igazi szerelem, ha nem kell gondolkodnod, ha tudod, hogy megtaláltad, akkor nem félsz, ennyire egyszerű lehet, ami egyébként borzasztóan bonyolult.

VK: A szereplők a történetek végén visszataláltak a társuk mellé?
VN:
Ezek a novellák nem hollywood-i rózsaszín mesék. Egyik történetet sem írtam úgy meg, hogy végül egy édes, vattacukor íz marad az olvasó szájában. A legtöbb történet csattanóval, de nem happy end-del végződik. Ez maga az élet. Ezek nem szomorú történetek, csak elgondolkodtatók. Egy orvos barátom mesélte, hogy napokig emésztgetett néha egy-egy novellát.
Van olyan szereplő is, aki nem tud dönteni több ember között: mindegyikkel másért jó, de így nem lehet, mert senki sem boldog. Ki kell mernünk mondani, hogy az a jó, hogyha két fél találkozik, és legyünk legalább annyira szabadelvűek, hogy azt mondjuk, mindegy, hogy férfi-e vagy nő.
Úgy gondolom e kényes téma kapcsán, hogy bizony az írók dolga is lenne ezzel foglalkozni, felszínre hozni ezeket az elfojtott gondolatokat, érzelmeket.
Meg kellene tanulni elengedni is a másikat. Az utóbbi időben ez egyre kevesebbeknek megy. De meg kell tanulni elfogadni is egymást, és meg kell tanulnunk bevállalósnak is lenni!
Kérdés, hogy be merem-e dobni magam egy-egy kapcsolatban, és majd eldönti a sors mi lesz a folytatás? Ezt csak akkor tudom meg, hogyha megpróbálom.

VK: Szerinted mi nők mit rontottunk el, hogy felbomlottak a klasszikus női-férfi szerepek?
VN:
Mi modern kori nők ugyanúgy élünk, dolgozunk, mint a férfiak. Már rég a múlt homályába veszett az a női szerepkör, amikor a feleség  gyermeket nevelt és a háztartást irányította. De a legfőbb baj az, hogy a nők át akarják venni az irányítást a férfiaktól, ők akarják viselni a nadrágot, és ez természetesen nem jó.
Én például szeretek felnézni a férjemre, szeretem, hogy férfi, és egy percig sem akarom viselni a nadrágot. Én akkor tudok nő lenni mellette, hogyha engedem, hogy ő férfi legyen.
Az édesanyám azt tanította, hogy legyek olyan, hogyha a férjem az utcán megy, akkor legyen egy ember, de ha bejön hozzám a szobába, akkor férfi legyen.
Kemények lettünk, uralkodni vágyunk, harcolunk. Ezzel szemben én szeretem, hogyha a nő lágy: attól szép és titokzatos. Szeretem, hogyha a nő nő mer lenni.
Semmi nem jó, ami erőszak, semmi nem jó, ami szélsőség. Sem a magánéletben, sem a szerelemben, sem a politikában. Nem olyan bonyolult a recept: a nő maradjon nő, és hagyja, hogy a férfi férfi legyen, és fordítva.

Vészabó Noémi: A tánc

VK: Ugyanakkor a szerelem, a szerelem iránti vágy jelen van.
VN:
Mi nők a nyomulással is feldöntöttük a régi egyensúlyt, azzal, hogy nem tudjuk méltósággal fogadni az udvarlást. De ezért is született ez a könyv, hiszen a szerelem mindennek az origója, mindent ez mozgat. Még a nagy történelmi megmozdulások mögött is egy-egy szerelem húzódott általában. Ennek ellenére még mindig tudunk a szerelemről beszélgetni, még mindig nem tudtuk megfejteni. Azért ülünk mi is itt, mert a szüleink szerették egymást. Ölelésből születtünk.
Ugyanakkor minden generáció átéli ugyanazt, mindig újratermeli magát ez a szerelem.

VK: Nem lehet, hogy a túlzott pszichológiai analizálgatással is rontunk napjainkban a helyzetünkön?
VN:
Az ókori jósdák bejárata fölött az állt: „Ismerd meg önmagad!”. Ez a világ egyik legbölcsebb mondása. Az emberek próbálják megfejteni a magasságokat, az óceánok mélyét, a folyók zuhanását, de önmagukat nem ismerik. Azt kérdezik van-e Isten, van-e élet a halál után? Pedig azt kellene megkérdezniük, hogy vagyok-e én, hol helyezkedem el ebben a történetben? Ami elgondolkodtató kérdés lehet sokaknak: van-e életem a halál előtt!
Mindez tehát leegyszerűsíthető, csak le kell róla hántani a felesleges túlagyalást.

VK: Várható a kötetnek még folytatása?
VN:
A téma az utcán a hever, és ez a témakör jóformán kimeríthetetlen. Megérne akár egy külön kötetet társkeresők világa, de lehetne egy külön novellagyűjteményben foglalkozni a negyvenes-ötvenes korosztállyal, ahol sok elvált férfi és nő a félelmei miatt már nem mer új kapcsolatba belevágni. A kiadóm is nyitott a folytatásra, akárcsak én.
Egy jó író, újságíró vagy filmrendező folyton figyel. A férjem, Dézsy Zoltán rendező sokszor a mindennapokban is snittekben gondolkozik, nem tud kilépni a filmezés légköréből.
Jómagam pedig vagy árnyékokat és fényeket látok vagy sztorikat az emberek mögött. A lényeg, hogy nyitott szemmel és szívvel járjunk a világban.

Képek forrása: Vészabó Noémi Facebook-oldala

Mia

Ősvigasztalás

Az Ősvigasztalás Tamási Áron már-már feledésbe merült műve, amelyet Amerikából küldött még a ’20-as évek elején haza egy versenyre, de akkor az alkotás nem aratott hangos sikert. Aztán egészen a ’70-es évek végéig kellett arra várni, hogy a Pécsi Nemzeti Színházban fantáziát lássanak benne, és színre vigyék. A négy színben egy olyan történet bontakozik ki a szemünk előtt, ahol az ősi vallás és a modernkor időnként nyakatekert eszméi csapnak össze. A darabot pedig ízig-vérig átjárja a székely nép keserédes sorsa.

A darabot elejétől a végéig kettősség járja át. A régi vallás, eleink hagyományainak tisztelete és az újkori törvények betartása között hintáznak ide-oda a szereplők. A sámándobok, az álarcok és a felcsendülő dallamok egyaránt a keresztény vallás felvétele előtti időket amikor az ember arra törekedett, hogy harmóniában éljen a környezetével, és ne zsigerelje ki azt.
A székely nép szelleme és humora is kiemelt szerepet kap a történet folyásában. A góbéságok és a furfangos beszéd mellett olyan szokások elevenednek meg, amelyek lassacskán kikopnak a mi rohanó mindennapjainkból. A jókedv és a csípős nyelvezet mellett azonban megjelenik a hunok leszármazottjaiként is számon tartott nép mély igazságérzete is, amelyet ha valaki nem tart tiszteletben, az jobb, hogyha minél nagyobb távolságot tart a sértettől.

Csorja Ádám azzal, hogy teljesíti fivére, Ambrus utolsó kívánságát, és elégeti a holtestét, szemben találja magát a törvény helyi képviselőjével, a jegyzővel, aki egyenesen a bíróságig viszi az ügyet. A gyászoló testvért pedig nem röstelli még gyilkosággal is megvádolni, mivel egy véres kést is találnak a kaji A tárgyaláson a vádlott a testvére hamvait tartalmazó edénnyel a hóna alatt jelenik meg, és kitart az igaza mellet. A vád sorra szólítja a tanúkat, akiket az ügyész és a bíró sorra kiparodizál vagy a földig aláz. Kispál Jula, a szomszéd nevelt lánya megszólalni sem tud a törvény színe előtt, mivel a férfiak látva rémületét és egyszerűségét nevetség tárgyává teszik, akárcsak nevelőapját, akit nem röstellnek kigúnyolni azért, mert mint derék székely emberként emlegeti az elhunytat.
A jog képviselői, akik semmibe veszik az érintettek önérzetét és hagyománytiszteletét végül tíz hónapos fegyházi elzárásra ítélik Ádámot, aki mint egy kőszikla állja, hogy ártatlanul, csupán azért vonuljon börtönbe, mert testvérének elhamvasztása – amely a régi világban a mindennapok része volt – törvénybe ütköző cselekedet.

Mikor a néző azt hinné, hogy a börtönben a főhős az ugyancsak székely származású csendőrrel csendesen beletörődik a rámért sorscsapásba, akkor jön csak el az igazi katarzis: a két férfiből előbújik a virtus az elfogyasztott bor hatására, és a részben féltékenység szülte szóváltás tragédiába torkollik. Nem véletlen, hogy mind a négy szín egy hatalmas malomkőben játszódik. Metaforikus kép ez, mivel arra utal, hogy az élet felőröl apránként minket, a közöny és a megszokás és a ránk erőltetett jelmezek megfosztanak bennünket mind azoktól az értékektől, amelyek kiemelnek bennünket az európai népek tengeréből.

Kispál Jula meggyalázása a holttesten ugyancsak kettős üzenetet hordoz: az új kor vívmányai ugyan erővel legyűrhetnek minket, de kellő kitartással és megfelelő hozzáállással a leglehetetlenebb helyzetben is utat tud törni magának amolyan kis hajtásként a hagyomány, amely apáról fiúra, anyáról leányra öröklődik. A hit ereje pedig valóban hegyeket képes megmozgatni, és segít behegeszteni a múlt fájó sebeit is.

Béres László a Bernarda Alba háza után ismét nehéz fába vágta a fejszéjét. Egy igencsak nehéz darabot vitt színre, amelynek mély és velős üzenete van. De a zene és a tánc megfelelő alkalmazásával és tapasztalt szereplőgárdával még közel száz év távlatából is meg tudta ragadni azt a fő irányvonalat, amelyre a szerző, az erdélyi gyökereire büszke Tamási Áron is felfűzte annak idején balladisztikus homályba burkolózó, tragikus kimenetelű történetét!

Fotók: jokaiszinhaz.hu

Mia