21. századi vérfrissítés – Drakula élt, és élni fog!

Január első napjai óta elérhető a Netflix kínálatában Bram Stroker klasszikusának újragondolt változata. Vlad Tepes (ismertebb nevén Drakula gróf) most olyan oldaláról mutatkozik be, mint eddig még soha.

Drakula

Az alaptörténet követi a regényben leírtakat. A fiatal ügyvéd, Jonathan Harker Erdélybe utazik nagy pénzt remélve egy adás-vételi ügytől. Azonban hamar kiderül, hogy az ódon kastély nemcsak egy labirintus, hanem valóságos börtön is, ahol félvilági lények róják a kietlen folyosókat. A gróf pedig csak napnyugta után bújik elő rejtekéből, és fura mód napról napra egyre fiatalabbá válik. A végzet pedig rövid idő alatt lecsap Johnra, azonban az emberi mivoltát elvesztő ügyvédnek mégis marad annyi ereje, hogy Budapestre meneküljön egy apácazárdába, ahol a rendfőnök nem más, mint Abraham Van Helsing rettegett démonvadász egyik leszármazottja, Agatha nővér.

Agatha nővér és Drakula gróf kettőse köré egy egyedi történetszálat építettek a forgatókönyvírók. A vámpír és esküdt ellensége egyszer fizikai és szellemi harcot vív egymással, máskor pedig szinte izzik köztük a levegő, a néző alig várja, hogy egymásnak essenek, amolyan túlvilági Rómeó és Júliaként.

 Bár az alkotók több szokatlan elemet is beépítettek a történetbe, többek között a Demeter fedélzetén az újvilágba tartó friss házas úriember és fekete bőrű, azonos nemű „emberének” románcát vagy a 2020-ban partra vetődő, és a 21. század vívmányaival és kényelmével hamar megbarátkozó vámpírgróf alakját, aki habzsolja – akarom mondani, szívja magába – az élvezeteket, a mini sorozat élvezhető. Felüdülést jelent az Alkonyat kamaszvérszívói után, és közel sem olyan véres és naturális, mint a True Bloodban elénk tárt alternatív társadalom. Ugyanakkor Coppola 1992-es alkotását nem képes felülmúlni.

Képtalálat a következőre: „drakula netflix plakát”

Számomra ez volt az első olyan, a Drakula-sztorit feldolgozó alkotás, ahol csupán egy múló percig éreztem vonzalmat a gróf iránt, és az első két részben inkább szörnyetegként tekintettem rám, mintsem csábító, emberi vérre szomjazó lényként. Azonban a harmadik, a jelenben játszódó epizódban mondhatni jellemfejlődést véltem nála felfedezni, amely egy meglepő végkifejletben teljesedett ki.

A miniszéria a fentebbi újításai mellett azért is tért el több korábbi vámpírfilmtől, mert fokozatosan leszámolt azokkal a több évszázados babonákkal, amelyek a vámpírgróf alakja köré szövődtek. Ilyen többek között a kereszttől és a napfénytől való rettegés. Azonban a fakaró és a halottak illetve a haldoklók vére továbbra is hatásosnak bizonyul az éj sötét árnyai ellen.

Bár ebben a feldolgozásban sem találta meg Drakula a tökéletes aráját, az újításokkal együtt a viktoriánus korból a napjainkig ívelő történetet egyszer nézhetőnek ítélem meg. A kissé összecsapott zárójelenet bár arra utal, hogy a vérgróf most egy darabig most nem kel ki a koporsójából, nem lepődnék meg rajta, hogyha valami csavar révén rövid időn belül ismét visszatérne mellékszereplőként egy újabb sorozatban a Netflix univerzumában.

“Jussát várja a Vaják!”

A Netflix előkarácsonyi ajándékként rukkolt elő a Vajákkal (eredeti címe The Witcher) december 21-én. A sorozat készítői a jelek szerint a Trónok harca-széria nyomdokába szeretnének lépni, azonban bár az első évad a magamfajta fantasy barátoknak belopta magát a szívébe, mégsem ütött akkorát, mint amit megálmodói reméltek.

the_witcher

A történet Andrzej Sapkowski lengyel író által készített azonos című könyvsorozaton alapul, amely több mint tíz évvel ezelőtt videójáték formájában is meghódította a világot. Az alapsztori a következő: adott egy nem tipikusan lovagias hős, egy mutáns, aki csak akkor kaszabolja le a képzeletbeli Kontinens rémségeit, hogyha megfizetik. Ő rettegett Fehér Farkas, Ríviai Geralt, akiről annyit tudni, hogy gyermekkorában megpecsételődött azzal a sorsa, hogy vaják vált belőle.

Bár a vajákokról úgy tartják, hogy nincsenek érzéseik, Geralt útját azonban nemcsak széttrancsírozott szörnyek övezik, hanem kesze-kusza nőügyek is. Megmagyarázhatatlan vonzalom fűzi Yenneferhez, a nehézsorsú varázslónőhöz, akit a mágia bár örökké fiatal és elbűvölő külsőhöz segített hozzá, ennek az átváltozásnak nagy ára volt, amibe a boszorka nem képes beletörődni.
De ugyanakkor az első évad mind a nyolc részében elhangzik, hogy a meglepetés törvényének értelmében Geraltot összeköti a végzet egy kamasz hercegnővel, Cirivel, aki menekülni kényszerül birodalmából a barbár hordák betörése miatt. Hogy utóbbi szál miként alakul, azt csak vélhetően a következő évad/évadokból derül majd ki.

Az első évad csapong az időben. A három főhős sorsa szinte párhuzamosan, itt-ott keresztezve egymás útját, bontakozik ki lassan a néző szeme előtt. Geralt utazásai során akarva-akaratlanul egyre inkább belebonyolódik és részesévé válik egy, a színfalak mögött meghúzódó, mágusok közötti konfliktusnak, amely akkor tör leginkább a felszínre, mikor a kegyetlen haderővel bíró Nilfgaardi Birodalom egyeduralkodói szerepre igyekszik szert tenni a Kontinensen. A nilfgaardiak leginkább az Északi Királyságokat igyekszik bekebelezni. A forgatókönyv írók egyébként az ő vezéreiknek és mágusoknak a történetét vélhetően szándékosan nem bontották ki, ezért a jövőben az ő ármánykodásaik és hatalomvágyuk jócskán okoz még meglepetéseket és nem csekély vérontást.

Azonban Geralt, Vengerbergi Yennefer és Ciri mellett még jócskán akadnak olyan karakterek, akik megfogják a nézőt. Az első pár rész alapján eleinte megvetettem azt a varázslónőt, aki mindössze négy márkáért vásárolta meg az akkor még testileg és lelkileg is nyomorék Yennefert, de az első évad fináléjára már más véleménnyel voltam már róla. Mondhatni mindkét nő személyiségfejlődésen ment keresztül a megpróbáltatások és csatározások során, de ez mindkettőjüknek csak a javára vált.
A bölcs mágus, Erszényes alakja is megkapó. Ő az, aki arra tett fel mindent, hogy a különleges erővel bíró Ciri hercegnő életét megóvja. De a néha kicsit idegesítő, nőcsábász Kökörcsin is sokak szívébe belopja magát. A bárd, aki amellett, hogy szerte zengi lantján Geralt hőstetteit, tűzön-vízen át kitart kétes hírű barátja mellett, és elmés megjegyzéseivel gördíti előre a történet fonalát.

Geralt

Meglehet, hogy a kritikusok kissé lehúzták az első évadot, nem szabad még emiatt leírnunk az egész sorozatot, mert van még jócskán benne kurázsi. Hozzánk kelet-európai népekhez pedig kifejezetten illeszkedik ez a történelmi eseményekből és szláv mitológiából is építkező történet, amelyet átjár a balladai félhomály. Azok pedig kifejezetten a szívükbe zárják – hozzám hasonlóan – akik nemcsak lendületes történetre, politikai játszmákra és szerelmi évődésekre, hanem egy kis mesére is vágynak. A Vajákban a Trónok harcával szemben ugyanis nagyobb szerepet kap a mágia, és a Kontinens birodalmait olyan varázslények népesítik be, mint tündék, elfek vagy törpök, amelyek kénytelenek sokszor kisebbségi létben, másodrangú polgárként élni.

Nyilván az ünnepi időszak is bejátszik, de az tény, hogy az utóbbi időben ennyire nem ragadott magával sorozat. Mindössze négy nap alatt végeztem az első évaddal, és már most kíváncsian várom, hogy miként alakul Ciri sorsa, és mit is takar pontosan az, hogy ő Geralt végzete.

Kép forrása: puliwood.hu

A napfény íze

Június végén több ízben is megemlékeztek a környezetemben a vészkorszak borzalmairól, amikor is pár nap leforgása alatt Békéscsaba szinte teljes zsidó lakosságát deportálták. E szomorú évforduló kapcsán került terítékre Szabó István nagy sikerű filmje, A napfény íze, amely teljesen belopta magát a szívembe!

Képtalálat a következőre: „a napfény íze poszter”

A közel húszéves alkotás egy magyar zsidó család, Sonnenscheinék három generációjának történetét meséli el a 20. század zivataros évtizedeiben. A politika cseppet sem emberkímélő mozzanatai és a forrongó, önmagából is kiforduló világ a tiszteletreméltó családon is hatalmas sebeket ejt.
A történet egy kis hegyvidéki faluban veszi kezdetét, ahol a jóravaló kocsmáros életét veszti, miközben a cefre után jár. A legnagyobb gyermek, Manó kénytelen hát nyakába venni az országot, és felcsapni a fővárosban egy italkészítő mellett munkásnak. A talpraesett fiú szorgalommal és alázattal sajátítja el a mesterség fortélyait, és miután elleste az alapokat, belevág saját vállalkozásába, és a családi likőrreceptet alapul véve megalapozza családja későbbi vagyonát. Az italt a nevük után „napfény ízének” keresztelik el.

Manó alig 25 évesen családot alapít, két fia születik, és testvére halála után annak kislányát, Valit is sajátjaként neveli fel. Ignác fiából elismert jogász válik, Gusztáv orvosként praktizál, míg a művészi lelkű Valikából fotós válik. Ignác és Vali között, ahogy felcseperednek szerelem lobban, amelyet a család természetesen nem néz jó szemmel, mivel első unokatestvérek. Végül a szerelem győz, a fiatalok egymáséi lesznek, és immáron Sors családnévvel élik tovább életüket. A névváltoztatás nem véletlen, Ignácnak a jogi körökben megsúgják, hogy zsidó családnevével nem boldogulhat. S ekkor még csak a 19. és a 20. század fordulóján járunk.

Képtalálat a következőre: „a napfény íze”

A Monarchiához hű Ignácot, aki magas rangra emelkedik, alaposan megviselik az első világháború történései, és bele is rokkan a 20. század első évtizedének változásaiba. Nem sokkal szeretett császárjának és édesapjának halálát követően távozik a földi világból. Őt nem sokkal később édesanyja követi, így a családfő szerepe Valira száll, aki mint egy szálfa áll a viharok közepette, legyen szó világháborúról, családi csörtéről vagy véglegesen megromlott házasságról.

Ignác fiai a családi tragédiák után is szép karriert futnak be. A kisebbik fiú, Ádám előtt nagy sportkarrier áll, de a tiszti klubba csak úgy nyer felvételt, hogy elhagyja zsidó vallását, és kikeresztelkedik. A hittan órákon azonban nemcsak a kereszténységben merül el, hanem rajta felejti a szemét egy gyönyörű lányon, akit végül addig üldöz szerelmével, hogy az beadja a derekát, és a felesége lesz. Azonban az olimpia bajnok vívó nemcsak felesége, hanem sógornője szívét is elrabolja. Viszont még mielőtt ebből kipattanna a családi botrány, eljönnek a kegyetlen évek. A zsidótörvények és a deportálások a Sors családot is elérik, és olyan sebeket ejtenek rajtuk, amelyeket évtizedekig nem tudnak kiheverni.

A második világháborút csak Valika és a munkaszolgálatot megjárt, az apja halálát is végignéző Iván éli túl, aki megtört lelkű fiatalként először a nyilasokon és a nácikon áll bosszút a kommunisták kötelekében, majd átlátva a szitán beáll az ’56-os forradalmárok közzé. Azonban a szabadságharc leverése után ismét börtönbe kerül, majd szabadulása után, szomorú tapasztalatokkal telve a ’60-as évek Budapestjén gondol egy merészet, és visszatér a gyökereihez, visszaveszi a régi családnevet, ezzel is törlesztve egy régi tartozást, és talán eldobva egy rossz „Sorsot”!

Számomra a több díjat is bezsebelt alkotás központi szereplője a nagymama, Valika volt, aki végig derűs lélekkel, ismerve a napfény finom és keserű ízét egyaránt élte túl a 20. század első felének sorscsapásait.
Valika volt az, aki bár elmondta, hogy sodródott az árral, és nevet változtatott fivéreivel, és utoljára gyermekként imádkozott héberül, mégis büszke maradt a maga módján arra, hogy magyar zsidó. Bár tett néha megbocsáthatatlannak és önzőnek tűnő lépéseket, mint mikor elhagyta szeretője kedvéért egy rövid időre a családját vagy mikor csak a saját életét mentette meg, miközben rokonait a Dunába lőtték a nyilasok, mégis sok nézőt megérintett a sorsa, és nem tudtak rá haragudni, mert bár megbotlott, mégis egyben tartotta a családját így vagy úgy.

Kapcsolódó kép

Valika kicsit olyan, mint a zsidó nép maga. Felemás érzéseket tudott kiváltani a környezetéből, de leleményességének és ösztönösségének hála túlélte a legzivatarosabb évszázad első felét, és békében tudott távozni abban a korban, mikor az értékeket beborította egy időre a szocialista egyhangúság, és langyos lábvízzé vált az ország.

Számomra Szabó István filmjében a legelszomorítóbb azt volt látni, hogy már a 19. század végétől fokozatosan szabdalták a zsidóság öntudatát, és arra ösztönözték őket a jobb sors és a könnyebb boldogulás reményében, hogy tagadják meg hitüket, és ne ápolják tovább gyökereiket.
Azonban a történet végén Iván már-már a huszonnegyedik órában, mielőtt még feledésbe merülhetett volna családja egykori híre, egy tollvonással visszaszerezte mind a saját maga, mind felmenőinek a becsületét, és a gulyáskommunizmus világában is büszkén viselte a Sonnenschein családnevet!

Utóbbi gondolat napjainkban is aktuális, hiszen a színfalak mögött ismét leigázni készülnek az ezredéves bástyákat itt Európában. A forgatókönyvben most is fontos szerepet kapnak a vallások, egy beilleszkedni képtelen kisebbség igyekszik sakkban tartani minket, de ne adjuk meg nekik azt az örömet, hogy reszketve lépünk nap, mint nap az utcákra! Legyünk mi is olyanok, mint Iván, aki felismerte honnan jött, és a családjától kapott értékeket a szocializmus szürkeségében is felmerte vállalni, és igyekezett azokat átmenekíteni a túlpartra!

Képek forrása: port.hu

Mia

“Én csak kérdezek!” – interjú Dézsy Zoltán rendezővel

Dézsy Zoltán oknyomozó újságíró, rendező nevét napjainkban a legtöbben a Seuso-kincsek vagy a 2013-as “Gyurcsány-filmként” is emlegetett abszurd dráma kapcsán ismerik. Eddigi munkáinak témája és feldolgozása sokakat megszólított, elgondolkodtatott. A lentebb olvasható villáminterjúban arra voltam többek között kíváncsi, hogy a majdnem négy évtizedes újságírói pályafutását maga mögött tudó alkotót mi terelte ebbe az irányba, miként találkozott az emberéletet is követelő ókori ezüstlelet rejtélyével és a magyar film jelenére és jövője is érdekelt az ő szemszögéből.

Dészy

Viharsarki Kanapé: Miként esett a választásod az újságírói hivatásra?
Dézsy Zoltán: Író szerettem volna lenni, s úgy éreztem, az újságírói pálya közel áll ehhez, s segít az íróvá válásban.

VK: Miket tartasz a munkád mérföldköveinek?
DZ: Az MTV Új Reflektor Magazinjának forgattam első tényfeltáró riportjaimat, ez mérföldkő volt  munkámban.

VK: Mi fordított az oknyomozás irányába? Idehaza mennyire veszélyes egy-egy küldetés?
DZ: A nyolcvanas évek nagyon unalmasak voltak az újságírók számára,  untam a termelési és egyéb hétköznapi riportokat. Az oknyomozó riporterség elsősorban egzisztenciálisan volt veszélyes – s az ma is.

VK:  A Seuso-kincsek rejtélyéről mikor és kitől hallottál először? Hogy fogtál neki a munkának?
DZ: Édesanyám hívta fel először a Seuso-témára a figyelmemet, majd 1994-ben kezdtem el gyűjteni az anyagokat a hozzá.

Dézsy2

VK: Az első és a második filmed elkészítése között eltelt húsz év. Ebben a két évtizedben is folyamatosan gyűjtögetted az anyagot?
DZ: Húsz éven keresztül folyamatosan  figyeltem az ezzel kapcsolatos eseményeket.

VK: Mennyiben járult hozzá a folytatáshoz az, hogy 2014-ben a magyar állam visszavásárolt hét darabot a felbecsülhetetlen értékű ezüstleletből?
DZ: A kincs hazahozatala érdekében én is lobbiztam, dramaturgiai fordulatot és lökést jelentett.

VK: Megneveztél bő hónappal ezelőtt egy gazdag üzletembert, akinek tudomása lehet arról, hogy több tucat kincs hol rejtőzhet. Hogy áll most az ügy? Történt-e azóta mind belföldi, mind külföldi viszonylatban előrelépés?
DZ: Történtek lépések, de ezek egyelőre nem publikusak.

VK: A Seuso mellett sokan úgy ismerkedtek meg a neveddel, mint az a rendező, aki filmjében dutyiba küldte Gyurcsány Ferencet, Magyarország volt miniszterelnökét. Az Elment az öszödben lassan tízéves történéseket dolgoztál fel, és szőttél tovább. Most a jubileumhoz közeledve hogy látod, milyen hatást gyakoroltak 2006 őszének véres momentumai a társadalomra, a magyar politikára?
DZ: A 2006-os év és az őszödi beszéd sorsdöntő volt Magyarországra nézve.Szerencsére a polgárok felismerték, hogy el kell távolítani a hatalomból  a gátlástalan szélsőségesen liberális és baloldali politikusokat.

VK: Zárásként: miként látod a magyar filmezés jövőjét, és ebben te milyen szerepet tudsz vállalni társaiddal?
DZ: A magyar film egyre jobb irányba tart, én is tervezek még több filmet, játékfilmet is.

Képek forrása: Dézsy Zoltán és a Seuso II. Facebook oldala

Mia

 

 

Voltron újratöltve

A nyolcvanas évek nagy kedvencét kelti életre a Netflix júniusban! Az öt harcos újból szembeszáll a gonosszal az Univerzum védelmében!

voltron3

Igazi kuriózumnak számított a maga idejében is a japán rajzfilm, amelyben megtalálhatóak voltak az anime elemei is, de maga a történet a jó és a rossz harcáról szólt. A főhős a galaxis egy ismeretlen szegletéből származó robot, Voltron volt, akit szerettek a jók, és rettegtek a gonoszak. Ha az univerzumot veszély fenyegette, az öt robotoroszlán előbújt barlangjából, és újból egyesülve ismét megszületett belőlük Voltron, aki szembeszállt a sötét lényekkel, és helyreállította a békét.

A történet középpontjában azonban az az öt különlegesen kiképzett űrfelderítő áll, akik feladatul kapták egy vesztes csata után, hogy kutassák fel a szétszéledt oroszlánokat, és ébresszék fel őket régóta tartó álmukból, mert Zarkon seregei végső pusztulásba taszíthatják a Galaxis Szövetség bolygóit.

Júniustól ez a kaland folytatódik a Netflix jóvoltából! Már korábban is felröppentek hírek arról, hogy akár élő szereplőkkel forgatnák le a szuper űrrobot legendáját, azonban ezek eddig csak tervek maradtak. Viszont most a csatorna és a Dreamworks jóvoltából egy az alapsztorit egy percig sem elhanyagoló, de mégis kibővített, frissített és nem utolsó sorban modern 10 részes animációs filmsorozatot tűznek június 10-étől műsorra!

Remélhetőleg röviddel az amerikai premiert követően idehaza is ráharapnak a műsorszerkesztők, és Voltron legendáját minél szélesebb réteggel ismertetik meg!

Voltron

Az 1984-es film is több portálon elérhető jelen pillanatban is! Aki a sorozat előtt szeretne kicsit jobban elmerülni a szuperrobot legendájában vagy kicsit nosztalgiázni, mindenképp keressen rá!

Képek forrása: cominsoon.net

“A vidék él, és élni fog! Ezt akarjuk megmutatni!”

Mi visz rá több tévés szakembert, hogy az egész embert kívánó munkájuk mellett belevágjanak egy közösségi médium megvalósításába is? Mi lehet a céljuk? Merült fel bennem a kérdés mikor rábukkantam ismerősöm, Nagy Szabolcs és társai új projektjére, az “Él a vidékre!”, amellyel olyan Csongrád megyei településeket is belekapcsolnak a vérkeringésbe, amelyekről úgynevezett mínuszos hírekben ha olvashatunk a lapok hasábjain.
A videóportál indulásáról, jelenéről és jövőbeli terveikről kérdeztem Nagy Szabolcs riportert.

alaplogo

Viharsarki Kanapé: Hogy jött az ötlet, hogy elindítsátok ezt az oldalt?
Nagy Szabolcs: Maga az ötlet már évekkel ezelőtt megszületett, de ahhoz, hogy valóság legyen, nagyon sok mindennek optimálisan kellett alakulnia. Bármilyen jó is egy terv, komoly előkészületek, célkitűzés, és partnerek nélkül nem fog működni, így sokáig csak érlelődött.
Három évvel ezelőtt kerültem egy olyan csapatba, ahol azt láttam, megfelelőek az alapok, van mire építeni. Akkor még nyoma sem volt névnek, stílusnak, tematikának. Csak a cél volt, hogy létre kell hoznunk valami jót, valami maradandót. Hasznosat. A többi az elmúlt másfél évben alakult ki. Tavaly tavasszal adtuk be az „Él a vidék!” megvalósítását a gyakorlatban is előremozdító NEA pályázatot. Október elejére lett kész minden, azóta teszteltünk, és fejlesztettünk. Fokozatosan toljuk ki a határainkat.

VK: Mi a fő célkitűzésetek?
NSZ: Hosszú ideig tartott, amíg eljutottunk idáig, de én azt gondolom, ez nem véletlen. Persze, a megvalósítást az is hátráltatta, hogy országos televíziós munkáink mellett vágtunk bele, ami már önmagában is egész embert kíván. Viszont pont ez adta meg számunkra azt a hátteret, hogy tudjuk, mit, és hogyan akarunk csinálni. Az „Él a vidék!” vezető operatőrével, Révész Zsolttal nagyon jól kiegészítjük egymást, mindketten munkamániások vagyunk, nem csak ülünk, és várjuk, hogy történjen valami. Együtt határoztuk meg az alapvető célokat, az alapján, hogy hol láttunk „piaci rést”. Ez nagyon fontos.
Bár nem vállalkozásként hoztuk létre az oldalt, hanem a ZsupArt Egyesületen keresztül, a piaci folyamatokat hiba lett volna nem figyelembe venni, ha fenntartható, működő dolgot akar létrehozni az ember. Márpedig mi azt akarunk. Elsősorban kistelepülésekkel fogunk foglalkozni, mert bárki, bármit mond, ezeken a helyeken nincs jelen a média. A megjelenő anyagok nagy része videó, mert az interneten csak ez a forma nem fejlődött még ki teljesen szakmailag, és mert a saját tudásunk alapjai is ebben a műfajban a legmagasabbak.
Pozitív példákat, és eredményeket akarunk megmutatni, mert botrányt, balesetet, állatkertben született állatot lehet látni máshol is. Ezek mind tudatosan, és szakmailag megalapozottan hozott döntések, nem cseréljük le a járt utat, csak kiszélesítjük.

VK: Ez hobbi vagy munka számba megy?
NSZ: A hobbijára általában pénzt költ az ember, míg a munkájából bevételt remél. Nekem magánemberként nagyon sok hobbim van, de ha elmegyek riporterként bármilyen eseményre, az nagyon nem tartozik ebbe a körbe. Vannak, akik azt mondják, „válassz olyan szakmát, amit szeretsz, és soha többé nem kell dolgoznod”. Szerintem ez nem igaz.
Ha szereted a munkádat, akkor jobb lesz az eredmény, és reggel nem mogorván, hanem mosolyogva indulsz reggel dolgozni, de még csak ez sem lehet egy életen keresztül minden napra igaz. A munka, az munka.
Ha a mostani időszakot nézzük, egyelőre több a befektetett energia és pénz, mint a bevétel, de mindegy mibe vágsz bele az életben, minden kezdet ilyen. Révész Zsolttal azonban folyamatosan azon dolgozunk, hogy ez megforduljon. Ha nem lennék meggyőződve a sikerről, nem vágtam volna bele. Sokszor láttam már én is olyat, hogy gyere, ezt most csináld meg ingyen, aztán majd lesz bevétel. Ez nem így nem fenntartható.
Ne értsd félre, mindannyian szeretjük, amit csinálunk, de abban egyetértünk, hogy nem azért hoztuk létre az „Él a vidék!”-et, mert nem volt jobb dolgunk. Van egy alapvetően ingyenes, társadalmilag hasznos szolgáltatásunk, a sajtómegjelenés biztosítása közösségeknek, civil szervezeteknek, kistelepüléseknek, akik hasznos, és eredményes munkát végeznek, de nem kapnak nyilvánosságot. Mindenki tudja, hogy erre nagy szükség van, azért nem jött eddig létre, mert a rengeteg munka miatt, ami mögötte van, senki nem mert belevágni. Mi megtettük, de nekünk is ugyanúgy meg kell oldani ennek a finanszírozását, mint bármelyik másik médiumnak. Amit mi létre akarunk hozni, az gazdaságosan fenntartható, közhasznú, magas szintű újságírás, ami rendszeresen eljut a legkisebb településekre is. Nem látok erre példát ma Magyarországon. A cél hasznos, kell lennie mögötte annyi forrásnak, hogy a költségeket kitermelje. Az eddigi tapasztalatok alapján van is, bár az igaz, hogy sokat kell érte dolgozni.

VK: Hogy verbuválódott össze a csapatotok?
NSZ: Jelenleg hárman vagyunk, de egyikünk sem ezzel foglalkozik főállásban, és van néhány külső munkatárs. Évek óta ismerjük egymást, és mindenki dolgozott már több-kevesebb alkalommal országos sajtónak, bár ez nem feltétel. Mivel az induláshoz szükséges szakembereket össze tudtuk szedni „házon belülről”, egyelőre inkább azzal foglalkoztunk, hogy stabil háttér legyen.

szabi_avatar

VK: Hogy látjátok, a vidéki emberek mennyiben különböznek a fővárosiaktól, illetve a fővárosiak miként vélekednek a vidékről?
NSZ: Én mindössze pár hónapig éltem Budapesten, abból nem vonnék le messzemenő következtetést. Emberileg azt gondolom nyitottabbak, kitartóbbak, segítőkészebbek a vidékiek, és talán pozitívabban látják az életet. Legalábbis mi többnyire ezzel találkozunk. Amit a legnehezebben viselek, ha azt látom, hogy valaki úgy tesz, mintha azért lennénk, hogy kiszolgáljuk a fővárost. Sajnos van erre példa.
Szakmai szempontból vidéken lassabban lehet előre haladni, de cserébe valamivel nyugodtabb a környezet. Szóval szerintem itt optimálisabb legalábbis az alapokat megszerezni. Az országos médiában is mindent Budapest irányít, a helyi tudósítóknak maximum alkalomszerűen, vagy közvetve van befolyása arra, hogy végül mi kerül a hírekbe. Ajánlunk valamit, aztán vagy kérik, vagy nem. Vagy kérnek teljesen mást. Szelektálás van, mert behatárolt a műsoridő, vagy az oldalszám, vagy a működésre fordítható pénz. Ez is az egyik oka, hogy meg akartuk csinálni az „Él a vidék!”-et. Kevesebb jó dologról maradunk így le, olyan hírek is kaphatnak nagyobb nyilvánosságot, amelyek első körben nem kerülnek be az országos hírekbe. De ha már látják, akkor akár oda is bekérhetik.

VK: Hogy látod, a blogok és videosite-ok mennyire elterjedtek, kedveltek idehaza?
NSZ: Közönség az van. Mostanra már nagyobb is, mint bármilyen más helyen. Az internet hátránya és előnye számomra ugyanaz: mindenki számára elérhető. Bárki hozzá tud, és általában hozzá is akar szólni bármihez. A nyilvánosság jó, ahogyan a vélemények ütköztetése is, de az interneten ez sok esetben nem „civilizált módon” zajlik. Ez a probléma.
Az a fajta szakmai professzionalitás, ami a hitelességet biztosítja, a televíziónak, és a nyomtatott sajtónak régóta sajátja, az interneten még csak pár helyen lelhető fel. Rohamosan nőni fog, de ez nem jelenti azt, hogy az ostobaságok, és értékek aránya megfordulna. Mindkettőből több lesz.
A blogok, és a videó oldalak tekintetében ugyanezt a szakmai és erkölcsi felelősségvállalást hiányolom. Természetesen tisztelet a kivételnek, de mindig sokkal többen lesznek azok, akik úgy tesznek szert milliós nézettségre, hogy hülyét csinálnak magukból, és miközben szentül meg vannak róla győződve, hogy amit csinálnak, az jó. Sőt, nem csak jó, még értékes is.
Ami engem illet, én nem így szeretnék közönséget szerezni, de elfogadom, hogy van ilyen, és lesz is.

VK: Kiknek ajánlod leginkább a figyelmébe az oldalt?
Annak, aki széleskörűen akar tájékozódni, és nem csak a botrány, baleset, bulvárhírek érdeklik, hanem az is, hogy mik azok az eredmények, és értékek, amikre tényleg büszkék lehetünk. Mindennel szeretnénk foglalkozni, ami érinti, és foglalkoztatja az embereket, legyen szó közéletről, kultúráról, vallásról, vidékfejlesztésről, vagy bármiről.
A vidék él, és élni is fog! Ezt akarjuk megmutatni!

VK: A dél-alföldi régiót hova helyeznéd az ország térképén kultúra és közösségi élet szempontjából?
NSZ: Az utóbbi egy évben volt szerencsém az ország nagy részét bejárni, így azt mondhatom nem látok lemaradást. Minden térségnek megvannak a maga hagyományai, szokásai, a mi régiónk talán egy kicsivel kevesebb figyelmet kap. Bár ez az utóbbi néhány évben azért sokat nőtt.
Alapvető érdekünk az, hogy megmutassuk az értékeinket, mert ma az emberek csak azt veszik észre, ami kiszúrja a szemüket. A dél-alföldi régió szerintem nem rosszabb, és nem jobb a többinél. Komoly kulturális múltja van, erős közösségekkel a legkisebb településeken is. Csak láttatni kell. Bőven van mire büszkének lennünk, de ugyanúgy minden magyarországi régiónak is.

VK: Eddig milyen visszajelzéseket kaptatok?
NSZ: Csak pozitívat, persze ezt elmondani el lehet egy olyan konferenciáról is, amin ketten vettek részt. Mi már a kezdetekkor tudtuk, hogy nem vetődhetünk árnyékra, mert hasznos, és hiánypótló lesz, amit csinálunk. Így engem nem lep meg, hogy sokan támogatnak, amivel tudnak. Olyan helyekre, eseményekre is eljutunk, ahová más médiumok csak elvétve, nem csoda, hogy mindenhol szívesen fogadnak. Biztosak vagyunk benne, hogy az irány jó, csak tartani kell.

VK: Terveztek-e együttműködést más médiumokkal?
NSZ: Az „Él a vidék!” alapjának egyfajta cserekereskedelemre épülő rendszert képzeltünk el, most ennek van folyamatban a kidolgozása. Azok az anyagok, amiket elkészítünk, elérhetőek lesznek a partnereink számára, és mi is fogadunk anyagokat. Sőt, azt szeretnénk, hogy egy általunk, ingyenesen fenntartott rendszerben rajtunk keresztül a médiumok egymás anyagait is elérhessék, természetesen forrásmegjelöléssel.
A helyi televíziók nézettsége például, hiába fontosak egy közösség számára, alig pár százalék. Ennek nyilván több oka van, de az egyik, amin mi tudunk segíteni, hogy a szűkös anyagi lehetőségek miatt még Csongrád megyén belül sem tudnak sok helyre eljutni.
Az embereknek akarják tudni, hogy mi történik a saját településük környékén, de emellett azt is, hogy mi zajlik a világban. Ha pedig a kettő között dönteni kell, akkor az utóbbit fogják választani. Azzal a rendszerrel, amit mi megálmodtunk, a helyi médiumok úgy tudják növelni a nézettséget, és a műsoridőt, hogy mindez nem kerül nekik több pénzbe.
Persze nem kell azt gondolni, hogy akkor egyszer csak átvesszük az országos televíziók összes nézőjét, de növelni lehet a mostani számot. Ez egy példa nélküli, úttörő modell lehet a vidéki tájékoztatásban, aminek a jelentősége túlmutat a frontvonalba helyezett honlapunkon.

VK: Hogyan tovább?
Ezt az évet úgy kezdtük meg, hogy nagy előrelépést várunk. A hosszabb előkészítésnek köszönhetően minden előttünk álló feladatra megvan a terv, sőt mindenre optimista, és pesszimista verzió is.
A technikai háttér tekintetében eddig sem álltunk rosszul, de azok a fejlesztések, amiket erre az évre beterveztünk, nagyságrendekkel szélesíthetik a lehetőségeinket. Nem könnyű, összességében több milliós beszerzésekről beszélünk, hiszen a videó készítés a legdrágább műfaj, és csak pályázati úton tudunk fejleszteni.
Mivel az „Él a vidék!”-el már most is Csongrád megye lefedését tűztük ki célul, a munkatársaink létszámát is bővíteni kell. Fiatalokkal akarunk dolgozni, a tervek szerint ebben az évben tíz gyakornokot fogadunk majd. Próbaidő után én 3-4 fős bővítést tartok reális célnak, mivel ezt azért ki is kell tudni gazdálkodni. Azt viszont nagyon fontos leszögezni, hogy fizetés akkor van, ha valakit egyedül, megbízhatóan ki lehet küldeni elkészíteni egy anyagot.
Nincsenek előfeltételek, de a markunkat akkor tartsuk, ha megvan az alapja. Cserébe technikai, és szakmai kapcsolati háttér van mögöttünk, amivel országos szintre lehet emelkedni, ha valaki kitartó.

Képek forrása: Nagy Szabolcs, elavidek.hu

Mia