Online karácsonyi vásárt szervez a megyei önkormányzat

A Békés Megyei Önkormányzat úgy döntött, segíteni próbál a megyében élő és munkálkodó kistermelőknek és kézműveseknek azzal, hogy – ha már fizikailag nem lehet, legalább – online formában karácsonyi vásárt szervez.

A koronavírus-járvány miatt 2020-ban sokan kerültek nehéz helyzetbe: ideiglenesen be kellett zárniuk boltjukat, elvesztették munkahelyüket. A Békés megyében élők is megszenvedik a megszorításokat, azok, akik mindezek ellenére kitartanak, nehezebben találnak partnert, vásárlót, megrendelőt, vendéget. A járvány miatt – átmenetileg – semmilyen rendezvény, közösségi program nem tartható, a karácsonyi vásárokat sem rendezik meg – emlékeztettek a közleményben.

A Békés Megyei Önkormányzat úgy döntött, segíteni próbál a megyében élő és munkálkodó kistermelőknek és kézműveseknek azzal, hogy – ha már fizikailag nem lehet, legalább – online formában karácsonyi vásárt szervez.

A bekesmegye.hu oldalon egy aloldalt hoztak létre Békés megyei online kézműves karácsonyi vásár néven, ahol azoknak a partnereiknek a termékeit, szolgáltatásait mutatják be röviden, akik az eddigi Megyenap elnevezésű rendezvényeiken velük voltak, segítették a programot részvételükkel.

A termelők, kézművesek elérhetőségeit is megosztjuk, hogy megkönnyítsék azoknak a dolgát, akik vásárolni, rendelni szeretnének

– tudatta Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke. Hozzátette: várják további kézművesek jelentkezését is, akikről rövid ismertetőt és elérhetőséget osztanak meg a már említett oldalon.

Békés Megyei Önkormányzat