Rendhagyó testnevelés órán tanultak eséstechnikát a fiatalok

Makón az Erdei János Városi Sportcsarnok küzdőterén, mintegy 400 négyzetméter tatami felületen április 5-én, pénteken reggel 7 óra 45 perctől délután fél 2-ig az 5 éves korosztálytól a 19 éves középiskolásokig több mint 700 fiatal, rendhagyó testnevelés óra keretében eséstechnikát tanult.

aikidokák

Az első alkalommal megszervezett foglalkozásra a makói járás területéről érkeztek óvodások, általános és középiskolások.

A rendezvényt a Honvédelmi Sportszövetségek két tagszervezete, a Magyar Judo Szövetség és a Nemzeti Aikido Szövetség – Magyarország szervezte. A rendhagyó testnevelés órákkal a szervezők célja az volt, hogy a foglalkozáson szerzett ismeretek birtokában a résztvevők a hétköznapi élethelyzetekben előforduló csúszások és esések miatti balesetveszély mértékét jelentősen csökkentsék.

aikidókák 2

A Mako Budo Klub elnökétől, Márton Imrétől megtudtuk, hogy a 4. Nemzetközi Aikido Konferenciára az isztambuli egyetemről érkező Sever Cengiz 5. danos mester is bekapcsolódott a munkába és angol nyelven oktatott.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Luis Vasconcelos Salgado (Portugália) az Európai Aikido Szövetség elnöke és Czirbus Gábor Makó Város alpolgármestere is.

A klub elnöke hozzátette: a rendezvény sikerén felbuzdulva szeretnének a jövőben is hasonló testnevelés órákat tartani, ahol a gyermekek elsajátíthatják az eséstechnikát. Mert helyesen esni nemcsak a judóban és az aikidóban fontos – hangsúlyozta.

 

Reklámok