A látványkonyhában is a kolbászé lesz a főszerep

Az idei Csabai Kolbászfesztiválnak is szerves része a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari kiállítás a rendezvény területén, a békéscsabai sportcsarnoknál.

kolbaszfesztival

Nóvé Zoltán, a szervező Körös-Trade Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, két sátorban csaknem ötven kiállító mutatkozik be, kóstoltat és árusít. Nagy kolbászos cégek ugyanúgy jelen lesznek péntektől hétfőig, mint kolbászkészítő kistermelők.

A hagyományokhoz hűen a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara standján látványfőzést tartanak pénteken és szombaton Prohászka Bélának, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége alelnökének a szalmai irányításával. A látogatók ezeket a túlnyomórészt kolbászos ételeket meg is kóstolhatják.

Kolbászhoz illő savanyúságok is kaphatók a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari kiállítás sátraiban és a sajtok, sőt, a mézeskalácsok sem hiányoznak.

A “Kapj rá!” roadshow keretében különböző ízesítésű halfalatkákat kóstoltatnak. A kezdeményezés célja a halfogyasztás ösztönzése.

Szóval, érdemes az 1300 négyzetméteres területet is behatóan körbejárni péntektől vasárnapig 10 és 20 óra, hétfőn 10 és 18 óra között.

Reklámok