Csabai Kolbászfesztivál: A vidék esszenciája

Már csak néhány nap és Békéscsabán ismét minden a méltán híres kolbászról szól majd.

ATT05652

Mint azt Hégely Sándor fesztiváligazgató elmondta: a 22. Csabai Kolbászfesztivált, hazánk legnagyobb gasztrokulturális rendezvényét idén október 19-22-e között, péntektől hétfőig a békéscsabai sportcsarnokban és környékén rendezik meg.

Betekintés a vidéki életbe

A négynapos rendezvény lehetőséget ad rá, hogy a vendégek belekóstoljanak, milyen a vidéki élet, hogyan élnek az emberek, mit esznek, hogyan mulatnak, milyen zenészeik vannak. A kolbászfesztivál egyfajta eszenciája ennek a vidéki, csabai életérzésnek, amit a szervezők szeretnénk annak a közel 100 ezer látogatónak megmutatni, akiket a négy nap alatt Békéscsabára várnak, és akiknek mintegy 15 százaléka külföldről érkezik.

Budapest és Thaiföld is bemutatkozik

Hégely Sándor beszámolt arról is, hogy idén a kolbász fővárosának díszvendége az ország fővárosa, Budapest lesz, külföldről pedig Thaiföld mutatkozik be. A fesztiváligazgató emlékeztetett arra is, hogy a rendezvény egyik fontos küldetése a hagyományok és értékek átadása. Márpedig aki ezen a négy napon Békéscsabára látogat, az meggyőződhet róla, hogy ebben a városban még a gyerekek is tudnak kolbászt készíteni.

igy_7509

Budapest számít Békéscsabára

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ ügyvezető igazgatója elmondta, hogy Budapest – az ország fővárosaként – a magyar kultúra és gasztronómia esszenciáját hivatott megjeleníteni a nagyvilág számára. Ebben a minőségében most és a jövőben is számít vendéglátójára, Békéscsabára — a városra, amely a magyar vidék értékeit őrizni és tovább építeni hivatott.

Békéscsaba városa saját kulturális értékeit és identitását gondosan ápolva, hagyományait újraértelmezve és az ország elé tárva szervezi meg ebben az évben is Magyarország egyik legnagyobb és legnépszerűbb gasztronómiai rendezvényét, a Csabai Kolbászfesztivált.

A rendezvény az évtizedek alatt népünnepéllyé vált, komoly mérföldkövet jelent a békési megyeszékhely identitásának újrafogalmazásában, amit Budapesten is jól értenek és értékelnek. Magyarország ma büszke lehet az alföldi gazdavárosra és a város hagyományait ápoló lokálpatriótákra: ezzel a büszkeséggel, egyszersmind nagy tisztelettel köszönti Budapest a 2018-as Csabai Kolbászfesztivál szervezőit és résztvevőit.

Bán Teodóra hozzátette: Budapesten tudják, hogy egy főváros sem tud igazán kiteljesedni a vidék támogatása és a nemzeti gyökerek nélkül. Bármi is történjen az ország különböző szegleteiben, a „vidéki Magyarország” jövőképe, életérzése elvitathatatlan hatást gyakorol a nemzet egységére, a magyar önazonosságra, és vele együtt az országmárkát is formálja, alakítja.

plakat_2018_korr4-001

Kedvezményekkel várják a látogatókat

A Békéscsabai Kolbászfesztivál vendégeit is igyekszik majd a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ a fővárosba csábítani, egyebek mellett a számtalan kedvezményt kínáló Budapest kártyával, mely az ingyenes közlekedés mellett, fürdő-, múzeum- és kiállítás belépőként is szolgálhat.

Elhangzott, hogy azok, akik a kolbászfesztiválon 12 és 13 óra között vásárolnak egy Budapest kártyát, egy másikat ajándékba kapnak, ráadásként pedig még Zwack Unicumot is kortyolhatnak mellé.

Apáról fiúra száll a csabai kolbász hagyománya

Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár egy múlt századi kolbásztöltő eszközzel érkezett a sajtótájékoztatóra, ami a Néprajzi Múzeum gyűjteményéből származott. Ezzel is a múlt értékeink fontosságára, a hagyományok őrzésére kívánta ráirányítani a figyelmet.

Az államtitkár elmondta, hogy nyolc évig élt Békéscsabán színházigazgatóként, így volt alkalma megtapasztalni, hogy ebben a városban bizony minden második ember készít kolbászt a családjával együtt. Mint mondta a kolbászfesztivál nem csupán a kulináris értékeket mutatja be jól, de azt, milyen viszony fűzi az itt élő embereket az állatokhoz, melynek húsát feldolgozzák, milyen a viszonyuk az adalékanyag (paprika, fokhagyma) előállításához, miként viszonyulnak a kolbász készítéséhez, tárolásához, megszegéséhez, főzésben való felhasználásához. Mindezek bemutatására remek alkalom a kolbászfesztivál.

A Családok évében, hogy a kolbászfesztivál egyik napja kimondottan a családok számára nyújt szórakozási lehetőséget, többgenerációs programokkal és jelentős árkedvezményekkel – emelte ki Fekete Péter.

 

 

 

Reklámok