Rúdfitnesz – a nőiesség művészetének elsajátítása

Szinte a hét minden napján nagy a mozgás Gyulán a Nürnbergi utcában. 2017 októbere óta odavárja a mozogni- és kikapcsolódni vágyókat a TT Pole rúdfitnesz stúdió. A sokak kíváncsiságát felkeltő mozgásformáról, pályafutásáról és e izgalmas sportág hatásáról beszélgettem az alapítóval, Török Tímeával.

Hamar a szenvedéllyé vált a „rudazás”

Tímea még 2009-ben bolondult bele ebbe a sportágba, amely Pirner Alma révén jött be az országba pár évvel korábban.

Mint elmondta a XIII. kerületben és Csepelen is működött korábban iskolája.
Azonban az élet úgy alakította, hogy magánéleti okok miatt 2015-ben leköltözött Gyulára, ahol 2016-ban a Corvin utcában újranyitott a TT Pole, új vonalat és színt csempészve a viharsarki város sportéletébe. 2017 októberében az iskola a Nürnbergi utcára költözött, és időközben Sarkadon is kezdetét vette a rúdtánc oktatás.

Vidék kontra főváros

Kíváncsi voltam, hogy mennyiben másabb egy vidéki városban egy ilyen sportág rejtelmeibe bevezetni az érdeklődőket, mint Budapesten. Manapság már jellemző tendencia, hogy minden nagyobb vidéki városban nyitott már egy iskola, ezek zömében minőséget is képviselnek. Ugyankor ez jó pár fővárosi stúdióról nem mondható el, ott hullámzó, hogy milyen felkészültséggel oktatják a betérőket.
Timi elmondta, hogy a vidéki „tanítványok” nyitottabbak, kitartóbbak és kevésbé nyavalygósak, mint a pesti lányok. Természetesen a bátortalanság az itteni résztvevőknél is tapasztalható az elején, de az egyéni motivációk itt továbblendítik mindazokat, akik komolyan gondolják, hogy ezt a mozgásformát választják. Akad, aki alakformálás miatt kezdett el járni, míg mások számára ez kihívás volt.

Érettség is kell a rúdtánchoz

Ahogy Timi, és egykori tanítványából immáron segítőjévé vált társa elmondták a náluk megforduló 20 és 45 év közötti vendégek zöme nem ismeri a fájdalmat, rövid időn belül legyőzi a gravitációt a rúdon, és hamar az iskola működése óta kialakult közösség tagjává válik. Jól érzi magát a teremben, és magával ragadja a helyszín hangulata is.
Az immáron mondhatni edzőtárssá előlépett egykori növendék 2016 novembere óta járt az órákra, és nem kisebb félelmét gyűrte le az órák alatt, mint a tériszonyát. Tehát elmondható, hogy nemcsak a gravitációval és a fizika törvényeivel szállunk szembe, mikor felmerészkedünk a rúdra, hanem a saját határainkat is feszegetjük. Jómagam is öt vagy hat edzés során jutottam el arra a szinte, hogy meg tudom tartani magam, és hanem is kecsesen, de az alapvető forgások, mint a tűzoltó vagy a pillangó fantázia nevet viselőek hely de közel sikerülnek.

Pár kamasz növendéken kívül szinte mindenki a huszas, harmincas éveit tapossa, és akadnak a soraiban többgyermekes anyukák is, akik néha lepipálják a náluk fiatalabb lányokat is.
Az egy órás foglalkozások során nem maradhat el a bemelegítés, majd ezt követően rátérnek a forgásokra és az erőelemekre. Az utolsó percek pedig a nyújtásról szólnak. Mint megtudtam az egyénfüggő, hogy kinek mely elemek mennek már az elején jobban. Akadnak olyanok, akiknek a látványos forgások jönnek be, míg mások az erőelemekkel boldogulnak jobban.

Férfiak is elkezdhetik

A TT Pole a hét szinte mindennapján várja a mozogni vágyókat. Szerdánként még az urak is csatlakozhatnak a koedukált órához, és próbára tehetik magukat ebben az alapvetően nőiesnek tartott sportágban. A koedukált foglalkozásokat a férfiak szájhősködése hívta hajdan életre, hogy rajtuk nem fogna ki a rúd körüli forgás, és a saját testsúlyuk megtartása. Azóta pedig páran úgy megkedvelték ezt az erősítésnek is simán beillő mozgásformát, hogy visszatérő vendégek, és időnként barátaikat is elcsalják az edzésekre.

A már említett kis csoportos órák mellett, magánórákat is lehet venni azoknak, akik szeretnének gyorsabban fejlődni vagy a párjuknak, baráti társaságuknak szeretnének kellemes és örömteli perceket szerezni egy kisebb showműsorral. Igény esetén a kabarék világát idéző burlesque órákat is tartanak az oktatók.

Hétfőn, szerdán és pénteken statikus erősítő órák is várják azokat, akik szeretnének még jobb formába lendülni. Ezek ugyancsak saját testsúlyos edzések, így fokozottan hatékonya azok számára, akik formásodni és erősödni is szeretnének.

 

A jövőbeli tervek között szerepel, hogy olyan foglalkozásokat is tartanak majd, amikor egyszerre ketten is a rúdon tartózkodnak. Továbbá amint az oktatók megszerzik a kellő gyakorlatot, bővül a terem eszközkínálata és az órarend is, és kezdetüket veszik az aerial hoop órák is, amelyek során a gyakorlatokat már egy-egy plafonra erősített karikán végezhetik el a vállalkozó szelleműek.

A pontos órarend és az iskoolával kapcsolatos egyéb információkért keressétek fel a TT Pole Facebook oldalát. Már az első ingyenes óra után látni fogjátok, hogy a rúdfitnesz nem egyenlő a sztriptízbárokban látható vonaglásokkal. Jóval több annál, táncművészet, amely egyben megidézi a cirkuszok és a lokálok titkos kis világát is!

Képek forrása: TT Pole Facebook oldala

Reklámok