A napfény íze

Június végén több ízben is megemlékeztek a környezetemben a vészkorszak borzalmairól, amikor is pár nap leforgása alatt Békéscsaba szinte teljes zsidó lakosságát deportálták. E szomorú évforduló kapcsán került terítékre Szabó István nagy sikerű filmje, A napfény íze, amely teljesen belopta magát a szívembe!

Képtalálat a következőre: „a napfény íze poszter”

A közel húszéves alkotás egy magyar zsidó család, Sonnenscheinék három generációjának történetét meséli el a 20. század zivataros évtizedeiben. A politika cseppet sem emberkímélő mozzanatai és a forrongó, önmagából is kiforduló világ a tiszteletreméltó családon is hatalmas sebeket ejt.
A történet egy kis hegyvidéki faluban veszi kezdetét, ahol a jóravaló kocsmáros életét veszti, miközben a cefre után jár. A legnagyobb gyermek, Manó kénytelen hát nyakába venni az országot, és felcsapni a fővárosban egy italkészítő mellett munkásnak. A talpraesett fiú szorgalommal és alázattal sajátítja el a mesterség fortélyait, és miután elleste az alapokat, belevág saját vállalkozásába, és a családi likőrreceptet alapul véve megalapozza családja későbbi vagyonát. Az italt a nevük után „napfény ízének” keresztelik el.

Manó alig 25 évesen családot alapít, két fia születik, és testvére halála után annak kislányát, Valit is sajátjaként neveli fel. Ignác fiából elismert jogász válik, Gusztáv orvosként praktizál, míg a művészi lelkű Valikából fotós válik. Ignác és Vali között, ahogy felcseperednek szerelem lobban, amelyet a család természetesen nem néz jó szemmel, mivel első unokatestvérek. Végül a szerelem győz, a fiatalok egymáséi lesznek, és immáron Sors családnévvel élik tovább életüket. A névváltoztatás nem véletlen, Ignácnak a jogi körökben megsúgják, hogy zsidó családnevével nem boldogulhat. S ekkor még csak a 19. és a 20. század fordulóján járunk.

Képtalálat a következőre: „a napfény íze”

A Monarchiához hű Ignácot, aki magas rangra emelkedik, alaposan megviselik az első világháború történései, és bele is rokkan a 20. század első évtizedének változásaiba. Nem sokkal szeretett császárjának és édesapjának halálát követően távozik a földi világból. Őt nem sokkal később édesanyja követi, így a családfő szerepe Valira száll, aki mint egy szálfa áll a viharok közepette, legyen szó világháborúról, családi csörtéről vagy véglegesen megromlott házasságról.

Ignác fiai a családi tragédiák után is szép karriert futnak be. A kisebbik fiú, Ádám előtt nagy sportkarrier áll, de a tiszti klubba csak úgy nyer felvételt, hogy elhagyja zsidó vallását, és kikeresztelkedik. A hittan órákon azonban nemcsak a kereszténységben merül el, hanem rajta felejti a szemét egy gyönyörű lányon, akit végül addig üldöz szerelmével, hogy az beadja a derekát, és a felesége lesz. Azonban az olimpia bajnok vívó nemcsak felesége, hanem sógornője szívét is elrabolja. Viszont még mielőtt ebből kipattanna a családi botrány, eljönnek a kegyetlen évek. A zsidótörvények és a deportálások a Sors családot is elérik, és olyan sebeket ejtenek rajtuk, amelyeket évtizedekig nem tudnak kiheverni.

A második világháborút csak Valika és a munkaszolgálatot megjárt, az apja halálát is végignéző Iván éli túl, aki megtört lelkű fiatalként először a nyilasokon és a nácikon áll bosszút a kommunisták kötelekében, majd átlátva a szitán beáll az ’56-os forradalmárok közzé. Azonban a szabadságharc leverése után ismét börtönbe kerül, majd szabadulása után, szomorú tapasztalatokkal telve a ’60-as évek Budapestjén gondol egy merészet, és visszatér a gyökereihez, visszaveszi a régi családnevet, ezzel is törlesztve egy régi tartozást, és talán eldobva egy rossz „Sorsot”!

Számomra a több díjat is bezsebelt alkotás központi szereplője a nagymama, Valika volt, aki végig derűs lélekkel, ismerve a napfény finom és keserű ízét egyaránt élte túl a 20. század első felének sorscsapásait.
Valika volt az, aki bár elmondta, hogy sodródott az árral, és nevet változtatott fivéreivel, és utoljára gyermekként imádkozott héberül, mégis büszke maradt a maga módján arra, hogy magyar zsidó. Bár tett néha megbocsáthatatlannak és önzőnek tűnő lépéseket, mint mikor elhagyta szeretője kedvéért egy rövid időre a családját vagy mikor csak a saját életét mentette meg, miközben rokonait a Dunába lőtték a nyilasok, mégis sok nézőt megérintett a sorsa, és nem tudtak rá haragudni, mert bár megbotlott, mégis egyben tartotta a családját így vagy úgy.

Kapcsolódó kép

Valika kicsit olyan, mint a zsidó nép maga. Felemás érzéseket tudott kiváltani a környezetéből, de leleményességének és ösztönösségének hála túlélte a legzivatarosabb évszázad első felét, és békében tudott távozni abban a korban, mikor az értékeket beborította egy időre a szocialista egyhangúság, és langyos lábvízzé vált az ország.

Számomra Szabó István filmjében a legelszomorítóbb azt volt látni, hogy már a 19. század végétől fokozatosan szabdalták a zsidóság öntudatát, és arra ösztönözték őket a jobb sors és a könnyebb boldogulás reményében, hogy tagadják meg hitüket, és ne ápolják tovább gyökereiket.
Azonban a történet végén Iván már-már a huszonnegyedik órában, mielőtt még feledésbe merülhetett volna családja egykori híre, egy tollvonással visszaszerezte mind a saját maga, mind felmenőinek a becsületét, és a gulyáskommunizmus világában is büszkén viselte a Sonnenschein családnevet!

Utóbbi gondolat napjainkban is aktuális, hiszen a színfalak mögött ismét leigázni készülnek az ezredéves bástyákat itt Európában. A forgatókönyvben most is fontos szerepet kapnak a vallások, egy beilleszkedni képtelen kisebbség igyekszik sakkban tartani minket, de ne adjuk meg nekik azt az örömet, hogy reszketve lépünk nap, mint nap az utcákra! Legyünk mi is olyanok, mint Iván, aki felismerte honnan jött, és a családjától kapott értékeket a szocializmus szürkeségében is felmerte vállalni, és igyekezett azokat átmenekíteni a túlpartra!

Képek forrása: port.hu

Mia

Reklámok