Egy hét múlva rajtol el a kolbászfesztivál

Már a start sem lesz mindennapi az október 22-25. közötti, 19. Csabai Kolbászfesztiválon a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban és környezetében. Hégely Sándor fesztiváligazgató a csütörtöki, a Csabai Kolbászházban tartott sajtóreggelin bejelentette, több mint 200 csapat gyúr az október 22-ei ifjúsági kolbászkészítő versenyen.
A négy nap során mintegy 100 ezer vendégre számítanak a szervezők.

csabaikolbaszfesztival_1-nap_valogatott

Állnak a sátrak, várjuk a vendégeket, ahogy láttam, hallottam, készülnek a diákok a megmérettetésre – hangsúlyozta Hégely Sándor. – Ez az egyik legfontosabb versenyünk, hiszen a fesztivál célja a disznótoros hagyományoknak, a kolbászkészítés ismeretének a továbbadása is.
Ha már frisskolbászkészítő versenyek, október 23-án, pénteken a nyugdíjasok és és hátrányos helyzetűeket tömörítő civil szervezetek csapatai gyúrnak, a fő attrakció pedig szombaton a nagy kolbászgyúrás lesz 620-630 csapattal, minden eddigi rekordot túlszárnyalva. Vasárnap töltöttkáposzta-főzésben mérhetik össze tudásukat a csapatok, 50-60 gárdára számítanak. És ha már a számoknál tartunk, 100 ezer vendéget várnak a négy nap során.

Ez a vendégszám – melynek jó része Békéscsabán és a megyén kívülről, sőt a határokon túlról is érkezik, a kolbászfogyasztás, a szórakozás mellett megismerheti városunkat is, ahol nagyon sok fejlesztés történt, és büszkén vihetjük el a vendégeinket például egy belvárosi sétára – sorolta Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere, aki családjában gyakorolja a kolbászkészítést évente többször is.

kolbi

Hanó Miklós, a város alpolgármestere kiemelte, nagyon jó, hogy disznóvágási és sertésfeldolgozási bemutatókat is tartanak, ezeken profi szakemberektől leshetnek el kulisszatitkokat a látogatók. Hanó Miklós hozzátette, még az első fesztiválon ő tartott disznóvágási bemutatót.
Szinte aranyrudakként óvják, becsülik a vásárlók az itt beszerzett igazi, kistermelői csabai kolbászokat, melyek prémiumtermékek, csak a négy alapfűszert, a pirospaprikát, fokhagymát, sót, köményt tartalmazzák, nincs bennük semmilyen mesterséges tartósítószer vagy színfokozó. A jó házipaprika megadja a színét az igazi csabainak.

Dr. Ambrus Zoltán, a fesztivál szülőatyja, a Csabai Kolbászklub Egyesület elnöke örömtelinek nevezte, hogy a fesztiválra újra kiadják Dedinszky Gyula egykori békéscsabai evangélikus lelkész és néprajztudós A csabai kolbász című könyvét, melyben minden benne van, amit a disznótorok és a kolbász történetéről, a különböző disznótoros ételek elkészítéséről tudni kell.

Dr. Ambrus Zoltán és Hégely Sándor kiemelték: szakmailag a legnagyobb elismerést a szárazkolbászverseny díjai jelentik. Akik az október 22-ei versenyen jó helyezést érnek el, megnő az ázsiójuk az eladási piacon is, keresik őket a vevők kolbászokért.
Hégely Sándor a teljesség igénye nélkül szólt a koncertekről, a vasárnapi családi napról, például a Csodák Palotájával

MCL

Csütörtökön a Sausage Party keretein belül a fiatalok legmenőbb trendizenekarai, az Ivan and The Parazol és a Brains lépnek fel, de koncertezik a Balkán Fanatik és a Tankcsapda is.
Pénteken Boban Markovicék is játszanak, a vendég Palya Bea, de a Sausage Party is folytatódik mégpedig az Over 3, a WellHello, a Maxisun zenekar fellépésével és Dj. Naksi programjával.
Hasonlóan a szombati naphoz Varga Viktorral és a Varga Bandával, az Ocho Machóval, valamint retrodiszkóként Dj.Hlásznyikkal és Dj. Dandee-vel. Ezenkívül néhány fellépő még a szombati napon: Magna Cum Laude, Majka & Curtis, Korda György és Balázs Klári.
Vasárnap sem mindennapi zenei élményben lehet részük a látogatóknak, színpadra lép többek között a Csík Zenekar, vendégükkel, Presser Gáborral.

A korábbi évekhez hasonlóan a kolbászfesztivál ismét Békéscsaba legrangosabb eseményének ígérkezik, ahol baráti társaságok, családok és érdeklődők egyaránt kikapcsolódhatnak a vidéki levegőn, finom ételeket és italokat kóstolhatnak, és kellemesen feltöltődve vihetik haza a kolbász fővárosának hírét szűkebb pátriáikba!

Képek forrása: A Csabai Kolbászfesztivál hivatalos Facebook oldala

Reklámok