Sörben úszik hamarosan Békéscsaba!

Kevesebb mint három hét, és Békéscsabán eljön az év azon négy napja, amikor minden a sörröl és a csülökről szól! Az idén immáron tizenötödik alkalommal érkezik június 11-én, csütörtökön az égből az első sörös hordó, de a finom étkek és italok mellett a kikapcsolódni vágyók is színes programkínálatból válogatgatnak!

sörfeszt1

A közelgő fesztiválra a szervezők és egy Venesz-díjas mesterszakács is rendhagyó módon igyekezett a hét folyamán hangolni az érdeklődőket. A békéscsabai Panoráma Hotelnél e társaság együtt, a szabad ég alatt sajtó képviselőinek jelenlétében egy szaftos csülökpörköltet készített. A beszámolók szerint pedig senki nem vallott szégyent fakanállal a kezében!

A Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé különleges vonzereje, hogy több mint száz féle folyékony kenyérrel olthatják itt a szomjukat a kilátogatók. A Borsodi és Pécsi Sörgyárak termékei mellett cseh, belga, német,angol vagy szlovák sörök közül is válogathatunk. A klasszikus ízek kedvelői mellett az édesszájúak is találhatnak kedvükre valót, hiszen meggysöröket és étcsokoládés szűretlen italt is csapolnak majd a vendéglátósok! A nagyszabású rendezvény hivatalos söre idén is a Hunyadi Mátyás sör lesz.

A csülök pedig remek sörkorcsolyának bizonyul  majd most is! Szombaton most is 100 vagy annál több csapat jelentkezését várják a főzőversenyre, ahol a lelkes társaságok feladata az, hogy 4 és fél kilónyi hátsó csülökből olyan finom pörköltöt készítsenek, amellyel le tudják venni majd a lábáról a szakavatott zsűrit!. 2015-ben továbbá az a szerencsés helyzet állt elő, hogy egy cég jóvoltából a szervezők a zöldségeket is biztosítani tudják, így a nevezők még teljesebb gasztronómiai élményekkel térhetnek majd haza.

A széles gasztrokulturális programok mellett a szórakoztatás is kulcsszerepet kap. A jó hangulatról olyan fellépők gondoskodnak majd, mint Nótár Mary, a Bódi család, Vastag Csaba, a Tankcsapda, a Republic, Demjén Ferenc vagy Ákos, aki két év után, az Igazán turnéjával örvendezteti majd meg a csabai rajongókat! A buliznivágyókról sem feledkeztek meg a szervezők. Nekik a lemezeket DJ Oszi, B. Tóth László és Dj Kovács Józsi pörgetik majd!

csabapark15

A fesztivál kísérőrendezvénye a Kárpát-medence Nemzeti Értékei és Hungarikumai Kiállítás és Vásár, amely során a rendezvényre kilátogatók megismerkedhetnek a Kárpát-medence jellegzetességeivel és értékeivel. A kiállítás 3 napja során a cél, hogy a Kárpát-medencében működő magyar kis- és középvállalkozások, családi gazdaságok, kézművesek és egyéb értékeket képviselő szervezetek megjelenjenek, kiállítsák és bemutassák termékeiket és minél szélesebb körben megismertessék azokat.
A vasárnap most is a családoké lesz. A zárónapon az első 500 gyermek meglepetésben részesül!

További részletekkel hamarosan jelentkezünk!

Képek forrása: csabaimerleg.hu

Mia

Reklámok