A szürke leghalványabb árnyalata

Hatalmas várakozás előzte meg világszerte E. L. James bestsellerének, A szürke ötven árnyalatának a premierjét. Bár Hollywood igyekezett ezt a sztorit romantikus moziként eladni, ebbe az erőlködésbe igencsak beletört a bicskájuk.

szürke1Adott egy fiatal, szürke kis egérszerű lány, aki egyetemista évei alatt nem kóstolt még bele a testiségbe. A sors pedig úgy hozza, hogy kénytelen beugrani szaktársa helyett, és elkészíteni egy portréinterjút a 27 éves milliárdossal, Christian Grey-jel, aki kívülről maga a tökély, de ugyanakkor számos titkot rejteget a külvilág elől.
Anastasia alacsony önbecsülése és érintetlensége felkelti a férfi érdeklődését, és egy elég szövevényes viszony alakul ki közöttük.

A film legelején elnéztem a fess Grey-t, kíváncsian figyeltem szavait, próbáltam kideríteni, hogy minek köszönheti szemtelenül fiatalkora ellenére azt, hogy egy csúcsvállalat élén áll. Azonban, ahogy Ana-val kezdett kialakulni egészségesnek cseppet sem nevezhető viszonya – mert az ő esetében kapcsolatról nem beszélhetünk – kezdett egyre inkább összemenni a szememben. De akkor írtam le végképp magamban, mikor közölte a szende főhősnővel egy meghittebbnek tűnő beszélgetésük során, hogy ő nem szeretkezik, hanem b*szik… Aztán mikor kitárta a „játszószobájának” ajtaját, ami inkább hasonlított egy középkori kínzókamrára, mintsem egy kéjbarlangra csak ámultam, hogy a lány nem menekült el hanyatt-homlok.

Beismerem, felgyorsult világban élünk, ahol túlzott szabadosság is megjelenik időnként a szexualitásban is, de szabadosságot nem szabad összekeverni sem a provokációval, sem az aberrációval.
Mert bár gyakran tanácsolják a régóta együtt lévő pároknak is mikor épp kialvóban a tűz közöttük, hogy kísérletezzenek kicsit az ágyban vagy azon kívül, még sokszor ezek az egymás apró rezdüléseire is rögtön reagáló emberek is sokszor félve mernek engedni bizonyos kísértéseknek. Visszakozva nyúlnak a selyemkendők vagy szemmaszkok után, mert hiába az összeszokottság, mégsem tudják rábízni magukat teljesen a párjukra, és ebben a már-már kiszolgáltatott helyzetben el sem tudnak lazulni.

szürke2A film másik sokkja számomra a Christian által felkínált szerződés, amelyben a nőt, mint alávetett emlegeti. Kérdezem én, hogy az a férfi, aki csúcsvezető miért akar beteges módon uralkodni egy ez esetben mentálisan és fizikálisan is gyengébb személy felett!? Annak külön örülök, hogy abban a közel 120 percben, amellyel a nézőt a vászon elé kívánják kötni a film készítői túl sok részlet nem hangzik el abból a többoldalas irományból.
Akadnak jócskán olyan pillanatok a filmben, amelyek megmozgatják egy egészséges nő vagy férfi fantáziáját, de egy kicsi belegondolással máris szertefoszlik a beinduló belső mozi, és marad a szürkeség vagy ami még rosszabb az üresség.
Ana jobbra érdemes, Christian pedig lehet jobban tenné, hogyha pár alkalommal elheveredne egy kanapén egy szakember társaságában.

Zárásként pedig egy plusz érdekesség. Egyes internetes források szerint az Árnyalat-trilógia egy Alkonyat fanfic, vagyis az írónő Edward és Bella csetlő botló szerelmi történetét színezte ki a saját fantáziája szerint. Ez valahol helytálló, mivel Anastasia alakja sokban hasonlít Bella-éra. Ugyanolyan esetlen és szánandó, csak míg Bellánál a mazochizmus leginkább lelki szinten jelenik meg, addig Ana hagyja magát testileg is megalázni. Grey Edwardhoz hasonlóan szabályokat szab a lánynak és eleinte igyekszik minél távolabb tartani saját magától, de végül ezt a mesterséges gátat átlépi, nem kevés fájdalmat okozva a fiatal lánynak. Csak míg Edward minden tettét megbánja, és sokat őrlődik azokon, Grey-t mindez egy percig sem érdekli.

A látottak alapján alaposan elgondolkozok azon, hogy a hátralévő két részt megnézzem-e majd. De azt bizton állíthatom, hogy szívesebben nézem Edward-ék enyelgését az Alkonyatban, mint két lelkileg sérült ember héjanászát az avaron, ahogy hajdanán Ady Endre fogalmazott.

Képek forrása: hotdog.hu, starity.hu

Mia

Advertisements