Elfojtott szenvedélyek viharában – Bernarda Alba háza

Bevallom, kissé félve foglaltam helyet a Bernarda Alba háza című dráma előadásán. A plakát és az előzetes ismertető egy elég depresszív darabot vetített előre, de szerencsére nem távoztam nyomottan a majd két órás mű után. Sőt inkább egy löketet kaptam ahhoz, hogy a lehetőségeimhez mérten megvalósítsam önmagam.

bernarda2Federico Garcia Lorca utolsó nagy alkotásában, amelyet élete művének is tartanak, egy olyan történetet tár az olvasók elé, amelybe még belegondolni is szörnyű. Főleg fiatal fejjel. Miután Bernarda Alba szeretett férje jobb létre szenderül, az özvegy andalúz szokásoknak megfelelően nyolcévnyi gyászra kényszeríti háza népét. Köztük öt eladósorban lévő leányát és tébolyodott, ősz édesanyja. A gyász ideje alatt a család tagjai nem hagyhatják el otthonukat, amely így idővel börtönné is válik számukra, és a külvilág hírei is csak a szolgájukon, Poncia-n keresztül jutnak el hozzájuk, aki a ház valamennyi lakójának ismeri minden kis titkát, előtte a lányos szobák legelrejtettebb zuga sem ismeretlen. Bár róla az egész darab alatt nem sokat tudunk meg, csupán egy félmondat erejéig egy múltbeli szégyenfoltot és egy röpke megjegyzését a férjéről. Személyét kettősség jellemzi, egyszerre markáns és furfangos, de ugyanakkor meg is alázkodik, mivel Bernarda egyes kitörései után csúszik-mászik asszonya körül a padlón.

A majd két óra alatt hét különböző női sors bontakozik ki a nézők előtt. Az özvegy, aki talán fájdalmát, talán gyengeségét palástolja kegyetlenségével és nem ritkán tettlegességig fajuló megnyilvánulásaival, amellyel igyekszik rendet és fegyelmet tartani a szabadságra és legfőképpen szerelemre szomjazó leányai között. A legidősebb leány, Angustias, az özvegy első házasságából való, apja halála után kisebb vagyont örököl. Bár öregecske és csúnyácska, korából adódóan ő az, akit először férjhez illik adni. Pepe Romano személyében kérőre is talál, de az ifjú Béres László rendezésében, a Jókai Színház színpadán a legkisebb lányra, Adela-ra vet szemet, nem kis bonyodalmat okozva a ház népének körében. (Az eredeti Lorca-darabban nem jelenik meg férfi a színen – szerk.)
Az öt leányból hárman is belehabarodnak a „csődörbe”: Angustias, Adela és a púpos, rosszindulattal teli Martirio, aki áskálódásával a végzete felé tereli legkisebb testvérét.

bernarda1A színpadon egyszerre van jelen a gyász, a magány, az elfojtott szenvedély, a féltékenység és a nők körében igencsak jellemző rivalizálás, mondhatni kavarás.
Az egyszerű fekete, fehér és szürke díszlet egyszerre áraszt modernséget és egyhangúságot. A cselekményre irányítja a nézők figyelmét, a felcsendülő flamenco zene és már-már őserővel átitatott kurjantások csak tovább fokozzák a feszültséget, egészen a katarzisban bekövetkező tragédiáig.
Számomra a legérdekesebb és legkifejezőbb karakter mégis Bernarda édesanyja, a majd nyolcvan éves Maria Josefina volt. A lánya által bolondnak titulált és úgyis kezelt meglett asszony az, aki a legjobban kifejezi érzelmeit és megjeleníti unokái elfojtott vágyait is. Az ősz hajú nő a fogságban vágyik a társaságra, férjhez akar menni. Groteszk, de annál többet mondó jelenet az mikor egy képzeletbeli lakodalomban úgy mulat a nőiességük teljében lévő leányokkal, hogy azok kényszerzubbonyának egy-egy szálát fogják.
A szereplők ruháinak színe is sokatmondó: a fehér szín egyszerre jelenti a tisztaságot és a szabadságot, míg a fekete a gyász mellett a hervadó életerőre és nőiségre is utal. A vörös és a zöld csak Adela ruhatárában jelennek meg egy időre. Zöld ünneplő ruháját nővérei tépik le róla, míg kacér, vörös legyezőjét anyja veri ki kezéből.

A mű legvégén talán sokakban zakatolt a „mi lett volna ha” kérdés, de ugyanakkor Lorca e már-már mesteri műve olyan mindennapi kapcsolatok esetleges betegségeire is ráirányíthatja a figyelmet, mint az anya-lánya vagy a nővérek közötti kapcsolat. De megjelenik egy másik eszmei sík a járhatóbb útról. Manapság is kérdés, hogy mi a jobb: a szokások tűzzel-vassal való betartása, amely a mi lelkünket is megnyomoríthatja vagy a tisztelettudó szókimondásra való nevelés?
A generációk között mindig is lesz egy szakadék, csak rajtunk múlik, hogy milyen hidat emelünk föléje!

Képek forrása: jokaiszinhaz.hu

Mia

Reklámok