Fontosnak érzik saját jövőjüket és tesznek is érte – megalakult Kiskunhalas Városi Diákönkormányzata

A SZAKI Vasutas Művelődési Házban múlt héten második alkalommal találkoztak az iskolák diákönkormányzatainak elnökei és tanácskoztak, mit is tehetnének egy fiatalos, gördülékeny városért. A város összes oktatási intézményének DÖK elnökei, delegáltjai képviseltették magukat az ülésen, és egyhangúan úgy döntöttek, megalakítják a diák demokratikus szervezetet.

DSC_7198

A Szervezeti és Működési Szabályzat elfogadása után a diákképviselők a Bibó István Gimnáziumban tanuló Nagy Emesét választották Kiskunhalas diákpolgármesterének. Alpolgármestereknek Forgó Lilit, a Felsővárosi Általános Iskola, és Szabó Nellit, a Vári Szabó István Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium diákjait választották. A tisztségek betöltése után a testület úgy határozott, hogy támogatják a város ifjúsági kutatását, illetve készek segíteni a 2018-ra pályázó Kecskemét városnak ahhoz, hogy elnyerje az Európai Ifjúsági Főváros címet.

“A városi diákönkormányzatok működése fontos egy település életében és annak formálásában. Az országban sok helyen működik ilyen szervezet, ahol kikérik a városvezetők a felnövekvő generáció véleményét, így ők is tehetnek saját maguk jövőjének irányításáért. Ezért is örültem, amikor hallottam, hogy Kiskunhalas is csatlakozik azokhoz a városokhoz, ahol működik ilyen diákszervezet. A jövőre nézve én azt látom, jó kézben van a VDÖK Kiskunhalason, és ezáltal sajátjuknak érzik a demokráciát és annak lehetőségét a fiatalok. Fiatalok dolgoznak a fiatalokért” –mondta Bornemissza Péter, a Bács-Kiskun Megyei Diákparlament képviselője.

DSC_7192

Az újonnan választott ifjúsági polgármester, Nagy Emese célként tűzte ki, hogy városi rendezvényekre megmozgassa a város fiataljait, és ők is járuljanak hozzá a fiatalos pezsgés megteremtéséhez. Kapus Krisztián, a művelődési ház igazgatója felvette a KLIK által fenntartott, és az egyházi iskolák igazgatóival a kapcsolatot, akik szintén üdvözölték a kezdeményezést.

Farkas Dániel Kiskunhalas alpolgármestere a megalapítást megelőző fórumon hangsúlyozta, a városnak szüksége van az ilyen kezdeményezésekre, és készek ezt támogatni.

Forrás: Bornemissza Péter Bács-Kiskun Megyei Diákparlament képviselő

Dani

Reklámok