Az egészség fellegvára – Szauna Szeánszok a gyulai Várfürdőben

Gyula igazi gyöngyszem a dél-alföldi régióban. A történelmi fürdőváros hosszú évtizedek óta kedvelt a turisták körében. Ahogy beköszönt a jó idő, szinte nem múlik el úgy hétvége, hogy valami program ne színesítené az itt élők és az idelátogatók életét.
A Gyulai Várfürdő a határon túliak körében is nagy népszerűségnek örvend. A főszezonban és azon túl is számos külföldi vendég érkezik ide feltöltődni mind testileg, mind lelkileg. Ehhez nyújt többek között kiváló lehetőséget a már több alkalommal ismertetett Szauna Szeánsz. A helyi sajátosságokról és szolgáltatásokról Nagy Sándor szaunamesterrel beszélgettem.

szóró4

Viharsarki Kanapé: Mi a fő turisztikai vonzereje szerinted Gyula városának? Mi teszi egyedivé Békés megyében és a régióban egyaránt?
Nagy Sándor: A város történelmi öröksége, és az erre épített különböző programok, fesztiválok. Ezek egyik központja a Vár és a Várszínház. A gyulai emberek a vendégszeretetükkel hozzájárulnak ahhoz, hogy az idelátogatók messze földre vigyék a város jó hírét. De fontos szerepet kap a Várfürdő is a gyógyvizével, gyógykezeléseivel, strandjával. De a szauna egyedi világával, Szeánszaival is csábító tud lenni most már az Aquapalotával együtt.

VK: Milyen problémákra nyújt segítséget a gyulai gyógyvíz?
N. S.: Gyógyvizünk főleg mozgásszervi megbetegedések, reumatikus panaszok, műtétek utáni rehabilitáció és nőgyógyászati panaszok, gyulladások esetén nyújt segítséget.

összetétel

VK: Az Aquapalota megépülésével miként változott a fürdő megítélése? Nőtt-e a népszerűsége?
N. S.:
Mindenképpen nőtt. Nagy hiányt pótoltak a Várfürdőben az Aquapalota megépítésével. Most már télen is kellemes környezetben, jó hangulatban tudnak kikapcsolódni a kisgyermekes családok is, hiszen az Aquapalota minden korosztálynak kellemes, izgalmas órákat tud biztosítani.

javallat

VK: Mióta élhetnek a fürdő vendégei a Szauna Szeánsz lehetőségével?
N. S.: 2009 végén nyílt meg a Castello Szaunapark. A felöntéseket – a Szeánszokat a megnyitás óta élvezhetik vendégeink.

VK: Kik nyitottabbak a Szeánszokra: a magyar vagy a külföldi vendégek?
N. S.: 
Egyformán nyitottak, sőt egyre inkább azt vesszük észre, hogy a vendégeink céltudatosan keresik azokat a helyeket, ahol a szaunázást Szauna Szeánszokkal színesítik, teszik teljessé a képzett szaunamesterek.

20131019_192823

VK: Te hogy ismerkedtél meg ezzel a hivatással? Mi vonzott benne a leginkább?
N. S.:
2011-ben kerültem a Várfürdőbe uszodamesterként. A már itt dolgozó kollégák szerettették meg velem a szaunázást, és innen már egyenes út vezetett ahhoz, hogy amint lehetőség adódott, elvégezzem a szaunamester képzést. 2012 februárja óta dolgozom a Várfürdőben szaunamesterként is.

VK: Miként festenek a te Szeánszaid? Miket részesítesz előnyben?
N. S.:
A Castello Szaunapark minden nap 13 órakor nyit. Szeánszaink szintén naponta 15 órakor, és 17 órakor kezdődnek. Viszonylag fix műsorrendet követünk a kollégákkal. Például kedden, csütörtökön és vasárnap vannak bőrápoló, bőrtápláló sós, és mézes (esetleg mézes-kávézaccos, jeges-citromos) Szeánszaink a szaunapark gőzkabinjában.
A többi napon a Bástya szauna házunkban tartunk illóolajos Szeánszokat. 15-20 féle kiváló minőségű illóolajból, és ezek keverékeiből válogatunk Szeánszaink során.

szóró1

VK: Honnan értesülhetnek az érdeklődők az aktualitásokról? Kinek érdemes kipróbálnia ezt a wellness szolgáltatást?
N. S.:
A Gyulai Várfürdő honlapjáról mindig naprakészen tájékozódhatnak vendégeink, illetve plakátokon, szórólapokon is tájékoztatjuk őket az aktuális programokról.
És hogy kinek ajánljuk? A finnek úgy tartják, hogy aki el tud menni a szaunáig, az bemehet. De komolyabbra fordítva a szót, aki egy kicsit ki szeretne kapcsolni, kilépni egy kicsit a “taposómalomból”, pihenni, relaxálni, ellazulni, azoknak mindenképpen ajánlom a szaunázást, de még inkább a Szauna Szeánszokat, ahol mindezt szaunamester vezetésével intenzívebben, az egészséges, és helyes módon tehetik meg.

kastély

VK: A gyulai fürdő mostanában milyen rendezvényekkel, különlegességekkel várja vendégeit?
N. S.:
Jelenleg a sporté a főszerep a Várfürdőben. Január 24-én és 25-én a VIII. Várfürdő Masters úszóversenyt rendezték meg, február 7-én és 8-án pedig a Gyermek Vízilabda Bajnokságnak adunk otthont.
Szaunaparkunk a napi nyitva tartáson kívül most is minden szombaton éjszakai wellness fürdőzéssel várja kedves vendégeit, mely idő alatt három Szauna Szeánszon is részt vehetnek. Természetesen nagy szeretettel várjuk minden nap minden régi, és új vendégünket a Gyulai Várfürdő bármely szolgáltatását is kívánják igénybe venni.

Képek forrása: Nagy Sándor szaunamester, Gyulai Várfürdő hivatalos oldala, gyulavaros.hu

Mia

Reklámok