A Magyar Kultúra Napján több mint félezer diák szavalta a Himnuszt Makón

A Magyar Kultúra Napján három iskolában több mint félezer diák szavalta el Makón a Magyar Himnuszt.

DSC08867

A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.

“Az új városvezetés nyitott személetét tükrözi ez a mai nap is, hiszen a helyi iskolákkal közösen terveztük meg a Magyar Kultúra Napjának városi ünnepét. Több száz diák szavalta a Magyar Himnuszt. Emellett a Városház Galériában kiállítást rendeznek, szintén ebből az alkalomból” nyilatkozta blogunknak Farkas Éva Erzsébet polgármester asszony.

A program része, hogy a Makói Városi Televízió este műsorra tűzte az iskolákban készített felvételt. Ilyen jellegű műsor korábban nem volt még a városban. Ma délelőtt először a Szent István Egyházi Iskolában, majd a József Attila Gimnáziumban, végül a Návay Lajos Szakképző Iskolában szavaltak a diákok. Szűcs Péter, a SZIGNUM igazgatója elmondta, örömmel csatlakoztak az Önkormányzat kultúra napi programjához, amely egyben hasznos is a diákoknak. Huszár Szabolcs, a Gimnázium igazgató-helyettese a közös együtt ünneplés lehetőségére hívta fel a figyelmet, míg Kozák György, a kereskedelmi iskola intézmény-vezetője azt kívánta a résztvevőknek, hogy a mai nap mintájára, máskor is fordítsanak figyelmet a magyar nyelv, irodalom, történelem ápolására, forgassák többször a magyar szerzők műveit.

Forrás: Major Zsuzsanna sajtóreferens, Makó Város Önkormányzata Kabinet Iroda

Dani

Reklámok