Mesés kalandozások

A téli borongós időszak kedvez az esti házimozizásokhoz is. Meleg takaróba bújva és egy bögre forró kakaó társasáságban nincs is jobb, mint kicsit elmerülni a mesék és a fantasyk világában. Ezekhez adok a következőkben pár filmtippet.

a-hetedik-fiu-jatek

A hetedik fiú (2014)

Az élőszereplős fantasy tavaly decemberben került a hazai mozikba. A történet szerint egy évszázadokkal korábban erejétől megfosztott és fogságba ejtett boszorkány, Malvin Anya (Julianne Moore) a vérvörös telihold közeledtével visszanyeri bűbájos képességeit, és elindul egykori udvarába, hogy alattvalóit összetoborozva bosszút álljon Gregory Mesteren (Jeff Bridges), és átvegye a világ fölött a hatalmat.
A lovag, akit Szellemként is tisztelnek, démonűző, szellemirtó és a természetfeletti lények mészárosa egyben. Ebben a munkájában van segítségére mindig egy inas, akit gondos munkával, általában 10 év alatt készít fel arra, hogy tanoncból mesterré válhasson.

Malkin Anya ébredésekor azonban korábbi inasa odavész a harcban, viszont a boszorkány visszatérése egyet jelent azzal is, hogy alig pár napja marad Gregorynak arra, hogy új ifjút találjon, akit rohamléptekben fel tud készíteni arra az összecsapásra, amelyben akár az egész világ sorsa is a kezükbek foroghat.
A szerencse a lovag mellé szegődik, mert a megérzései egy hetedik fiú hetedik fiához vezénylik. A kalandvágyó Tom (Ben Barnes) maga sincs igazán tisztában képességeivel és származásával, de szívesen belevág a kalandba.
Bár eleinte nem veszi fel megfelelően a ritmust, édesanyja, a jó boszorkány elvesztése és fájdalma arra sarkallja, hogy, hogy szembeszálljon a különleges sereggel. A rövid kalandozás során még a szerelem is megkísérti Malkin Anya unokahúgának személyében, de hogy most a kis boszi felszikrázása a végzet vagy csak egy pillanatnyi fellángolás jele talán sosem tudjuk meg.
Véleményem szerint egy egyszer megnézős film, de kellemes kikapcsolódást nyújt arra a több mint másfél órára.

A hobbit – Az öt sereg csatája (2014)

ötsereg

Zsákos Bilbó kalandja ott ér véget, ahol Frodóé elkezdődik, de ne szaladjunk ennyire előreT J. R. R. Tolkien Hobbit című kisregényét Peter Jackson álmodta ugyanúgy a vászonra, akárcsak a Gyűrűk Ura-trilógiát. A meseszép új-zélandi helyszíneken játszodó befejező rész leginkább úgy érthető, hogyha tisztában vagyunk a történet egészével. De a stratégiai játékok szerelmesei igazán élvezni fogják előzetes ismeretek nélkül is a látványos csatajeleneteket és a cselszöveseket egyaránt.

Talán az emberekből, törpékből, tündékből, hobbitokból és egyéb félszerzetekből álló csapat nem is gondolt bele abba mikor szembeszállt Smauggal, a sárkánnyal, hogy micsoda veszélyt szabadítanak a világra. A felzavart és zsákmányától megfosztott fenevad dühében Tóváros felé veszi az irányt, és iszonyatos pusztításba kezd, nem kímélve sem nőt, sem gyermeket. De időközben Thorin, a törpék vezetője is elveszti fejét, és elárulja barátait.
Azonban a belső széthúzásnál nagyobb veszély is leselkedik Középföldére. Szauron orkok seregeit szabadítja a békés népségekre, akiknek dönteniük kell: vagy összefognak vagy elvesznek.
Gyűrűk Ura-rajongóknak kötelező darab, de akik nem szeretik annyira a csata jeleneteket kicsit csalódottak lehetnek.

Spoiler veszély: a filmvilág arról pletykál, hogy két vagy három év múlva a rendező A szilmarilokat is megfilmesítik, amely a Gyűrűk Ura előzményének tekinthető. Az író fia szerkesztette könyvvé édesapja halálát követően. Kíváncsian várjuk, hogy mennyire jönnek be a híresztelések!

Képek forrása: vivatv.hu

Mia

Reklámok