“Együtt fut a nemzet!” – májusban rajtol a Nemzeti Bor Maraton

Egy eddig egyedülálló kezdeményezés rajtol el 2015. május 23-án Hajóson, a Szent Orbán-napi borünnepen. A Nemzeti Bor Maraton célja, hogy hazánk mind a 22 borvidékén átívelve népszerűsítse a kulturált borfogyasztás és az egészséges életmód fontosságát. A bormaraton ötletgazdájával, Balla Attilával beszélgettem.

maratonfo

Viharsarki Kanapé: Hogy született meg a bormaraton ötlete?
Balla Attila: 
Az alapötlet 2013 novemberében született, stílszerűen egy borvacsorán. Dlusztus Imre borászati szakíró barátom meghívására voltam jelen a rendezvényen, és épp Imrének tettem fel aznap este a kérdést: “Imi, mi lenne, ha csinálnánk egy bormaratont? Egy olyat, ahol az egész ország futva fedezi föl a borvidékeket, borokat, a magyar vidék szépségeit.”
Ez volt az alapötlet, amit a következő 3-4 hónapban “kibontottunk”, illetve megtöltöttünk tartalommal és a rengeteg ötletünkkel együtt jutottunk el 2014. december 11-re, amikor hivatalosan is bejelentettük a Nemzeti Bor Maraton országos rendezvénysorozat indulását. Mindezt a borszakma 2015 legnagyobb bormarketing eseményének kiáltotta ki, amire már most nagyon büszke vagyok!

VK: A te életedben hogy jelenik meg a sport és a jó borok iránti szenvedély?
B. A.: 
A sport szeretete már 5 éves korom óta jelen van az életemben. Közel 20 évet töltöttem el a versenysportban, azon belül az atlétikában, de fociztam még NB II-ben is. A sport bármely szakága és válfaja érdekes számomra, ebben mindenevő vagyok. Ma is több sportágat űzök, és a gyermekeimet és családomat is erre ösztönzöm.
A borok: friss szerelem és egyben kihívás is most az életemben. Borokról úgy beszélni és foglalkozni velük, hogy nem vagy borász, esetleg szőlész, csak “fogyasztó”, elég ingoványos terep. 3-4 éve foglalkozom mélyebben a magyar borokkal és mint marketingszakember, magával a borral, mint “termékkel”. Innen a kihívás, hogy a magyar bort újra az alapkultúránk részévé tegyük.

maraton3

VK: Kik álltak a kezdeményezés mellé?
B. A.: 
Borszakmai oldalon komoly tárgyalások és egyeztetések után elmondhatom, hogy a teljes borszakma a Nemzeti Bor Maraton mellé állt, felismerve ennek egyedüli lehetőségeit. Ebben elengedhetetlen érdeme van Tiffán Ede bácsinak, Koch Csabának, Bock Józsefnek, Gere Attillának, Sike Tamásnak és Dlusztus Imre borászati szakírónak, akik elsőként mellénk állva sok-sok fórumon hirdették ennek fontosságát.

Sportszakmai oldalon köszönet illeti Vozár Attilla ultrafutót és Farkas Lászlót, a Honvédelmi Sportok Országos Egyesületének elnökét, akik a futást koordinálják és szervezetileg is felügyelik azt.

Közreműködnek: Tiffán Ede és Koch Csaba, a Nemzeti Bor Maraton nagykövetei, Bock József, Gere Attila és Sike Tamás, a rendezvény védnökei, Tiffán Zsolt országgyűlési képviselő, a parlament szőlészeti és borászati albizottságának elnöke, Tornai Tamás, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke, Ifj. Hubai Imre, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vidékfejlesztésért felelős alelnöke,  Mécs Károly Kossuth-díjas színművész, borakadémikus, Balla Attila programigazgató, Dlusztus Imre borszakmai vezető, Vozár Attila sportszakmai vezető, Sipos István ultrafutó,  sportszakmai tanácsadó, Kőházy FankaDeli Ferenc, a Nemzeti Bor Maraton hivatalos dalának szerzője és előadója, valamint Szabadi Diána, a 2014-es év siket szépségkirálynője.

Szakmai partnereink képviseletében: Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, Földművelésügyi Minisztérium / Nemzeti Borkiválóság Program, Magyar Bor Akadémia, Junibor

Támogatóink képviseletében: AXA Bank, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, MTVA, Lochner Kft., Pappas Auto Magyarország Kft., Innomedio Kft., Saucony – Unisport Kft., Utazok.hu, Compressport Hungary

VK: Hogy néz ki a forgatókönyv? Mikor várható az indulás és hol?
B. A.: 
A Nemzeti Bor Maraton 2015. május 23-án indul Hajósról, a Szent Orbán-napi borünnepről. Magyarország 22 borvidékén keresztül, közel 160 települést érintve, 2537 km-en át, 11 nap alatt az országot megkerülve érünk vissza szintén Hajósra. 105 hivatalos futószakasz van, amiben vannak hivatalos maraton és félmaraton távok is. Amatőröket és profikat egyránt várunk.

A települések és borvidékek között külön versenyt hirdetünk!

A cél mindkét esetben az, hogy a Nemzeti Bor Maraton hivatalos útvonalában szereplő 116 település és a 22 magyarországi borrégió a maga javára a lehető legtöbb futót mozgósítsa.

Nézzük egy konkrét példa alapján: A nevezni készülő versenyzőnk Szegeden él, és itt is szeretné lefutni a Szeged-Mórahalom közötti 21,3 km-es szakaszt. A nevezéskor lehetősége van arra, hogy mint település Szegedért fusson, és mint a kedvenc borához kötődve a Villányi borvidékért. Viszont, ha Ő éppen a szegedi szakaszt választja futásnak, de szülővárosa Pécs, akkor természetesen Pécsért is futhat.
Azt, hogy valaki melyik településért és melyik borvidékért fut, szabadon, a nevezése leadásakor kiválaszthatja.

A legtöbb nevezett futót magáénak tudó /toborzó/ település elnyeri a következő évi, 2016-os hivatalos Nemzeti Bor Maraton RAJT helyszínét és annak hivatalos rendezési jogát.
A győztes borvidék részére pedig a 2016-os évben a Nemzeti Bor Maraton szervezője, a Bormaraton Kft. bruttó 500 000 Ft értékű médiamegjelenést biztosít a 2016. évi Nemzeti Bor Maraton rendezvényen.

maraton1

VK: Mi a fő küldetésetek?
B. A.: 
Célunk egy olyan Európában egyedülálló, önmagában is kiemelt turisztikai vonzerőt jelentő programsorozat létrehozása, amely a magyar sport és a magyar borászati tradíciókra alapozva új “közösségi élményműfajt teremt”. Színesítve mindezzel nemzeti borászati és gasztrokulturális hagyományainkat, sportkultúránkat és ezzel egyidőben a Magyarországról alkotott képet.

Rövidtávon egy olyan pólusa kívánunk lenni a magyar bormarketingnek, amely az NBM által megteremtett borszakmai összefogást és szakértelmet beépítve az innovatív ötleteinkbe, mind belföldön, illetve középtávon külföldön is “minőségi reklámot” jelent a magyar borászati ágazatnak.

A két fő küldetés közül a másik a SPORT. Ezzel olyan célunk van, hogy a könnyen elérhető futást a mindennapok részévé tegyük minden korosztálynál. Innen a küldetésünk megfogalmazása is: “házhoz visszük a futás élményét”, valamint a szlogenünk: “Nemzeti Bor Maraton – Együtt fut a nemzet!”.

VK: Mennyire jelenik majd meg a programok sorában, hogy számos bor és borászat nemzeti érték vagy hungarikum?
B. A.: 
Az első év tematikája a magyar vidék. Ezáltal a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együttműködve az egész útvonalat érintően az országban bemutatkozási lehetőséget kapnak a helyi termelők is a borok, borászatok mellett. A nemzeti értékeinket kiemelten kezeljük, köztük a hungarikumokat is a borvidékekhez kötődően.

VK: Jómagad is dél-alföldi vagy. Ez a régió nem éppen borvidék. Valahogy be tudjátok mégis vonni a körforgásba?
B. A.:
Az első évben területileg a 22 borvidéket érintjük, itt van a hivatalos útvonal 105 települése és a teljes táv is 2537 km-en. A legközelebb a Viharsarokhoz Hódmezővásárhely és Sóshalom van, ahol zajlanak majd az események. Viszont e rendezvény mindenkinek szól, sőt! Hadd jegyezzem meg, az első nevezőnk épp egy gyulai úriember volt.

VK: Mit érdemes tudni a promóciós videó születéséről? Mennyire nyújt betekintést a tervezett programokba, azok arculatába?
B. A.: 
A pontos és teljes információkat a naponta frissülő weboldalunkon és Facebook oldalunkon lehet olvasni.
Az innovációnk ereje ebben is rejlik: Több médiaeszközt is hadba fogtunk, amik reméljük sikerre viszik a rendezvényt. Ilyen a hivatalos videóklipünk, rádióreklámunk, promóciós videónk, weboldalunk, és a március 16-án megjelenő mobilapplikációnk. Ezek linkjei a weboldalunkon megtalálhatóak.

A hivatalos dalunk és videoklipünk egy kétnapos forgatás eredménye. Forgattunk Villányban, Borotán és Egerben, és ehhez a képi világhoz társul Kőházy FankaDeli Ferenc barátom által szerzett dal, a “Napfény íze”. Remekül sikerült, remélem, a magyar borkedvelőknek egy kultdalává válik. Sok mindent rejtenek a sorok!

maratonnev

VK: Zárásként, hogy zajlik a nevezés? Kinek érdemes belevágnia?
B. A.: Nevezni kizárólag online lehet az alábbi weboldalon: https://nemzetibormaraton.hu/jelentkezes-szakaszvalasztas
Január 30-áig ezt bárki megteheti kedvezményesen, 4900 forintért. Egyéniben és 3-5 fős csapatban is nevezni lehet távjainkra, korosztályi megkötés nélkül. Mindenkit szeretettel várunk! Technikai jellegű kérdésekre pedig e-mailben vagy telefonon is szívesen válaszolunk.

Képek forrása: Nemzeti Bor Maraton hivatalos Facebook oldala

Mia

Reklámok