Országos Aikido Évzárót tartottak Makón

A Nemzeti Aikido Szövetség – Magyarország, a Magyar Aikido Sportért Alapítvány, a Magyar Battodo Szövetség és a 25 éves Makó Budo Klub december 5-e és 6-a között megtartotta hagyományos Országos Aikido Évzáróját. A rendezvénynek a Makói Návay Lajos Szakképző Iskola és Kollégium tornaterme adott otthont.

blogger-image-1846608993

A pénteki és szombati edzéseken sensei Márton Imrétől, a Nemzeti Aikido Szövetség – Magyarország főinstruktorától, sensei Molnár Jánostól, a Harmónia Budo SE technikai vezetőjétől és a Magyar Battodo Szövetség 4. danos mestereitől tanulhatott az ország minden részéből érkező közel 200 résztvevő.

Szombat délután a hagyományokhoz híven minősítő kyu övvizsgákra került sor, ahol közel 40-en mérettették meg tudásukat a vizsgabizottságok előtt. A sikeres vizsgák eredményhirdetése után osztották ki az “Év Aikidosa” címeket.

Az “Év Aikidosa” címet a Nemzeti Aikido Szövetség – Magyarország és a Magyar Aikido Sportért Alapítvány azzal a céllal adományozza, hogy minden évben elismerésben részesüljenek azok, akik a legtöbbet tesznek az Aikido népszerűsítéséért. A Magyar Aikido Sportért Alapítvány szakmai kuratóriuma évente díjakat oszt ki a jelöltek között. Az elismerésben részesülők nevei mindig a díjátadókon válnak nyilvánosságra. Idén a budapesti 3. danos Becze Zsoltnak, a hódmezővásárhelyi 2. danos Kovács Némedi Zoltánnak és a budapesti 3. danos Nagy Gyulának ítélte a kuratórium. A díjakat sensei Bodnár Gyula, a Nemzeti Aikido Szövetség – Magyarország elnöke és sensei Márton Imre, a Magyar Aikido Sportért Alapítvány elnöke adta át.

DSC_0127

Ezt követően az Aikidoban és az Aikidoért végzett több évtizedes munkájáért a Magyar Aikido Sportért Alapítvány kuratóriuma szakmai elismerésben részesítette Bodnár Gyula 3. danos mestert, akinek az aikidoval való kapcsolata egészen az 1970-es évekig nyúlik vissza.

DSC_0137

Az est zárásaként a Nemzeti Aikido Szövetség – Magyarország és a Magyar Aikido Sportért Alapítvány “Piero sensei-emlékdíj” egyedi elismerésben részesítette a súlyos balesetéből felgyógyult Veisz János 4. danos aikido mestert.

DSC_0147

A díjazottak:

DSC_0162

Képek forrása: http://www.promenad.hu (Bodrogi Klára)

Dani

Reklámok