A csodavárás időszaka – interjú Bikádi Alexandrával

Az advent a várakozás ideje. A karácsonyt négy héttel megelőző vasárnapon gyúl ki a koszorún az első gyertyaláng, amely a fény erősödését hirdeti a sötétség felett. Ez a befelé fordulás, a számvetés időszaka.
Bár sokan elcsépeltnek gondolják, mi most egy más szemszögből igyekszünk megközelíteni a következő napokat. Bikádi Alexandrát, “Az élet értelme” oldal üzemeltetőjét kérdeztem többek között az előttünk álló időszak misztériumáról és arról a világnézetről, amely sokszor könnyebbé tehetné a mindennapjainkat.

winter-city

Viharsarki Kanapé: Hogy vált az életed részévé az ezotéria?
Bikádi Alexandra:
Ha mondhatom így, mindig is érdeklődéssel fordultam az ezotéria felé, már akkor is, amikor még azt sem tudtam, hogy ez a neve. 🙂 Mint minden gyermek, én is érdeklődtem a szellemvilág iránt, azzal a különbséggel, hogy nálam ez az érdeklődés fent is maradt. Természetesen az ezotéria, a spiritualitás ennél sokkal többről szól, hiszen magát az életet jelenti. Az egész életet, a mindennapjainkat a spiritualitás hálózza be, akár látjuk és akár elhisszük ezt, akár nem. Az emberek többsége nem érti, hogy csak azt láthatják, tapasztalhatják meg, amit hisznek. Nem „hiszem, ha látom”, hanem „ha hiszem, akkor látom.”

“Az igazság kibírja a kételyt – sőt fölfedezése igényli is. Vakhit csak olyasmihez kell – de ahhoz nagyon -, ami nem igaz.”
/Müller Péter/

VK: Honnan jött az ötlet, hogy elindítsd az oldalad?
B. A.:
Egyre több és több emberrel találkoztam, akiknél egyértelműen, vagy kevésbé egyértelműen, de kiderült, hogy érdekli őket ez a témakör, még ha azt nem is tudták, hogy ez az a témakör. Ezek az emberek tele voltak kérdésekkel és kételyekkel és nem tudták, hogy hol keressék a válaszokat, ha azok egyáltalán léteznek. Minden egyes idézettel és képpel arra próbálom emlékeztetni őket, hogy a válasz bennük van…

Nem emberi lények vagyunk, akik megtapasztalják a spiritualitást, hanem spirituális lények, akik megtapasztalják az emberi létezést.

“Nem alszik mindenki, akinek csukva van a szeme. És nem lát minden nyitott szemű ember.”
/Anthony de Mello/

book-coffee-winter

VK: A hétköznapokban mivel foglalkozol? Az életed mennyire könnyíti meg ez a másfajta látásmód?
B. A.:
Recepciósként dolgozom, mellette természetgyógyásznak tanulok. A hármas egység nagyon fontos: Test – Lélek – Szellem. Szeretnék segíteni mindhárom egyensúlyának helyreállításában, amennyire csak tudok, amennyire csak lehet mind szellemi és lelki síkon, mind fizikai síkon. Utóbbi végett kezdtem el ezt az egyetemet.

“- Hé! Szókratész, ha olyan sokat tud, hogyhogy egy benzinkútnál dolgozik?
– Ez egy szolgálat, az ügyfelet szolgálom, a legnemesebb feladat.
– A benzintöltés?
– A mások szolgálata.”
/Dan Millman/

A másik kérdésedre elég nehéz válaszolni. Azt sem mondanám, hogy megkönnyíti az életemet az, hogy másként gondolkodom, viszont határozottan nem is nehezíti. Mint említettem, nekem mindig is ez volt a természetes. Ezzel a gondolkodással kelek és ezzel fekszem. Így gondolkodok recepciósként, gyógyítóként és egyszerű hétköznapi emberként is. Nem tudom külön választani ezt a fajta látásmódomat a különböző helyzetekben, ez vagyok én, és hogy ez jó-e vagy rossz, ki tudja. 🙂

VK: 2012. december 21-ére sokan fordulópontként tekintettek. Szerinted hol tartunk most a változások sorában? A mostani forrongások hova vezetnek?
B. A.:
Ez a dátum fordulópont is volt. Természetesen minden év december 21-e fordulópont, de a 2012-es évben kiemelten, ha fogalmazhatok így. Az e dátumhoz kapcsolódó változások folyamatban vannak régóta és lesznek is még jó darabig. Nagy horderejű változásokról beszélünk, melyekhez érthető módon idő kell, a mi érdekünkben, még ha az idő nem is létezik. 🙂 A tisztulások zajlanak egyéni és globális szinten is. Alkalmanként könnyebb, máskor nehezebb ezekkel a változásokkal fenntartanunk a lépést és változó, hogy ezek a hatalmas energiamozgások kiből mit váltanak ki. Mindenki maga teremti a saját valóságát.

“Egyesek keserű, haragos, gyűlölettel teli világban élnek…
Mások barátságos, gondoskodó, szeretettel teli világban…
Ugyanabban a világban.”
/Jose N. Harris/

snowman

VK: Számodra mit jelent az adventi időszak? Miképp vélekedsz a karácsony misztériumáról?
B. A.:
Talán sokakhoz hasonlóan nekem is az advent az egyik kedvenc időszak az évben. Ilyenkor az emberek akarva-akaratlanul, tudatosan és tudat alatt egyaránt békésebbek és több bennük a szeretet. Az év leghosszabb éjszakája felé közeledve mindenki egyszerre fordul kicsit befelé és kifelé a család, a barátok felé egyaránt. Képletesen szólva a leghidegebb és a legmelegebb időszak egyszerre. A legvarázslatosabb. Ilyenkor úgy érzik az emberek, hogy bármi megtörténhet… megtörténhet a csoda… és milyen igazuk van. 🙂

“Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, a világon semmi sem varázslat. Vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat.”
/Albert Einstein/

Christmas lights

VK: Szerinted a mai kor embere hogy tud a leghatékonyabban lenyugodni ebben az időszakban? Milyen módszereket tudnál ajánlani?
B. A.:
Mondanám az ilyenkor szokásos sablon szöveget, hogy a mai rohanó világban… de nem mondom, mert ismét arra emlékeztetném az olvasókat, hogy minden fejben dől el. Az a paradigma van jelen az emberek fejében, hogy a mai világot csak rohanással és rengeteg munkával lehet túlélni. Bevallom, én is kezdtem mostanában e szerint a paradigma szerint élni, holott tudom, hogy minden fejben dől el, de néha én is átesek a ló túloldalára. 🙂
Higgyétek el, mindenkiben megvan a képesség arra, hogy valami csodálatosat alkosson. Mindenkiben van valami egyedi, valami, amire hivatott. Meg kell keresni ezt a valamit és tudni kell, hogy az anyagi helyzetünk nem a ledolgozott órák mennyisége alapján változik. Ha az lenne az emberek foglalkozása, amit szeretnek csinálni, soha többé nem éreznék azt tehernek.

“Figyeld meg az életet: látsz valahol szomorúságot? Láttál már valaha depressziós fát? Vagy láttál már valaha szorongó madarat? Vagy idegbeteg állatot? Ugye nem? Az élet egyáltalán nem ilyen. Csak az ember tévedt el valahol.”
/Osho/

Javaslom még a relaxációt, a meditációt, a jógát, lehet zeneterápia, színterápia vagy csak merüljünk bele egy jó könyvbe. Ezek mind – mind segítenek egy kicsit kikapcsolódni, feltöltődni. Viszont ami a legtöbbet segít, ha segítünk másoknak! Komolyan! Próbáljátok ki!

VK: A Viharsarki Kanapé blogon a következő napokban a tarot Nagy Arkánumának egy-egy lapját mutatjuk be. Számodra mit jelent ez a már-már önismereti módszer? Ki tudja igazán hatékonyan forgatni?
B. A.:
Nagyon közel áll hozzám a tarot. Nem is olyan régen találtam meg a hozzám talán leginkább illő képvilággal rendelkező tarot kártyát. Nagyon jó dolognak tartom és véleményem szerint az olyan emberek tudják a leghatékonyabban segítségül hívni, akik hallgatnak a megérzéseikre is a kártya alapjelentései mellett, vagy akár néha újraértelmezve azokat. Szeretném kihangsúlyozni, hogy a tarot kártya nem jós kártya. Sajnos sokan tévhitben vannak ezzel kapcsolatban. Ahogy te is mondtad, önismereti és döntést elősegítő kártya. Persze azt ne felejtsük el, hogy a gondolataink teremtik meg a saját valóságunkat…

“Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda! Odamenne és semmi sem volna lehetetlen nektek.”
/Máté Evangéliuma 17. fejezet/

heart

VK: Zárásként, hogyan segíthetjük elő, hogy karácsonyra a mi lelkünkben is megszülessen újra a fény?
B. A.:
A fény mindig ott volt, ott van és ott is lesz. Szerencsére azt mi eloltani nem tudjuk. Mint már említettem ez az időszak egyszerre befelé és kifelé fordulás, ettől különleges, ettől szép. Befelé fordulva megtalálhatjuk a belső békénket és a szeretetet. Hiszen ezek vagyunk valójában. Kifelé fordulva pedig kifejezhetjük a szeretetet, nem csak a család és a barátok felé, hanem minden ember felé, hiszen minden összefügg mindennel, és mindenki mindenkivel, egyek vagyunk mind. Szeressük és segítsük egymást!

“A szeretet olyan, mint a gyógyszer, nem jutalom. Nem annak kell adni, aki megérdemli, hanem annak, akinek szüksége van rá.”
/Böjte Csaba/

Képek forrása: femina.hu

Mia

Reklámok