„Ez a küldetésünk!” – interjú Hégely Sándorral, a Csabai Kolbászfesztivál fesztiváligazgatójával

Békéscsaba és a kolbászfesztivál neve az elmúlt évek alatt egybeforrt. Az ország legnagyobb gasztronómiai rendezvénye szinte már a kezdetek óta a határon túliakat is megszólítja. Hogy mi az, ami az elmúlt 18 évben cseppet sem változott, és mi az a titok, ami a fiatalokat is megszólítja? Többek között ezekről kérdeztem Hégely Sándor fesztiváligazgatót.

csabaikolbilogo_lapozos

Viharsarki Kanapé: Az idén nagykorúvá érett a fesztivált. Mi az, ami a 18 év alatt nem változott?
Hégely Sándor: Nagyon sokan tették már fel nekem a kérdést, hogy mi az, ami változott az évek során, mi az új a fesztiválban. De erre a kérdésre pont azt szoktam válaszolni, amit kérdezett: mi mindig ugyanazok akarunk maradni, nem akarunk változni. Talán színesebbek vagyunk és egyre nagyobbak, de amit meg akarunk mutatni az embereknek, az évről-évre ugyanaz.
A csabai kolbász és a disznóvágások még ma is élő hagyományok.

VK: Mennyiben emelte meg a fesztivál nívóját az, hogy hungarikummá vált tavaly év végén a csabai kolbász?
H. S.: Úgy fogalmaznék, hogy a termék ismertségét jelentősen megnövelte. Ma 50-60 olyan kistermelőről tudunk, aki nagyon jó minőségben állít elő háztáji, száraz csabai kolbászt. Viszont nem tudnak eleget készíteni a magyar piacra. Napjainkban egy hiánygazdálkodásban kell részt venniük, ami hatalmas szerencse bármilyen iparágban. Ebben mindenképpen segített az, hogy hungarikum lett a csabai kolbász.

kolb1

VK: A nemzetközi szárazkolbász készítő versenyre mennyi nevezés futott be? Ezek közül hány volt határon túli?
H. S.:
131 nevezésünk, ebből 14 vagy 15 volt a külföldi kolbászoknak, szalámiknak a száma. Szlovéniából, Horvátországból, Csehországból és természetesen Erdélyből is érkeztek nevezések. A gyergyóiak kitettek magukért, tőlük több szál is megméretette magát a versenyben.

VK: Az idén milyen apropóból köszönthetjük vendégként a gyergyószentmiklósiakat?
H.S.:
Mezei János Gyergyószentmiklós polgármestere régi jó ismerősünk. Úgy gondolom, hogy Gyergyószentmiklós Székelyföld egyik gyöngyszeme a sok közül. Ezért is jött az ötlet, hogy az idén ők mutatkozzanak be. A fesztivál négy napja alatt bemutató disznóvágásokkal és hagyományőrző műsorokkal is emelik a rendezvény fényét. A nagy sátorban található a standjuk, még egy hatalmas „medvét” is magukkal hoztak. Nagyon jó érzés számomra, hogy szívvel-lélekkel kiveszik részüket az eseményekből. A nyitónapon tartott bemutatóvágásukon jelen voltak a néptáncosaik és a kórusuk is, akik remek hangulatot varázsoltak a zord időjárás ellenére is. Olyan érzés volt, mintha mindig is itt lettek volna velünk.

kolbf2

VK: A hagyományőrzés mennyire jelenik meg a programok sorában?
H. S.:
Ez a küldetésünk. Magának a csabai kolbász hagyományának a megőrzése és továbbörökítése. Ennek egyik ékes bizonyítéka az ifjúsági gyúrás, amelyen több mint 200 csapat gyúrt.
Arra, hogy mennyire fontos ez a fiatalok számára van egy jó példám tavalyról. A gyermekem is indult az osztálytársaival, hetekkel a gyúrás előtt ruhát készítettek maguknak, arra törekedtek, hogy minél egységesebb legyen a megjelenésük. Sőt, a recepten összevitatkoztak: mennyi legyen benne a só, a köménymag, a paprika és a fokhagymának az aránya. A régi hentes mesterek is megirigyelhetnék az ifjúság hozzáállását és a szakértelmét. Így ahogy az a megnyitón elhangzott beszédemben is említettem, a következő több mint félévszázadban nem kell azon aggódni, hogy a kolbászkészítés hagyománya elveszik városunkban.

VK: Jövő évtől valóban a nemrégiben megnyitott CsabaPark ad majd otthont a rendezvénynek?
H. S.:
Ezt ma még nem tudom pontosan megmondani. Remélhetőleg lesznek a városnak olyan forrásai, amelyekből ki tudja alakítani a még szükséges elemeket, hogy oda tudjunk költözni. Nagyon nagyok vagyunk, mintegy 100 ezer vendég fordul meg átlagosan nálunk a négy nap alatt. Jelenleg a sportcsarnokban és annak zöld övezetében le tudjuk bonyolítani a fesztivált. Némi átalakítás, fejlesztés még szükséges a CsabaParkban ahhoz, hogy jövőre vagy azután ott tudjuk megrendezni a kolbászfesztivált.

töltés

VK: Mi a fesztivál igazi különlegessége?
H. S.:
Mi igazán egyedinek számítunk a magyar fesztivál palettán. Ez leginkább az interaktivitásunkban mutatkozik meg. Itt nemcsak nézni lehet, hogy mi történik, hanem be is tudnak kapcsolódni a látogatók. Attól kezdve, hogy a vendég belép a kapun, úgy érezheti magát, mint egy hatalmas disznótoron. Mintha elmenne egy éppen disznót vágó családhoz. Mindezt pedig koncertek és családi programok is színesítik, nem beszélve a finom étkekről! Jöjjenek el, meglátják!

Képek forrása: Csabai Kolbászfesztivál hivatalos Facebook oldala

Krupincza Mia

Reklámok