Lezárult a 2014-es SZIN-es akta

Véget ért az idei Szegedi Ifjúsági Napok, mely a 0. nappal kiegészülve idén is 5 napon keresztül szórakoztatta a közönséget. A fesztivál ideje alatt összesen 78 ezer ember fordult meg az Újszegedi Partfürdőn, a leglátogatottabb a szombati, záró nap volt, melynek során 19 ezer ember bulizta végig a koncerteket. A SZIN 4. napján többek között a Brains, a Subscribe, a ROAD, az Intim Torna Illegál, valamint a Maszkura és a Tücsökraj lépett fel, a nagyszínpados fellépők sorát pedig a Vad Fruttik és a Punnany Massif lehengerlő koncertje zárta.

vadfruttik

Elérkezett a Szegedi Ifjúsági Napok utolsó napja, mely a fesztivál végeztével sem hagyta unatkozni a közönséget. Kora délután az Argo 2 stábjával találkozhattak a fesztiválozók; jelen volt Árpa József producer, valamint a film kedvelt szereplői közül Kiss József (Tyson), Bicskey Lukács (Psycho) és Scherer Péter (Bodri). A jó hangulatú közönségtalálkozón számos kulisszatitok hangzott el, melyet a színészek a tőlük jól megszokott humorral fűszereztek meg.
A Zeneszöveg.hu színpadán az Overnight kezdett, akiket a gyerek zenészekből álló The Rockforce követett. A Maszkura és a Tücsökraj ezúttal is remek hangulatot varázsolt, a retro képviseletében pedig a Happy Gang szórakoztatta a jelenlévőket. Miközben a SZINtéren a Dorothy és az Olasz Meló zenélt, az NNG Live! sátorban a Fatal Error és a Mystery Gang csapott a húrok közé. 22 órától a Subscribe, éjféltől pedig a ROAD koncertjére tombolt a közönség, végül az Intim Torna Illegál zárta az NNG Live! sátor fellépőinek sorát. Az ÁRKÁD Party Aréna az utolsó este is kiváló bulikat kínált, a New Level Empire után az R’n’B All Stars ez alkalommal BLR-t és Dj Gem-B-t hozta el, a Medence Színpadon pedig többek között a Savage, ISU és a Badgirls táncoltatta meg a fesztiválozókat. A Nagyszínpadon a Kistehén kezdett, akiknek a helyét 17:30-tól a Brains vette át, végül a nagyszínpados koncertek méltó lezárásaként a Vad Fruttik és a Punnany Massif koncertje következett.

 

Igazán SZINesre sikeredett az idei Szegedi Ifjúsági Napok, mely mind a napközbeni szórakozási lehetőségekre, mind a zenei kínálatra igaz. A fesztiválozók számos programlehetőség közül választhattak, melyek már a kora délután kezdődő koncertek előtt megalapozták a jó hangulatot. Sokan szálltak a magasba az ÁRKÁDfly óriási hőlégballonjával, számos megfáradt fesztiválozó töltődött fel az OLX Relax pihenő helyén, és rendkívül népszerű volt az NNG Testpálya is, melyen sok SZINes csúszott végig az 5 nap alatt. Izgalmas produkciókat és rekordkísérleteket mutattak be a Flip Unit Team akrobatái az Extrém Sport Parkban, de nagy volt az érdeklődés a Vidámpark iránt is. A Civil Falu sátrai között közel 80 szervezet mutatta be tevékenységét, hasznos információkkal látva el az érdeklődőket. Az étel, ital és belépő árak idén is kedvezőek voltak, így 2014-ben is elmondható, hogy a SZIN az ország legjobb ár-érték arányú fesztiválja volt.

 A Quimby, a Kiscsillag, a Csík Zenekar, az Irie Maffia, a Vad Fruttik, és a The Carbonfools kiváló koncertjei mellett biztosan nem felejti el a közönség a tömegben éneklő Mező Misit, az idén is fergeteges hangulatot varázsoló Russkaja-t, a Pendulum dübörgő produkcióját, vagy azokat a pillanatokat, amikor Example koncertjén a tömeg együtt skandálta az énekessel a Changed The Way You Kiss Me című számot és amikor a Paddy And The Rats valamint a Punnany Massif előtt szinte letérdelt a közönség.

punannymassif

A fesztivál ideje alatt 24 bejelentés érkezett a hanggal kapcsolatban, melynek során a helyszíni hangméréseket követően megállapították, hogy a zajszint a határértékek alatt volt; egyéb rendkívüli esemény nem történt a rendezvény ideje alatt.
„A Szegedi Ifjúsági Napok teljes szervező csapatának nevében szeretnék köszönetet mondani minden SZINes látogatónak, aki részvételével emelte a fesztivál hangulatát, minden zenekarnak és valamennyi fellépőnek, akik kiváló produkcióikkal minőségi szórakoztatást nyújtottak; mindenkinek, aki áldozatos munkájával hozzájárult a fesztivál zavartalan lebonyolításához, minden szegedi lakosnak a támogató hozzáállásért, továbbá minden jelenlévő és távolról tudósító sajtóorgánumnak, akik hiteles információkkal látták el az olvasókat, nézőket!” – nyilatkozta Kurucsai János, a fesztivál sajtószóvivője.

 Összefoglalva az idei évben is sok mosolygós arc volt jelen a fesztiválon, számos fergeteges hangulatú koncertet tombolhatott végig a közönség, nem volt hiány a felejthetetlen pillanatokból, a nagy találkozásokból és a hamisítatlan SZIN hangulatból, mely évről évre visszacsábítja a SZINes közönséget!

Képek forrása: hivatalos sajtóanyag

Advertisements