Ami a történelemkönyvekből kimaradt – Trianon

Trianon. Egy gyászszalagal átkötött fogalom, amely egy olyan sebet ütött a magyar nemzet testén, amely közel 100 év múltán is megfesti a már foszladozó, barna kötést. Négy éve a békediktátum napja a Nemzeti Összetartozás Napja az Országgyűlés döntése értelmében. Mert mi magyarok éljünk is a Föld bármely pontján, összetartozunk, és magunkba mélyedünk, hogyha a téma felmerül.

Békéscsabán a plázával szemben található forgalmas téren magasodik a Trianon-emlékmű, amely egy nyaktilót mintáz, amely darabokra hasítja a történelmi Magyarországot. Immáron negyedik éve itt rendezik meg az összetartozás napi rendezvényt, ahol évről-évre változatos műsor hivatott emékeztetni az egybegyűlteket mindarra a szomorú eseményre, amely az első világháborút lezáró békeszerződések egyikeként olyan darabokat hasított le hazánk területéből, amelyek mind gazdasági, mind kulturális szempontból komoly jelentőséggel bírtak. Oda lett a kincses Kolozsvár, a jobb sorsra érdemes Újvidék vagy a Rákócziak felvidéki fészke. S a sor még hosszan folytatható lenne.

trianon

Ahogy hallgattam Dévai Nagy Kamilla művésznő zenés előadását követően Kiss Tibor alpolgármester úr szavait vagy a Jókai Színház művészeinek és a színitanház növendékeinek előadását, amely eredeti és kreatív módon dolgozta fel a szomorú történéseket, elgondolkoztam azon, hogy az iskolapadban ülve milyen kevés szó is esett e több tekintetben is komoly kétségeket felvető döntésről. Azokról a külföldi államférfiakról alig esett szó, akik előkészítették azokat az okmányokat, amelyek valóságos depresszióba taszították a világégés borzalmaiból még alig-alig felocsudó országot. Azokról a diplomáciai húzásokról nem is beszélve, amelyek negatív irányba terelték az eseményeket. Ilyen volt többek között az is, hogy a magyar küldötteket komoly megfigyelés alatt tartották, és alig engedték meg számukra azt, hogy érveiket ütköztessék a bizottságok tagjaival.

A délután számos maradandó pillanatot tartogatott a fentieken túl. Nemzeti imádságunk, a himnusz eléneklése után a tömeg szinte egy emberként zengte a székely himnuszt. De a színi tanoncok is kitettek magukért. A tiló alá dugva fejüket kiáltották az egykori országrészek és meghatározó városainak nevét, ezzel is érzékeltetve, hogy milyen végítéletként érték meg eleink az 1920-as eseményeket.

Még most is a fülemben cseng, ahogy Bartus Gyula, a színház művésze a korabeli beszámolók és irodalmi alkotások felolvasása után közbe-közbe veti, hogy a diktátum értelmében mintegy 10 ezer települést csatoltak el hazánktól, és hamis jegyzőkönyvek, valamint a Teleki-féle demográfiai térkép semmibevételével milliók váltak hazátlanná, és kerültek kisebbségbe. Sőt még évtizedekkel a történtek után is diszkriminációnak és nem egyszer tettlegességig elfajuló támadásoknak voltak kitéve magyarságuk miatt. Ez a tartahatatlan helyzet némiképp oldódott a rendeszerváltás után. A sebek további gyógyulásához pedig az utóbbi években az állampolgársági eskükhöz kapcsolódó egyszerűsített eljárás is hozzájárult. 2018-ra sokan remélik, hogy már az egymilliomodik “új” magyar állampolgárt is köszönthetjük.

A koszorúk és az emlékezés virágainak elhelyezése előtt a Balassi Táncegyüttes tagjai egy változatos koreográfiával léptek a színpadra. A muzsikát a Dűvő zenekar szolgáltatta, akikkel együtt a megjelentek a Szózatot is elénekelték a majd kétórás megemlékezés végén.

Fotó: Panoramio

Mia

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s