Ismét meghódította a közönséget István, a király

Már a nyár folyamán is nagy sikert aratott valamennyi színházbarát és kultúra iránt fogékony körében a klasszikus rockopera színházi feldolgozása, amelynek színvonalát a Balassi Táncegyüttes művészei is emelték koreográfiáikkal. Szemben a kissé botrányos Alföldi-féle újragondolással a békéscsabai Jókai Színházban a színészeknek és az ötletes fordulatoknak hála egy olyan darab került most közkívánatra, ha csak két napra is a színpadra, amelynek évezredes üzenete a mai napig érvényes.

Szörényi és Bródy remekművét, amely hosszú évtizedeken át sok helyen tiltólistán szerepelt, többen próbálták már új köntösbe bugyolálni, a saját stílusukra formálni több-kevesebb sikerrel. A békéscsabai Jókai Színház színpadán Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas és érdemes művész rendezésében láthatta a közönség a Boldizsár Miklós drámájából írt nemzeti rockoperává vált több mint ezer éves történetet feldolgozó művet. A közönség a fülbemászó és sokatmondó dalokon keresztül eleveníthette fel történelmi ismereteit és válhatott szemtanújává annak, hogy a régi és az új rend küzdelmét követően miként születik újjá egy nép Európa szívében, és hogy tesz magáévá egy számára szinte teljesen új értékrendet.

taltos

Az élményt a Balassi Táncegyüttes táncosai, a letisztult, könnyen mozgatható díszlet és nem utolsósorban a humor elemei csak tovább fokozták. Igazi újításnak minősült, hogy Békéscsabán táltosasszony faggatta a kegyes szellemeket a harc kimeneteléről, valamint a Zikkurat jelmezei még látványosabbá és korhűbbé tették a két részes örökzöld alkotást.

Több ízben volt már szerencsém látni a darabot, mind élőben, mind a televízióban, de ahhoz, hogy a szereplők jellemét és tetteik miértjét még jobban megértsem, arra volt szükség, hogy teátrális körülmények között találkozzam vele újból. Olyan szereposztásban, ahol Istvánt Presits Tamás, Koppányt Szomor György vagy Rékát Gubik Petra alakítja, csak pár nevet kiemelve a színészek közül. Alig pár méterre a színpadtól jobban láthattam a feledhetetlen, és népünk életének szempontjából meghatározó alakok bőrébe bújt színészek arcának minden rezdülését, a mozdulataikban megbújó valamennyi indulatot. Ahogy a cselekmény fokozatosan haladt a véres tetőpont és a megtisztulással teli végkifejlet felé jócskán akadt min gondolkoznom. Érdekfeszítő volt végignézni, ahogy a pogány ősi rend találkozott a jövőt jelentő keresztény, európai ideológiákkal, és a hatalomért folyó harc monumentumai is sajátos üzenetekkel bírtak.

Nagy hatást gyakorolt rám Sarolt, István édesanyja és Réka, Koppány új hitre térő leányának alakja. Sarolt vasmarokkal, hihetetlen kimértséggel volt képes irányítani a szálakat a háttérből, és keresztülvinni az akaratát és az elképzelését, nem kímélve sem energiát, sem emberéletet. Vele szemben helyezkedett el majdhogynem Géza fivérének lánya, Réka, aki ha egy megértőbb korba születik, és nem a történelem viharaiban kell neki helyt állnia, és végül elveszítenie édesapját, egy olyan kapocs lehetett volna a két világ között, amely segíti a békés átmenetet, és egyensúlyt képes teremteni a természeti és a keresztény ember között. Ez nemcsak a megnyilvánulásaiból és cselekedeteiből tűnt, hanem megjelenéséből is. Bár ruhája és hajviselete még az ősök korát idézte, hite és viselkedése már egy a kor elvárásainak eleget tevő hölgyre utaltak.

istván

Maga István és Koppány karaktere is elgondolkodtató volt. Mindkét vezetésre termett férfi mögött komoly pártfogók álltak, akik tanácsaikkal és nem egyszer manipulációjukkal próbálták őket végzetük felé lökni. István mondataiból többször nyilvánvalóvá vált, hogy ő ellene volt a véres konfliktusnak, és szerette volna azt elkerülni, hogy testvérek ontsák egymás vérét. Ez ha kicsit kisebb mértékben is, de Koppányra is igaz volt.
Azonban a történet végét mind ismerjük. Az új rend fundamentumába a malter közé kötőanyagként vér is került, de a veszteségeket az idő hamar begyógyította, és ha kissé megkésve is és nem is mindig a legszerencsésebb formában Réka eszmeisége is velünk él: mi magyarok nem feledjük honnan jöttünk, és olyan erős gyökerekkel kapaszkodunk ebbe a földbe, hogy ebből semmi minket ki nem szakíthat.

Kép forrása: jokaiszinhaz.hu, mno.hu

Mia

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s