Rángassuk meg a farsang farkát!

A farsangi vigasságok vízkereszttől, január 6-tól a húsvétot megelőző 40. napig, hamvazószerdáig tartanak. A rémisztő maszkok, a jelmezes-zenés felvonulások, a képletes boszorkányégetések és a bálok mind-mind azt a célt szolgálják, hogy kiűzzék a telet, és felkészítsék az emberek testét és szellemét a kikeletre, és a húsvéti időszakra.

A karácsonyt és az év végi rendezvényeket követően azt a legtöbben tudjuk, hogy nehezen indul be az élet. Ezért is jön jól a minden nép hétköznapjaiba sajátos színt csempésző farsang (német eredetű szó, jelentése: fecsegni, pajkoskodni – szerk.) A télűző, tavaszt csalogató ünnephez hazánkban is egy sor szokás és hagyomány kötődik. Ezek közül csemegézünk most kicsit.

Mohácsi busójárás

A miénkhez hasonló maszkás, zenés-táncos mulatság Európa szinte minden országában fellelhető. De a mohácsi hagyományok gyökerei leginkább a török időkig nyúlnak vissza. A legenda úgy tartja, hogy a mocsárvilágba menekülő sokácok megelégelve a bújkálást és a rabigát egy különleges tervet eszeltek ki. Rémes álarcokat fabrikáltak, amelyeket állatvérrel festettek meg, majd az éj leple alatt kereplőkkel és egyéb zajkeltő eszközökkel csónakokon átkeltek a Dunán, és úgy ráijesztettek a babonás népségre, amelynek tagjai azt hitték szellemeket, démonokat látnak, hogy menten kimenekültek a városból, a lakosok pedig boldogan és békével térhettek vissza otthonaikba.
A hagyományos busó öltözete rövid, derékig érő szőrével kifordított bunda, szalmával kitömött nadrág, amelyre színes harisnyát húznak, és bocskort. Az övet esetükben marhakötél helyettesíti.
A mindenkori busójárás időpontját a tavaszi napfordulót követő első holdtölte határozza meg. A város jelenlegi életében kulturális és turisztikai szempontból fontos szerepet betöltő forgatag sokban mutat rokonságot a riói és a velencei karnevállal.
A busók kísérői a jankelék, akik távol tartják a felvonulástól az utca népét. Régen, ha kellett a gyerekhadat és a gúnyolódókat korommal és liszttel töltött zsákokkal püfölték. Mára ezeket fűrészpor és rongy váltotta fel. De aki nem vigyáz, azt még ma is összekenhetik hamuval, sőt még el is náspángolhatják!

Népszokás - Busójárás Mohácson

Kiszézés

A kiszebábok készítése és égetése pár éve majdnem feledésbe merült, de hála a hagyományőrző közösségeknek és pár szószólónak, valamint “népművelőnek” újból egyre több helyen kerül vissza a köztudatba. A kiszebábokról úgy tartották, hogy elégetésükkel az ember megszabadul minden bújától-bajától. Bár főként a gyerekek készítették, a felnőttek is beszálltak ebbe a mókába. Miután a mindenféle rongyokkal és kacatokkal felékesítették a szalmabábot, megindult a menet lábasokkal, dudákkal és egyéb zajkeltőkkel a település főterére, ahol a boszorkányokat és az úgy nevezett gondűző cédulákat tűzre vetették. Eközben télűző, tavaszköszöntő és termékenységet hozó rigmusokat énekeltek.

tanc folklor

“Áll a bál!”

A farsang farkakor, vagyis az időszak utolsó három napján kifordult a világ a sarkaiból egyenesen. Ekkor tartották a legnagyobb mulatságokat, és igyekeztek még jókat enni-inni a nagyböjt kezdete előtt.
Külföldön ezeken a napokon tartják a világhírű karneválokat, míg hazánkban ez a már bővebben ismertett busújárás ideje. Ilyenkor szüneteltek a mezőgazdasági munkák is, hiszen a mulatozásé és a táncé volt a főszerep.
A batyus bálok, amelyekre a leányok vitték a harapnivalót, míg a legények az italt, fontos szerepet töltöttek be a közösségek életében. Sok fiatal ilyenkor találta meg a párját, és az sem volt ritka, hogy a szüret után már a lakodalmat tartották.
Az asszonyfarsang is egyedi momentuma volt az eseménysorozatnak. Ilyenkor a nők is bátrabban nézhettek a poharak mélyére és férfi módra vigadozhattak.

A böjtöt megelőző szokások újabban ismét felkapott eleme a Torkos Csütörtök, amelyről a későbbiekben még mi is foglakozunk.

Addig is mindenki járjon nyitott szemmel, nem tudhatni, hogy mikor botlik bele egy-egy olyan mulatságba, amely kizökkentheti a hétköznapok szürkeségéből!

Forrás: mohacsibusojaras.hu

Képek forrása: hir24.hu

Mia

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s