“Don-kanyarban áll egy szomorú fűzfa magyar baka halva fekszik alatta…”

A hétvégén országszerte a doni katasztrófa mártírjainak emléke előtt tisztelegtek. Szinte hihetetlen, de már 71 esztendeje annak, hogy a közel 200 ezres 2. magyar hadsereg megfelelő felszerelés és fegyverzet hiányában súlyos vereséget szenvedett a Don-kanyarban.

Az áldozatok pontos számáról még ma sincsenek biztos adatok. A 2. magyar hadsereget még 1942-ben állították fel, és a keleti hadszíntérre küldték harcolni. A németek és szövetségeseik eleinte hadi sikereket értek el a térségben, de 1942 nyarának végén már Sztálingrádot nem tudták teljesen bevenni. Csak az elővárosig tudtak benyomulni.

Image

A szovjetek azonban az ellentámadással november közepéig vártak. Az időzítés nem volt véletlen. Céljuk az volt, hogy az otthonuktól távol állomásozó ellenséges hadtestek erejüket és muníciójukat addigra alaposan feléljék. Mindezek mellett az időjárási viszonyok is rontottak a katonák helyzetén. Hitler és tanácsosai maguk sem számoltak azzal, hogy a hadjáratuk ennyire elhúzódik, a kemény orosz téllel pedig főleg nem. A Vörös Hadsereg november végén nem meglepő módon pedig győzelmet aratott.  December 12. és 19. között a németek kísérletet tettek a bekerített erők felmentésére. A Führer elutasította a kitörésre vonatkozó kérelmet, így tíz nappal a tragédia előtt a németek elkezdték a visszavonulást a Kaukázusból.

 

Január 12-én vette kezdetét az a két napos küzdelem, amelyben a magyar katonák a harcok során, menekülés közben életüket vesztették vagy orosz fogságba estek. Január 23-án a Szovjet Hadsereg visszafoglalta Voronyezst. Január 31-én Sztálingrádnál a déli csoport letette a fegyvert, majd február 2-án az északi csoport is kapitulált. A sztálingrádi csata ezzel véget ért, döntő fordulatot hozva a háború menetében. A németek ezen veresége a második világháború végének kezdetét jelentette is egyben.

A hadseregvezetés és a kormány igyekezett eltitkolni a doni katasztrófát, majd a kommunista hatalom a “bűnös hadsereg” bélyegét sütötte honvédjeinkre, és tiltotta a hősi halottakra, az áldozatokra való emlékezést. Pedig ezek a bátor férfiak akadályozták meg azt, hogy a szovjet hadsereg katlanba zárja és teljesen megsemmisítse a fronton szolgáló magyar, német és olasz seregtesteket. A gyertyák lángja most messze hirdeti az ő helytállásukat és áldozatukat. Nyugodjanak békében!

Mia

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s