A Viharsarokba érkezett a kijevi balett

A szegediek már advent első vasárnapján részesei lehettek a varázslatnak. A komoly hagyományokkal bíró és világsikereket magáénak tudó Kiev City Balett A Hattyúk tavával kápráztatta el a közönséget. Most december 18-án, szerdán pedig Csajkovszkij híres darabját, a Diótörőt állították a színpadra. December 20-án, Békéscsabán a Csabagyöngye Kulturális Központban repítik el a művészek a nézőket egy mesebeli világba a nap folyamán kétszer is.

Csajkovszkij utolsó balettjét és egyben utolsó színpadi művét 120 éve december 18-án mutatták be Szentpéterváron. A történet alapját E. T. A. Hoffmann A diótörő és az egérkirály című meséje adta. Az ősbemutató rendezése Marius Petipa nevéhez fűződik, aki az eredeti történetet két részre bontotta. Az első részben megmaradt a sokak által kedvelt karácsonyi eseménysor, míg a másodikban a hangsúly a pazar látványelemekkel bíró helyszínre, Cukorországra helyeződik. Csajkovszkij nehezen veselkedett neki a korabeli elmondások szerint a feladatnak, mert úgy érezte, hogy a már-már barokkos túlzást öltő díszletek, jelmezek és egyéb csecsebecsék megölik majd a muzsika varázsát, és a tartalmi rész elvész a formák világában. Ennek ellenére rövid idő alatt kész lett a zenével, március 7-én az úgy nevezett Diótörő szvitet bemutatták egy szentpétervári koncerten, de a komplett darab premierjére egészen december közepéig kellett várni. Hazánkban a Magyar Királyi Operaház 1927. december 21-én tűzte először műsorra.

A Diótörő olyan, mint egy karácsonyi látomás. Egyensúlyozik az álom és a valóság határán. A gyermeki képzelet ábrándjai és vágyai mosódnak össze az ünnep történéseivel, és e kettő harmóniájából maradandó élmény születik. A történethez a balett-táncosok mellett a bábosok is előszeretettel nyúlnak hozzá, formálják némileg a saját képükre, és osszák meg közönségükkel.
A történet a következő: Szenteste Stohlbaum tanácsoséknál megjelenik a család barátja, Drosselmayer bácsi, és bábszínházat hoz ajándékba Fricinek és Marikának. A bábok mellett előkerül még egy fából faragott Diótörő figura is. A gyerekek a játék után boldogan lefekszenek és álomba merülnek. Marika álmában megelevenednek a bábok és a karácsonyfadíszek, ám a gonosz Egérkirály katonáival háborút indít ellenük. Győzelmüket a bátor Diótörő herceg hiúsítja meg. Diótörő herceg a báb Marika hercegnőt magával viszi birodalmába, ahol megcsodálják a rózsák táncát és a csodapalotát. Örömüket a denevérek támadása zavarja meg, de Diótörő hősi küzdelemben legyőzi őket. A győzelem után a birodalom ismét teljes fényében ragyoghat. Marika álmából ébredve boldogan öleli magához a hős bábot.

Image

A Kiev City Balett november vége óta tartó magyarországi turnéján már több város művészetbarát közönségét elvarázsolta. A mintegy 40 főből álló társulat tagjait a legkiválóbb orosz és ukrán mesterek tanították, és csak egy hosszas előválogatás után válhattak a csapat tagjaivá. A csoportban japán, amerikai és grúz táncosok is emelik a műsorok fényét, akik a többi társukhoz hasonlóan már számos rangos versenyen bizonyították tudásukat. A nemzetközi berkekben és fesztiválokon szép sikereket elérő balettformációt az érdemes ukrán művész, Tatjana Borovik igazgatja jelenleg. A klasszikus balett hagyományait szem előtt tartó és őrző táncosok tehetségükkel és rutinjukkal egy olyan mesés világ kapuját tárják ki a nézők előtt, amelybe csak ritkán adatik meg belépni.

A békéscsabai Diótörő előadás élménybeszámolójával az aranyhétvégén jelentkezünk!

Mia

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s